A „Pelikán ügyirat” egy olyan évekig húzódó, márkanevekkel kapcsolatos jogvitát foglal össze, amely megjárta a védjegyügyekben illetékes hivatal minden fokát, és utána a végső döntés a legmagasabb bírói fórumon, az Európai Törvényszéken született meg (T-136/11). A történetben a pelikán-emblémát sikerre futtató írószergyártó céget azzal vádolták meg, hogy rosszhiszeműen járt védjegyének levédése során. Előrevetítve az ügy tanulságát, nyugodtan kijelenthető, hogy a Pelikan ártatlan.
Tehát, a félreértések elkerülése végett, ha valaki azt gondolná, hogy John Grisham közismert könyvéről vagy annak filmes adaptációjáról lenne szó (amiben nem mellékesen Julia Roberts szokásos formáját hozva fantasztikusan alakítja karakterét), az tévedne. Ez a történet az izgalmas krimi és akció világa helyett ezúttal egy kevésbé szórakoztató, ám annál inkább kézzel fogható, sokak számára ismerős területhez kötethető.
Valószínűleg mindenkiben élnek még azok a tanulással töltött „örömteli” pillanatok, amiket a középiskola vagy később a főiskola, az egyetem oly felejthetetlenné tett. A tanulás során hűséges és nélkülözhetetlen társa az embernek a százféle színű szövegkiemelő, amivel kifestőkönyvvé változtatva a tankönyvet próbálja megtalálni a száraz, unalmas mondatok között azokat a kulcsszavakat, melyek a számonkéréskor megmenthetik a csúfos bukás sajnálatos tragédiájától. Az egyik ilyen szövegkiemelőket gyártó papír-írószer nagyhatalom, a német Pelikan cég – a Pelikan védjegy tulajdonosa – és egy szlovák utazási iroda, a Pelicantravel.com s.r.o. között nemrégiben felreppent a jogvita: kire is száll az a pelikán?
Elsőre talán nem teljesen világos, hogy hogyan is állhat harcban a brandért egy utazási iroda és egy más gazdasági orientáltságú cég, hiszen a piac más szegmensén találhatók, a fogyasztók tehát látszólag nem tévesztik össze termékeiket illetve szolgáltatásaikat.
A német Pelikan még 1996-ban jegyeztette be közösségi ábrás Pelikan védjegyét (CTM 179226) meglehetősen széles árujegyzéket megjelölve. A védjegyoltalom a lajstromozáskor lefedte a kereskedelmi ügyleteket, és az utazásszervezésre is kiterjedt. Ez utóbbi bökte a szlovák utazási iroda csőrét.
A védjegyjog egyik fontos szabálya az úgynevezett „ötéves használati szabály”. EU szinten a 207/2009 EK rendelet, magyar szinten pedig a védjegytörvény rögzíti, hogy „ha a védjegyjogosult a lajstromozástól számított öt éven belül nem kezdte meg belföldön a védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztotta”, akkor jogkövetkezményként például kérhető a védjegy oltalmának megszüntetése. Mivel a Pelikan márkát nem használta a német cég a kérdéses 35. és 39. osztályra vonatkozóan, tehát például az utazásszervezés is hiányzott a cég profiljából, a fent említett, használat hiányára vonatkozó szabály miatt egy 2008-ban beadott szlovák kérelem alapján az OHIM megszüntette az 1996-ban bejelentett védjegy oltalmát az említett osztályokat illetően.
A bonyodalmak ott kezdődtek, hogy a németek még 2003-ban egy másik közösségi védjegyet is bejelentettek, melynek egy – az ábrát tekintve nagymértékben hasonló, bizonyos részleteiben mégis különböző – Pelikan védjegy volt a tárgya. Természetesen itt is szerepeltek az utazásszervezéshez hasonló, ahhoz kapcsolódó szolgáltatások. A lajstromozásra 2008-ban került sor (CTM 3325941). Mivel ennél a védjegynél a jogvita kirobbanásakor még nem telt el az öt év, melyet a lajstromozástól kell számítani, a szlovák cég bajban volt.
A szlovák utazási iroda 2008 őszén egyrészt ennek az újabb védjegynek törlését kérte a 35. és a 39. osztályra vonatkozóan az OHIM illetékes osztálya (Cancellation Division) előtt, másrészt pedig a régi védjegy használat hiánya miatti megszüntetését, amire, mint fentebb említettük, sor is került. Az újabb, 2008-as bejelentésű védjegy ellen indított támadás esetében a szlovák cég képviselője jobb híján a rosszhiszeműséget jelölte meg bejelentésének indokaként. Igényét az OHIM felé azzal az érvvel támasztotta alá, hogy az újabb bejelentés tulajdonképpen csak a régi megismétlése, hiszen a régi és az új ábra olyannyira hasonló, hogy azok között az átlagfogyasztó csak nagyítóval, vagy sehogy sem tud különbséget tenni. A két ábrát összehasonlítva pedig valóban olyan érzése támad az embernek, mintha egy tévés játékműsort nézne, ahol fel kell kutatni „X” darab különbséget a két kép között a fődíjért (megoldás jelen esetben: eltérő betűtípus, kicsit eltérő pelikán figura, eltérő számú fióka). Ha józan ésszel belegondolunk, valóban logikusnak tűnik a gondolatmenet: a korábbival szinte azonos védjegyet azért jelentették be ismét, hogy az ötéves használati szabályt kikerülve, újból megszerezzék az oltalmat az említett osztályokra. Az érvelés szerint így a német cég olyan előnyre tesz szert, amely nem egyeztethető össze a védjegyjogi szabályok szellemével, mivel a később lajstromozott védjegy alapján még akkor is fel tud lépni másokkal szemben, amikor az öt éves szabály alapján a régi védjegyével már semmit sem tudna kezdeni.
