Nemcsak belpolitikai vitáik kivitelével keltettek feltűnést a magyar képviselők az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben, hanem azzal is, hogy az új tagállamok küldöttei közül egyértelműen ők voltak a legaktívabbak és számos jel szerint ők tettek szert a legnagyobb befolyásra is egy alapvetően a régi tagok által uralt környezetben.
Soha nem jutott be még olyan sok új képviselő az Európai Parlamentbe, mint az öt évvel ezelőtti választások után. A soha nem látott jövés-menés azonban nem szűkült le a 2004-ben csatlakozott tíz ország képviselőire – a régi tagállamokból is rengeteg „új arc” szerzett mandátumot. Ám miközben a régi tagállamból érkező „zöldfülűeket” kiforrott nemzeti pártstruktúrák fogadták az EP-ben, addig az új tagállamok küldöttei teljesen ismeretlen világba csöppentek. „Az új tagállamok képviselőinek egy robogó expresszre kellett felkapaszkodniuk, mialatt az EU15-ök újoncai álló vonatra szálltak fel” – érzékeltette a különbséget a BruxInfónak Piotr Maciej Kaczynski, a Center for European Policy Studies (CEPS) nevű brüsszeli kutatóintézet elemzője.
A szakértő szerint az ötéves ciklus feléig, körülbelül két és fél évig tartott, mire az EU12-ek képviselői ledolgozták a kezdeti hátrányt és nagyjából számarányuknak megfelelő befolyást tudtak kivívni maguknak az intézményben. Az Európai Parlamentben a befolyás egyik fokmérője, hogy milyen arányban képviseltetik magukat az egyes országok, illetve pártcsoportok tagjai az együttdöntési eljárás alá eső jogszabályok elfogadásáért felelős szakbizottságokban. Miként a CEPS közelmúltban bemutatott tanulmányából kiderül, az új tagállamokból érkezett képviselők többnyire alulreprezentáltak voltak az ilyen, igazán lényeges jogalkotással foglalkozó parlamenti testületekben. Az egyedüli kivétel a jogi bizottság volt, máskülönben az EU12-ek törvényhozói a jogalkotással közvetlenül nem foglalkozó, „politikai” testületeket özönlötték el nagyobb számban, mint a regionális politikai, a költségvetési, a külpolitikai, a kulturális és oktatásért felelős és az alkotmányügyi bizottság.
A régiek dominanciája érvényesült akkor is, amikor fontos jogalkotói jelentések szerzőinek (raportőreinek) kijelölésére került sor. „Az új tagállamok képviselői csak ritkán tudtak beleszólni az igazán nagy ügyekbe” – ismerte el a BruxInfónak nyilatkozva Becsey Zsolt, fideszes néppárti képviselő, aki öt év után távozik a Parlamentből. Máshol sem engedték túl közel a tűzhöz az újonnan csatlakozott országok parlamentereit. Erre jó példa a szakbizottságokon belüli igen befolyásos pártkoordinátori posztok elosztása. A 20 fő- és 2 albizottságban mindössze két új tagállamból érkezett képviselő tudott megkaparintani koordinátori helyet: a szocialista Dobolyi Alexandra, aki a nem éppen befolyásos petíciós bizottságon belül hangolta össze a pártálláspontot és szlovákiai magyar Bauer Edit, aki a Néppárt kulcsembere volt a nőjogi- és esélyegyenlőségi bizottságban.
A helyzet mégsem annyira rossz, amennyire első pillanatban látszik. Több fontos jogalkotási dossziét így is sikerült megkaparintani. Barsiné Pataky Etelka (néppárti, fideszes) például a Galileo műholdas navigációs programot kísérte végig raportőrként az uniós jogalkotási dzsungelben, míg a szocialista Herczog Edit a vegyi anyagok szabályozásával foglalkozó REACH jogszabály árnyék-jelentőstevője lett. Vagy Surján László, aki az új tagállamok képviselői közül először jegyezhet egy teljes költségvetési jelentést 2010-ben. „2004-ben a régi tagállamoknál is egyszerre több volt az újonnan bekerült képviselő, mint a tapasztalt. Egyfajta pozitív vákuum alakult ki, amelyben a rutinos régi tagállambeliek újak után nyúltak, akiket megpróbáltak integrálni a rendszerbe” – mutatott rá az egyik lehetséges okra Herczog Edit, aki egyike volt a legaktívabb magyar és új tagállambeli képviselőknek az ötéves ciklusban.
