Az Európai Közösségek Bírósága az Advocaten voor de Wereld ügyben múlt héten hozott döntésében kimondta, hogy az európai elfogatóparancs intézménye összeegyeztethető a jogbiztonság, a törvény előtti egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának követelményeivel.
Az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatot 2002 júniusában a büntetésvégrehajtás és az eljárás alá vonás céljából indított kiadatási eljárások lefolytatásának megkönnyítése érdekében fogadták el az Európai Tanácsban az EU tagállamai. A parancs értelmében például a keresett személyt legkésőbb az európai elfogatóparancs végrehajtásáról és az átadásról szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított tíz napon belül át kell adni az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam illetékes hatóságának.
A jogintézményt bevezető kerethatározat meghatároz egy sor olyan bűncselekményt, amelyek esetében a cselekmény kettős büntethetőségének mérlegelése nélkül az európai elfogatóparancs alapján a keresett személy átadására kerül sor, ha ezeknél a kibocsátó tagállam joga szerint a kibocsátó tagállamban a büntetési tétel felső határa legalább háromévi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés.
Egy 2004-ben indult eljárásban az Advocaten voor de Wereld egyesület azt kérte az eljáró belga bíróságtól, hogy intézkedjen a kerethatározat rendelkezéseit a belga jogba átültető 2003. december 19-i törvény teljes vagy részleges megsemmisítése iránt.
Az Advocaten voor de Wereld a következőkre hivatkozott: a kerethatározat (1) azért érvénytelen, mert az európai elfogatóparancsot nem kerethatározattal, hanem egyezménnyel kellett volna létrehozni, (2) sérti az egyenlőség elvét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, és (3) nem felel meg a büntetőjogi törvényesség elvéből következő feltételeknek sem, mivel a felsorolásban nem egyértelműen és pontosan meghatározott normatív tartalmú bűncselekmények szerepelnek, hanem mindössze a nemkívánatos magatartások nem egyértelműen meghatározott kategóriái.
Az első hivatkozási alapot a Bíróság azzal utasította el, hogy „amennyiben az európai elfogatóparancsot egyezménnyel is lehetett volna szabályozni, a Tanács mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy előnyben részesíti-e a kerethatározatot, mint jogi eszközt, ha, mint a jelen ügyben is, e jogi aktus elfogadásának feltételei teljesülnek”.
Ami a büntetőjogi törvényesség elvét illeti, a Bíróság elismerte, hogy a kerethetározati listában felsorolt bűncselekmények nem jogi definíciójukkal szerepelnek, hanem mindössze nemkívánatos magatartásoknak nagyon határozatlanul megfogalmazott fajtáiként. A Bíróság leszögezte, hogy az említett büntetések jogszerűségének elve (nullum crimen, nulla poena sine lege) a közösségi jog általános jogelvei közé tartozik, és a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak alapját képezi, amelyet több nemzetközi szerződés elismert. A tagállami törvényeknek tehát világosan meg kell határoznia a jogsértéseket és a hozzájuk kapcsolódó büntetéseket. Ha tehát a tagállamok a kerethatározat végrehajtása céljából szó szerint át is veszik a bűncselekményfajtáknak a kerethatározatban szereplő felsorolását, e bűncselekmények törvényi tényállása és az alkalmazandó büntetések „a kibocsátó tagállam joga szerint” alakulnak, vagyis nem sértik a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét, és ezért nem érvénytelenek.
Miután a Bíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az egyenlőség elvének megsértésére történő hivatkozásokat is elutasította, megállapította, hogy az Advocaten voor de Wereld ügyben feltett kérdések vizsgálata egyetlen olyan tényezőt sem tárt fel, amely érinthetné a kerethatározat érvényességét.
