Jogalkotó szervünk 2009. június 29-én a büntetőjogszabályokat átfogóan módosító törvényeket fogadott el. Az új szabályozás a jelenlegitől néhol jelentősen eltérő változásokat vezet be büntető anyagi- és eljárásjogunkba.
A büntetőeljárást módosító törvény elsősorban az eljárások gyorsítását, egyszerűsítését, hatékonyabbá tételét szolgálja, többek között a tárgyalásról lemondásra, a bíróság elé állításra és a tárgyalások előkészítésére vonatkozó változtatásokkal, illetve a tárgyalási őrizet intézményének létrehozásával. A büntető törvénykönyv módosítása egyrészt súlyos bűncselekmények szigorúbb elbírálására, részben pedig egy “sértettorientált” büntetőpolitika kialakítására irányul. Az új büntetőpolitikában nagyobb teret kap a közvetítői eljárás, mint a helyreállító igazságszolgáltatás egyik eszköze.
A Jogi Fórum 2009. október 15-én megrendezésre kerülő konferenciáján a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője és egy neves, tapasztalt ügyvéd ismertetik az új büntető jogszabályokat, azok előnyeit és hátrányait, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója pedig bemutatja a közvetítői eljárás helyét és szerepét az új büntető jogszabályok tükrében. Az előadók széleskörű konzultációs lehetőséget biztosítanak a jelenlévők részére.
ELŐADÓK, TÁMÁK:
Dr. Magyar György ügyvéd: Az új büntető anyagi és eljárási szabályok az ügyvédi gyakorlatban
- Quasi vádalku – Lemondás a tárgyalásról 2009 augusztus előtti, és jelenlegi szabályozása nemzetközi kitekintéssel
- Közvetítői eljárás – Mediáció – Tevékeny megbánás eddigi, és most hatályos szabályai ugyancsak összehasonlító adatokkal – különös tekintettel a védői joggyakorlatra és tapasztalatokra
Dr. Frech Ágnes bíró, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője: Az új büntető anyagi és eljárási szabályok a bíró szemével
1. A büntető anyagi jogszabályokat érintő módosítás (2009. évi LXXX. törvény):
- jogos védelem
- megelőző jogos védelem
- erőszakos többszörös visszaeső
- szankciórendszer
- a hivatalos személyek fokozott büntetőjogi védelme
2. A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából készült és a büntetőeljárási törvényt érintő változások (2009. évi LXXXIII. törvény):
- az eljárás gyorsítását célzó módosítás (tárgyalásmellőzéses eljárás-, bíróság elé állítás-, tárgyalásról való lemondás új szabályai)
- a visszaélésszerű joggyakorlás megakadályozására vonatkozó intézkedések
- az előzetes letartóztatás tartamának változása
- a nyomozás feletti fokozott ügyészi felügyelet
Dr. Hatvani Erzsébet, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója: A közvetítői eljárás helye és szerepe az új büntető jogszabályok tükrében
HELYSZÍN: Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, 1068 Budapest, Városligeti fasor 42.
RÉSZVÉTELI DÍJ: 14.900,- Ft + Áfa
JELENTKEZÉS:
Online: konferencia.jogiforum.hu
Telefonon: 06 40 200 686
Faxon: http://konferencia.jogiforum.hu/uploads/jogiforum_konferencia_2009b.pdf
Részletek: http://konferencia.jogiforum.hu/uj-bunteto-jogszabalyok
A Jogi Fórum további rendezvényei:
Amennyiben egyidejűleg három rendezvényünkre regisztrál, úgy a harmadik konferencián részvételét ingyenesen biztosítjuk!
Az elektronikus cégeljárás – Szakmai tréning
Internetbiztonság – Az informatikai biztonság és az adatvédelem jogi kérdései, jogászi feladatai
Offshore II. – Az új adójogszabályok hatása az adótervezési és vagyonmegőrzési lehetőségekre
Versenyjogi Fórum 2009 – A hazai és európai versenyjog elmúlt évének legfontosabb fejleményei