Avagy korlátozhatja-e a szerzői jog jogosultja a használt OEM szoftver eladását?
Blogunk korábban megemlékezett az Európai Unió Bíróságának UsedSoft ügyben hozott ítéletéről, amely kimondta, hogy a számítógépi program példányának terjesztési joga kimerül, ha a szerzői jog jogosultja megfelelő díjazás megfizetése ellenében a tulajdonában álló műpéldányon időbeli korlátozás nélkül felhasználói jogot biztosított. Ilyen esetben a későbbi eladást tiltó szerződéses rendelkezések ellenére az érintett jog jogosultja már nem tiltakozhat e példány újraeladása ellen. Az elmúlt hónapokban egy érdeklődő kérdésére töprengtünk el azon a problémán, hogy vajon a jogkimerülés elve kiterjed-e a használt OEM szoftverek eladására is.
A jogkimerülés elve remekül illusztrálja azt, hogy a jogi fogalmak mögött milyen gazdasági érdekellentétek húzódhatnak meg. Mezei Péternek a témáról szóló monográfiája szerint „a jogkimerülés alapvetően egy jogi fikció, amelynek a tartalma… országról országra változhat” (20. oldal). Ez a megállapítás azonban nem csak a jogkimerülés elvére, hanem minden jogi fogalomra igaz: az olyan koncepciók, mint a „tisztességes eljárás elve” vagy az „elévülés” is fikciók abban az értelemben, hogy nem rendelkeznek fizikai realitással. A különbség ezek és a jogkimerülés között annyi, hogy arról nincs különösebb vita, hogy a tisztességes eljárás elvére és az elévülésre szükség van; a jogkimerüléssel és általában a szerzői jog terjedelmével kapcsolatban viszont folyamatos a vita az érdekeltek között. A vélemények Lawrence Lessig szerzői jog mai rendszerét radikálisan kritizáló álláspontjától a hollywoodi filmstúdiók másik oldalról radikális „mindent a szerzőknek” megközelítéséig terjednek. A jogi szabályozás e szélsőségek között próbál egyensúlyozni, változó sikerrel.
E „kiegyensúlyozás” szellemében az Európai Unió Bíróságának megfogalmazása szerint a jogkimerülés elvének célja, hogy a művek terjesztésének korlátait a szellemi tulajdon sajátos tárgyának megóvásához szükséges mértékre csökkentse. A terjesztési jog kimerülésének kizárólag az anyagi adathordozón eladott számítógépi programok példányaira való korlátozása lehetővé tenné, hogy a szerzői jog jogosultja az internetről letöltött példányokat újra eladja, és minden egyes újraeladás alkalmával újabb díjazást igényeljen, jóllehet az érintett példány első eladása az említett jogosult számára már lehetővé tette, hogy megfelelő díjazást kapjon. Az internetről letöltött számítógépi programok példányai újraeladásának ilyen korlátozása meghaladja az érintett szellemi tulajdon sajátos tárgyának megóvásához szükséges mértéket.
Egy irodánkat megkereső érdeklődő által felvetett kérdés az volt, hogy számítógépre előzetesen telepített (OEM) szoftver eladása esetében a szerzői jog jogosultja a használt szoftver újraeladását a licencelt számítógéphez kötheti-e, tehát kikötheti-e, hogy azt csak az adott alaplappal együtt lehet eladni. A kérdésben szereplő konkrét szoftver a Microsoft Windows operációs rendszere, melynek terjedelme már korábban is jogvita tárgyává vált. A válaszon pedig, ha nem is a használt szoftverek teljes piaca, de mindenesetre a piac azon szegmense múlik, ahol a forgalmazók számítógéppel (alaplappal) együtt tettek szert az operációs rendszer példányaira, és azokról leválasztva szeretnék továbbadni azokat.
Véleményünk szerint a következőképpen lehet érvelni a problémával kapcsolatban. Először is a következőkre kell választ találnunk:
- A Microsoft által kötött ügylet valóban licencia-e, vagy eladásnak számít az UsedSoft ítélet elvei szerint? (Előbbi esetben a jogkimerülés elve nem kerül alkalmazásra, ezért a Microsoft jogosult a használt Windows példányok továbbértékesítését az alaplaphoz kötéssel korlátozni.)
