Jelen melléklet keretében is üdvözöljük Vinnai Edina, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docensének nemrégiben megjelent monográfiáját, amelynek címe “Jog és nyelv határán. A jogi nyelvhasználat nemzetközi és hazai kutatása”. Alább a kötetről Dr. Vinnai Edina PhD, a Miskolci Egyetem Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszékének vezetője, és a szerzőről jelen melléklet alapító rovatvezetője, dr. Kovács Tímea egyetemi oktató-kutató, a Dr. Kovács Nyelvstúdió vezető oktatója ír.
Megjelent Vinnai Edina (egyetemi docens, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar) monográfiája Jog és nyelv határán. A jogi nyelvhasználat nemzetközi és hazai kutatása címmel a Gondolat Kiadó Recta Ratio sorozatában. A könyv a szerző közel húszéves kutatómunkájának első felét foglalja össze, és az első hazai „jog és nyelv” kutatás néhány eredményéről számol be. A kutatás jelentősége többek között abban állt, hogy rendőrségi kihallgatásokon és bírósági tárgyalásokon készültek hangfelvételek, melyek segítségével a jogi környezetben zajló nyelvhasználatról nyelvi és jogi szempontú elemzések is végezhetőek. A kötet elérhető a kiadó honlapján az alábbi linken.
A szerző, Vinnai Edina jogász, a Miskolci Egyetem Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszékének oktatója. Jogi alapvégzettsége után (1999., Miskolci Egyetem), 2002-ben a Közép-európai Egyetemen (CEU) emberi jogi MA, 2015-ben ugyancsak a Miskolci Egyetemen társadalomtudományi és gazdasági szakfordító diplomát szerzett. Doktori tanulmányait a miskolci Deák Ferenc Doktori Iskolában végezte, Nyelvhasználat a jogi eljárásban című értekezésével 2012-ben szerzett PhD fokozatot. A 2017-ben alapított Magyar Jogi Nyelv folyóirat szerkesztője. Publikációi a jogi nyelv és nyelvhasználat vizsgálata mellett a jogszociológia, a politikai szociológia, valamint az esélyegyenlőség és antidiszkrimináció területén jelentek meg.
Az új kötet első fejezete röviden áttekinti, hogy a nyelvészet különféle területein végzett kutatások eredményei hogyan alkalmazhatóak a jogi nyelvre mint szaknyelvre, és megtudhatjuk, mit profitálhat a jogtudomány a nyelvészet megállapításaiból, különösen a szemantika és a pragmatika területén. Itt olvashatunk először a nyelven belüli (intralingvális) fordítás jelenségéről, ami jogi környezetben is gyakran előfordul, amikor a jogász szakma különféle képviselői laikus kódról jogi kódra, vagy jogi kódról laikus kódra fordítják a közléseket – utóbbi esetben úgy is mondhatnánk, hogy „magyarról magyarra” fordítják a jogi dokumentumok szövegeit vagy a tárgyaláson elhangzottakat a laikusok számára.
