Az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a bizottság Lengyelország és észtország üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei nemzeti kiosztási tervére (NKT) vonatkozó határozatait. A Bizottság azzal, hogy az NKT vizsgálata címén meghatározta a kiosztható kibocsátási egységek felső határát, túllépte a ráruházott hatásköröket.
Az Elsőfokú Bíróság T‑183/07. és T‑263/07. sz. ügyekben hozott ítéletei – Lengyelország kontra Bizottság, Észtország kontra Bizottság
Az elsőfokú bíróság megsemmisíti a Bizottság Lengyelország és Észtország üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei nemzeti kiosztási tervére (NKT) vonatkozó határozatait
A Bizottság azzal, hogy az NKT vizsgálata címén meghatározta a kiosztható kibocsátási egységek felső határát, túllépte a ráruházott hatásköröket.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentésének ösztönzése érdekében a 2003. évi irányelv [1] létrehozza a Közösségben az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei kereskedelmének közösségi rendszerét. Az irányelv előírja, hogy valamennyi ötéves időszakra vonatkozóan minden tagállam nemzeti kiosztási tervet (NKT) dolgoz ki, amelyben meghatározza, hogy összesen hány egységet kíván az adott időszakra kiosztani és azokat miként kívánja kiosztani. E terv objektív és átlátható, az irányelvben meghatározott követelményeket is magukban foglaló szempontokon alapul, és a közvélemény észrevételeinek megfelelő súlyú figyelembevételével készül el. A tervet közzé kell tenni, és azt közölni kell a Bizottsággal, valamint a többi tagállammal. Amennyiben a terv nem áll összhangban az irányelvben meghatározott követelményekkel, a Bizottság elutasíthatja az NKT‑t vagy annak egy részét. A tagállam csak akkor dönthet az adott időszakra kiosztandó kibocsátási egységek összmennyiségéről, valamint csak akkor kezdheti meg az egységek egyes létesítmények üzemeltetői számára történő kiosztására irányuló eljárást, ha a Bizottság elfogadta a javasolt módosításokat.
2006‑ban Lengyelország és Észtország bejelentették a 2008‑2012 közötti időszakra vonatkozó NKT‑jüket a Bizottságnak. Két 2007‑ben hozott határozattal a Bizottság megállapította ezen NKT‑knek az irányelvben foglalt követelményekkel való összeegyeztethetetlenségét, és úgy határozott, hogy a kibocsátási egységek éves összmennyiségének e két tagállam által javasolt értékét 26,7 %‑kal [2], illetve 47,8 %‑kal [3] csökkenti.
Ezt követően egyfelől Lengyelország – Magyarország, Litvánia és Szlovákia támogatásával –, másfelől Észtország – Litvánia és Szlovákia támogatásával – megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a Bizottság rá vonatkozó határozatával szemben; a Bizottságot ezen eljárásokban az Egyesült Királyság támogatta.
A hatáskörtúllépésről
Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy kizárólag a tagállam rendelkezik hatáskörrel egyrészt az NKT kidolgozására, amelyet a Bizottságnak bejelent, és amelyben javaslatot tesz az irányelv által az üvegházhatású gázok kibocsátása tekintetében meghatározott célok elérésére, másrészt pedig, valamennyi ötéves időszak tekintetében az általa kiosztandó kibocsátási egységek teljes mennyiségére és ezen egységeknek a gazdasági szereplők közötti elosztására vonatkozó végleges döntés meghozatalára. Az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozza e tekintetben, hogy a tagállamok mozgástérrel rendelkeznek a kibocsátási egységek NKT‑jének kidolgozására elfogadandó módszer megválasztására.
A Bizottság ellenőrzési hatáskörrel rendelkezik az NKT vonatkozásában, amely hatáskör azonban erősen korlátozott. Így a Bizottság jogosult ellenőrizni, hogy a tagállam által bejelentett NKT megfelel-e az irányelvben foglalt követelményeknek, és jogosult e tervet indokolt határozattal elutasítani, ha az nem áll összhangban e követelményekkel és rendelkezésekkel.
Ezt követően az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság azáltal, hogy az NKT‑t olyan indokolás alapján utasította el, amely lényegében mindössze az Észtország és a Lengyelország által használt adatok megbízható voltával kapcsolatos kétségek felidézésében áll, jogi hibát követett el.
Emellett, amennyiben a Bizottság úgy határoz, hogy elutasítja a bejelentett NKT‑t, nem dönthet úgy, hogy eltér az érintett NKT‑ben foglalt adatoktól, és azokat a saját értékelési módszerének alkalmazásával szerzett adatokkal helyettesíti. A Bizottság azzal, hogy azt állította, hogy az egyenlő bánásmód elve értelmében valamennyi tagállam esetében ugyanazt az értékelési módszert kell választania és alkalmaznia az NKT értékelésekor az irányelv céljának eléréséhez, túllépte az irányelv által ráruházott mozgásteret.
Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy annak megengedése a Bizottság számára, hogy az NKT‑k értékelésével kapcsolatban ugyanazt a módszert alkalmazza valamennyi tagállam vonatkozásában, nemcsak valóságos uniformizálási jogkör elismerését jelentené ezen intézmény részére a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerének végrehajtása keretében, hanem az NKT‑k kidolgozásával kapcsolatos központi szerep elismerését is. Márpedig a közösségi jogalkotó sem ilyen uniformizálási jogkört, sem ilyen központi szerepet nem ruházott a Bizottságra az irányelvben az NKT‑k ellenőrzésével kapcsolatos jogköre keretében.
Továbbá az egyes tagállamok, és nem a Bizottság feladata, hogy az irányelvnek megfelelően kidolgozott NKT alapján döntsön arról, hogy a kérdéses időszakban összesen hány egységet kíván kiosztani, hogy megkezdje az egységek üzemeltetők részére történő kiosztására irányuló eljárást, és határozzon az említett kibocsátási egységek kiosztásáról. Következésképpen a Bizottság azzal, hogy a megtámadott határozatok rendelkező részében meghatározta a kibocsátási egységek mennyiségének felső határát, amely fölött az NKT‑ket az értékelési szempontokkal összeegyeztethetetlennek fogja minősíteni, gyakorlatilag az érintett tagállamok helyébe lépett. Ennélfogva az ilyen határozatok következménye az, hogy elvonja a tagállamoknak az irányelvben meghatározott azon kizárólagos hatáskörét, hogy a 2008. január 1‑jével induló minden ötéves időszakra vonatkozóan meghatározzák a kiosztandó kibocsátási egységek összmennyiségét.
Az indokolási kötelezettség megsértéséről
Lengyelország vonatkozásában az Elsőfokú Bíróság kifejti, hogy a Bizottságnak az ellenőrzési hatáskörének gyakorlása keretében meg kell magyaráznia, hogy a tagállam által az NKT kidolgozásához használt eszközök álláspontja szerint mennyiben voltak összeegyeztethetetlenek az irányelv követelményeivel. E tekintetben a jogalkotó ragaszkodott a Bizottság indokolási kötelezettségéhez az NKT elutasításáról hozott határozat esetében. A jelen esetben a Bizottság, tekintettel a rá háruló bizonyítási teherre, a megtámadott határozatban nem hivatkozott semmilyen olyan körülményre, amely alapján kellően érthető lenne, hogy a Lengyelország által választott gazdasági elemző módszer és adatok mennyiben voltak ellentétesek a közösségi joggal.
A gondos ügyintézés elvének megsértéséről
Keresetében Észtország azt rója fel a Bizottságnak, hogy az a megtámadott határozatban kibocsátási egységeinek NKT‑jét amiatt tekintette az irányelvvel összhangban nem lévőnek, mert a kiosztandó kibocsátási egységek teljes mennyiségébe nem számította bele az általa a 2006. évi bizottsági határozat [4] alapján létrehozott „tartalékot”. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy az ezen ügy iratai között szereplő dokumentumok nem tűnnek összeegyeztethetőnek a Bizottság által a megtámadott határozatban kimondott végkövetkeztetéssel, mely szerint a kérdéses tartalékokban szereplő kibocsátási egységek nem lettek beleszámítva a kiosztandó kibocsátási egységek teljes mennyiségébe. Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg megfelelően az Észtország által benyújtott NKT‑t, következésképpen megsértette a gondos ügyintézés elvét.
Következésképpen az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti a Bizottság Lengyelország és Észtország NKT‑jére vonatkozó határozatait.
Az Elsőfokú Bíróság határozata ellen annak közlésétől számított két hónapon belül kizárólag jogkérdésekre vonatkozó fellebbezés nyújtható be az Európai Közösségek Bíróságához.
***
[1] A 2004. október 27‑i 2004/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 338., 18. o.) módosított, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13‑i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 275., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 631. o.; a továbbiakban: irányelv).
[2] 284,648332 millió szén‑dioxid tonna‑egyenértékről (Mt CO2 egyenérték) évi 208,515395 Mt CO2 egyenértékre.
[3] 24,375045 millió szén‑dioxid tonna‑egyenértékről (Mt CO2 egyenérték) évi 12,717058 Mt CO2 egyenértékre.
[4] A kiotói jegyzőkönyvben meghatározott projekttevékenységek esetében a kibocsátási egységek Közösségen belüli kereskedelmi rendszere szerint történő üvegházhatást okozó gázkibocsátás-csökkentések kétszeres elszámolásának elkerüléséről szóló, 2006. november 13-i 2006/780/EK bizottsági határozat (HL L 316., 12. o.).