A gyakorlatban azonban a rosszhiszeműséget közel sem könnyű bizonyítani, egyébként pedig egyelőre kevés olyan generálklauzula áll rendelkezésre, amely támpontot nyújt a konkrét esetek megítélését illetően. A rosszhiszeműséget mindig a konkrét körülmények fényben kell vizsgálni. Korábbi cikkeink részletesen kifejtik azokat a szempontokat, melyeket az elbíráló fórum a döntése meghozatala során általában szem előtt tart. Ezen szempontok közé tartozik például, hogy a rosszhiszeműség fennállását mindig a benyújtás időpontjában kell vizsgálni. Szintén idetartozik, hogy a tudaton kívül a rosszhiszeműséghez szükséges a bejelentőnek azon szándéka, hogy a másik felet tevékenységében akadályozza, az azonban már nem szükséges eleme, hogy a sérelem ténylegesen be is következzen.
Visszatérve a Pelikan ügyhöz, az OHIM illetékes törlési osztálya nem találta megalapozottnak a szlovák cég által törlési okként kifejtetteket (miszerint az újabb bejelentés célja – tekintettel a korábbival való nagyfokú hasonlóságra is – csak a használat hiánya miatti megszüntetés következményeinek kijátszása), és ugyan az OHIM a régebbi védjegyet – ahogy az fentebb említésre került – használat hiánya miatt megszüntette, az újat (a 2003-as bejelentésűt) a szóban forgó osztályok tekintetében mégsem törölte.
2009-ben egy szinttel feljebb lépett az ügy, a szlovákok nem menekültek, mint tolluktól megfosztott, megtépázott „madarak”, hanem az OHIM Fellebbviteli Tanácsához fordultak jogorvoslatért. Azonban a Tanács is hasonlóan vélekedett, miszerint a bejelentő nem tudta sikeresen bizonyítani a rosszhiszeműséget, a német cég ugyanis olyan bizonyítékokat nyújtott be, amelyek tanúsították, hogy a logó csupán a cég 125. évfordulójára készült modernizálás jegyében született meg, egy ésszerű és bevett üzleti gyakorlat egyik lépésének tekinthető. Azt pedig, hogy egy márkanév külsejének megváltoztatását kockázatja-e a cég, mások beleszólása nélkül szabadon eldöntheti.
Az ügy hatalmas madártávlatokat megtéve egészen az Európai Törvényszékig repült, amely azonban csak az előző két szerv döntését ismételte meg, érdemi változást nem hozott az ügy kimenetelét illetően. Indoklásában kifejtette, hogy a rosszhiszeműség fogalma nincs törvényi szinten meghatározva, ezzel kapcsolatban a korábbi EU-s gyakorlat az irányadó, amiből a Törvényszék azt a következtetést vonta le, hogy a puszta feltevés, miszerint az újabb védjegybejelentés csak „megismételt” bejelentés, amivel rosszhiszeműen a régi megszüntetését próbálnák kikerülni, nem elengedő a rosszhiszeműség megállapításához. A rendelkezése álló adatok alapján a Törvényszék megállapította, hogy míg a korábbi védjegy oltalmát 2008-ban szüntették meg, addig az új bejelentési folyamatát 2003-ban indították el, tehát kizárt az a feltételezés, hogy csak azért jelentették volna be az új védjegyet, hogy az ötéves használati szabályt kikerüljék és így kikerüljék az oltalomból fakadó bizonyos jogok elvesztését. Az pedig, hogy a német cég előre látta volna jövendőmondó kristálygömbjében, hogy mi fog történi öt év múlva, igencsak meseszerűnek tűnik.
A szlovákok érvként azt is bevetették, hogy a németek csak azért újították meg 2006-ban a korábbi védjegyet, hogy megőrizzék a teljes oltalmi kört. Valójában ez a lépés teljesen ésszerű volt a német cég részéről, hiszen az újnak az oltalmát ekkor még nem adták meg, és ha nem kérték volna a tíz évenként megújítandó védjegy esetében az eljárást, akkor két évre (2006-tól 2008-ig) elveszett volna a kizárólagos jog az oltalomra, és valaki esetleg elhappolhatta volna a pelikánt.
A jogszabály értelmében nem minősül lajstromozási akadálynak, ha a vállalkozás olyan széles árujegyzéket ad meg, amiben megtalálhatók olyan szolgáltatások is, amikkel a bejelentéskor még nem foglalkozik (de például a jövőben tervezi azokat). A régi és az új védjegyek 35. és 39. osztályát összehasonlítva világosan látszik, hogy az újban a szolgáltatások körét a korábbihoz képest szűkítették, ami szintén arra utal, hogy nem a rosszhiszeműség motiválta a bejelentőt nem csak a konkurensek oltalomból való kizárásáért tették a bejelentést.
A szlovák cég nem tudott olyan bizonyítékokat szolgáltatni, amik révén megmásítható lett volna az előző fórumok által hozott döntés. Itt is érvényesül az a vélelem, miszerint a fél mindaddig jóhiszemű, amíg annak ellenkezőjét be nem bizonyítják.
A Törvényszék döntéséből olyan magyarázat is kiolvasható, hogy ismételt bejelentésnek csak akkor számít a megújított védjegybejelentés, ha azt rosszhiszeműen teszik, ami jelen esetben nem nyert elismerést. Egy biztos konklúzió mindenestre levonható: a Pelikan továbbra is a német cég szimbólumaként szárnyal a piacon.
dr. Medve Georgina
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
szabadalmi.hu
Forrás:
Marques.org
