Az egyre gyakoribb, az ország életét megbénító sztrájkok nyomán a munkáltatói érdekképviseletek, valamint a szakjogászok az 1989-ben született törvényi szabályok újragondolását javasolják.
A sztrájk, mint „közvetítő”
Az utóbbi időben az országot bénító sztrájkok több kérdést vetnek fel. Egyrészt, hogy a sztrájkhoz fűződő alkotmányos jog hogyan gyakorolható rendeltetésszerűen egy olyan állami tulajdonban levő vállalatnál, amely esetében a dolgozói követelések a kormányzati politikát érintik (mind szakpolitikai, mind költségvetési oldalról). Vagyis: a közlekedési dolgozók sztrájkja nemcsak az országot bénítja meg, de közvetett módon hatással lehet a kormányzatra is. A másik fontos kérdés az ilyen típusú munkabeszüntetések esetén az, hogy mi a helyzet akkor, ha az egyeztető tárgyalások során nem sikerül megállapodni (amint látjuk) az elégséges szolgáltatás mértékéről, hiszen a közszolgáltatást biztosító szerv tevékenysége (pontosabban tevékenységének hiánya) az állampolgárokat közvetlenül érinti. Így kerülnek az sztrájk nyomán kapcsolatba, konfliktusba a közvetetten befolyásolt kormány és a direkt érintett állampolgárok tömegei.
Sztrájk-tan
A sztrájk olyan részleges, vagy teljes munkabeszüntetés, amelyet a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeik biztosítására lehetőségként felhasználhatnak olyan érdekkonfliktusok esetén, amikor már nem látnak más eredményes megoldást. Ez tehát olyan egyéni és kollektív cselekvési jog, amellyel a munkavállalók és a szakszervezetek egyaránt élhetnek és ennek gyakorlása során a munkáltatót együttműködési kötelezettség terheli. A sztrájkkal kapcsolatos előírásokat és kötelezettségeket az 1989. évi VII. törvény szabályozza.
Jogszerű a sztrájk, ha a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeinek a biztosítására irányul, továbbá amennyiben megfelel a sztrájktörvény 2. §-ában foglaltaknak. Ennek értelmében sztrájk kezdeményezhető olyan kollektív munkaügyi vita (
Munka Törvénykönyve 194. §) során folytatott egyeztető eljárás esetében is, ami hét napon belül nem vezet eredményre, vagy amennyiben az egyeztető eljárás (a sztrájkot kezdeményezőnek fel nem róható ok miatt) nem jött létre.
1.A figyelmeztető sztrájk
Az előzőekben említett kollektív munkaügyi vitával összefüggő egyeztető eljárás (7 nap) ideje alatt egy alkalommal sztrájk tartható. Ennek időtartama azonban a két órát nem haladhatja meg. Az időkorlát, illetve az, hogy a tárgyalások időszaka alatt így hengsúlyozzák a munkavállalók követeléseiket, adja a megmozdulás „figyelmeztető jellegét”, jelzi továbbá a munkáltatói oldal felé, hogy a munkavállalók egységesek az adott követelések tekintetében.
2.A szolidaritási sztrájk
Szolidaritási sztrájkról van szó abban az esetben, ha országos vagy szövetségi szinten kezdeményezett, vagy a szövetségekhez tartozó munkahelyi szakszervezeti testület által meghirdetett sztrájk segítése, támogatása céljából történik a részvételre irányuló akció. A sztrájk gyakorlása során ebben az esetben is együtt kell működni az érintett munkáltatónak és a szakszervezeteknek. Ennek értelmében a munkavállalói oldalnak kellő időben kell tájékoztatnia a munkáltatót a sztrájkhoz való csatlakozásról, illetve az abban való részvételről. A munkáltató a sztrájk jogszerűsége miatt nem akadályozhatja meg a csatlakozást.
3.A munkavállalók által kezdeményezett sztrájk
Munkavállalók által kezdeményezett sztrájk esetében a munkavállalók, vagy azok egy csoportja, vagy a különböző gazdasági egységekben foglalkoztatottak kezdeményeznek sztrájkot. Ilyenkor a szakszervezetek, illetve azok testületeinek csatlakozása akkor célszerű és lehetséges, ha a sztrájk céljában egyetértés mutatkozik, továbbá a sztrájk-kezdeményezéshez szükséges jogszabályi és egyéb feltételek fennállnak, ezt nem zárják ki. A szekszervezetek, illetve azok testületei akár át is vehetik a szervezést, a kezdeményezés folytatását (sőt ésszerű annak átvétele), és (ha van) a sztrájkszabályzatban foglaltak alapján kell eljárni. Amennyiben – pl. a munkavállalók egy csoportjának, szervezeti egységségének dolgozói által történt kezdeményezés esetén – nem történik meg a csatlakozás, a szakszervezeteknek az elutasítás okát komoly érvek, tények (pl. jogszerűtlenség, irreális, teljesíthetetlen követelés) felvonultatásával lehet és kell az érintett munkavállalók, illetve a munkáltató tudomására hozni .
4.Általános sztrájk
Általános sztrájk akkor kezdhető és folytatható, ha a vitatott kérdésekben az egyeztető eljárás 7 napon belül nem vezet eredményre, vagy ha az egyeztető eljárásra a sztrájk kezdeményezőjének fel nem róható okból nem kerül sor, és amennyiben a munkavállalók és képviselőik döntenek a hosszabb ideig tartó munkabeszüntetésről.
A sztrájktörvény keretjelleggel szabályozza a még elégséges szolgáltatás mértékét: „Annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez – így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél –, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését nem gátolja. Ennek mértéke és feltételei a sztrájkot megelőző egyeztetés tárgyát képezik.”
