A probléma nem új keletű, hiszen több mint tíz éve húzódik az a vita, amely a parlament létszámának csökkentéséről, a gazdaságosabb államapparátus kialakításáról és a választókerületek határainak módosításáról szól.
Legutóbb Orbán Viktor nyilatkozta a tv2-nek, hogy kormányra kerülésük esetén 200 fő alá csökkentenék a parlament létszámát. Ez azonban egyelőre inkább kampányfogásnak tűnik, mint komoly elhatározásnak, hiszen szavazó állampolgárként végig gondolva, melyik képviselő szavazna saját, biztos parlamenti székének feladására. Javaslatok már minden jelenlegi parlamenti párttól érkeztek, de a szándék megfogalmazásán túl nem történt érdemi előrehaladás.
A magyar választójogi törvényben azonban mégsem ez a legégetőbb probléma. A szabályozással szemben ugyanis az évek során számos alkotmányjogi aggály merült fel, amelyek főként az egyéni választókerületek aránytalanságát – mint az egyenlő választójog sérelmét – kifogásolták. A 176 választókerület határát még 1990-ben határozták meg, de az azóta eltelt húsz év alatt jelentős belső migráció ment végbe, aminek következtében ma nem felelnek meg a választókerületi határok az akkori törvényben meghatározott lakosságszámnak. Így történhet meg, hogy a húsz éve berögzült választókerületi határok értelmében – csak egy példát említve – az egyre csökkenő lakosságú Borsod megyében többet ér egy leadott szavazat, mint a népesedő Fejér megyében, vagyis az egyenlő választójog elve alapján mindenki ugyanannyi szavazólapot kap, a gyakorlatban azonban nem mindenkinek számít ugyanannyira a voksa. Mindezt az Alkotmány általános egyenlőségi szabályából – Alkotmány 70/A § – vezethetjük le. A magyar Alkotmány eme szabálya tiltja a megkülönböztetés bármely formáját, így a választójog esetén sem fogadna el semmiféle súlyozást a szavazók származása, végzettsége, vagyona, lakóhelye alapján. A Political Capital Institute szerint a közel azonos lélekszám biztosítását elvileg meg lehetne oldani, csupán a választópolgárok számát kéne elosztani 176-tal, s aztán ilyen lakosságszámú körzeteket kéne húzni. Az országgyűlés jelenleg egy olyan alkotmányos mulasztásos állapotot tart fenn, amelynek orvoslására az Alkotmánybíróság által adott határidő több mint két éve lejárt.
A választójog egyenlősége azonban csak formális egyenlőséget biztosít, mert a szavazatok hatásukban nem egyenlők. Ahogy az egyéni választókörzeteknél, úgy a területi listáknál is igaz ez az állítás, elég csak arra gondolnunk, hogy az 5%-ot el nem ért pártok listáról eleve nem szerezhetnek mandátumot, így az egyéni választókörzetekben mandátumot nem eredményezett voksaik sem kerülhetnek fel az országos listára, azaz a rájuk adott szavazatok elvesznek.
A kis pártok akkor kaphatnának nagyobb esélyt, ha a parlamentbe való bejutás 5%-os küszöbét lejjebb vinnék 1%-kal (ahogy például Horvátországban 4%), ami a mai helyzetet figyelembe véve mindenképp a demokrácia erősödését eredményezhetné. Hiszen a rendszerváltozás idején több mint 100 párt jegyeztette be magát, ezért a törvényalkotók óvatosságból tették 5%-ra a küszöböt, mert attól tartottak, hogy túl sok párt jut majd be a Parlamentbe. Ma viszont ennek az ellenkezője tapasztalható, ugyanis a kis pártok egyre inkább kiszorulnak, így erősödik a megosztottság, és egyre kevesebb esély van a konszenzusra.
Emellett a parlament további alkotmányos mulasztásos állapoton érhető tetten, ugyanis nincs még rendezve a külképviseleti szavazás kérdése sem. Ha az idei év végén hatályát vesztő jogszabály helyett nem alkot korszerűbbet, példátlan jogvesztést szenvedhetnek el a magyar állampolgárok, mert külföldön tartózkodásuk esetén nem lesz lehetőségük élni választójogukkal. A mulasztások sora azonban még mindig nem ér véget, hiszen 1994-ben az Alkotmány Bíróság kimondta, hogy törvényt kell alkotni a kisebbségek parlamenti képviseletéről, de lassan 16 éve ebben a kérdésben sem történt előrelépés.
A kérdések, problémák tehát egyre gyűlnek, előbb utóbb foglalkozni kell velük. Az őszi ülésszakban az Országgyűlésnek utoljára nyílik lehetősége a tiszta helyzet megteremtésére, mert a választások alkotmányosságának megkérdőjelezhetetlensége nem csak a parlament alkotmányos kötelezettsége, hanem a pártok jól felfogott politikai érdeke is.
