A kórházak személytelenségétől idegenkedő, a háborítatlan (azaz beavatkozást minimalizáló) szülést előnyben részesítő kismamák minden bizonnyal figyelemmel kísérik dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász ellen folyó büntetőügy részleteit hiszen ez – közvetetten – nem pusztán a vádirat szerinti műhibákról szól, hanem teret enged az otthonszülés kontra kórházi szülés vita újbóli fellángolásának is.
Különösen zavarja a tisztánlátást és a véleményalkotást – nem csupán Geréb doktornő konkrét ügyében, hanem a téma általános megítélésében is-, hogy a jogszabályi háttér – ellentétben például a nyugat-európai gyakorlattal – teljesen hiányzik.
Önmagában már azt sem könnyű megítélni, hogy a tervezett otthonszülés legálisnak tekinthető-e, mivel a hazai jogalkotó egyelőre nem vette a fáradságot, hogy ez ügyben – jogszabályi szinten- állást foglaljon. Amint arról már korábban is beszámoltunk, 2008-ban készült ugyan egy jogszabálytervezet, melynek három változata is olvasható az Egészségügyi Minisztérium honlapján, ám annak hatálybalépése végül elmaradt.
Az úgy nevezett önrendelkezési jogot a jelenleg hatályos egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. törvény) biztosítja. Ez arra jogosítja fel a beteget, hogy egyrészről szabadon dönthessen az egészségügyi ellátások igénybe vételének tényéről, másrészről, hogy az igénybe vett egészségügyi ellátás keretein belül mely beavatkozásokat utasítja el vagy engedi meg a páciens. A szülés, illetve az ehhez kapcsolódó beavatkozások körében éppen az a probléma, hogy végső soron legalább két „beteg” van: az anya és a magzat/gyermek. A jogalkotónak mindkettő érdekeit, így különösen az egészségét védeni kell(ene), s ezek az érdekek korántsem mindig egyértelműen esnek egybe egy olyan előre kiszámíthatatlan lefolyású esemény kapcsán, mint a szülés.
A kórház, illetve a kórházi dolgozók jogi értelemben vett felelősségének kérdése – sokak által ugyan vitatottan, de mindenesetre – a joggyakorlatban egyértelműen szabályozott kérdés. Amennyiben azonban egy szülész-nőgyógyász orvos, illetve szülésznő arra vállalkozna, hogy otthonában kísérje kismama páciense szülését, már jogilag ingoványos talajra érkezik. Az intézményen kívüli szülés jogi szabályozását sürgető jogvédő szervezetek, így többek közt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vagy a Születésház Közhasznú Egyesület, többször felhívták már a figyelmet arra, hogy hiányzó jogszabály miatt nem csak a szülést levezetők, de maguk a szülők, s rajtuk keresztül a gyermekek is gyakran esnek diszkrimináció áldozatául.
A Születésház Közhasznú Egyesület nemrég közleményt adott ki, melyben arról tájékoztat, hogy jogsegélyszolgálatot indít az otthonszülés kapcsán felmerülő sérelmek képviseletére.
Ennek egyik tipikus területe volt az anyakönyvezés. Előfordulhatott, hogy mivel orvos nem volt jelen a szülésnél, az anyuka orvosi pecséttel ellátott igazolást sem tudott bemutatni a hivatal felé. Emiatt aztán kilenc héten keresztül „ping-pongoztak” a hatóságok a bemutatandó dokumentumokkal, s a szülők idegeivel, míg végre sikerült anyakönyvezni az újszülöttet. Anyakönyvi kivonat hiányában pedig nem lehet megkérni a támogatásokat sem. Tavaly óta ez a probléma már megoldódott, mert a 14/2009. (VI.3.) IRM rendelettel a jogalkotó ezt a joghézagot betömte.
Hátrányos megkülönböztetésnek tekinthető a szervezet, illetve a TASZ álláspontja szerint is például a szülők, illetve a szülést levezetők rendőrségi zaklatása. Erre akkor szokott sor kerülni, amikor az intézményen kívül megkezdett szülés kórházban ér véget, s az e célból kihívott mentők riasztják a rendőrséget is. Egyéb jogszabályi háttér hiányában a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja ki a történteket, különösen akkor, ha a gyermek vagy az anya veszélyeztetett állapotba kerül. Előfordult olyan eset is, amikor az anya kórházba szállításáról akartak a mentősök gondoskodni, s ezért fordultak a rendőrséghez. A jogvédők álláspontja szerint azonban senkit sem lehet egészségügyi ellátás igénybe vételére kötelezni, különösen nem rendőrségi eszközökkel. A fenti példában említett esetben az újszülöttet a mentők egy gyermekkórházba szállították, ahol az anya elhelyezését nem lehetett megoldani, ezért őt egy másik kórházba vitték volna, s az anyuka emiatt tiltakozott a kórházba szállítás ellen.
