Online térfigyelő rendszert indított Budapesten az V. kerületi Rendőrkapitányság, s azt összekapcsolta egy térképrendszerrel; ilyenre Magyarországon még nincs példa – mondta Tóth Tamás rendőrkapitány kedden sajtótájékoztatón.
Közlése szerint az online rendszer nem csak a kerületi utcákat és tereket figyeli, de nyomon követi a rendőrautókat is, mivel azokba is beépítették a kamerákat. Az eseményeket egy számítógépes hálózat segítségével dokumentálják. Ez a fejlesztés az állampolgárok jogait is védi, hiszen könnyen ellenőrizhető, hogy szabályszerűen járt-e el az illető rendőr egy adott esetben – hangsúlyozta a kerületi kapitány.
Tóth Tamás reményének adott hangot, hogy a kamerás rendszer megszünteti a rendőri korrupciót, mivel minden lépésükről felvétel készül. Azt is lehet például ellenőrizni, hogy miként hajtotta végre a rendőr az intézkedést, szabályosan hordta-e az egyenruhát, de természetesen az állampolgárok egy-egy szabálysértését is egyszerűbb bizonyítani felvételek alapján. Az intézkedések során a rendőröknek viszont kötelességük figyelmeztetni arra, hogy az “akcióról” felvétel készül – tette hozzá.
A kerületben éjjel-nappali szolgálatot ellátó ügyeletesek ugyanakkor öt másodpercenként frissülő online térképen is figyelik, hogy melyik rendőrautó illetve járőr éppen hol tartózkodik, milyen feladatot végez, illetve adhatnak nekik utasításokat is. Az események térbeli behatárolása nem jelent majd problémát, mivel a térkép, amellyel dolgoznak, utca, házszám alapú, és a különböző közintézmények, éttermek, vendéglátóhelyek is szerepelnek rajta – közölte.
Az intézkedések dokumentálása egyszerűbb lesz, a manuális munkarendről ugyanis átállnak a számítógépes adatrögzítésre. Ezáltal munkaerőt is megspórolnak, ami segít pótolni a munkaerőhiányt – mutatott rá.
Tóth Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy minden eddigi, más területen már bevált technikai újítást felhasználtak a jelenlegi programhoz, informatikai hátterük pedig hozzájárul ahhoz, hogy minél gyorsabban összeállítsák a statisztikákat. Az eddigi egyedülálló technikával kapcsolatos tapasztalataikat szeretnék tovább adni más régióknak is, a velük folytatott telefonos kapcsolatokat pedig átváltani online rendszerre – tette hozzá.
Puskás András, Belváros-Lipótváros alpolgármestere elmondta, céljuk a rend és a közbiztonság megteremtése, amelyhez hozzájárulhat például a köztéri kamerák korábbi beszerzésével és felszerelésével járó 80 millió forintos beruházás is. Az utóbbi egy-két évben – közlése szerint – a bűnesetek felderítése jelentősen csökkent, e tekintetben sereghajtóból az élvonalba kerültek a fővárosi kerületek közötti rangsorban.