A társaságalapítás „árnyékos” oldalán, a cégbíróság nyújtotta nyilvánosság fényétől rejtve maradva, mind gyakrabban születnek szindikátusi szerződések. Cikkünk ezen összetett és sokat vitatott jogi konstrukciók problémakörének egyik jelentős aspektusával foglalkozik. Kire települ annak kockázata, hogy a szindikátusi szerződések atipikusak és sub rosa köttetnek, nélkülözve a cégbírósági és mindennemű transzparens kontrollt?
A jogászoknak szervezett, üzleti angol nyelvtanfolyamok obligát állomása a társaságalapítás szituációs gyakorlata. Összhangban a piaci igényekkel, hiszen a gazdasági joggal foglalkozó ügyvédi irodák, ügyvédek számos munkaórát töltenek bábáskodással a társaságok születésénél, mind külföldi, mind belföldi ügyfelek megelégedésére.
A hazai társasági jogi diskurzusnak egyik állandóan felmerülő, szinte eposzi jelzőként megcsontosodott érve, hogy a gyors, olcsó és egyszerű társaságalapítás a gazdasági élet dinamizálásának, hatékonyságának, a külföldi tőke Magyarországra csábításának nélkülözhetetlen eleme.
A kínált „csodaszer”: a szélsebes társaságalapítás. A fentiekkel összhangban ennek óhaja leginkább a társaság cégbejegyzésének egyszerűségére, időbeli és anyagi gazdaságosságára vonatkozik. Azonban egy gazdasági társaság létrehozása nem teljesedik ki feltétlenül a cégbejegyzés folyamatában.
A hatályos társasági törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) igen szűkre szabott követelményeket támaszt a társasági szerződéssel szemben, valóban a legszükségesebbekre szorítkozik a kötelező tartalmi elemek maghatározásakor. Következésképp a nyilvánosságot biztosító cégnyilvántartásba is ezek az információk kerülnek be.
Hasonlattal élve és így szükségképpen egyszerűsítve, a társasági jogviszonyokat tekintve, tulajdonképpen a cégnyilvántartás egy album, amelyben szabadon lapozgatva láthatjuk a cégek, köztük a bejegyzett gazdasági társaságok fotóit. Röntgenfelvételeket viszont nem találunk benne.
A Gt. 11. §-a értelmében a társasági szerződésben a felek az egyes társasági formáknál kötelezően előírtakon túl, a társaság cégnevét, székhelyét, tagjait, tevékenységét, jegyzett tőkéjét, a cégjegyzés módját, a vezető tisztségviselőket, valamint a társaság időtartamát kötelesek meghatározni. Vagyis – a hitelezővédelmi érdekekre figyelemmel – alapvető szervezeti kérdéseket és külső jogviszonyokat.
A társaságalapító gazdasági szereplők viszont magától értetődően szeretnék szabályozni mindazokat a belső jogviszonyokat, amelyek kívül esnek az ex lege követelt társasági szerződési alkotóelemek körén, amiből az is következik, hogy magán a társasági szerződésen kívül, cégbírósági és egyéb nyilvános kontrollt mellőzve is lehet rendezni ezeket az ügyeket.
A hiánypótló funkciót betöltő szindikátusi szerződések mind gyakoribbak. Rendszertanilag atipikusak, sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, sem más jogszabály nem vonta szabályozási körébe őket. Tartalmuk kívülálló számára csak jogvita esetén válhat ismertté rendes vagy választottbíróság előtt. Rendelkezéseit végső soron üzleti titoknak is minősíthetik a tagok. A társasági szerződés törvényben előírt kötelező része pedig ugyanolyan sovány marad, a gyors, olcsó, egyszerű alapítás féloldalas elvének szolgálatában. A nagyvállalatok, de akár a kis- és középvállalkozások társasági szervezése ugyanakkor meglehetősen bonyolult marad.
A szindikátusi szerződésekben szabályozott kérdések igen szerteágazóak, az adott gazdasági társaság életének számos területét felölhetik. Példálózva említhetjük a tevékenységi kör, a társaság finanszírozása, a vagyoni hozzájárulás egyes vetületei vagy összeférhetetlenségi esetek szabályozásának lehetőségét.
Komoly viták tárgya a szavazati jog gyakorlásával kapcsolatos megállapodás. A felek jellemzően szavazati joguk korlátozására vállalnak kötelezettséget. Gyakorlatilag előre eldöntenek egyes, a jövőben várhatóan felmerülő problémát. Például akkor, amikor kölcsönösen biztosítják egymást a jövőre nézve, hogy egy adott kérdésben a megjelölt fél álláspontját támogatják, vagy egymás jelöltjeit emelik majdan az igazgatóságba. Ahogy Dr. Szűcs Brigitta is rámutat egyik munkájában, a szavazásra vonatkozó előzetes önkorlátozás kikötése érvényességének megítélése nem egységes a szakirodalomban. Prof. Dr. Sárközy Tamás egyetemi tanár pedig kifejti, hogy egykor a Magyar Kúria a tárgyalt korlátozásokat nem tartotta összeegyeztethetőnek a „jó kereskedő tisztességével”, semmissé nyilvánítva azokat. Ugyanakkor az újabb bírói és választottbírói gyakorlat nem ilyen elutasító.
Mégha az érvényesen leadott szavazat szindikátusi szerződésbe ütközése nem is okozza az adott társasági határozat érvénytelenségét, a fenti példából is láthatjuk, hogy különösen kényes gyakorlatról van szó, és különösen értékes információról, ami a társaságon belüli erőviszonyokat, közvetve a társaság általános működési mechanizmusát illeti.
A szindikátusi szerződésekről azonban nem kell tájékoztatni a cégbíróságot, a nyilvánosságot, így azok nem egyszer „forró” pontjai felett a jogászi-szakmai kontrollt a gyakorlatban a jogtanácsosok és ügyvédek gyakorolják.
Ami az ügyvédeket illeti, ez egyértelműen az ő felelősségüket növeli. Hiszen az ügyvédi munka része az ügyfél pozíciójának kedvező jogi környezetbe ágyazása, hogy minimalizálják az érdeksérelmet az esetleges vitás helyzetekben. A szindikátusi megállapodások esetében pedig sem normatív iránymutatás, sem egységes szakirodalmi álláspont, sem következetesen egyértelmű bírói gyakorlat nem hívható segítségül. Ez a megbízók oldalán is kockázatként jelentkezik. Ennek fedezésére a törvényben előírt ügyvédi kötelező felelősségbiztosítás hivatott. Az egyes konkrét felelősségbiztosítások potenciálja tehát lényeges szelekciós szemponttá léphet elő az ügyvédkereső vállalkozó közönség körében.
A jelentősebb gazdasági erővel rendelkező ügyvédek, ügyvédi irodák természetesen vonzóbb biztosítás felmutatására képesek, vagyis az ügyvédi felelősség növekedése egyenes arányban növelheti a monopolizálódás veszélyét.
Az atipikus jelleg miatti szabályozási deficitből és a cégbírósági kontroll hiányából eredő jogi kockázat tehát elsődlegesen az ügyvédek oldalán csapódik le, annak gazdasági és szakmai következményeivel együtt.
A rejtettségből sarjadó információs kockázat az adott társaság üzletfeleinél jelentkezik, áttételesen pedig mindenkinél, aki kapcsolatba kerülhet a társasággal.
Kérdéses, hogy a sokszor formális társasági szerződés és az „élő” szindikátusi szerződés jogalkotói megítélése során mennyiben vehetők figyelembe a fenti szempontok.