- Hogyha az ügylet eladásnak minősül, a továbbértékesítés alaplaphoz kötése ellentétes-e a jogkimerülés elvével?
Ha az első kérdésre az a válasz, hogy az ügylet eladás, és a másodikra az, hogy a továbbruházás alaplaphoz kötése ellentétes a jogkimerülés elvével, akkor a Microsoft nem tilthatja meg a használt Windows továbbértékesítését, mivel a jogkimerülés jogszabályi rendelkezésen [91/250/EGK irányelv, Szjt.23.§] alapul, és a jogszabályba ütköző szerződés semmis [Ptk.6:95.§].
Licenc vagy eladás?
A UsedSoft döntés szerint a „számítógépi program példányának a vevő szerverére történő letöltése és az e példányra vonatkozó felhasználói licencszerződés megkötése szétválaszthatatlan egységet alkot, amely egységet eladásnak kell minősíteni… tekintettel erre a szétválaszthatatlan kapcsolatra… a felhasználói licenc újraeladása magában foglalja a „példány” újraeladását is, az tehát a licencszerződésben foglalt kikötés ellenére kimeríti az utóbbi rendelkezés szerinti terjesztési jogot.” (84. pont)
Ennek alapján a licencszerződés megkötése és a példány átadása adott esetben tekinthető eladásnak is, hiszen az általános jogelv szerint a szerződéseket nem elnevezésük, hanem tartalmuk szerint kell minősíteni. A UsedSoft ügy alapján ahhoz, hogy az ügylet eladás legyen, a következő feltételeknek kell megfelelni:
- időbeli korlátozás nélkül
- a mű példánya gazdasági értékének megfelelő díjazás megfizetése ellenében
kell átadni a példányt az első megszerzőnek. (UsedSoft ügy 72. pont)
Az „eladás” a Bíróság szerint egyébként EU közösségi jogi fogalom, nem szükséges megfeleltetni egyetlen tagállami jogintézménynek sem (pl. adásvétel). Tehát nem lehet úgy érvelni, hogy az ügylet nem eladás csak azért, mert azt licenciaszerződésnek vagy használati feltételek elfogadásának nevezik. Amennyiben a fenti feltételek teljesülnek a szoftver (OEM) esetében, a vevő hivatkozhat a jogkimerülés elvére.
Az „eladás vagy licenc” kérdés megválaszolása szoftverek esetében azért nehéz, mert a mű és a műpéldány nem válik el olyan egyértelműen, mint a hagyományos műtípusok esetén. Például egy zenemű esetében a kotta vagy hangfelvétel műpéldányokként adásvétel tárgyai lehetnek, de magának a zeneműnek a felhasználása (többszörözése, terjesztése, átdolgozása, előadása) licencszerződés tárgya lehet.
A „mű (szoftver) átruházásáról” hagyományosan akkor szoktunk beszélni, ha a szerző minden, művéhez kapcsolódó vagyoni jogot átruház egy másik személyre. A hagyományos álláspont szerint a szoftvert „átruházni” csak egyszer lehet, licencengedélyt azonban több felhasználónak is lehet adni egyidejűleg.
A „mű (szoftver) átruházása” azonban nem egyenlő a „mű (szoftver) példányának eladásával” (átruházásával). A példány átruházása egyértelműnek tűnik a teljes dobozos termékek (FPP) esetén, ekkor ugyanis a szoftver példánya fizikailag elkülönült hordozón jelenik meg. Tehát kézzel fogható a vásárló pénzéért kapott termék, amely éppúgy egy példánya a szoftvernek, mint a boltban megvásárolt könyv a regénynek. Amikor megvásárlunk egy regényt, nem a műhöz kapcsolódó felhasználási jogokat vesszük meg, hanem az adott fizikai példányt, amelyet bármilyen módon használhatunk, elolvasás után akár el is adhatjuk.