A jog és a nyelv határterületén, elsősorban az angolszász jogrendszerekben, de számos európai országban is a hetvenes évektől formálódó kutatási irányokkal ismerkedhetünk meg a „jog és nyelv” irányzatról szóló második fejezetben. A számtalan részterület áttekintése érdekében a szerző részletesebben tárgyalja azokat a kutatási irányokat, melyek szerinte a szűkebb értelemben vett „jog és nyelv” irányzathoz tartoznak, majd röviden számba veszi a csupán tágabb értelemben az irányzathoz sorolható területeket. Az előbbi csoportban számos kutatás következtetéseivel ismerkedhetünk meg a tárgyalótermi diskurzusok vizsgálatának („courtroom studies”) területéről, valamint a Magyarországon kevéssé ismert és elfogadott igazságügyi nyelvészet („forensic linguistics”) néhány izgalmas területébe nyerhetünk bepillantást: hogyan befolyásolja például a laikusok szavahihetőségének megítélését az általuk használt beszédstílus vagy a jogászok által feltett kérdések, vagy hogy milyen ügyekben alkalmaznak rendszeresen nyelvész szakértőket az angolszász jogi eljárásokban. Harmadikként a diskurzuselemzés irányzatával ismerkedhetünk meg részletesebben, mely területen a kutatók a bíróságon vagy más jogi környezetben zajló diskurzus-stratégiákat vizsgálják. Ennek egyik vetülete a jogászok és a laikusok közötti interakciók elemzése a jogi eljárásokban, melyek gyakran azt vizsgálják, hogy a jogászok miként használják a nyelvet a hatalom és elnyomás eszközeként, és izgalmas eredményekkel szolgálnak a jog valódi működéséről. A könyv jelentős mennyiségű szakirodalmi hivatkozása arra is lehetőséget ad az olvasónak, hogy a számára érdekes területeken az eredeti források alapján tovább tájékozódjon az idegen nyelvű, elsősorban angolszász szakirodalomban.
A monográfia második része a hazai kutatásokról ad képet, összefoglalva a hatvanas évektől kezdődően először az írott jogi nyelvet fókuszba állító nyelvészeti elemzéseket. Ezt követően kaphatunk bepillantást a beszélt jogi nyelvet elsőként vizsgáló hazai kutatás néhány eredményébe, különös tekintettel a büntetőeljárásokban megfigyelhető professzionális és laikus nyelvhasználat jellemzőire. Itt találkozhatunk ismét a már említett intralingvális fordítással és annak gyakorlatban való megjelenésével, amikor a szerző – a jegyzőkönyvezésre vonatkozó jogi szabályozás áttekintése után – a rendőrségi és a bírósági jegyzőkönyvezés működését, valamint a tájékoztatások és figyelmeztetések közlését mutatja be a hangfelvételek alapján, a függelékben található szemelvények segítségével.
A harmadik részben vizsgálódásai néhány fontos következtetését foglalja össze a szerző. Ezek közül az egyik a „jogalkalmazás nyelvi modelljé”-nek megfogalmazása, mely szerint a tisztességes („fair”) eljáráshoz való jog számtalan tényezőből tevődik össze, mely részjogosítványok sorában egy új szempontként kell hogy megjelenjen az érthetőség, és ezen keresztül a kiszolgáltatottság csökkentésének követelménye is, hiszen jogi szempontból sem lehet korrekt az eljárás, ha nyelvi, kommunikációs szempontból nem az. A tájékoztatások és figyelmeztetések közlésének gyakorlata kapcsán pedig arra a következtetésre jut a szerző, hogy az említett kutatás hangfelvételeinek tanúsága szerint azok közlése gyakran formális, és a közlés módja miatt nem töltik be valódi funkciójukat. Ugyanakkor – megelőlegezve egy újabb, 2018 augusztusában záródó kutatás következtetéseit – úgy tűnik, hogy az utóbbi évek jogszabályváltozásai az eljárások gyakorlatában is megjelennek, hiszen a 2016-2017 folyamán készült újabb bírósági hangfelvételek azt mutatják, hogy a bírák valóban nagyobb figyelmet szentelnek arra, hogy a laikus egyéni adottságaihoz (életkorához, iskolázottságához, szellemi állapotához) igazodva világosan fogalmazzanak, és igyekeznek arról is meggyőződni, hogy az elhangzottakat a címzettek megértették-e.
A szerző azzal a gondolattal zárja összegzését, hogy e két empirikus kutatással csupán egy hosszú út első lépéseit sikerült megtenni hazánkban, de reményei szerint ez a könyv is rá tudja irányítani mind a jogászok, mind a nyelvészek figyelmét a jog és a nyelv határterületein feltáruló számtalan kérdésre, elemzésre váró jelenségre, problémára, és arra bátorítja a jövő kutatóit, hogy maguk is tegyék meg lépéseiket ezen az úton.