Új sztrájktörvényt?
Amint arról beszámoltunk a korábbi, főként a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által szervezett sztrájkok nyomán kialakult helyzetben a sztrájktörvény módosításától tartottak a szakszervezetek. Már ekkor nagy viták voltak ugyan az elégséges szolgáltatásról, de mindig született megállapodás, az azóta bekövetkezett vasutas és BKV-s munkabeszüntetések alkalmával azonban már nem sikerült megegyezni. Az érdekvédők Gaskó István felelősségét emlegetik, amikor azt mondják: a törvény kereteit feszegető akció, a rosszul szervezett, rossz célokért folyó sztrájk miatt került veszélybe az országosan jól működő szabályozás. Lapinformációk szerint a munkaügyi minisztérium készen áll egy módosítás előkészítésére, vannak ugyanis olyan joghézagok, melyeket a kormány szerint pótolni kellene. Nincs megfelelően szabályozva az elégséges szolgáltatás, emiatt olyan eljárás bevezetésére lenne szükség, amely garantálja a megállapodást. Szükség lenne annak meghatározására is, hány nappal korábban kell bejelenteni a munkabeszüntetést. Kifogásolható továbbá, ha egy munkahelyen több szakszervezet működik, de csak az egyik tárgyal a vitatott kérdésekről. A munkaügyi tárca az utóbbi időben diplomatikus módon fogalmaz: kiáll a sztrájktörvény szigorításának tilalma mellett, azonban a processzuális és egyeztetési szabályok pontosabb rögzítését javasolja.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tehát megelégelte a helyzetet és a sztrájktörvény módosítását kezdeményezte. Azt kívánják elérni, hogy a módosítás konkrétan határozza meg a munkabeszüntetés kezdetének és végének bejelentési kötelezettségeit, egyértelműen definiálja az elégséges szolgáltatás biztosításának kötelezettségét és annak tartalmát, rögzítse a sztrájkjoggal való visszaélés alapeseteit, szabályozza a munkaadók és munkavállalók együttműködési normáit a sztrájk előtti tárgyalásokon és a munkabeszüntetések ideje alatt egyaránt.
A szakszervezetek azonban megosztottak a kérdésben: kezd kialakulni a héják és galambok tábora, ahol a közlekedési szervezetek egyértelműen a status quo fenntartásában érdekeltek, míg a többi szakszervezet engedékenyebb hangot ütött meg.
Szakértői álláspont
„Azt azonban már száz éve is tudták, hogy a sztrájkjog nem érvényesülhet ott, ahol nem a magántőkét szolgálják, hanem közérdekű szolgáltatást végeznek.”
Nemrégiben Zlinszky János volt alkotmánybíró fejtette ki véleményét a témában a Magyar Hírlap internetes oldalán. A szakember szerint a probléma nem alkotmányos, hiszen az alaptörvény egyértelműen kimondja: „A munkavállalók érdekeit a szakszervezetek képviselik, és megilleti őket a jog, hogy sztrájkot is szervezzenek.” Tény azonban , hogy a sztrájkjogról rendelkező törvénnyel bajok vannak. E jogszabály, bár az Alkotmányban meghatározott jogot fejti ki, lényegében meghaladott. Azért meghaladott mert például olyan megfogalmazásokat tartalmaz, hogy a sztrájk részleteit illetően a sztrájkolóknak és a munkáltatónak „együtt kell működniük”. Azt azonban nem tisztázza, mit ért együttműködésen, s így túlságosan tág értelmezési lehetőséget ad. „A probléma gyökere mégsem ez” – szögezte le Zlinszky János. A fő kérdés a közfeladatokat ellátó munkavállalók jogállása, ami a jogtörténetben nem újkeletű probléma, tehát megvan rá a válasz is. A sztrájkjog eredetileg a 19. században, tiszta piaci viszonyok között született. Olyan helyzetre konstruálták meg, amikor a munkáltató kizárólag a profitért dolgoztat, a munkavállaló pedig igyekszik a szerinte méltányos bért kikényszeríteni. Azt azonban már száz éve is tudták, hogy a sztrájkjog nem érvényesülhet ott, ahol nem a magántőkét szolgálják, hanem közérdekű szolgáltatást végeznek. A helyzet tompítására – azokat a szakmákat illetően, ahol életek forognak kockán munkabeszüntetés esetén (például tűzoltók, orvosok) – bevezették a minimális szolgáltatás intézményét, de ennek mibenlétét nem határozták meg, ezt a feleknek kellene kialakítaniuk. Itt értünk el az örökös vitához a minimális szolgáltatás szintjéről. Ha nem tudnak megegyezni, a bíróságnak kell megállapítania, hogy jogszerű-e, vagy jogellenes a sztrájk. Csakhogy a bíró megfelelő jogi fogódzó híján mérlegelni kényszerül, azaz szubjektív alapon dönti el, hol a „közérdeket sértő veszélyeztetés” és a normál életvitelt akadályozó mérték közötti határvonal. „Megoldást a közalkalmazotti kategória visszaállításában kellene keresni a közszolgálati munkakörökben, a megfelelő jogkorlátokkal és munkajogi védelemmel együtt” – mondta Zlinszky János. Senki sem ad le a jogaiból úgy, hogy nincs meg az ellentétel. Ha valaki nem közalkalmazott, akkor igenis minden megilleti, ami a kiszolgáltatott munkajogi helyzettel jár, vagyis jóval nagyobb bér, a sztrájk pedig megkérdőjelezhetetlen joga.
