Vajon mihez hasonlítható a magyar államfő politikai és alkotmányossági vétójoga? Dupla csövű puskához, amivel olyan nagyvadat is el lehet ejteni, mint az új polgári jogi kódex vagy kétlövetű forgópisztolyhoz? Esetleg csak jelzőrakétát lehet vele kilőni és a köztársasági elnök mégsem a közjogi Wyatt Earp?
Ahogy a francia 1804 diadalittasan emelte magasra a paradoxont, a császár polgári törvénykönyvét, úgy taszítja mélybe a magyar 2010 a köztársaság polgári kódexét.
Jelenleg az utolsó reménysugár az ellenérvek és ellenérdekek, illetve – soha nem zárhatjuk ki – számítások győzelmére a köztársasági elnök fellépése. Sólyom László viszont már élt az Alkotmány 26. § (2) szerinti vétójogával, amikor 2009. október 13-án megfontolás végett visszaküldte az Országgyűlésnek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvényt.
Az ún. politikai vétóhoz való jogát az államfő az új Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvénnyel kapcsolatban is gyakorolta, amikor megfontolásra visszaküldte azt a Tisztelt Háznak múlt év december 22-én.
Ennek okán érdekes alkotmányjogi párhuzamot vélnek többen is felfedezni a jelen helyzet és a 2003-as kórháztörvény körüli viták között. Mivel Sólyom a végrehajtási jogszabályt visszaküldve az új Ptk. vonatkozásában is tett érdemi kifogásokat, olvashatunk olyan felvetéseket is, hogy egyenesen a „jogállam védelme a tét”, továbbá “nem biztos ugyanis, hogy elegendő, ha az államfő egy-egy törvény kapcsán csak egyféle vétóval élhet. Talán mindkét lehetőséget meg kellene adni a számára” (Kulcsár Anna: Magyar Nemzet, 2009. 12. 29.). Vagyis, ahogy az Alkotmánybíróság elnöke, Paczolay Péter fogalmazott a hivatkozott szerző idézésében, “szükség lehet rá, hogy a köztársasági elnök azt a törvényt is a bírák [az alkotmánybírák] elé vihesse, amelyet politikai kifogásai nyomán újratárgyalt és ismét megszavazott az Országgyűlés”.
Az Alkotmány 26. § (2) értelmében, ha a köztársasági elnök a törvénnyel vagy annak valamelyik rendelkezésével nem ért egyet, akkor a törvény kézhezvételétől számított tizenöt napon – az Országgyűlés elnökének sürgősségi kérelmére öt napon – belül megfontolás végett, észrevételeinek közlésével visszaküldheti az Országgyűlésnek. Ha sor kerül a visszaküldésre, akkor az Országgyűlés a törvényt újra megtárgyalja, és elfogadásáról ismét határoz. Az Országgyűlés elnöke által ezt követően megküldött törvényt a köztársasági elnök köteles aláírni és öt napon belül kihirdetni [26. § (3)]. Alkotmányossági vétó esetén a köztársasági elnök a törvényt aláírás előtt a fenti határidőn belül véleményezésre megküldi az Alkotmánybíróságnak, ha annak valamelyik rendelkezését alkotmányellenesnek tartja. Ha az Alkotmánybíróság – soron kívüli eljárásban – az alkotmányellenességet megállapítja, a köztársasági elnök a törvényt az Országgyűlésnek visszaküldi, egyébként köteles a törvényt aláírni és öt napon belül kihirdetni (26. § (4) – (5)].
A kétfajta vétóval kapcsolatban 2003-ban vetődött fel az értelmezési probléma, hogy emelhet-e az államfő ugyanazzal a törvénnyel szemben politikai és alkotmányossági vétót is, konkrétan a visszaküldés úgymond sikertelensége esetén fordulhat-e az alkotmánybírói testülethez.
Ebben a vonatkozásban a fent idézett cikk következő, az AB elnökének szavaira reagáló konklúziója nem helytálló: „átgondolva az eseményeket, azt mondhatjuk: az új polgári törvénykönyv ügye lehet az első példa erre. Sólyom Lászlónak a Ptké. ellen benyújtott kifogásaiból egyértelműnek látszik, hogy az októberben visszadobott civil kódex novemberi ismételt megszavazásakor közjogi hibákat követett el a parlament. Jogalkotása nem volt szabályszerű.”
