A német, a francia, az olasz, a lengyel és a magyar törvényhozás elnöke közös nyilatkozatban az Európai Unió reformjának szükségességét hangsúlyozták, kiemelve, hogy az uniónak döntést kell hoznia a közös jövőjéről. A Lisszaboni Szerződést még nem erősítették meg minden tagállamban, így az még nem lépett hatályba. (A 27 tagállamból 1 népszavazáson elutasította, 1 még nem ratifikálta, 25 tagállam parlamentje elfogadta a szerződést.)
Jelenleg nem tűnik biztosítottnak, hogy a ratifikáció mindenhol sikeresen lezáruljon az év végéig.
A Lisszaboni Szerződés elfogadásának néhány fontos állomása:
2007. október 18-19. – Lisszabonban tartott informális találkozót az Európai Tanács. Az uniós tagországok állam- és kormányfői, elfogadták az új reformszerződés szövegét. A szerződés tartalmáról már a júniusi EU- csúcson megszületett a megállapodás.
2007. december 13. – Az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői a lisszaboni Jeromos kolostorban aláírták a reformszerződését. Az új szerződés – amely akkor léphet életbe, ha valamennyi tagország és az Európai Parlament ratifikálta – korszerűsíti és kiegészíti az EU korábbi legfontosabb szerződéseit, így az 1957-es római szerződést, az 1992-es maastrichti, az 1996-os amszterdami és a 2000-es nizzai szerződéseket.
A szerződés lényege:
A szerződés kötelezővé teszi a tagállamok számára az alapvető jogokról – benne “a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelméről” – szóló charta alkalmazását. Az eddigi féléves, soros elnökségek rendszere átalakul, egyszerre több tagállam irányítja majd az unió munkáját. A jövőben az Európai Tanács választja meg két és fél éves időszakra az EU elnökét, s egyesítik az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, illetve a külkapcsolatok biztosának posztját, bár annak birtokosát nem nevezik külügyminiszternek, de betöltője az Európai Bizottság alelnöke is lesz. Hivatalossá teszi a dokumentum az EU közös pénzét, az eurót sajátként használó övezet pénzügyminiszteri tanácsának elnöki tisztét, amely két és fél évre szól, és megújítható. Az Európai Bizottság csökkenteni fogja 2014-től biztosainak számát, ezek száma a tagállamok számának legfeljebb kétharmadával lesz egyenlő. Növeli azon területek számát, amelyeken az Európai Parlament választott képviselőinek kell a tagállamokkal együtt jóváhagyniuk az EU új jogszabályait, ugyanakkor 751-re csökken a jelenlegi 785-ről az EP tagjainak száma. A nemzeti parlamentek – most először – tényleges beleszólást kapnak az EU jogszabályalkotásába, s először nyílik lehetőség arra, hogy állampolgárok egymillió aláírással uniós jogszabály alkotását kezdeményezhetik az Európai Bizottságnál. Nagyobb jogkörhöz jut az Európai Bíróság, s nő azon döntéshozatali területek száma, amelyeken az egyhangú szavazás helyett többségi szavazással születhetnek döntések. A szerződés új szavazási rendszert vezet be: a “kettős többség” új szavazati rendje szerint a tagállamok minimum 55 százalékának támogató szavazata kell egy új EU-jogszabály elfogadásához, de ez az arány csak akkor elég, ha a támogató országok lakossága együtt legalább 65 százalékát teszi ki az Unió összlakosságának. Az új szavazati rend 2014-től kezd életbe lépni, az áttérés 2017-ben fejeződik be. A reformszerződés új közös célokat is megfogalmaz – a közös energiapolitika kialakítását és a globális felmelegedés elleni harc közös stratégiájának létrehozását. Ha egy tagállamot terrortámadás, elemi csapás vagy valamilyen más katasztrófa ér, támogatást kap a többi tagállamtól, ha igényli ezt.
A ratifikációs folyamat:
2007. december 17. – Magyarország
2008. január 29. – Szlovénia, Málta
2008. február 4. – Románia
2008. február 7. – Franciaország
2008. február 20. – Európai Parlament
008. március 6/április 10. – Belgium
2008. március 11./június 18. – Nagy -Britannia
2008. március 21. – Bulgária
2008. április 1-2. – Lengelország: A lengyel parlament mindkét háza elfogadta a dokumentumot, az államfő azonban nem írta alá.
2008. április 9. – Ausztria
2008. április 10. – Szovákia
2008. április 23. – Portugália
2008. április 24. – Dánia
2008. május 8. – Litvánia, Lettország
2008. május 23. – Németország: A német törvényhozás mindkét háza ratifikálta a Lisszaboni Szerződést. Az önálló tartománynak számító Berlin kivételével valamennyi szövetségi állam a szerződés elfogadására voksolt. A szerződést az államfő nem írta alá.
2008. május 29. – Luxemburg
2008. június 8./július 8. – Hollandia
2008. június 11. – Finnország, Észtország, Görögország
2008. június 12. – Írország – Népszavazás: Az EU tagországai közül egyedüliként Írországban tartottak népszavazást a Lisszaboni Szerződésről. Az Európai Unió működési kereteit megreformáló szerződést a szavazók 53,4 százaléka elutasította, 46,6 százaléka támogatta, a részvételi arány 53,1 százalék volt.
2008. július 1. – Lech Kaczynski lengyel elnök kijelentette, hogy csak akkor írja alá a szerződést, ha azt Írországban új népszavazáson jóváhagyják.
2008. július 3. – Ciprus
2008. július 15. – Spanyolország
2008. július 24./július 31. – Olaszország
2008. november 20. – Svédország
2008. november 24. – Csehország: Václav Klaus cseh államfő kijelentette, hogy a lisszaboni szerződést csak azután írja alá, hogy Írország elfogadja a dokumentumot. 2009. február 18-án a cseh képviselőház jóváhagyta a szerződést, a szenátusi döntés még nem történt meg.
2009. február 10-11. – A német alkotmánybíróság Karlsruhéban megkezdte a szerződés ellen benyújtott alkotmányos panaszok kivizsgálását. (A szerződés ellen politikusok, magánszemélyek, egy parlamenti párt és civil szervezetek nyújtottak be panaszokat; ítélet legkorábban nyárra várható.)
