Az Emberi Jogok Európai Bírósága mai precedensértékű ítéletében megállapította, hogy Magyarország jogellenesen tartott fogva két elefántcsontparti menedékkérőt öt hónapon keresztül. Az ítélet több, a Magyar Helsinki Bizottság által régóta kifogásolt rendszerszintű problémát is jelez a magyarországi idegenrendészeti őrizettel kapcsolatban.
Paul Thibaut Lokpo és Ousmane Touré idegenrendészeti őrizetét 2009 márciusában rendelték el. Ezt követően hamarosan menedékkérelmet nyújtottak be, amelyről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) megállapította, hogy nem nyilvánvalóan megalapozatlan, ezért érdemben vizsgálni kell. A BÁH azonban e döntése és a világos jogszabályok ellenére sem szabadította a két menedékkérőt, akik ezért a Nyírbátori Városi Bírósághoz fordultak jogorvoslatért, amely azonban formális indoklással rendre elutasította kérelmeiket.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében kritizálta a hosszú ideig tartó fogvatartást, amely nem állt arányban annak egyetlen céljával, a kiutasítással, amit soha nem hajtottak végre. A Bíróság szerint az „önkényesség határát súrolta”, hogy a panaszosok szabadításáról soha nem született írásos és megfelelően indokolt döntés, amely így nem is képezhette hatékony jogorvoslat tárgyát. A Bíróság ismét leszögezte, hogy a fogvatartás alapjául szolgáló nemzeti jogszabályoknak minden esetben hozzáférhetőnek és pontosnak kell lenniük, alkalmazásuk pedig legyen kiszámítható. Jogellenes, ha az illetékes hatóság nem indokolja részletesen az őrizet elrendelését. Mindezek fényében a Bíróság megállapította, hogy ügyfeleink őrizete törvénysértő volt és ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.
A Legfőbb Ügyészség a Helsinki Bizottsággal egyetértve korábban hiába jelezte a BÁH-nak és az illetékes minisztériumnak az őrizet jogellenességét, az állami hatóságok a Bíróság által is jogsértőnek talált gyakorlatot nem voltak hajlandók megszüntetni. Ez a mulasztás több mint hat és félmillió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.
„Az ítélet megerősíti a Helsinki Bizottság részéről évek óta hangoztatott kritikákat, az ügy jelentősége pedig jócskán túlmutat két menedékkérő jogellenes fogvatartásának tényén, mivel rendszerszintű problémákra is felhívja a figyelmet.” mondta Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.
A döntés teljes szövege angol nyelven itt olvasható: