A Lisszaboni Szerződésre vonatkozó politikai konszenzus októberben megszületett. Az Európai Alkotmány kudarcából született reformszerződés által bevezetett változásokról adunk áttekintést.
A közkeletűen Lisszaboni Szerződésként emlegetett reformszerződés az Európai Közösségek alapját képező szerződések közül kettőt fog alapvetően módosítani. Az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződésnek csak a szövegezése változik, a címe nem, míg az Európai Közösségeket megalapító EK-Szerződés elnevezése (a tartalmi változásokon túl) az Európai Unió működéséről szóló szerződésre módosul (Treaty on the Functioning of the European Union, FEU Treaty). Az intézményi alapokat meghatározó Euratom-szerződés csak a többi szerződés módosítása miatt szükséges intézményi változtatásokat tartalmazza majd.
Az aláírást követően a tagállami jogrendszereknek megfelelő ratifikációs folyamatokra kerül sor. Ha minden a tervek szerint alakul (tehát az összes tagállami ratifikációra sor kerül), akkor a Lisszaboni Szerződés 2009. január 1. napján hatályba lép. Ellenkező esetben a hatályosulás napja automatikusan az utolsó ratifikációt követő hónap első napja lesz. A szerződés egyes rendelkezései kivételt képeznek a fenti szabályok alól, így például néhány intézményi változás alkalmazására (pl. az új összetételű Bizottság felállítására és a minősített többségi elven nyugvó szavazási elv Tanácsban történő alkalmazására) csak 2014-től lehet számítani.
Mennyiben más a Reformszerződés, mint az Európai Alkotmány tervezete volt? Céljaiban megegyezik, de teljesen más oldalról viszi végbe az alkotmánytervezettel együtt zátonyra futott reformokat. Nem rendezi át teljesen az EU jelenlegi jogrendjét, hanem csak módosítja azt, nincsenek benne hivatkozások az Unió himnuszára és zászlajára, a sokat kritizált alkotmányos preambulumhoz hasonló szöveget sem tartalmaz és az Alapjogi Karta nem részét, hanem mellékletét képezi.
Célok és értékek
Emlékezhetünk rá, hogy az alkotmányos folyamatban milyen viták kísérték a kereszténységre történő utalás fontosságát. Preambulum helyett a Lisszaboni Szerződés első két szakasza az Európai Unió értékeit és céljait határozza majd meg. Az Unió közös értékeiként az alábbiak sorakoznak fel: emberi méltóság, szabadság, demokrácia, törvény előtti egyenlőség, jogállamiság és az emberi jogok (ideértve a kisebbségek jogainak) tiszteletben tartása, pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a másság tisztelete, igazságosság, szolidaritás és nemek közötti egyenlőség. Az értékek alapelvi jelentősége abban áll, hogy azokat mind a tagállamoknak, mind pedig az uniós tagságra törekvő államoknak folyamatosan tiszteletben kell tartaniuk. A szerződés ezen túl lefekteti az európai integráció céljait is, amelyek a következők: béke, teljes foglalkoztatottság, fenntartható fejlődés, kulturális sokszínűség, társadalmi kohézió és az állampolgárok védelme. Ide tartozik az a jogtechnikai szempontból fontos változás, hogy az európai versenyjogi szabályok hivatkozási alapja is megváltozik: a szabad és zavartalan versenyre történő hivatkozás már nem szerepel az EU céljai között, a versenyjogi szabályok a Reformszerződés külön mellékletében kapnak helyet.
Egységes alapelvek
Egy másik lényeges újdonság, hogy a szerződés tisztázza az EU és a tagállamok viszonyára vonatkozó alapelveket is, melyek pontosan meghatározzák az Unióra ruházott hatáskörök körét, az együttműködési kötelezettséget és a tagállamok egyenlőségének elvének tartalmát. Közös szomszédsági politika fog érvényesülni, a tagállamok kizárólagos hatáskörében csak a nemzetbiztonsági és honvédelmi ügyek maradnak.
Emberi jogok
Az eredetileg az Európai Unió alkotmányának részét képező Alapjogi Karta tartalma még az évtized elején a tagállamok képviselőinek politikai nyilatkozataként vált véglegessé. Eredetileg az EU alkotmányának kellett volna jogilag is kötelezővé tennie a dokumentumot, de ez az alkotmányozási folyamat csődje miatt nem valósult meg. Nem igazán tudni, hogy a Reformszerződés részeként elvileg az EU jog részévé váló emberi jogi katalógusnak milyen gyakorlati hatásai lesznek. Egyesek szerint az Európai Közösségek Bíróságának jogfejlesztő tevékenységére hat majd elsődlegesen, amely az erre való hivatkozással bővebben tud majd szociális elemeket (sztrájkjog, munkaidő, szociális juttatásokhoz való jog, stb.) joggyakorlata részévé tenni. Mások szerint viszont a Karta szabályozási koncepciója nem teszi lehetővé az effajta direkt alkalmazást, mert számos, általa lefektetett jog érvényesülése nagyban függ a nemzeti jogok sajátosságaitól.
A Karta elfogadása mellet az EU egy másik nagy lépést is tesz az állampolgárok jogainak védelme érdekében: a szervezet önálló nemzetközi jogi személyiséggel felruházott entitásként csatlakozik Emberi Jogok Európai Egyezményéhez.
Önálló jogi személyiség
A reformszerződésben megszűnik a gazdasági és politikai unió kettőssége és létrejön az egységes, önálló nemzetközi jogalanyisággal bíró Európai Unió. A hivatalos álláspont szerint a Reformszerződésben körvonalazott jogalanyiság a szuverén államok jogi természetéhez közelíti az Uniót. Ez természetesen inkább egyfajta jogi fikció, mint valóságos tartalommal bíró szuverenitás, hiszen erősen kétséges, hogy a tagállamok által ráruházott hatáskörökkel járó feladatok gyakorlására az Európai Uniónak kizárólagos, a tagállamok által nem gyakorolható jogosultsága lesz-e a nemzetközi színtéren.
A pillérek felszámolása
Alapvető jelentőséggel bír az is, hogy megszűnik az Európai Unió hatásköreinek három pillér köré szervezése, amely 1992-től, a Maastrichti Szerződés aláírása óta gyakorlatilag változatlan volt. Az egyetlen, továbbra is viszonylag különálló egység a közös kül-és biztonságpolitika marad, de a tagállami együttműködés elvileg itt is „fokozódik”.
Intézményi változások
Új intézményi struktúrát kap az Európai Unió. Különálló intézmény lesz az Európai Tanács, amely az Európai Unió Tanácsától függetlenül működik majd, elnökét 30 hónapra jelölik ki. Az új elnökségi struktúra sokak szerint a nagyobb fokú integráció (Európai Egyesült Államok) csíráját hordozza magában. Egy amerikai típusú elnökség természetesen még messze áll a valóságtól, a tanácsi és bizottsági elnöki tisztek összevonása és végrehajtó hatalommal való felruházása még várat magára. Fennmarad az elnökség jelenlegi rotációs rendszere is, noha részben módosult formában, a szakminiszterek tanácsának üléseit három ország együttesen rendezi majd meg. Megváltozik a Bizottság összetétele is: a reformszerződés szerint 2014-től csak a tagállamok kétharmada delegálhatja képviselőjét biztosi állásba, akik egy sajátos rotációs rendszer szerint adják át egymásnak a hivatalt.
Az intézményi változások kihatnak egyes tagállami szervek uniós szerepére is. A nemzeti parlamentek például minden bizottsági jogszabály-kezdeményezésről értesülnek, és ha legalább a parlamentek egyharmada arra az álláspontra helyezkedik, hogy az adott javaslat sérti a szubszidiaritás elvét, akkor a Bizottságnak át kell majd tekintenie a tervezetet. Az állampolgárok közvetlenül is befolyásolhatják majd az európai jogalkotási folyamatokat, amennyiben több tagállamból összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslattal kezdeményezni lehet majd, hogy a Bizottság vegyen fel valamilyen kérdést a napirendjére.
Kilépési jog
Szabályozásra kerül az Unióból történő kilépési mechanizmus is. A kilépés minden további előfeltétel nélkül lehetségessé válik, és hatályosulásához a tagállam és az EU közötti megegyezésen túl nincs további feltétel; ha nem születik a tárgyban megegyezés, akkor a kilépési szándéknyilatkozattól számított két év múlva hagyja el az adott ország az uniót.
