Az EU-tagállamok vezetői a hét második felében sorra kerülő csúcstalálkozójukon a Lisszaboni Szerződés végrehajtása helyett annak sorsáról kell, hogy tárgyaljanak, miután az ír szavazók a csütörtökön tartott referendumon elutasították a dokumentumot.
Több vezető is úgy nyilatkozott, hogy ettől függetlenül folytatódnia kell a ratifikációnak. Egy dolog biztosnak látszik: 2009. január 1-jén már nem lép életbe a szerződés.
Az ír választópolgárok csütörtökön leszavazták a Lisszaboni Szerződést, amelyet eddig már 18 másik uniós tagállam – parlamenti úton – jóváhagyott. A végleges adatok szerint a „nem” szavazatok aránya 53,4 százalék volt az „igen” tábor 46,6 százalékával szemben. A választási részvétel 53,13 százalékos volt.
José Manuel Barroso bizottsági elnök, aki az eredmény kihirdetése után telefonon beszélt Brian Cowen ír kormányfővel, sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy az írek nem az Európai Unió, hanem a szerződés ellen szavaztak. A Bizottság feje ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a dokumentum leszavazása nem oldja meg azokat a problémákat, amelyeket a Lisszaboni Szerződés megoldani hivatott: az uniós intézmények jelenleginél hatékonyabb és demokratikusabb működését. Mivel 18 másik tagállam már jóváhagyta a dokumentumot, Barroso szerint a ratifikációs folyamatnak folytatódnia kell.
Hasonlóan foglaltak állást közös nyilatkozatukban Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár is. Emlékeztettek rá, hogy a ratifikációs folyamat már lezárult 18 országban és reményüknek adtak hangot, hogy más tagállamok is folytatják a ratifikációs folyamatot. „Meggyőződésünk, hogy a Lisszaboni Szerződésben elfogadott reformok szükségesek ahhoz, hogy Európa demokratikusabbá és hatékonyabbá váljék és lehetővé teszik a válaszadást azokra a kihívásokra, amelyekkel a tagországok polgárai szembesülnek” – szögezte le a két vezető közös nyilatkozata.
Janez Jansa szlovén miniszterelnök, az elnökséget adó Szlovénia nevében mély sajnálkozásának adott hangot a referendum végeredménye miatt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy tiszteletben tartják az ír szavazók demokratikus véleményét. Jansa szerint a Lisszaboni Szerződés szükséges ahhoz, hogy Európa hatékonyabb, demokratikusabb és átláthatóbb legyen.
A Bizottság elnöke leszögezte, hogy a következő lépésként az EU27-ek vezetői meghallgatják ír kollégájuk értékelését és elképzeléseit arról, „hogyan oszlassák el azoknak az aggályait, akik nemmel szavaztak”. „Meg kell hallgatnunk Brian Cowent. Ő ismeri legjobban az okokat és azt, hogy milyen megoldást találjunk” – tette hozzá Barroso, aki közös kihívásnak nevezte a döntést a „hogyan továbbról”. Az elnök azt is hozzátette, hogy egyetért Cowennek azzal a véleményével, hogy a szerződés tovább él. Václav Klaus cseh elnök ugyanakkor Barrosóval szemben azt nyilatkozta, hogy a ratifikáció nem folytatódhat. “Vége” – idézték hírügynökségek az euroszkeptikus hírében álló cseh államfőt. Gordon Brown brit miniszterelnök ugyanakkor még az ír végeredmény előtt úgy nyilatkozott, hogy a brit parlament az ír szavazás kimenetelétől függetlenül folytatni fogja a ratifikációt. Hasonlóan nyilatkozott Jan Peter Balkenende holland kormányfő is, akinek országa 2005-ben népszavazáson vetette el az alkotmányos szerződést.
