Az ellenőrzés során az adóhatóság az adókötelezettségek jogszabálynak megfelelő teljesítését ellenőrzi, így elsődleges feladata az adott tényállás teljes körű tisztázása. A cikksorozat ezen része a legfontosabb bizonyítási eszközöket és azok alkalmazását foglalja össze.
Az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha törvény a bizonyítást adózó kötelezettségévé teszi. A tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is kötelező feltárni. A nem bizonyított tényt, körülményt az adózó terhére csak a becslési eljárás során lehet értékelni. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 97. § (5) bekezdése a bizonyítási eszközöket – a szabad bizonyítás talaján állva – tételesen nem, csak példálózva határozza meg, így bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen: az irat, a szakértői vélemény, az adózó, képviselője, alkalmazottja, illetőleg más adózó nyilatkozata, a tanúvallomás, a helyszíni szemle, a próbavásárlás, a próbagyártás, a helyszíni leltározás, más adózók adatai, az elrendelt kapcsolódó vizsgálatok megállapításai, az adatszolgáltatás tartalma, más hatóság nyilvántartásaiból származó adat.
A leggyakrabban alkalmazott bizonyítási eszközök ismertetése:
Irat
Az adóellenőrzés meghatározóan dokumentális jellegű, amelyet az adóhatóság a nyilvántartások, okmányok, bizonylatok alapján folytat le. A revízió során többek között a következő kérdésekre kell választ kapniuk az adóellenőröknek: az adózó minden gazdasági eseményről állított-e ki bizonylatot, a bizonylatok szabályszerűek-e, az adóalany betartja-e a könyvvezetésre vonatkozó szabályokat, az adózó eleget tesz-e a bizonylat megőrzési kötelezettségének. A kulcskérdés azonban az, hogy a bizonylat hiteles-e. Ha az irat tartalmának valódiságát az adóhatóság kétségbe vonja, akkor a bizonyítás őt terheli.
Nyilatkozat
A nyilatkozattételnek két formája különböztethető meg, aszerint, hogy ki a nyilatkozó. Amennyiben az adózó a saját ügyében nyilatkozik, akkor a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 51. §-a vonatkozik rá. Ennek alapján alanyi joga, hogy saját ügyében nyilatkozatot tegyen, de joga van ahhoz is, hogy a nyilatkozattételt megtagadja. Ha azonban az ügyfél a felhívásra nem nyilatkozik vagy a kért adatot nem közli az adóhatóság a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.
A másik nyilatkozati formát az Art. 48. § (1) bekezdése szabályozza. Ebben az esetben adózó nem saját ügyével kapcsolatban teszi a nyilatkozatot, hanem a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó adóvizsgálatára vonatkozóan. Itt nem tagadható meg nyilatkozattétel, illetve ha azt adózó megtagadja az adóhatóság mulasztási bírságot szab ki a terhére.
Tanúvallomás
Az adóhatóságnak lehetősége van arra is, hogy – az Art. 48. § (2) bekezdése alapján – mindazon magánszemélyt, akinek a vizsgált témában jelentős tényről, körülményről tudomása van, tanúként hallgassa meg. A tanúvallomás megtagadható, ha az ellenőrzött adózónak a hozzátartozója, vagy vallomásával hozzátartozóját, illetve saját magát bűncselekmény elkövetésével vádolná. A tanúmeghallgatásról az adóhatóság értesíti a vizsgált adózót, aki azon részt vehet, de távolmaradása nem akadályozza a meghallgatást.
Mind a nyilatkozattételről, mind pedig a tanúvallomásról az adóhatóság jegyzőkönyvet készít, amelynek tartalmi elemeit az Art. 48. § (5) bekezdése rögzíti.
Szakértő igénybevétele
Az ellenőrzést csak megfelelő szaktudással és szakképesítéssel rendelkező revizorok végzik. Előfordulhat azonban, hogy bizonyos szakkérdések eldöntése érdekében szakértő kirendelése válik szükségessé. A szakértőkre vonatkozó részletes szabályokat a Ket. 58-59. §-ai tartalmazzák. A szakvélemény elfogadása az adóhatóság számára nem kötelező és e tekintetben is a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve érvényesül.
Kapcsolódó vizsgálat
Az adóellenőr az ellenőrzés során az adózóval szerződéses kapcsolatban álló más adózónál kapcsolódó vizsgálatot rendelhet el. Az ezen vizsgálat során feltárt tények, körülmények elősegítik az eredetileg vizsgálat alá vont adózónál a tényállás tisztázását, a gazdasági események és az iratok valódiságának kiderítését. A kapcsolódó vizsgálat időtartama az alapellenőrzés határidejébe nem számít bele.
Helyszíni szemle
A helyszíni szemle célja, hogy az adóhatóság valamely lényeges körülmény megállapításának vagy felderítésének elősegítésére a helyszínt közvetlenül megvizsgálja, megfigyelje. A szemle elrendelése történhet hivatalból vagy az adózó kérésére. Az ellenőrzés során általában akkor válik szükségessé, ha egy-egy gazdasági esemény elszámolásának szabályszerűsége a kérdés.
A szemle lefolytatásának szabályait a Ket. 56-57. §-ai tartalmazzák.
Helyszíni leltározás
A helyszíni leltározás alkalmas a meglévő készlet, illetve bármely eszköz eredetének, bizonylati alátámasztottságának felülvizsgálatára és bizonyítására. Annak, hogy a felvett leltár, illetve a leltározás során tett megállapítások bizonyítékként felhasználhatók legyenek feltétele a leltározás eljárási szabályainak betartása. Az esemény bizonylatolása során a leltárnak – az adott készletfajtára vonatkozóan – tételesnek kell lennie.
Az adóellenőr az ellenőrzés során köteles a tényeket, körülményeket, adatokat értékelni, az adózót, képviselőjét, meghatalmazottját, alkalmazottját az ellenőrzés folyamán tájékoztatni. Az adózó által felajánlott bizonyítékokat a revizor megvizsgálja és annak visszautasítása esetén először szóban, majd a jegyzőkönyvben írásban is köteles azt megindokolni.
A cikksorozat első része: Társaságok adóellenőrzése I. – Az ellenőrzés megindítása →
