Tudósítás a Magyar Bíróképző Akadémián 2008. február 11-13-a között megrendezett „Hídépítés: emberi jogok a bírói jogalkalmazásban és a kommunikációban” elnevezésű kurzus záró-előadásáról és a rendezvény első visszhangjairól.
Amint arról beszámoltunk 2008. február 11-én dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, valamint dr. Solt Pál a Magyar Bíróképző Akadémia vezetője nyitotta meg a „Hídépítés: emberi jogok a bírói jogalkalmazásban és a kommunikációban” című, háromnapos rendezvényt. Magát a tréninget hosszú hónapokig tartó munka előzte meg, amelyben (Lomnici Zoltán kezdeményezésére) olyan civil és egyéb szervezetek vettek részt, mint a De juRe Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, az Amnesty Internationa, a Transparency International, a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány, az Európai Roma Jogok Központja, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a Társaság a Szabadságjogokért. A bírákkal a szervezetek speciális szakemberei foglalkoztak, akikről dr. Kálmán Zsófia, a De juRe Alapítvány elnöke elmondta:„ A szervezeteknek olyan szakembereket kellett kiállítani, akik részt tudtak venni a tematika összeállításában, az előadások, gyakorlatok előkészítésében és lebonyolításában. Tehát a ’civil’ nem a résztvevők szakértelmére vonatkozik, hanem azokra a keretekre, amelyek között dolgoznak. Mindegyik szervezet más téma elkötelezettje, így tudtuk biztosítani, hogy a legváltozatosabb témák is napirendre kerülhessenek.”
Fontosnak tartottuk, hogy beszámoljunk a rendezvény eredményeiről, vagyis arról, hogy maguk a bírák és a szervezők hogyan értékelték ezt a három napot. Erről kérdeztük dr. Kálmán Zsófiát, dr. Kádár András Kristóf ügyvédet, a Helsinki Bizottság társelnökét és dr. Fiala János jogászt, a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány munkatársát.
A zárónap
A korábbi beszámolónkban említettük, hogy a kurzus első napján olyan interaktív, kiscsoportos helyzetgyakorlatokra került sor, amely a bírák tárgyalótermi kommunikációját segítette, a második és a harmadik napon pedig külön programokkal várták a polgári és büntető ügyeket tárgyaló bírákat, záróakkordként hangzott el dr. Kálmán Zsófia „Fogyatékosság: speciális élethelyzet, speciális kommunikációs igények” című előadása. A referátum igen érdekes volt, hiszen olyan valós problémákra irányította rá a bírák figyelmét, amellyel napról-napra szembekerülhetnek: nem csak általában világította meg a fogyatékos emberekről kialakított képet, hanem utalt az őket övező sztereotípiákra. Az előadás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a speciális élethelyzetű emberek „öntudatra ébredtek”, s teljes jogú tagjai kívánnak lenni a társadalomnak, ez pedig nem csak a jogi szabályozáson múlik, hanem azon személyes interakciókon is, amelyek a társadalomban érik őket (akár a tárgyalóteremben). Fontos szervező elv volt a normalizáció (participáció), az akadálymentesítés, az esélyegyenlősítés hármasa. Az előadás részeként hangzottak el dr. Sarkadi Balázs kutatóorvos észrevételei a rohamosan fejlődő biotechnológia kérdéskörében: ez olyan (mára igencsak valós) problémákon való gondolkodásra késztette a bírákat, mint az őssejt-kutatás vagy a klónozás.
Észrevételek
A bírák a különböző napokon elhangzott előadásokat és foglalkozásokat egy értékelő lapon pontozták (például tartalom, előadásmód), s ehhez járult a szöveges értékelés is. Dr. Kálmán Zsófia kifejtette az első nap után: „A trénerek első beszámolói szerint a bírák kifejezetten nyitottak voltak az első nap speciális kommunikációs és empátianövelő gyakorlatai iránt. A kezdeti tartózkodás oldódásával intenzíven be tudtak kapcsolódni a gyakorlatokba, és többen is megfogalmazták azt az igényt, hogy jó lenne a jövőben több ilyen gyakorlaton részt venni. Ennek azért is lenne nagy jelentősége, mert ezek a gyakorlatok hozzásegítenek ahhoz, hogy az ember, mintegy ’belebújva’ a másik ember bőrébe, kísérelje meg ugyanannak a helyzetnek egy egészen más szempontból való megközelítését.”
Mind a három megkérdezett személy alapvetően pozitív visszhangokról számolt be az ítészek köréből. Dr. Fiala János (Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány) elmondta, hogy a bírák igen hasznosnak találták azt, hogy megismerkedhettek a civil szervezetek véleményével, továbbá hogy eszmét cserélhettek nem szakmabeli személyekkel is. Az előadó kifejtette, hogy a legtöbb résztvevőnek a gyakorlati foglalkozások tetszettek; a lapokon pozitívan értékelték továbbá az ún. érzékenyítő, kommunikációt fejlesztő, az előítéletes magatartásokhoz és attitűdökhöz kapcsolódó helyzetgyakorlatokat. A kurzus ebben a műfajban az elsőnek mondható hazánkban, s mint ilyen úttörő jellegű, ezzel kapcsolatban dr. Fiala János hangot adott azon véleményének, hogy az értékelések eredményeit felhasználva az esetleges következő alkalom már gyakorlatiasabb lesz.
Dr. Kádár András Kristóf (Helsinki Bizottság) is úgy vélte, hogy alapvetően kedvező volt a bírák benyomása a „hídépítéssel” kapcsolatban, különös tekintettel a gyakorlati tapasztalatokat adó és érzékenyítő tréningek tekintetében. A Helsinki Bizottság társelnöke úgy látta, hogy a bírák örültek annak, hogy megvitathatják véleményüket szervezett keretek között (akár külső szakemberek bevonásával is), ahol együtt gondolkodva megismerhetik egymás látásmódját bizonyos, az ítélkezési gyakorlatban felmerülő problémákról.
Mind a három megkérdezett szakember úgy nyilatkozott, hogy a szervezetek továbbra is partnerek lennének a bírák ilyen, új típusú oktatásában, képességeik fejlesztésében. Úgy tűnik a lehetőség adott, hiszen a szándék a másik oldalon is (OIT, Magyar Bíróképző Akadémia) megfogalmazódott: az esemény megnyitóján a szervezők annak adtak hangot, hogy reményeik szerint a rendezvény hagyományteremtő lesz.
