Sokféle véleményt hallhatott az, aki 2006. május 9-én részt vett a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, mely „Bírói gyakorlat a sajtóperekben” címen került megrendezésre a budapesti Független Médiaközpontban.
A beszélgetés felkért résztvevõi Babus Endre a HVG, Dr. Feldmajer Lea az RTL KLUB, Fleck Zoltán az ELTE, Dr. Pataki Árpád a Fõvárosi Bíróság és Tamás Bence Gáspár a Matula magazin munkatársai voltak. A vitaindító előadást Vajda Éva, a Manager Magazin újságírója tartotta, a beszélgetést pedig Simon Éva moderálta a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete képviseletében.
Vajda Éva vitaindító előadását az újságírók demokratikus társadalomban betöltött szerepének meghatározásával kezdte és elmondta, hogy az újságírók feladata ebben a közegben elsősorban az, hogy az állampolgárokat ellássák az állampolgári és fogyasztói döntések meghozatalához, a véleményformáláshoz és a közérdekű eseményekről történő tájékozódáshoz szükséges információkkal. Az újságírónő mondandójában kiemelte többek között azt is, hogy a sajtóperek egyik legfontosabb problémáját a tények értékelésének jogászi és újságírói megközelítésében látja, hiszen a peres eljárásokban alkalmazandó bizonyítási módszerek által megkövetelt pontosság nem ültethető át a hétköznapi újságírói gyakorlatba.
Az már a vitaindító előadás során kiderült, hogy a szervezők jogi szempontból nézve kissé tágan húzták meg a vitaest témájának határait. Erre Pataki Árpád bíró is ráirányította a figyelmet, amikor elmondta, hogy egy jogász számára nehezen értelmezhető a „sajtóper” fogalma, így lehet akár a sajtó révén is megvalósítható büntetőjogi tényállásokat érteni ezek alatt, de éppúgy elképzelhető, hogy sajtópereknek a polgári jog területéhez tartozó sajtóhelyreigazítási vagy a személyiségi jogi perek minősülnek.
Ez a sokféleség a beszélgetés egészére rányomta bélyegét: a hozzászólók (akik közül többen a közönség soraiból fejtették ki véleményüket) számos példával szemléltették azt a sokféle problémát, amelyekkel a média különböző területein dolgozó újságírók szembesülnek a törvényi rendelkezések munkájuk során való alkalmazhatósága tekintetében.
Feldmájer Lea szerint például a televíziós újságírók egészen más helyzetben vannak az írott sajtónál dolgozó munkatársaikhoz képest: bár ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak rájuk is, de a televíziózás természete alapvetően befolyásolja például törvényi szankciókban rejlő kockázatokat. Míg ugyanis egy írott média munkatársai számára majdhogynem „korlátlan” felület áll rendelkezésre, hogy a helyreigazításokat közzé tegyék, a televízióknak ez jelentős (pénzügyi és technikai) nehézségeket okozhat, hiszen egy húsz másodperces közlemény a teljes szolgáltatott tartalmat érinti, míg egy internetes újság számára voltaképpen korlátlanul áll rendelkezésre a közzétételre szolgáló hely.
Fleck Zoltán egy másik problémára irányított a figyelmet azzal, hogy elmondta, szerinte máig nincs világosan elválasztva egymástól a politikai közszereplő, a közszereplő és a magánszemély fogalma. Ebből fakadóan bizonyos szempontból még mindig túl sok a vélemény a sajtóban, hiszen az újságírók azt sem tudják pontosan, hogy mi minősül közérdekű adatnak a nyilvánosság szempontjából. Fleck mindazonáltal úgy látja, hogy a bírói gyakorlat fejlődik és az ítéletek egyre elősegítik a vélemény-nyilvánítás szabadságának érvényre jutását – ezeket a változásokat azonban a jogalkotó egyelőre nem tükrözi.
A beszélgetés során többen kifogásolták azt is, hogy a bírói gyakorlat az átlagos újságíró számára nehezen megismerhető. Babus Endre szerint ezt a jogalkotó sem igyekszik megváltoztatni, hiszen például a büntetőeljárási törvény egyik nemrég véghez vitt módosítása egyenesen „sajtóellenes”, hiszen tulajdonképpen lehetetlenné teszi a bírósági dokumentumok újságírók általi megismerését. Simon Éva szerint ezen módosíthat a hamarosan hatályba lépő elektronikus információszabadságról szóló törvény, de Pataki Árpád kiemelte, hogy ez sem változtat azon a helyzeten, hogy az adatvédelmi elvek alkalmazása e tekintetben is prioritást élvez. Az újságíróknak azonban mindig megvoltak az eszközeik arra, hogy ellássák a vitaindító előadásban vázolt feladataikat: a Papa néven ismertté vált Sándor István büntetőügyében például mindig tájékozott volt a média annak ellenére, hogy maga az eljárás titkosítva volt.
A beszélgetés végére tulajdonképpen egyetlen dologi vált igazán nyilvánvalóvá: a jelenlegi szabályozással senki sem teljesen elégedett, holott az „működik”, annak ellenére, hogy a jogalkotó mindmáig adós az újságírói szakma jogi kereteinek pontos meghatározásával és általában sem végezte el a sajtójog rendszerváltás utáni társadalmi viszonyoknak megfelelő fejlesztését. A bírói gyakorlat máig egy 1984-ben hozott PK állásfoglaláson nyugszik, de ez semmiben sem teszi azt korszerűtlenné. A bíróságok tehát megteszik, ami tőlük telik, ugyanakkor ők is csak a jelenlegi jogi szabályozás által kijelölt kereteken belül mozoghatnak. A problémákat megszüntető koncepcionális megoldási alternatívát azonban senkitől sem hallhattunk (persze nem is ez volt a beszélgetés célja).
Számottevő jogalkotói lépések a sajtójog területén a közeljövőben nem várhatók, az újságírószakma pedig túlságosan sokszínű ahhoz, hogy önmagát szabályozva kristályosítsa ki a pontos határvonalakat – így elsősorban a bíróságokra hárul a jogfejlesztés feladata.
