Az olasz adótanácsadó központoknak a munkavállalók jövedelemadóbevallásának kitöltésére vonatkozó kizárólagos joga ellentétes a közösségi joggal. E kizárólagos jog a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága indokolatlan korlátozásának minősül.
Az olasz jogszabályok az adótanácsadó központoknak (Centro di Assistenza Fiscale, a továbbiakban: CAF) tartják fenn egyes adótanácsadói tevékenységek – így a munkavállalók és a velük egy tekintet alá eső adóalanyok éves adóbevallásának elkészítésével kapcsolatos tevékenységek – gyakorlásának jogát.
CAF-ot csak bizonyos szervezetek1 létesíthetnek, a CAF-ok tevékenységüket pénzügyminisztériumi engedéllyel gyakorolhatják. Az állami
CAF-ot csak bizonyos szervezetek (például munkáltatói egyesületek, szakszervezetek, legalább 50 000 munkavállalót foglalkoztató munkáltatók) létesíthetnek, a CAF-ok tevékenységüket pénzügyminisztériumi engedéllyel gyakorolhatják. Az állami költségvetés a CAF-oknak minden egyes kitöltött és az adóhatósághoz benyújtott adóbevallásért térítést fizet.
A milánói székhelyű ADC Servizi könyvelési és igazgatási tanácsadással foglalkozott. E társaság 2003. február 25-i rendkívüli taggyűlése új társasági szerződést fogadott el, figyelemmel arra, hogy a társaság vállalkozások, munkavállalók és velük egy tekintet alá eső személyek, valamint nyugdíjasok részére végzett adótanácsadási tevékenységet. A taggyűlési jegyzőkönyvet készítő G. Calafiori közjegyző azzal az indokkal tagadta meg a módosításnak a milánói cégjegyzékbe való bejegyzését, hogy a társasági szerződésnek a társaság számára ezen adótanácsadói tevékenység végzését lehetővé tevő módosítása ellentétes a CAF-okról szóló olasz jogszabályokkal.
Az ADC Servizi, e szabályozást a közösségi joggal ellentétesnek vélve, az olasz bíróság előtt keresetben támadta meg a kért bejegyzést megtagadó határozatot.
Az ügyben a Corte d’appello di Milano (Milánói Fellebbviteli Bíróság) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet intézett az Európai Közösségek Bíróságához, többek között az olasz szabályozásnak a szolgáltatásnyújtás szabadságáról, a letelepedés szabadságáról és az állami támogatásokról szóló közösségi szabályokkal való összeegyeztethetőségére vonatkozóan.
A Bíróság először is a szolgáltatásnyújtás szabadságát illetően megállapítja: az ilyen nemzeti szabályozás, mivel e tevékenységeket a CAF-oknak tartja fenn, teljes egészében kizárja a más tagállamban letelepedett gazdasági szereplőket a kérdéses szolgáltatás piacáról.
Azután a letelepedés szabadságát illetően kimondja: az ilyen szabályozás, mivel CAF létesítésének jogát szigorú követelményeknek megfelelő – és olaszországi székhelyű –jogalanyokra korlátozza, alkalmas a más tagállamokban letelepedett gazdasági szereplők kérdéses szolgáltatás nyújtása végetti olaszországi letelepedéséhez való joga gyakorlásának megnehezítésére vagy akár teljes megakadályozására is.
Ezért a CAF-ok bizonyos adótanácsadási szolgáltatások nyújtására való kizárólagos jellegű feljogosítása a letelepedési és a szolgáltatásnyújtási szabadság közösségi jogban tiltott korlátozásának minősül. E korlátozást nem igazolhatja a szóban forgó szolgáltatást igénybe vevők azon károktól való védelméhez fűződő közérdek, amelyek őket a szükséges szakmai képesítéssel, illetve feddhetetlenséggel nem rendelkező személyek által nyújtott szolgáltatások miatt érhetik. A CAF létesítésére jogosult szervezetek ugyanis nem nyújtanak biztosítékot a különleges szakmai hozzáértésre.
Ezért a Bíróság azt a következtetést fogalmazza meg, hogy a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságával ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely bizonyos adótanácsadói tevékenységek folytatásának jogát kizárólagos jelleggel a CAF-ok számára tarja fenn.
A CAF-oknak az állami költségvetés terhére juttatott térítésről a Bíróság kimondja: a nemzeti bíróság feladata, hogy a tényállásra tekintettel mérlegelje, állami támogatásnak minősül-e az EK-Szerződés alapján e térítés.
