A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXIII. törvény változást eredményezett többek között a szerzői jogban is. Jelen írás a Szerzői Jogi Szakértő Testületen belül működő Egyeztető Testület előtt zajló mediációs eljárások szabályozását tárgyalja, áttekintve az eddigi szabályozást és a legutóbbi módosítást. A speciális szabályból generális lett: „ha nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, akkor bármelyik fél egyeztető testülethez fordulhat” – immár nem csak a televíziós bizniszben, hanem minden szerzői mű és minden felhasználási mód esetén.
Mielőtt a változások értékelésébe belemerülnénk, röviden ki kell térni a korábbi szabályozásra, hogy teljesebb képet kapjunk erről az intézményről. Ha egy szerzői mű felhasználója és a szerzői jogok jogosultja között, illetve a felhasználók vagy érdek-képviseleti szervezetük és a jogosultak közös jogkezelő szervezete között nem jött létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, a felek 2004. óta közös megegyezés alapján az Egyeztető Testülethez fordulhattak.
Speciális szabály vonatkozott ehhez képest a kábeltévés műsorszolgáltatókra (a törvény frappánsan és szép magyarsággal úgy utalt ezek tevékenységére, mint „a nyilvánossághoz – az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával – történő egyidejű változatlan továbbközvetítés”). Ha a tévéműsor továbbközvetítésével kapcsolatban a felhasználó és a jogosultak, illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jött létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, bármelyik fél az Egyeztető Testülethez fordulhatott – egyoldalúan lehetett kezdeményezni a szakértők bevonását.
Felvetődik a kérdés, hogy a jogalkotó miért emelte ki a korábbi szabályozásban ezt az egy esetet. A választ a szerzői jogról szóló 1999.évi LXXVI. törvény előterjesztéséhez fűzött indokolásban találjuk. A 102.§-hoz fűzött indoklás nehezményezi, hogy a külföldi televízió-szervezetek tarthatatlan feltételeket próbálnak a magyarországi kábelhálózatokra kényszeríteni. A törvényalkotó ennek kiküszöbölésére (a 93/83/EGK irányelv 11. cikke alapján) bevezetett egy olyan egyeztetési eljárást, amelynek célja, hogy a vezetékes továbbközvetítéshez szükséges engedély megadását a jogosultak ne tagadják meg indokolatlanul, és ne tegyék függővé tisztességtelen feltételek elfogadásától. Ezért rendelkezett a korábbi 102.§ (1) bekezdés úgy, hogy bármelyik fél kérelmére elindul az eljárás.
Ennek az értelmezése már korábban sem volt egyértelmű: a Complex Nagykommentár szerzője például nem értett egyet a szabály azon értelmezésével, melyet a jogalkotó fűzött a törvényjavaslathoz:
„A szabályozás legvitatottabb eleme, hogy a törvény szerint az egyeztető testület eljárását bármely fél kezdeményezheti. Arra ugyanis nem ad választ ez a szabály, hogy mi történik, ha a másik fél nem kíván részt venni egy ilyen közvetítési eljárásban? Ennek oka nem csak a megállapodásra való törekvés hiánya lehet, hanem például az, hogy a jogosult nem kíván egy, a jogszabályokat hosszú ideje megszegő, időt húzni kívánó felhasználóval egyeztetni.
A jogirodalom egyik álláspontja szerint ilyenkor a mediátor egyoldalúan is végigvihetné az eljárást, megállapodási javaslatot tehetne, ami ellen a részt venni nem kívánó félnek tiltakoznia kellene, különben kötelező jelleggel rá is kiterjedne ez a döntés. Ezt a véleményt az Szjt. miniszteri indokolása tükrözi: A testület eljárási jogosultságához nem kell a felek megegyezése, az a törvényből fakad. A testület köteles eljárni akkor is, ha azt csak az egyik fél kezdeményezi.
