Semmisnek tekintik a Sziget szervezői azt az írásos megállapodást, melyet Gerendai Károly, Müller Péter, két rendőrezredes és Tarlós István, III. kerületi polgármester írt alá kedden. A szerződéskiegészítés értelmében a rendezvény szervezői vállalták, hogy semmilyen homoszexuális felvilágosítóműsor nem szerepel a Sziget programjában.
A szerződés felmondásában döntő szerepe lehet annak a péntek délelőtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatónak, melyen több civil meleg szervezet bojkottra szólította fel a rendezvény támogatóit és fellépőit, amennyiben a szervezők július 22-ig nem tekintik semmisnek a dokumentumot és nem kérnek bocsánatot a szexuális kisebbségektől. A sajtótájákoztatón megjelent Gerendai Károly, Sziget ügyvezető is, ám akkor csak a ‘félreérhető helyzetért’ kért elnézést a szervezetektől, a felmondásra nem tett ígéretet.
A Sziget által kiadott péntek esti közlemény azonban már leszögezi, hogy “mivel a megállapodás a Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/A §-ába, valamint a Ptk. 76. §-ába foglalt, hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezéseibe ütközik, a Ptk. 234. § (1) bekezdése alapján kinyilvánítjuk, hogy azt részünkről semmisnek tekinjük.”
Bojkott nem lesz, Tarlós-ellenes demonstráció igen
A döntés értelmében a meleg szervezetek nem bojkottálják az augusztusi rendezvényt, így a programokat az eredeti terv szerint tartják meg. Mocsonaki László, a Háttér Baráti Társaság a Melegekért szervezet vezetője az MTI-nek elmondta: hétfőn délután ugyanakkor megtartják a III. kerületi önkormányzat elé tervezett tüntetésüket. “Követelni fogjuk Tarlós István óbudai polgármester lemondását, szélsőjobboldali nézetei és diszkriminatív intézkedései miatt, amelybe a Sziget szervezőit is belekényszeríttette” – mondta.