A UsedSoft ítélet újdonsága az volt, hogy kimondta: attól még külön műpéldány eladásának számít a szoftver letöltése, hogy a szoftver nem jelenik meg fizikai hordozón. Az ítéletben hivatkozott 91/250/EGK irányelv 4. cikk c) pontja is a szoftver példányának eladásáról rendelkezik, mikor kimondja, hogy a példányának a jogosult által vagy az ő hozzájárulásával történő első eladása meríti ki az adott példány Közösségen belüli terjesztésére vonatkozó jogot.
Az, hogy egy szerzői jog jogosultjától megvásárolt szoftver műpéldánynak és nem magának a műnek számít, egyértelműnek látszik a UsedSoft ítélet fényében, hiszen az EU Bíróságának feltett kérdések kivétel nélkül műpéldányokra vonatkoztak (ld. pl. UsedSoft ítélet 34. pont: „a »használt« számítógépi programmal rendelkező személy… hivatkozhat-e a számítógépi program azon példánya terjesztési jogának kimerülésére, amelyet a programot elsőként megszerző személy a jogosult engedélyével az internetről adathordozóra való letöltés útján készített, amennyiben a programot elsőként megszerző személy a program példányát törölte vagy már nem használja? ”)
Amennyiben tehát a szoftver példányára a szerzői jog jogosultja időbeli korlátozás nélkül használati engedélyt adott, a további eladás ellen nem tiltakozhat. Ha a szoftver példányának eladása alkalmával a felek karbantartási szerződést is kötöttek, még ha a karbantartási szerződés határozott időre is szól, az ilyen szerződés alapján kijavított, megváltoztatott vagy kiegészített funkciók szerves részét képezik az eredetileg letöltött példánynak, amelyeket a példány megszerzője időbeli korlátozás nélkül használhat még abban az esetben is, ha ez a megszerző később úgy dönt, hogy a karbantartási szerződést nem hosszabbítja meg. (UsedSoft ügy 67. pont)
Műpéldánynak tekinthető-e az OEM Windows operációs rendszer? Mivel a teljes dobozos termékek (FPP) önálló példánynak tekintendők (hiszen a UsedSoft ítélet pont azt mondta ki, hogy a letöltött szoftverek a fizikai hordozón eladottakkal azonosan példánynak minősülnek), ezért nem látjuk akadályát annak, hogy az alaplapra előre telepített operációs rendszer műpéldány legyen.
Álláspontunk szerint tehát a licencszerződés megkötése és az operációs rendszerrel ellátott számítógép átadása előtelepített operációs rendszerek esetében is a példány eladását jelenti, amennyiben nincs időbeli korlátozás a használatra, és a szerző megfelelő díjazást kapott. Azonban egyelőre nem létezik még olyan bírósági ítélet, amely ezt megerősítené.
Feltéve, hogy az álláspontunk helyes, meg kell vizsgálni, hogy az adott ügylet esetében a két feltétel (időbeli korlátozás hiánya és megfelelő díjazás) teljesül-e. Az első feltétel az OEM Windows példányok eladása esetében teljesül, hiszen a Microsoft a licencfeltételek között nem határoz meg időbeli korlátozást az operációs rendszer használatára. A második feltétel viszont kérdéses lehet, hiszen az OEM Windows példányok pont arra tekintettel olcsóbbak, hogy a felhasználó licencszerződésben meghatározott jogai korlátozottak. A Microsoft licencszerződésének 4/a pontja szerint csak az előtelepített Windows példányok esetében korlátozott az átruházás, az önállóan (alaplap nélkül) beszerzett példányokra nem. Egy esetleges bírósági eljárásban a Microsoft hivatkozhat arra, hogy a vásárlónak választási lehetősége volt az előtelepített példányok, illetve az önálló példányok licenceinek megvásárlása között. Előbbi esetben kedvezőbb áron kevesebb jogot vásárolt, utóbbi esetben magasabb áron megvásárolta a példány továbbruházásának jogát is. Mivel a felek a szerződés tartalmát szabadon alakítják ki, lehet úgy érvelni, hogy a vásárlónak lehetősége volt dönteni a két lehetőség között, így a licencszerződés összeegyeztethető a szerződési jog általános elveivel. Bírói gyakorlat hiányában ez a kérdés véglegesen nem eldöntött. Érdekes azonban, hogy a szerződés végig a szoftverről és nem a szoftver példányáról beszél, így igyekezve az értelmezést a licencia irányába tolni még akkor is, ha a szerződés végső soron egyetlen példány használatára vonatkozik.