„Nem szabad elhamarkodott következtetésekre jutnunk. Az Unió korábban is volt már hasonló helyzetben és eddig minden alkalommal megtalálta a kiutat. Remélem, hogy ezúttal is ez lesz a helyzet” – vélekedett az ír kormányfő, hozzátéve, hogy az Írországnak egyáltalán nem áll szándékában, hogy megállítsa az EU fejlődését. A Taoiseach ugyanakkor nem volt egyértelmű egy megismételt szavazással kapcsolatban. Bár korábbi nyilatkozataiban rendre elvetette ennek a lehetőségét, most az eredmények közzététele után egy erre irányuló kérdésre azt mondta, hogy „semmilyen lehetőséget sem zár ki”. Sokkal egyértelműbben fogalmazott Eamon Gilmore, a munkáspárti pártvezér, aki Cowen szövetségese volt a szerződés jóváhagyásáért folytatott kampányban. „A Lisszaboni Szerződés halott. Írország nem tudja ratifikálni, tehát Lisszabon megbukott” – nyilatkozta Gilmore.
Barroso hangsúlyozta, hogy ő maga nem tudja a választ, miként azt sem, hogy ugyanazt a megoldást választják-e a tagállamok, mint előzőleg 2005-ben, amikor a franciák és a hollandok leszavazták az európai alkotmányt. Barroso egy újságírói kérdésre elhárított minden felelőséget a kudarccal kapcsolatban. Elmondta, hogy az ír hatóságok külön is megkérték a Bizottságot, hogy ne avatkozzon bele a kampányba, ami így kizárólag nemzeti felelősség volt. Úgy vélte, hogy nem az információ mennyiségével volt a baj, hiszen az ír kormány kimerítő tájékoztatást adott polgárainak a szerződés tartalmáról. A „nem” kampány ugyanakkor szerinte bedobott két nagyon fajsúlyos érvet, amivel szinte lehetetlen volt szembeszállni. Az egyik arra szólította fel az íreket, hogy nemmel szavazzanak, ha nem ismerik a szerződés szövegét, míg a másik arról próbálta meggyőzni őket, hogy az EU olyan változásokat akar, amire nekik nincs szükségük.
Francia forrásokból úgy tudni, hogy a bűnbak-keresés, ha nem is látványosan, de megindult a színfalak mögött. A források tudni vélik, hogy Párizs részben az Európai Bizottságot hibáztatja a referendum kudarca miatt, mert úgymond hagyta, hogy Peter Mandelson túl messzire menjen a WTO-keretében zajló kereskedelmi liberalizációs tárgyalásokon, másfelől meg nem volt képes eddig hatékony választ adni a halászoknak és másoknak, akik a magas olaj- és élelmiszerárak miatt tiltakoznak.
„A szerződés szövegének az Európai Unió egy tagállama általi elutasítása nem jelentheti azt, hogy az Európai Unió 18 államában már megtörtént ratifikáció tárgytalanná válik. Az Európai Unió többi tagállamának ratifikációját ugyanúgy tisztelni kell, mint az ír szavazást. Ezért azokban az államokban, amelyek még nem ratifikáltak, folytatni kell a ratifikációs folyamatot” – hangsúlyozta nyilatkozatában Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, aki szerint az ír kormánynak az európai partnerekkel együtt javaslatot kell tennie, hogy járjanak el ebben a helyzetben. „Most hideg fejjel végig kell gondolnunk, hogyan folytassuk. Az Európai Unió reformja fontos a polgárok számára, valamint az Európai Unió demokráciája és átláthatósága miatt. Ezért remélem, hogy sikerül megoldást találni, hogy a reformok a 2009. júniusi európai választásokig hatályba lépjenek” – húzta alá az EP elnöke.
Joseph Daul, az Európai Néppárt frakcióvezetője is fontosnak nevezte a ratifikációs folyamat folytatását. A francia konzervatív politikus úgy vélte, hogy a „nem” tábor hívei „hazug kampányt” folytattak. Martin Schulz, az európai szocialisták parlamenti pártcsoportjának vezetője arra sürgette az állam- és kormányfőket, hogy nyilvánosan valljanak színt, milyen Európai Uniót akarnak. Véleménye szerint az a tény, hogy Írországban a dolgozók ellenezték a szerződést, arra mutat rá, hogy az EU-nak erősebb szociális dimenzióra lenne szüksége. Graham Watson, az európai liberálisok vezére arra bíztatta a július 1-én hivatalba lépő francia soros elnökséget, hogy rendkívüli csúcsot hívjon össze a téma megvitatására. Francis Wurtz, az Európai Egyesült Baloldal parlamenti frakciójának vezetője ellenben lelkesen üdvözölte a népszavazás végeredményét, mert enélkül szerinte nincs esély arra, hogy érdemi vita kezdődjön a jelenlegi EU irányvonalának és szerkezetének megváltoztatásáról.
