Az Európai Bíróság T‑28/08. számú ügyben hozott ítélete szerint a Bounty szelet térbeli formája nem alkalmas a megkülönböztetésre, és a Mars nem bizonyította, hogy a forma a Közösség egészén belül megszerezte volna a használat révén a megkülönböztető képességet.
A közösségi védjegyről szóló rendelet [1] szerint a megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegyek, főszabály szerint, nem lajstromozhatók. Ugyanakkor, az ilyen védjegy lajstromozható, ha a bejelentett áruk és szolgáltatások tekintetében használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.
2003. április 24-én, a Bounty szeletet gyártó Mars Inc. védjegybejelentése alapján, a közösségi védjegyhivatal, az OHIM, közösségi védjegyként lajstromozta az említett szelet térbeli formáját.
2003 decemberében a Ludwig Schokolade német csokoládégyár a közösségi védjegy törlése iránti kérelmet terjesztett elő, azzal az indokkal, hogy az teljes mértékben alkalmatlan a megkülönböztetésre.
2007 októberében az OHIM törölte a kérdéses védjegyet a lajstromból, azzal az indokkal, hogy az nem rendelkezik az előírt megkülönböztető képességgel, mivel külleme nem tér el jelentős mértékben az érintett ágazat normáitól és szokásos formáitól. Ezenfelül azt is megállapította, hogy a Mars által benyújtott iratok nem voltak elegendőek az érintett áruk tekintetében a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség bizonyítására.
A Mars e határozattal szemben keresetet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz.
Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy ahhoz, hogy a kizárólag az áru formájából álló térbeli védjegy lajstromozható legyen, az említett formának jelentős mértékben el kell térnie az ágazat normáitól vagy szokásos formáitól, annak érdekében, hogy az átlagos fogyasztó az érintett terméket közvetlenül és biztosan meg tudja különböztetni más vállalkozások termékeitől. Jelen esetben, az állítólagosan eltérő jellegzetességek, nevezetesen a szelet lekerekített sarkai, valamint a felső felületen látható három nyíl vagy ékvonal, nem különböznek eléggé a csokoládészeleteknél általában használt más formáktól.
Ezt követően az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a védjegy megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzéséhez szükséges, hogy legalább az érintett vásárlóközönség egy jelentős része a védjegynek köszönhetően úgy tekintsen az érintett árukra vagy szolgáltatásokra, mint egy adott vállalkozástól származókra. Ráadásul, a megkülönböztető képesség ily módon való megszerzését a Közösség azon része tekintetében kell tudni bizonyítani, amelynek tekintetében a védjegy eredetileg nem volt alkalmas a megkülönböztetésre. Lévén, hogy sem a Bounty szelet piaci részaránya, sem az érintett termék ismertségének foka nem egységes a Közösségen belül, ezért nem lehet a közösségi piac többi részére kivetíteni a korábbi tizenöt tagállamból mindössze hatban – nevezetesen az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Hollandiában – elvégzett kutatások eredményét.
Mivel a Bounty szelet formája nem alkalmas a megkülönböztetésre a Közösség egészében, ezért a Marsnak több bizonyítékot kellett volna szolgáltatnia az akkori Közösség részét képező, további kilenc tagállam vonatkozásában arra, hogy a forma a használat révén a Közösség egészében megszerezte a megkülönböztető képességet.
Következésképpen, az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja.
Az Elsőfokú Bíróság határozata ellen annak közlésétől számított két hónapon belül kizárólag jogkérdésekre vonatkozó fellebbezés nyújtható be az Európai Közösségek Bíróságához.
***
[1] A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994., L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) helyébe lépett, a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78, 1. o.).
