Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának ítéletei világszerte egyre kevesebb figyelmet kapnak. Ez irányváltásra késztetheti a nagy múltú testületet.
Az elmúlt hatvan évben az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntései más országok jogfejlődését is jelentősen befolyásolták. A testület által követett irányvonal számos más legfelsőbb bírói testület munkájára jelentős hatást gyakorolt, különösen az angolszász országokban. Most úgy tűnik, hogy mindez megváltozik, világszerte csökken a bíróság munkája iránti érdeklődés.
A New York Times napilap elemzése szerint a kilencvenes években a kanadai legfelsőbb bíróság évente legalább tucatszor idézte az amerikai fórum döntéseiben foglaltakat, az évtized eleje óta azonban legfeljebb öt-hat alkalommal fordul ez elő. Az ausztrál Legfelsőbb Bíróság ítéletei 1995-ben még kb. 200 amerikai esetjogra történő hivatkozást tartalmaztak, 2005-ben már csak 70 örül volt ez a szám.
A jelenség számos okra vezethető vissza. Főleg az emberi jogi területen felértékelődött a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlata, a megkülönböztető bánásmód, a szabadságjogok és a méltányos eljáráshoz való jog értelmezésével kapcsolatos ítéleteik inkább szolgálnak hivatkozási alapként, mint a közelmúltban hozott amerikai döntések. Sokak szerint az Egyesült Államokkal szemben sok helyütt érzett ellenérzés sem tesz jót a Legfelsőbb Bíróság tekintélyének.
Ezen túl az egyes nemzeti alkotmánybíróságok maguk is jelentős jogfejlesztő tevékenységet végeztek, döntéseik egyre kifinomultabbá válnak. Egyrészt kevésbé van szükségük külső iránymutatásra, másrészt általában megengedőbb gyakorlatot folytatnak, mint az elmúlt években Rehnquist vagy Roberts bírók által vezetett amerikai testületek.
A nemzetközi alkotmányjogi jogfejlődés ugyanakkor nem tükröződik az amerikai ítéletekben, a Supreme Court bírái a mai napig befelé fordulnak, véleményüket nem hajlandók más országok jogára épülő, ezzel együtt akár precedensértékű ítéletekkel alátámasztani. Az amerikaiak mintha nem akarnának tudomást venni más országokban dolgozó kollégáik munkájáról, noha sok helyütt éppen ezzel ellentétes tendencia figyelhető meg. Az angolszász jogra épülő országokban, például Ausztráliában, Dél-Afrikában figyelembe veszik a másik ország alapjogi fejlődésének eredményeit, Európában pedig a strasbourgi bíróság gyakorlata határozza meg a fő irányvonalat. Az alapjogi testületek között nemzetközi párbeszéd eredményeként pedig világszerte egy megengedő, viszonylag egységes irányvonal kibontakozása figyelhető meg, főként az egyéni szabadságjogok és a megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos joggyakorlatban.
Az amerikai alkotmányjogászok egy része szerint az eddig követett irány a helyes, és a Supreme Court munkájának továbbra is elsősorban az amerikai jogra kell épülnie, annak belső értékei kell, hogy képezzék a további jogfejlődés alapját. Tény viszont, és erre egyre több alkotmányjogász is rávilágít, hogy az amerikai jogállamiság alapvető értékei (az írott alkotmány, alapjogi katalógus, és független, a törvényhozást is befolyásolni képes jogszolgáltatás) a világ nagy részén mára elterjedt, bevett fundamentumoknak számítanak és több országban meglehetősen nagy és kimunkált joganyag védi ezeket az értékeket. A nemzetközi és külföldi joggal szemben tanúsított ellenállás azért is furcsa, mert az amerikai bírósági kultúrában teljesen elfogadott, hogy az ítéletekben nagyon sok külső (irodalmi, kulturális, művészeti) hivatkozás van és a másik államokban hozott ítéletek nem, legfeljebb a szövetségi bírósági döntések kötik az egyes tagállami bíróságokat.
A Legfelsőbb Bíróság (és általában az amerikai jogtudomány) felé mutatott érdeklődés lankadása miatt úgy tűnik, hogy az amerikai alkotmányjogászoknak el kell dönteniük, hogy kitartanak a hazai jog kizárólagosságát hirdető álláspontjuk mellett (kockáztatva ezzel eddig élvezett tekintélyüket és az esetleges marginalizálódást a világ jogi közvéleménye előtt) vagy pedig nyitnak és jobban figyelembe veszik a nemzetközi értékeket.