Véleményünk szerint azonban nincs erről szó, a szabály helyes értelmezése a következő: a vitában részes bármely fél kezdeményezheti, hogy közvetítés útján rendezzék kialakult konfliktusukat. Az egyeztető testület eljárása azonban csak a két fél közös elhatározása esetén indulhat útjára. Ezt az értelmezést világosan alátámasztja egyébként az Európai Bizottság hivatalos véleménye is, amely kijelenti, hogy a Műhold Irányelv szerinti mediációs eljárás csak a mediáció menetére (a közvetítők kiválasztására, hatáskörükre, díjazásukra) vonatkozó, a két fél egyetértésével született megállapodás alapján kezdődhet el. [Az Európai Bizottság jelentése a 93/83/EGK sz. irányelv alkalmazásáról, Brüsszel, 2002. július 26., COM(2002) 430 fin, 9-10. old.]”
A 2012-től hatályos szabályozást megvizsgálva láthatjuk, hogy a speciális szabályból generális lett: „ha nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, akkor bármelyik fél egyeztető testülethez fordulhat” – immár nem csak a televíziós bizniszben, hanem minden szerzői mű és minden felhasználási mód esetén. De, hogy konkrétan milyen eljárásról is van itt szó, az bővebb kifejtést igényel.
Az ellenérdekű felek vitájában az Egyeztető Testület a közvetítő szerepét tölti be. A mediátorok, akiket a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjaiból választanak, három- illetve öttagú tanácsokban járnak el. A kiválasztás oly módon történik, hogy mindkét fél egy-egy, illetve két-két tagot jelöl, amely jelöltek együttesen választják ki a tanács elnökét.
Az Egyeztető Testület eljárási szabályzatát (a továbbiakban: eljárási szabályzat) 2004-ben fogadták el, és – úgy tűnik – azóta nem hatályosították. Kérdés, hogy kíván-e a Testület új eljárási szabályzatot magának elfogadtatni, ugyanis a jelenlegi szabályzat szabályai alapján nem egyértelmű, hogy az eljárás kezdetén kinek kell befizetnie a díjat, illetve köteles-e a Testület lefolytatni az eljárást, ha csak az eljárást kérő fél fizet be pénzt, és ez nem a teljes összeg, hanem csak a rá eső rész, azaz a teljes szakértői díj fele (ld. eljárási szabályzat 1. és 7. pontjai: a szabályzat még a „régi” 102.§-al operál, ahol még két bekezdés volt). Feltehetőleg az lett volna a jogalkotói szándék, hogy 2012. január 1-től bármelyik fél kezdeményezésére elindulhasson az eljárás, amennyiben a kérelmező befizette a díj rá eső részét.
Az eljárási díj, ellenkező megállapodás hiányában fele-fele arányban terheli a feleket. Érdemes azonban kiemelni, hogy ezen megállapításon kívül a vonatkozó szabályok nem szólnak az ellenérdekű felet terhelő költségviselésről, konkrétabban annak kifizetéséről, a nemfizetés jogkövetkezményeiről. A gyakorlatban pedig ez fontos lehet, hiszen az eljárás – amelyhez ennek a félnek feltehetőleg egyáltalán nem fűződik érdeke – akkor is elkezdődik, ha nem teljesítette fizetési kötelezettségét. Feltehetőleg a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos bizonytalanságot a jogalkotó is felismerte, talán ez lehet az indoka annak, hogy az eljárás díját az SZJSZT alapdíjának duplájában határozták meg (ld. eljárási szabályzat 13. pont). A jelenlegi tarifával akkor is legalább az alapdíj szerinti összeg befolyik majd a Testülethez, ha csak az egyik fél hajlandó fizetni.
