Az éves rendes szabadságra járó fizetésnek az óra- vagy napidíjhoz történő hozzászámítása (rolled-up holiday pay) ellentétes a munkaidőről szóló irányelvvel – állapította meg az Európai Bíróság. Az ilyen rendszer olyan helyzetekhez vezethet, amelyekben a fizetett éves rendes szabadság minimális ideje helyébe pénzbeli juttatás lép.
A munkaidőről szóló irányelv* értelmében a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét rendes szabadság illessen meg. A rendes szabadság minimális időtartama nem helyettesíthető annak fejében nyújtott juttatással, a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve. Az irányelvet átültető brit rendelet szerint a munkavállalónak a szabadsága részidőszakára kifizetett szerződéses munkabér mentesíti a munkáltatót az általa ugyanerre a részidőszakra vonatkozó munkabérfizetési kötelezettsége alól.
A különböző cégeknek dolgozó C. D. Robinson-Steele, M. J. Clarke, J. C. Caulfield, C. F. Caulfield és K. V. Barnes az éves rendes szabadságra járó fizetést az azt az óra- vagy napidíjhoz hozzászámító, ún. „rolled-up holiday pay” rendszerben kapták ahelyett, hogy azt meghatározott tartamú szabadságra kapták volna.
Az említett munkavállalók az Employment Tribunalhöz (munkaügyi bíróság) fordultak, kérve az éves rendes szabadság kifizetését. A C. D. Robinson-Steele ügyében eljáró Employment Tribunal, Leeds és az M. J. Clarke, J. C. Caulfield, C. F. Caulfield és K. V. Barnes ügyében fellebbviteli bíróságként eljáró Court of Appeal az Európai Közösségek Bírósága elé azt a kérdést terjesztették, hogy a „rolled-up holiday pay” összeegyeztethető-e a munkaidőről szóló irányelvvel.
A Bíróság emlékeztet arra, hogy a minden munkavállalót megillető fizetett éves rendes szabadsághoz való jog a közösségi szociális jog fontos elve, amelytől nem lehet eltérni. A szabadság után járó fizetés arra szolgál, hogy lehetővé tegye, hogy a munkavállaló ténylegesen kivegye azt a szabadságot, amelyre jogosul. A Bíróság megállapítja, hogy a „fizetett éves rendes szabadság” fogalma azt jelenti, hogy az irányelv szerinti éves rendes szabadság idejére a munkabért továbbra is folyósítani kell, és a munkavállalónak erre a pihenőidőre meg kell kapnia rendes munkabérét. Ezért a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az irányelvvel ellentétes az, hogy a munkavállalónak az elvégzett munka alapján kifizetett munkabér egy részét az éves rendes szabadság fejében nyújtott juttatásnak minősítsék anélkül, hogy e címen a munkavállaló az elvégzett munkáért kapott munkabéren felüli juttatásban részesülne. Ezenfelül, ettől a jogtól szerződéses megállapodással nem lehet eltérni.
Ami azt az időpontot illeti, amikor az éves rendes szabadságra járó bért ki kell fizetni, a Bíróság rámutat arra, hogy azt az irányelv egyetlen rendelkezése sem rögzíti kifejezetten. Mindazonáltal, a szabadságra járó bér kifizetése követelményének célja az, hogy a munkavállalót az említett szabadság idején olyan helyzetbe hozza, amely a munkabér tekintetében összehasonlítható a munkavégzéssel töltött időszakkal. Következésképpen az éves rendes szabadságra járó bér kifizetésének időpontját úgy kell rögzíteni, hogy a munkavállaló e szabadság idején olyan helyzetben legyen, amely a munkabér tekintetében összehasonlítható a munkavégzéssel töltött időszakkal.
Ezenkívül a Bíróság megállapítja, hogy a „rolled-up holiday pay” rendszere olyan helyzetekhez vezethet, amelyekben a fizetett éves rendes szabadság minimális időtartamát tulajdonképpen pénzbeli juttatás váltja fel, amit az irányelv – a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve – tilt, annak biztosítása érdekében, hogy a munkavállaló rendszerint tényleges pihenőidővel rendelkezhessék.
Következésképpen a Bíróság megállapítja, hogy ellentétes a munkaidőről szóló irányelvvel az, hogy a minimális éves rendes szabadságra járó bért „rolled-up holiday pay”-rendszerben fizessék ki, nem pedig meghatározott időszakban, amikor a munkavállaló ténylegesen szabadságot vesz ki.
A munkavállalóknak a „rolled-up holiday pay” rendszerében már kifizetett összegeket illetően a Bíróság megállapítja, hogy azok az összegek, amelyeket átláthatóan és érthetően szabadságra járó juttatásként fizettek ki, elvileg beszámíthatók a meghatározott szabadságra járó fizetésbe. Ezzel szemben az átláthatóság vagy az érthetőség hiányában kizárt az ilyen beszámítás. Az ezzel kapcsolatos bizonyítási terhet a munkáltató viseli. A Bíróság hangsúlyozza, hogy a tagállamok kötelesek megfelelő intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy ne maradjon fenn a munkaidőről szóló irányelvvel összeegyeztethetetlen gyakorlat.
(a Bíróság C-131/04. és C-257/04. sz. egyesített ügyekben hozott ítélete)
*A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 1993. november 23‑i 93/104/EK tanácsi irányelv