Milyen lehetőségek közül választhat az Európai Unió?
Az EU27-ek vezetői a tervek szerint a június 19-20-i csúcstalálkozón először vitatták volna meg részletesen a Lisszaboni Szerződés végrehajtását egy, a szlovén elnökség által készített helyzetjelentés alapján. Az Európai Tanácsnak ehelyett most azt a kérdést kell majd feltennie, hogy milyen kiutat találjon az ír népszavazás után előállt helyzetből. Az állam- és kormányfők elvileg több lehetőség közül is választhatnak, ám ezek mindegyikével szemben fajsúlyos érvek hozhatók fel. Íme az elméletileg lehetséges lépések:
1. A szerződést újratárgyalják: erre senkinek nincs ingerenciája és az idő sem engedné, hogy egy újabb hosszú intézményi vitába bonyolódjanak, ami ráadásul nem is nagyon hozhatna más eredményt, mint amiben már annyi fáradtság árán megállapodtak.
2. A szerződést véglegesen ejtik, vagy jegelik: ebben az esetben a Nizzai Szerződés maradna érvényben, ami ugyanakkor távolról sem kínál ideális kereteket a 27-tagú Európai Unió működéséhez. A Lisszaboni Szerződést már csak ezért sem temetnék el, de „hibernálhatják”. Ebben az esetben viszont nem léphetnének életbe olyan reformok, mint az Európai Tanács állandó elnökének kinevezése, a kvázi EU-külügyminiszteri poszt létrehozása, a minősített többségi döntések új területekre való kiterjesztése, a szavazati rendszer reformja és más újítások. Az Európai Parlament létszáma viszont a lisszaboni 751 helyett 732 lenne. Sürgősen dönteni kellene viszont az Európai Bizottság létszámáról, hiszen miközben a lisszaboni szerződés rendelkezései szerint a testület tagjainak létszáma 2014-ben már csak a tagországok kétharmadával lenne egyenlő, addig a Nizzai Szerződés úgy rendelkezik, hogy a 2009 őszén hivatalba lépő Bizottságnak már kevesebb tagja lehet csak, mint ahány tagja az Uniónak van. De hogy pontosan mennyivel, arról még meg kell egyezni. Ez a 2-ik opció egyes illetékesek szerint mégis eléggé kézenfekvő és viszonylag könnyen alkalmazható.
3. Az íreknek kedvezményeket (opt-out-okat) adnak és újra szavaztatnák őket a szerződésről. Ennek feltétele, hogy a másik 26 tagállam folytassa és befejezze a ratifikációt. Jean-Pierre Jouyet francia EU-ügyi miniszter is megemlítette már a „jogi rendezés” lehetőségét, amelynek keretében Írországot mentesítenék a szerződés bizonyos rendelkezései alól például a védelmi politikában, vagy az agráriumban. Mások ugyanakkor rámutatnak, hogy az írek korábban lényegében már mindent megkaptak, így újat nem nagyon lehet már felajánlani nekik. Ugyancsak e megoldás ellen szól, hogy az íreket nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen másodszor is megszavaztatni. Különösen annak fényében, hogy a franciákkal és a hollandokkal ezt három éve nem tették meg.
4. Létezik egy olyan lehetőség is, hogy az írekkel kitárgyalják az opt-out-ot, és aztán egy, a referendumot eltörlő alkotmánymódosítás révén nem is kellene még egyszer urnákhoz szólítani a szavazókat. Ez azonban politikailag rendkívül kockázatos eljárás lenne.
5. Írországot akár döntés elé is állíthatnák, hogy vagy a másik 26 országgal tart, vagy kilép az EU-ból. Ennek azonban szinte nulla az esélye, hiszen az írek az eurózóna tagjai és egy ilyen lépés az egész Unióban erős visszatetszést szülne a közvéleményben.
6. Jogászok és egyes elemzők vetették fel, hogy mi lenne, ha blokkolás esetén az integráció mélyítésében érdekelt országok kilépnének az EU-ból és egy magasabb szintű közösséget hoznának létre egymás között. Ez azonban politikailag és technikailag nehezen kivitelezhető lenne.
