Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr írása
Az utóbbi hónapokban az internetet böngészve rendszeresen találkozhattunk különböző, gyakran igen élesen megfogalmazott állásponttal a kialakult járványhelyzet súlyosságát, illetve annak konkrét kezelését illetően a világ különböző országaiban. Emellett a közösségi médiaoldalakon, és egyéb felületeken is egyre elterjedtebbé váltak a megkérdőjelezhető valóságtartalmú információk vagy épp álhírek. Ennek nyomán számos ország döntött a szólásszabadság korlátozásainak bevezetése, illetve a köznyugalom és pontos tájékoztatás aktívabb védelme mellett, Magyarországon erre jó példának tekinthető a rémhírterjesztés tényállásának büntető törvénykönyvünkbe való beemelése. Jelen írásomban néhány olyan releváns alkotmányossági megfontolást mutatok be, amelyek a szólásszabadság különleges jogrend alatti korlátozása ellen, illetve mellett hozhatók fel. Célom ezzel a téma különböző politikai álláspontok helyetti tényleges alkotmányjogi elemzése, figyelemmel arra, hogy a jogirodalomban és a kapcsolódó alkotmányjogi diskurzusban jelentős igény mutatkozik az ún. vélemények piacának különleges jogrend idején megfigyelhető sajátosságainak tanulmányozására, továbbá arra, hogy azt hogyan is körvonalazzuk, annak értelmezéséből mi következik az ilyen helyzetekben alkalmazandó alkotmányos mércékre nézve.
Különleges jogrendben az emberi jogokat védő legfontosabb nemzetközi jogi dokumentumok, illetve a nemzeti alkotmányok is általában lehetővé teszik az alapvető jogok szokásosnál messzebbre menő korlátozását. Ez a lehetőség nem korlátlan, ugyanakkor a szólásszabadság szűkítésének irányába ható érvként kell figyelembe venni, hogy járványhelyzetben az átlagosnál sokkal nagyobb súlya lehet egy-egy valótlanságot terjesztő, az emberekben indokolatlanul nyugtalanságot, vagy félelmet keltő, esetleg alaptalan bizakodást ébresztő tájékoztatásnak vagy közlésnek. Az ilyen közlések könnyen idézhetnek elő pánikot, vagy nehezíthetik meg mindenféle ésszerű indok nélkül a védelmi intézkedések betartatásáért felelős hatóságok, illetve az egészségügyi személyzet munkáját, ezért fontos, hogy az ilyen tartalmak megosztásának és terjesztésének visszaszorítása érdekében az állam hatékonyan felléphessen.
Ezzel szemben álló megfontolás viszont az, hogy különleges jogrend, így például a járványhelyzet idején a szokásosnál jóval nagyobb jelentősége van a lakosság megfelelő tájékoztatásának, a közegészségügyi folyamatokkal kapcsolatos megbízható információkhoz történő hozzáférés biztosításának. Ezen felül további érv lehet, hogy a különleges jogrend, rendszerint a végrehajtó hatalom döntési lehetőségeinek számottevő bővítését vonja maga után. Az ezen kibővített jogkörben hozott határozatok tiszteletben tartása és az azokkal összhangban álló magatartás – alkotmányjogi értelemben – állampolgári kötelességnek tekinthető, az azokkal történő feltétlen azonosulás azonban már nem lehet az. Így egy olyan időszakban, amikor a rendkívüli körülményekből következően és alkotmányosan alátámaszthatóan a szokásosnál jóval kevesebb kontroll mechanizmus érvényesül a végrehajtó hatalom túlsúlyával szemben, felértékelődik annak súlya, hogy az aktuális döntéseket a megfelelő platformokon meg lehessen vitatni, az egymástól fizikailag elszigetelt emberek megismerhessék egymás nézeteit, és meg is vitathassák azokat. Így a szólásszabadság járványügyre hivatkozással történő korlátozása könnyen vezethet cenzúrához, a nem kívánatos orgánumok elhallgattatásához, azonban a fentiekkel összhangban az állam és a kormányzat védelmi kötelezettsége sem hagyható figyelmen kívül.
A szemben álló alkotmányos megfontolások tehát világosak, a véleménynyilvánítás szabadsága kerül szembe az állam objektív életvédelmi kötelezettségével, valamint a testi és lelki egészséghez való jogunkkal és az objektív tájékoztatás kötelezettségével, valamennyi érvet ebben a keretben kell tehát értelmeznünk. Hangsúlyozandó azonban, hogy az alapjog korlátozás mindezekből következő sztenderdje egyelőre nem ismert. A magyar Alkotmánybíróság foglalkozott ugyan a rémhírterjesztés tényállásának alkotmányossága kapcsán e dilemmákkal, részletes iránymutatást azonban nem adott a versengő szempontok megfelelő kiegyensúlyozásának módját illetően. Az Alkotmánybíróság akkor azzal az önmagában még nem feltétlenül ördögtől való érvvel hárította el magától ennek kidolgozását, hogy részletes sztenderdet majd csak a kibontakozó gyakorlat fényében lehet megállapítani. Mivel azonban a témával kapcsolatos újabb döntéseket mindezidáig nem fogadott el a testület, továbbra is erőteljes bizonytalanság érzékelhető ezen a téren. Mindösszesen a Legfőbb Ügyészségnek az eddigi vonatkozó joggyakorlatot ismertető rövid állásfoglalása nyújt némi támpontot a jogértelmezés számára, illetve az Alkotmánybíróság által a 15/2020. (VII. 8.) AB határozat indoklása 63. bekezdésében általánosan meghatározott alkotmányos követelmény.
A szólásszabadság fent említett, járványhelyzettel kapcsolatos korlátozása tehát bizonyos körben alátámasztható lehet, viszont szükséges egy ilyen szabályozás kimunkálása során tekintetbe venni azokat az alapvető és elsődleges jelentőségű funkciókat, amelyeket a szólásszabadság betölt egy demokratikus társadalomban.