Az esetleges közjogi hibák taglalásától – mivel cikkünknek nem témája – eltekintve az új Ptk. ügye egyszerűen már nem értelmezhető az Alkotmányban szabályozott elnöki vétó szabályainak kontextusában, mivel alaptörvényünk aláírás és kihirdetés előtti vétóról szól. Összhangban az Alkotmánybíróságról szóló törvény 1. § a) pontjával, amely a tárgyalt államfői jogosítványt tekintve már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatáról, vagyis ún. előzetes normakontrollról rendelkezik. Az új polgári jogi kódexet azonban a köztársasági elnök már aláírta és a hivatalos lapban, a Magyar Közlöny 2009. évi 165. számában (november 20.) kihirdette.
A 2003-as kórháztörvényt Mádl Ferenc küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra. Akkor a parlamenti többség szemtelenül és utóbb közjogi érvénytelenséget, így alkotmányellenességet eredményező eljárásban szavazta meg ismét a jogszabályt, amit előbbiek miatt az AB még abban az évben megsemmisített.
Az államfő érzékelte az alkotmányellenességet, ezért az AB értelmezését kérte – többek között – abban a kérdésben, hogy kimerítette-e vétói jogosítványát a visszaküldéssel.
Az Alkotmánybíróság 62/2003. (XII. 15.) számú határozatában kimondta, hogy az Alkotmány 26. § (1), (2) és (3) bekezdése, valamint (4) bekezdésének együttes értelmezése alapján a köztársasági elnök az Alkotmányban meghatározott határidőn belül ugyanazon törvénnyel kapcsolatban csak egy alkalommal, egy intézkedést kezdeményezhet; a törvény alkotmányellenességének előzetes alkotmánybírósági vizsgálatát vagy a törvény újratárgyalását.
A határozat mélyen megosztotta az akkor tíz tagból álló testületet. Öt alkotmánybíró öt különvéleményt jelentett be az idézett megállapítással szemben, amiből egyértelmű, hogy szavazategyenlőséget követően az elnök (akkor Holló András) szavazatával [Abtv. 30. § (3)] született meg a végső döntés. A különvéleményt megfogalmazók mindegyike elfogadhatatlannak tartotta, hogy a politikai vétó eredményeként újratárgyalt, és így megváltozott szövegű vagy hibás eljárásban hozott törvénnyel szemben ne élhessen az elnök alkotmányossági kifogással, egyben az Alkotmánybírósághoz fordulva. A változatlan tartalommal ismét elfogadott törvénnyel szembeni újabb vétó lehetőségét viszont magától értetődően nem látták indokoltnak. Legfőbb közös érvüket az Alkotmány 29. § (1) bekezdésére alapították, nevezetesen, hogy a köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.
A két, akkoriban öt-öt alkotmánybírát ringbe küldő iskola közti kibékíthetetlen ellentétet jól mutatja Strausz János különvéleménye, amelyben aláhúzza, hogy a határozat „jelentősen leszűkített jogértelmezése” nem vezethető le alaptörvényünkből, következménye pedig az, hogy „a jelenlegi alkotmányos rendszer által létesített ún. gyenge államelnöki pozíciót tovább erőtleníti.”
A határozat indokolása szerint a többség azonban éppen az államfő befolyásának túlzott, az egyensúlyt felborító, a fennálló demokratikus berendezkedésben tolerálhatatlan mértékű növekedését látta a kétszeri vétó lehetőségében. Mint olvashatjuk, ez ugyanis „ellentétes lenne […] a hatalommegosztás részeként érvényesülő ellensúlyok és kölcsönös ellenőrzések logikájával.” A fékek és ellensúlyok bonyolult rendszerében pedig „egyetlen intézménynek sem lehet olyan domináns szerepe, amellyel a hatalomkorlátozásból hatalomelvonás keletkezik”. Ugyanakkor az AB rámutatott, az államfő nem marad eszköztelen, ha az újratárgyalt törvénnyel szemben alkotmányossági aggályai merülnek fel. Az utólagos normakontrollt ugyanis bárki indítványozhatja [Abtv. 21. § (2)], a köztársasági elnök pedig az Alkotmány 25. § (1) bekezdésében biztosított törvénykezdeményezési jogával élve kezdeményezheti a kihirdetett törvény módosítását vagy akár hatályon kívül helyezését is.
Sólyom László viszont a jelek szerint a 2003-as „elnökpártiak” által még álmodni sem mert ismételt politikai vétó csínját is ismeri, hiszen az új Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról rendelkező törvényt egyebek mellett azzal küldte vissza a parlamentnek, hogy – mint fogalmaz – „a Törvény […] egy olyan Ptk.-t léptetne hatályba, mely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt továbbra sem alkalmas arra, hogy Magyarország polgári törvénykönyve legyen.”
