Az egyik legnagyobb amerikai internetszolgáltatóként ismert AOL egy elítélt spammer családjának birtokán keresi a bűnöző az internetes csalással megszerzett vagyonát.
Davis Hawke a sokak által ismert, szexuális teljesítménynövelőket, szexfilmeket és ékszereket reklámozó emaileket küldözgetve szerzett több millió dolláros vagyont. A Hawke ellen távollétében folytatott eljárás alapján az AOL 12.8 millió dolláros kártérítésre tarthat igényt, mert a bíróság megállapította, hogy 2004-ben mintegy három hónapon keresztül közel 130 ezer emailt küldött szét, aminek eredményeként havonta több százezer dollár folyt be a bankszámláira.
Az AOL szerint az internetes csalásból megszerzett vagyonból mintegy félmillió dollár értékű arany- és platinarúd van elrejtve Hawke szüleinek birtokán. Az internetszolgáltató buldózerekkel akarja feltúratni a területet, azok alapján az információk alapján, amit a bűnöző volt barátnőjétől szereztek. A munkálatok lefolytatása érdekében megszerzett bírósági engedély alapjául pedig a Hawke nevére kiállított számlák szolgáltak. A Hawke vagyonát feltáró eljárás eredményeként az AOL már elkobzott jó pár Porschét, aranyérméket és több millió dollár értékű más vagyontárgyat.