Ha már a költségek szóba kerültek, érdemes ezt is közelebbről megvizsgálni. Az SZJSZT szervezeti és működési szabályzata [156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet; a továbbiakban: SZJSZT Szabályzat] határozza meg a díjazás alapját. A szakértői vélemény alapdíja háromtagú tanács esetén 180 000 Ft+Áfa; öttagú tanács esetén pedig 285 000 Ft+Áfa. Erre utal vissza az Egyeztető Testület eljárási szabályzata, amikor a következőképp rendelkezik a díjazásról: az eljárási költség az ügy bonyolultságától függően minimum a SZJSZT szabályzatban részletezett alapdíj kétszerese, de nem haladhatja meg az alapdíj négyszeresét. A bevétel főszabály szerint az eljáró tanács tagjai között egyenlő arányban oszlik meg.
A mediációs eljárás célja a jogviták rendezésének elősegítése: ha az egyeztetés folytán sikerül a feleknek megegyezni, akkor csökkenhet a bíróságok leterheltsége. A mediációs eljárás mikéntje kevéssé szabályozott. Amennyiben az egyeztetést követően a felek között nem jön létre megállapodás, az Egyeztető Testület javaslatot készít az általa ésszerűnek tartott megállapodás tartalmára, amelyet a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadhatnak. Ha viszont egyikőjük kifejezetten tiltakozik ellene, akkor hiába kényszerítette az eljárást kezdeményező fél az ellenérdekű félre a mediációt, az egyeztető testületnek kifizetett tetemes eljárási díj eredményt nem produkál. A kezdeményezőnek (tipikusan a felhasználónak) végül is megér egy próbát, de ugyanez már nem feltétlenül mondható el a másik félről.
Az eljárás tárgya az Szjt. szerint a „megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről”. Az egyeztető testület magát a felhasználási engedélyt nem pótolhatja, hanem csak az engedélyezés feltételeire vonatkozó vitában közvetít, segítséget nyújt, javaslatot tesz. Az engedély megadását illető döntés joga a jogtulajdonosnál vagy a közös jogkezelőnél van. Az előbbi engedélyét még a bíróság sem pótolhatja, az utóbbi számára az egyeztetéstől függetlenül fennáll a kötelező közös jogkezelésben általános szerződéskötési kényszer. Összességében tehát a módosítás nem érinti a szerződéskötési szabadságot: legfeljebb hallgatólagos szerződéskötésről lehet szó, ahol az Egyeztető Testület írásbeli javaslata pótolja a szerzői jogban általában kötelező írásbeliséget.
A törvénymódosítás indoklása meglehetősen szűkszavú a változás célját illetően, mindössze annyit mond: „várhatóan az eddiginél több ügyben fognak a kérelmezők az egyeztető testülethez fordulni”. Nem meglepő ez a szándék (és nem tűnik nehezen teljesíthetőnek a kitűzött cél) annak fényében, hogy az SZJSZT tájékoztatása szerint sem idén, sem az elmúlt évben nem volt egy mediáció sem a Testület előtt.
Összevetve a korábbi szabályozást a mostanival elmondható, hogy előbbi esetben a jogalkotó racionálisan megindokolta, hogy miért szükséges a televíziós cégekkel kapcsolatos viták esetén a mediáció megindítása kizárólag az egyik fél kérelmére (lást fent). Ezzel szemben a 2012. január 1-je óta hatályban lévő törvény indoklása nélkülöz egy ilyen okfejtést, és nem világos, mi az indoka a módosításnak.
Amennyiben ez alkalommal is hasonlóan nyomós ok vezetett a szabályozás megváltoztatásához, – ami felől nincs kétség – akkor azt érdemes lett volna az indoklásban bővebben kifejteni. Az, hogy várhatóan több eljárás indul a Testület előtt, csupán egy eszköz, aminek a célja – egy olyan absztrakciót leszámítva, mint a jogviták békés úton való rendezése – nem világos. Így viszont az Egyeztető Testület elé citált olyan fél, aki megegyezni esetlegesen nem szándékozik, csak a több százezres eljárási díjat érzékeli a törvénymódosításból.
Szamosi Kitti/Bede Máté
Pintz és Társai Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
szerzoijog.com
