A Magyar Közigazgatási Bírák Országos Egyesülete – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bírósággal közösen – megalapításának 15 éves évfordulója alkalmából május 8-9-én szakmai tanácskozást tartott Lillafüreden.
A konferenciát Sisák Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elnöke és Darák Péter, a Magyar Közigazgatási Bírák Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg.
Darák Péter egyesületi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon nincsenek külön közigazgatási bíróságok, ezeket a feladatokat a hagyományos intézményrendszerben az erre szakosodott bírák látják el. Úgy fogalmazott, hogy ezért tartják fontosnak a szakmai fórumokat, ahol megvitathatják az aktuális problémákat és a területet érintő kérdéseket.
A konferencia a jogállam és a közigazgatási bíráskodás kölcsönhatásait vizsgálta. Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöke idézte fel az egyesület alapításának időszakát. A Legfelsőbb Bíróság elnöke elmondta: évről évre több ezer kérelem, kereset érkezik a bíróságokhoz a legkülönbözőbb területeken a közigazgatás témájában. Példaként említette az építés-, illetve a pénzügyet és a kisajátítást, tehát mindazokat, ahol az állampolgárok számára sérelmes határozat született, illetve születhet az állammal szemben. Lomnici Zoltán szerint a magyar közigazgatási bíráskodást – amely másfél évtizedes múltra tekint vissza – elismerik a világban.
A szakmai nyitóelőadást Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság helyettes elnöke tartotta a közigazgatási és az alkotmánybíráskodás érintkezési pontjairól. Az előadás áttekintette az Alkotmánybíróság helyi önkormányzati rendeletekkel kapcsolatos hatásköreinek ellentmondásait, illetve elemezte azokat az ügyeket, amelyben az Alkotmánybíróság ténybíráskodásra kényszerül.
A konferencián felvetődött, hogy a közigazgatási bírák és az alkotmánybírák tartsanak közös konzultációt vagy tanácskozást a két testületet kölcsönösen érdeklő és érintő kérdésekről.