Ketté kellene bontani az általános ügyek és külkapcsolatok tanácsi formációját, s előbbit elnökölhetné a soros tanácsi elnökséget adó ország miniszterelnöke – javasolta az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága előtt tartott meghallgatásán Jean-Luc Dehaene volt belga kormányfő, az egykori alkotmányozó Konvent alelnöke.
Jean-Luc Dehaene átfogó elemzést adott az EU intézményi egyensúlyának a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után várható módosulásáról az alkotmányügyi bizottság ülésén. Eszerint az Európai Tanács ugyan teljes jogú uniós intézménnyé válik, az Európai Parlamentnek azonban elsősorban mégsem az állam- és kormányfők testületével, hanem továbbra is a Tanáccsal lesz dolga. Ennek fő oka az, hogy noha az EiT-nek ezentúl saját költségvetése és állandó elnöke is lesz, titkársága nem (a titkársági feladatokat továbbra is a Tanács Főtitkársága látja majd el), és jogalkotói jogosítványai sem lesznek.
Deheane javaslatot tett a lisszaboni intézményi rendezés egyik legfőbb problémájának tekintett fogyatékosság megoldására, a soros tanácsi elnökséget adó ország miniszterelnöke „lekötésére”. A Lisszaboni Szerződés értelmében ugyanis a soros tanácsi elnökséget adó ország kormányfője érdemi szerep nélkül marad az EU-ban (hiszen ezentúl nem lehet az EiT elnöke, merthogy az EiT-nek állandó elnöke lesz két és fél éves mandátummal, amely egyszer megújítható). A problémát súlyosbítja, hogy ezzel párhuzamosan a neki alárendelt miniszterei továbbra is egy-egy tanácsi formáció élén állnak majd. Dehaene a gordiuszi csomót úgy vágná ketté, hogy két részre bontaná az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsát.
Az ÁÜT helyett ennek értelmében a jövőben külön működne az Általános Ügyek Tanácsa és a Külkapcsolatok Tanácsa. Utóbbit az EU új állandó „külügyminisztere” (kül- és biztonságpolitikai főképviselője) elnökölné, előbbit pedig Dehaene javaslata értelmében a soros tanácsi elnökséget adó tagállam kormányfője. Az Általános Ügyek Tanácsa fogadná el a költségvetést és a pénzügyi perspektívát, s ez kellő súlyt is adna üléseinek. Dehaene szerint az is elképzelhető, hogy az állandó képviselők bizottságának (Coreper) egyfajta politikai szintű kiegészítőjévé válhatna.
A volt belga kormányfő a legfőbb uniós posztok betöltőinek kinevezési problémáira is előállt egy javaslattal. Itt a probléma lényege abból fakad, hogy a tagállamoknak már júniusban vagy júliusban meg kell nevezniük az Európai Bizottság új elnökét, ám ezt akkor még csak a Nizzai Szerződés alapján tehetik majd. A Bizottság tagjait ellenben várhatóan már a leendő második ír népszavazás után, a lisszaboni szerződés talaján állva kell majd kinevezniük. Ez eltérő jogkört biztosít a Parlamentnek a biztosok és a bizottsági elnök kinevezésekor. Dehaene ezért azt javasolja, hogy a Lisszaboni Szerződés „szellemiségét” már a bizottsági elnök kinevezése során is alkalmazzák. Az EP így júliusban elfogadhatná az új elnök személyét, majd az ír népszavazást követően ismét szavazhatna róla, természetesen az egész eljárás megismétlése nélkül.
Ez persze azzal is járna, hogy a jelenlegi Bizottság mandátumát de facto néhány hónappal meg kellene hosszabbítani, amiről egy ideje már Barroso elnök is többé-kevésbé nyíltan beszél, legalábbis a biztosok testületében. Dehaene szerint azonban a testületnek igen óvatosan kell majd eljárnia ebben az időszakban.
Még egy intézményi nehézséget kell majd áthidalni a Lisszaboni Szerződésre való áttérés néhány hónapos folyamatában, ez pedig az európai parlamenti képviselők létszámának ügye. Az EP-választásokat ugyanis a Nizzai Szerződés alapján kell megtartani júniusban, vagyis 736 képviselőt választanak majd a polgárok. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után viszont már 751 képviselője lesz az EP-nek. A néhány hónapos átmenet idején a kettő közti különbséget jelentő 15 mandátum egyfajta megfigyelői hellyé minősülhetne át ebben a periódusban. A megfigyelőket mindenben ugyanazok a jogok illetnék meg, mint a képviselőket, azt leszámítva, hogy nem lenne szavazati joguk.