További hiányosságok közt sorolják fel, hogy megoldatlan a bába szakma elismerése is, ezt legjobban az jelzi, hogy még szakmakódjuk sincsen. Az intézményen kívüli szülés táborába tartozók szerint pedig a szülés, mint természetes folyamat nem igényel alapvetően orvosi beavatkozást, normális esetben ezért elegendő a szülést kísérő bába vagy az úgy nevezett szülést segítő asszonytárs (népszerűbb nevén: dúla) jelenléte is. Az otthon szülés biztonságos feltételeinek megteremtéséhez ÁNTSZ engedélyt sem lehet kérni, ennek hiánya is égető probléma.
A Független Bábák Szövetségének véleménye szerint az elmúlt 20 évben mind a szülészet, mind a gyermekorvoslás szemlélete valóban óriásit változott, ennek következménye az egyre terjedő apás szülés intézménye, vagy hogy egyre több orvos pártolja a gátvédelmes szülést, s csökken a szükségtelen beavatkozások száma. A szövetség azonban további, alapos szemléletváltozást sürget. A Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalása azonban az otthonszülést mind az anya, mind az újszülött vonatkozásában kockázatosnak kiáltja ki, és javasolja a gyermekorvosoknak az attól való elhatárolódást. A szakmai kollégium arra a jogi álláspontra helyezkedik, hogy az anya önrendelkezési jogának gyakorlása nem veszélyeztetheti a magzat egészségét. A háborítatlan szülés jelszavát zászlajára tűző Alternatal Alapítvány az alkotmánybírósághoz fordult az egészségügyi törvény vonatkozó részeinek helyes értelmezése érdekében. A Független Bábák Szövetsége tudományos bizonyítékokat hiányol a kollégium állásfoglalásának alátámasztására. A bábaszövetség olyan – elsősorban külföldi – tanulmányokat is közzétett az interneten, melyek szerint a tervezett kórházon kívül szülés megfelelő rizikószűrés mellett nem kevésbé biztonságos, mint a kórházi szülés.
A gyakran példakánt hozott Hollandiában igen magas, 30-40% az intézményen kívüli szülések aránya. Egy átlagos panaszmentes várandósság alatt a kismamának egyáltalán nem kell orvossal találkozni, s ugyanez mondható el a rizikómentes szülésekről is. A jövendő anyukák bábapraxisokba járnak terhesgondozásra, ahol a szakképzett bábák egy indikációs lista alapján ítélik meg az anya vagy a magzat állapotát. Csak kockázatosnak tartott esetben küldik szülészorvoshoz. A bábaképzést a kórházak végzik, így ahelyett, hogy két ellentétes szekértábor küzdene egymással, a holland szülészszakma integrálta a bábaság intézményét is. Az otthonszüléseket az állam is támogatja azok relatív olcsósága miatt, ezért ezt és a terhesgondozást a biztosító fedezi. Abban az esetben pedig, ha az anya sima szüléssel, orvosi indikáció nélkül akar kórházban szülni, már külön fizetnie kell.
Alapvetően egyet kell értenünk azzal a – Churchillnek tulajdonított – idézettel, miszerint „csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam”. Mégis kijelenthetjük, hogy ameddig megbízható, azaz valós, tényszerű és összehasonlítható adatokat tartalmazó felmérés nem áll rendelkezésünkre az otthonszülés, illetve a kórházi szülés előnyeiről és kockázatairól, addig felelősségteljesen igen nehéz állást foglalni egyik vagy a másik oldal mellett. Az mindenesetre jól látszik, hogy a két szélsőséges álláspont – melyek rendre egy-egy ügy felmerülése kapcsán a sajtóban visszhangot kapnak – közeledése egyelőre teljesen reménytelen. Már csak emiatt is elengedhetetlen, s az ombudsmann által is sürgetett szükség, hogy a jogalkotó ne halogassa tovább az otthonszülés jogszabályi hátterének kimunkálását. A jelenlegi jogi ingoványnál akármilyen szabályozott állapot kívánatosabb – különösen a jogbiztonság szempontjából.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága tájékoztatása szerint “az új egészségügyi kormányzat tervei között szerepel, hogy a nemzetközi trendek figyelembe vételével, valamennyi érintett bevonásával olyan jogi szabályozás szülessen, amely a szakma által megkövetelt feltételek megléte estén alternatívát kínálhat a várandós nő részére a szülés helyének megválasztásakor.”