Korlátozható-e a továbbértékesítés?
Amennyiben az OEM szoftverpéldányok licencszerződéseinek megkötése eladás, és a jogkimerülés elvét alkalmazni kell, még mindig kérdés marad, hogy az OEM szoftver alaplaphoz kötése a jogkimerülés elvébe ütközik-e.
A Microsoft érvelhet úgy, hogy a UsedSoft ügy elvei itt nem alkalmazhatók, mivel ott a Bíróság azt mondta ki, hogy a licencfeltételek nem akadályozhatják a szoftver további eladását. Jelen esetben a licenszerződés nem is akadályozza meg a továbbértékesítést, csak a géphez (alaplaphoz) köti hozzá. Ez pedig a szoftver kedvezőbb árára tekintettel szerintük méltányos korlátozás.
Bírósági eljárás esetén a felmerülő kérdés pont az lenne, hogy a korlátozás csakugyan elfogadható-e. További szempont azonban, hogy a továbbértékesítés korlátozása a továbbértékesítés megakadályozásába fordulhat: például hogyha az alaplap sérülés vagy miatt bármely más okból kicserélésre kerül, de az operációs rendszer még használható, a licencfeltételek megakadályozzák annak továbbértékesítését.
Összefoglalás
Mindezen körülményekre tekintettel úgy véljük, hogy mindkét álláspont (OEM szoftver további eladása korlátozható/nem korlátozható) mellett felhozhatók érvek. Saját magunk úgy gondoljuk, hogy az OEM szoftverek esetében érvényesülnie kell a jogkimerülés elvének. Tekintve azonban, hogy az alsóbb fokú bírói döntések a UsedSoft ítélet esetében is ellentétesek voltak az EU Bíróság végső döntésével, illetve hogy az Egyesült Államokban a fellebbviteli bíróságok rendszeresen felülbíráljak a hasonló esetekben meghozott elsőfokú döntéseket, a bírói gyakorlat nem minősíthető egységesnek, és egy esetleges jogvita kimenetele nehezen megjósolható.
Ennek illusztrációja lehet a 2010-es Vernor vs. Autodesk ügy (USA), ahol az elsőfokú bíróság hat releváns körülményt határozott meg, melyeket figyelembe kell venni abból a szempontból, hogy egy ügylet a szoftver eladása, vagy a szoftverre vonatkozó licencia-szerződés. Ezek a licenciának minősítés, a műpéldány feletti tulajdonjog fenntartása, egyszeri díjfizetés egy példányért, előírás a műpéldányok megsemmisítésére, a használat terjedelmének korlátozása, és határozatlan idejű birtoklás. A listából a másodfokon eljárt Ninth Circuit bírósága különösebb indoklás nélkül kihagyta az egyszeri díjfizetést és a határozatlan idejű birtoklást, mondván, hogy azok nem tartoznak a releváns körülmények közé – véleményem szerint teljesen önkényesen és tévesen, hiszen pontosan ezek azok, amelyek az eladásként történő minősítés felé billentenék az értékelést. Éppen az ilyen esetek azok, amelyek arra utalhatnak, hogy a bíróságok néha nem kizárólag tisztán jogi érvek, hanem gazdasági vagy politikai megfontolásokat is figyelembe véve döntenek.
Kíváncsian várjuk tehát, hogy egy esetleges jogvita esetén milyen ítélet születik – abban azonban biztosak lehetünk, hogy bármi is legyen az eredmény, a kérdés az egymásnak feszülő érdekek miatt még nagyon sokáig vitatott marad.
Dr. Szaniszlai Péter
Pintz és Társai Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda
http://szabadalmi.hu/