Aktív magyar képviselők
A képviselők elmúlt öt éves tevékenységéről készült statisztikák arról tanúskodnak, hogy a magyarok a legtöbb mutató tekintetében kiemelkednek a mezőnyből, legalábbis, ami az újonnan csatlakozott országokat illeti. A 24-tagú magyar „delegáció” jegyezte például a legtöbb együttdöntési eljárás alá eső jelentést, szám szerint 25-öt, miközben a jóval népesebb lengyel küldöttség csak 21-et. Az igazsághoz tartozik, hogy a fideszes néppárti frakció vezére, Szájer József egymaga 19 együttdöntési jelentéshez adta a nevét, amelyek közül több is régi jogszabály átdolgozása, némelyik ugyanarról a témáról szól. A fennmaradó jelentéseket Barsiné Pataky Etelka, Becsey Zsolt, Őry Csaba (mind néppárti), Hegyi Gyula és Harangozó Gábor (szocialisták) jegyezte. „Az összes új tag közül a magyarok illeszkedtek be legjobban a rendszerbe: ők voltak a legláthatóbbak és ők voltak a legnagyobb hatással a folyamatokra” – vélekedett a BruxInfónak Piotr Maciej Kaczynski.
A CEPS kimutatásai szerint a kilenc szocialista párti képviselő közül nyolc készített valamilyen jelentést az elmúlt öt évben, együttesen 37-et, ami 4,1 százalékos frakcióátlagot jelent. Az MDF-es Olajos Péterrel kiegészült 14 fős magyar néppárti delegációból tizenketten írtak jelentést, összesen 47-et, ami fejenként 3,4 százalékos teljesítmény. Ezeket az arányokat a 12 új tagállam képviselői közül egyedül a lengyelek közelítik meg, vagy múlják felül néhány esetben. Ami a jogalkotási jelentések számát illeti, a CEPS listáját két magyar, a néppárti Szájer József (19) és a szocialista Herczog Edit (16) vezeti, míg további két honfitársunk, a szocialista Hegyi Gyula és a néppárti Őry Csaba is a top tízben található. A plenáris ülésen tett felszólalások koronázatlan királya pedig Tabajdi Csaba a magyar szocialista delegáció vezetője, aki egymaga 161-szer ragadta magához a mikrofont (nem sokkal marad el tőle Hegyi Gyula sem).
Sztárok helyett szakpolitikusok?
Mi a magyar képviselők relatív sikerének magyarázata? Andreas Maurer, a German Institute for International and Security Affairs kutatási részlegének vezetője úgy véli, hogy az új tagállamok képviselői a magyarok kivételével inkább „politizáló” parlamentekhez szoktak és nem „munkás, jogalkotó” parlamenthez, ami felé az EP különösen a mögöttünk lévő ciklusban erőteljes irányt vett. Maurer ezért – a magyarok kivételével – nem jósol túl nagy jövőt a keletieknek a következő Parlamentben sem.
A magyarok sikerének egyik titka vélhetően az, hogy különböző okok miatt 2004-ben javarészt szakpolitikusok jutottak be a pártlistákon az EP-be. „A magyaroknál a kiválasztás döntő mértékben az érdemek alapján történt, míg más új tagállamok hajlamosak voltak politikai jutalomútként tekinteni a parlamenti mandátumra” – vélekedik Szent-Iványi István, aki az EP-ben lehúzott öt év után a vasárnapi választások elé is listavezetőként tekint az SZDSZ színeiben. Becsey Zsolt azon a véleményen van, hogy öt évvel ezelőtt eléggé zsákbamacskának számított odahaza az EP-mandátum, ezért a sztárpolitikusok helyett zömében szakpolitikusok jutottak szóhoz. A Fidesz mostani listáján nem szereplő politikus úgy véli, hogy öt év után erőteljesebbé váltak a politikai szempontok a kiválasztásnál. „A csapat lényegében együtt maradt” – szögezte le a BruxInfo kérdésére Szájer József, aki szerint a mostani listán újoncként szereplő két ismert fideszes, Áder János és Deutsch Tamás „bevált és bizonyított politikusok”, akik az EP-ben is „kiválóan megállják majd a helyüket”. „Sem a szakmapolitikát, sem a teljesítményt nem látom” – minősítette viszont a szocialisták listáját egy inkognitóban nyilatkozó képviselő.
