Az Európai Törvényszék idén áprilisban egy jogvita kapcsán elemezte az európai védjegyek kapcsán az „ügynöki” és „képviselői” pozíciókat. A „FIRST DEFENSE” ügyben (T-262/09.) a bírák tágították a két jogintézmény értelmezési körét, leszögezve, hogy érvényességükhöz nem szükséges konkrét írásbeli megállapodás. Az „ügynök” és „képviselő” kifejezést tágan kell értelmezni: minden olyan, szerződéses megállapodáson alapuló jogviszony ideértendő, amely alapján a jogosult és a közösségi védjegy bejelentője közötti szerződéses jogviszony minősítésétől függetlenül az egyik fél a másik érdekeit képviseli.
A Tanács 207/2009/EK rendelete szerint a védjegyjogosult felszólalása alapján nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, ha azt a képviselő, illetve az ügynök – a jogosult engedélye nélkül – saját nevében jelentette be lajstromozásra, kivéve, ha a képviselő vagy az ügynök igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt.
(A szabályt a magyar védjegytörvény is tartalmazza. Érdekes módon a 2008/95/EK irányelv a szabályt ilyen formán nem rögzíti, de a 4. cikk (4) bekezdés g) pontja szerint a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés összetéveszthető egy olyan védjeggyel, amelyet a bejelentés bejelentési napján külföldön használtak, és amelynek használatát külföldön továbbra is folytatják, feltéve, hogy a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.)
A Törvényszék a T-262/09. számú ítéletben kifejtette, hogy az „ügynök” és „képviselő” kifejezést tágan kell értelmezni: minden olyan, szerződéses megállapodáson alapuló jogviszony ideértendő, amely alapján a jogosult és a közösségi védjegy bejelentője közötti szerződéses jogviszony minősítésétől függetlenül az egyik fél a másik érdekeit képviseli. Elegendő az, ha olyan jellegű kereskedelmi együttműködési megállapodás van érvényben a felek között, amely bizalmi viszonyt teremt azáltal, hogy kifejezetten vagy hallgatólagosan úgy rendelkezik, hogy a védjegybejelentőt a védjegyjogosult érdekeire vonatkozóan általános bizalmi és együttműködési kötelezettség terheli. Szükséges viszont, hogy legyen megállapodás a felek között. Ha a védjegybejelentő teljesen önállóan jár el, anélkül hogy bármilyen kapcsolatban állna a jogosulttal, nem tekinthető ügynöknek az említett rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében. Így a jogosult vevője vagy ügyfele nem minősül ugyanezen rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazásában „ügynöknek” vagy „képviselőnek”, mivel ezeket a személyeket nem terheli a védjegyjogosulttal szembeni sajátos bizalmi kötelezettség.
A képviseleti megállapodást nem kell írásos formában rögzíteni, szóban és hallgatólagosan is meg lehet kötni, és mindaddig zavartalanul fennáll, ameddig a bizalmi viszony léte feltételezhető, még akkor is, ha az alapjául szolgáló írásbeli szerződés már lejárt.
Az ítélet indokolása – a „képviselő” fogalmának értelmezése – igen fontos mindazon vállalkozások számára, amelyek több országban használják ugyanazt a márkanevet („exportőr” vállalkozások). Az üzleti életben igen gyakori, hogy a sikeres márkanév külföldi bevezetésében a védjegyjogosultak külföldi partner szolgáltatásait veszik igénybe, illetve együttműködnek egy helyi vállalkozással. Írásbeli megállapodás azonban nem mindig születik a felek között, de ha van is ilyen, akkor gyakran elmulasztják a márkanevekhez fűződő jogok rendezését. A fenti esetből látszik: a megfelelő gondosság elmulasztása oda vezethet, hogy egész országok és kontinensek tekintetében elveszítheti az anyacég a védjegyjogosulti pozíciót, amikor a helyi partnere önállósodik.
Előfordulhat ugyanis, ahogy a fenti esetben láttuk, hogy egy kereskedelmi kapcsolat következményeként a külföldi partnernél „maradnak a jogok”, mivel a külföldre forgalmazott áruk védjegyéhez fűződő jogosultságot külföldön az exportáló vállalatnak kell bizonyítania. A bizonyítási teher tehát az exportálón van, s ekként a vállalatoknak elemi érdekük, hogy a kereskedelmi kapcsolatokban pontosan, írásban rögzítsék a partnerekkel fennálló jogviszony jellegét, kitérve annak minden elemére, többek közt az ügynöki vagy képviselői pozíciókra.
A külföldi partnerekkel minden esetben írásbeli megállapodást kell kötni, és ebben rendelkezni kell a külföldi védjegy bejelentésének jogáról. Érdemes rögzíteni azt, hogy a külföldi partner a másik szerződő fél érdekeit köteles óvni és képviselni.
A T-262/09. számú ügy részletes ismertetése és elemzése a vedjegy.blog.hu oldalon elérhető.
Pintz és Társai
vedjegyportal.hu
