A hagyományos, tisztán természetes alkotóelemeket használó kínai orvoslás sajátos iparjogvédelmi szabályozási problémákkal küzd.
A kínai orvoslás szinte kizárólag természetes eredetű összetevőket használ, ezért nehezen illeszthető be a nyugati világban kidolgozott szabadalmi rendszer keretei közé: a gyógyszereknél használt növényi összetevők gyógyhatású alkotóelemeinek vegyi képlete sok esetben nem is ismert.
A problémára a növényi összetevők egyedi kombinációjának szabadalmaztathatósága sem megoldás, hiszen ebben az esetben a nyilvános szabadalmi leírásnak tartalmaznia kellene mind a növények nevét, mind pedig arányszámukat. Ezek a kulcsfontosságú információk azért nem kerülhetnek nyilvánosságra, mert a versenytársak egy-két összetevő arányának megváltoztatásával már jogszerűen gyárthatnának hasonló hatású termékeket.
Kínában a szabadalmi jog 1993-as reformja ismerte el a “gyógyászatilag hasznosítható összetevők” védelmének lehetőségét, ami különleges, nem szabadalmi jellegű védelmet jelent – ennek elnyerése érdekében a gyógyszergyártóknak csak az elegy gyógyászati értékét kell bizonyítaniuk. Egyedi gyógyhatású szerek esetében a védelmi idő harminc, jelentős (tehát kisebb) gyógyhatású szerek esetében hét év és mindkét esetben meghosszabbítható.
A már több mint egy évtizede alkalmazott rendszer többé-kevésbé alkalmas is volt arra, hogy az utóbbi években egy milliárd dollár forgalmat elérő iparág számára megfelelő jogvédelmet nyújtson.
A közelmúltban azonban egyre szaporodnak a problémák. Mivel egyre több termék védett, ezért a hatóságok nehezen tudják felismerni a köztük lévő átfedéseket, nem képesek megfelelően kivizsgálni a kérelmek mögött rejlő klinikai adatok valódiságát és több esetben csak a költségvetési bevétel érdekében adják meg a védelmet.
A kínai kormányzat (egyebek mellett az ország WTO csatlakozásának eredményeként) megkezdte a szabályozási rendszer átalakítását: a reform érdekében összehívott bizottságban azonban nehezen születik bármilyen kompromisszum. A hatóságok a védelmi idő egységesen hét évre történő leszállítását tartják elfogadható megoldásnak, mondván, hogy a rövidebb védelmi idő nagyobb átláthatóságot teremt. A piaci szereplők azonban ezt az időt túl rövidnek tartanák és a kínai gyógyászati termékek védelmét nem a szabadalmi joghoz hasonló önálló rendszeren belül, hanem a hagyományos tudás (indigenous knowledge) egyre inkább elismert jogvédelmének keretei közt kívánják elhelyezni.