Egy további magyarázat, hogy a 24 magyar képviselő az Európai Parlament három legnagyobb pártcsoportjához, az Európai Néppárthoz (EPP-ED), az Európai Szocialista Párthoz (PES) és az európai liberálisokhoz (ALDE) csatlakozott, és miután alapjában a méret határozza meg egy nemzeti küldöttség súlyát, ezért viszonylag jó pozíciókat harcoltak ki maguknak. A jóval polarizáltabb politikai háttérből érkező lengyelek vagy csehek ezzel szemben szétaprózódtak a különböző frakciók között, és ezzel arányosan relatív érdekérvényesítési képességük is csökkent. Az Európai Parlamentben egyébként mind az egyes pártok, mind pedig a pártcsoportokon belül az egyes nemzeti delegációk az úgynevezett D’Hondt számítás alapján juthatnak fontos posztokhoz, aminek lényege, hogy a népesebb pártfrakciók és nemzeti küldöttségek választanak először a felkínált pozíciók közül, és aztán következnek erősorrendben a többiek. Ez a szabály gyakorlatilag az egész EP fölött ellenőrzést biztosít a legnépesebb, jelenleg 99 tagból álló német csapatnak.
Hungarikumok
Az elmúlt öt év „hungarikumának” bizonyult a Parlamentben a nemzeti kisebbségek jogainak napirendre tűzése, ami azért nagy szó, mert uniós jogi háttér hiányában eddig ez a kérdés jószerével nem létezett. „Elértük, hogy legyen átfogó vita a kisebbségi kérdésről. Öt-hat referencia-értékű jelentés készült a témában” – hangsúlyozta a Bruxinfónak Tabajdi Csaba, a magyar szocialista delegáció vezetője, aki a néppárti Gál Kingával és Kósáné Kovács Magdával együtt rendkívül aktív tevékenységet fejtett ki ezen a területen.
A magyar képviselők ugyanakkor talán más nemzetek fiainál is gyakrabban vétették észre magukat azzal, hogy Brüsszelre és Strasbourgra is kiterjesztették a belpolitikai csatateret. A hazai szennyesek uniós porondon történő kiteregetése egyébként nem magyar sajátosság, hiszen a spanyolok és az olaszok is gyakran felhánytorgatnak egymásnak otthoni ügyeket. A magyar képviselők azonban mintha mindenkinél nagyobb hévvel tették volna, aminek nyilvánvaló oka a kiélezett otthoni belpolitikai helyzet volt. Szájer József ugyanakkor úgy látja, hogy az EP természetétől egyáltalán nem idegen az egyes országok belpolitikai problémáinak a „kihozatala”, hiszen a Parlament európai politikai ügyekkel foglalkozik, aminek az egyes országok honi politikája is része. Másfelől – teszi hozzá – a jobboldali képviselők emberi jogi és más szabadságjogokkal összefüggő kérdéseket feszegettek, amelyek egyáltalán nem tekinthetők belügynek.
Tabajdi Csaba ezzel szemben azon a véleményen van, hogy nem jellemző a belpolitikai viták kihozatala az uniós színtérre. A szocialista párti politikus ugyanakkor úgy véli, hogy a szópárbaj alapvetően a magyar médián keresztül zajlott, és messze nem váltott ki akkora visszhangot az EP-ben, mint azt sokan gondolják. Egy név nélkül nyilatkozó képviselő ugyanakkor „primitívnek” nevezte azt, ahogy az otthoni küzdőtér részévé tették az Európai Parlamentet.
