Az árujelző konkrét termékinformáció, amely változatos formában, mint címke, felirat, szöveg, piktogram vagy más jelrendszer, műszaki leírás, terméktájékoztató, használati utasítás jelenik meg az árun, a csomagoláson, a csomagolás mellékleteként vagy az áru közelében lévő bolti reklámeszközön, monitoron. Az Európai Bizottság nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy egységesen szabályozza az árujelzőt.
Az árujelző a vásárlás időpontjában tájékoztatja és befolyásolja a fogyasztót, a hatóságok ezért pontos, szakszerű, bizonyított adatokat várnak tőle, a fogyasztók pedig könnyen érthető, gyakorlatias és persze megbízható útmutatót.
Az ambiciózus terv megvalósítása csúszik, az egészségügyi és fogyasztóvédelmi vezérigazgatóság az eredetileg 2005-re ígért javaslatok helyett egyelőre csak egy fogyasztói felmérést tudott május elején bemutatni a szakmai közvéleménynek. A felmérés a huszonöt tagországon kívül Svájcra, Norvégiára és Izlandra is kiterjedt, és a 25-60 éves fogyasztók árujelzővel kapcsolatos magatartását, elvárásait szondázta csoportos beszélgetések keretében. A fogyasztók a „napi cikk” jellegű élelmiszerek és más késztermékek árujelzőiről mondták el véleményüket. A vezérigazgatóság további kutatásokat is tervez, és ezek alapján állítja össze javaslatait, előreláthatólag már csak a jövő évben.
A témáról Markos Kyprianou is nyilatkozott az Árujelző: mit is jelent a fogyasztó számára? címmel meghirdetett konferencián. Az egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztos kifejtette, hogy az árujelző körül túl sok a nyitott kérdés, tisztázatlan például az árujelző meghatározása, és az is, hogy vonatkozik-e a szolgáltatásokra. Véleménye szerint az árujelzőt feladatai alapján kellene meghatározni, ide számítva a közérdek szolgálatát, a biztonságot, a reklám- és marketing funkciók ellátását. Mindezt figyelembe véve az árujelző szerinte úgy definiálható, mint nélkülözhetetlen kereskedelmi eszköz, amelyet éppen úgy kell szabályozni, mint bármilyen más kereskedelmi tevékenységet. Kyprianou szólt az új típusú árujelzőkről is, a piktogramokról és más jelrendszerekről, amelyek önszabályozás útján jöttek létre egyes tagországokban, és szemmel láthatóan eredményesek, de – tette hozzá – félő, hogy a nagyon erős nemzeti modellek útját állják az árujelzők belső piaci egységesítésének.
Tény, hogy a magánvállalatok és a nemzeti kormányok nem várnak központi gondoskodásra, saját erőből szorgalmazzák és finanszírozzák az árujelző megújítását. A brit Táplálkozástudományi Intézet most indítja árujelző-projektjének második részét, és ebben a már létező árujelző-típusok tapasztalatait elemzi, nem ok nélkül. A Tesco például az ún. közlekedési lámpa modellt akarta bevezetni angliai szupermarket hálózatában, de a tesztelés során hamar kiderült, hogy a vásárlók nem igazán tudják, mit kezdjenek a sárga színnel (talán azért, mert a sárga szín az utcai közlekedésben nem ad pozitív vagy negatív parancsot, csupán a parancs-váltásra figyelmeztet). Bármi is legyen a magyarázat, a Tesco visszahőkölt, és más árujelző-típust választott ki a rendelkezésre álló menüből. Árujelzőiben ezentúl arról informálja a vásárlót, hogy élelmiszerárui mennyi cukrot, zsírt, sót tartalmaznak, és az hogyan aránylik a fogyasztó napi szükségletéhez. Mint az esetből kiviláglik, az árujelzőről a gyakorlat dönt, így a Táplálkozástudományi Intézet tovább folytatja kutatásait, hogy az optimális modellt megtalálja.
