A magyar jogalkalmazás problémái – 1. rész: a LEGO és a Meki

Blog: IP & IT: védjegy - domain - internet jogi blog #2
2011.05.19.2011.05.19.

Egy tiszteletreméltó védjegyes kollégánk a magyar LEGO védjegytörlési ügyek kapcsán jegyezte meg, hogy az ő szemében a magyar jogalkalmazás anomáliái a védjegyjog területén elsősorban annak tudhatók be, hogy a magyar védjegyjogi harmonizáció nem volt tökéletes, a magyar védjegytörvény és annak megfogalmazása időnként konfliktusba kerül az EU irányelvvel és az annak mentén kialakult EU joggyakorlattal. Ugyancsak ő mutatott rá, hogy a magyar jogalkalmazásban még nem honosodott meg egy megfelelően kikristályosodott fogalomrendszer, bizonyos fogalmakat sajnos ezért félreértelmeznek, és ez vezet a téves jogértelmezésekhez, a konkrét ügyekben pedig „vitatható” döntésekhez. Fent említett kollégánk – aki a LEGO ügyet is igen jól ismeri – ehhez hozzátette: nem a jogalkalmazókkal (bírókkal) elégedetlen, mert nem elsősorban a jogalkalmazókban látja a problémák forrását. Ugyanakkor kollégánk szóvá tette, hogy hiányolja a magyar védjegyjogi jogalkalmazásból a „versenyközpontú megközelítést” – azt a szemléletet, melyre jelen cikk szerzője általánosabb síkon az „üzleti szemléletmód” fogalmát tudná szinonimaként felhozni.

Jelen cikk szerzője a fenti kolléga meglátásaihoz annyit tenne hozzá, hogy valóban található sok nehezen értelmezhető, sőt rosszul megfogalmazott rendelkezés a magyar védjegytörvényben, de a meglévő „jó” szabályokat azért lehetne „jól” alkalmazni, és e körben az EU joggyakorlat ismeretének hiánya esetén a felelősség a jogalkalmazókat (a Hivatal munkatársait és a bírói kart) terheli.

Ha például már 2003-ban eldöntött egy kérdést az Európai Unió Bírósága (EB), akkor 2010-ben a magyar jogban is alkalmazni kéne az adott elvet, még akkor is, ha a bírósági döntés hivatalos fordítása nem elérhető magyarul.

A fenti példa az Európai Bíróság C-292/00. sz. jogesete [Davidoff-ügy, ld. 23-30. pont]. Ebben a döntésben az EB egy fontos elvet rögzített, melyet hosszú évekkel később a „MacChocolate” védjegy ügyében a magyar fellebbviteli bíróságok sajnos nem alkalmaztak, és így jogértelmezésük ellentétbe került az EB által adott értelmezéssel. (És e körben tiszteletünket fejezzük ki a Fővárosi Bíróság iránt, mely első fokú bíróságként helyesen alkalmazta a vonatkozó szabályt.) A „MacChocolate” védjegy ügyében született döntések minden érdeklődő számára elérhetők a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (www.birosag.hu):

  • LB-H-PJ-2010-259 (Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.21.975/2009/6.szám), ill.
  • FIT-H-PJ-2009-1008 (Fővárosi Ítélőtábla).

A LEGO-ügy a másik állatorvosi ló. Az ügy ismertetésébe nem mennénk bele, mivel elég „bonyi”, de akit érdekel, az elolvashatja az összes releváns bírói döntést, sőt egy igen terjedelmes jogtudományi kommentárt is hozzá. Ezek az alábbi helyen érhetők el:

A LEGO döntésekkel kapcsolatos probléma dióhéjban: a magyar fellebbviteli bíróságok döntése következtében hazánkban védjegyoltalom alatt állhat egy olyan forma, mely sehol az EU-ban nem állhat oltalom alatt. Így Magyarországon a „legókocka” tényleg mindig „LEGO” kocka – már ha nem történik jogsértés (védjegybitorlás). Más ugyanis nem hozhat jogszerűen forgalomba olyan játékkockákat, ahol az összeépíthetőséget a kocka tetején két sorban, szimmetrikusan elhelyezkedő, korong alakú kiemelkedések (hengeres kapcsológombok) biztosítják – vagyis olyan játékkockákat, amiket magyarul már csak „legókockának” hívunk.

A magyar bíróságok a LEGO-ügyben ugyanazon jogszabályi rendelkezések és ugyanazon tényállás összevetése során tökéletesen ellentétes álláspontra jutottak, mint az EB, vagyis ugyanazon jogszabály mást jelent nekünk magyaroknak és mást az EU többi tagállamának. A Legfelsőbb Bíróság ebben az esetben egyébként előbb hozta meg a döntését, mint az EB, úgyhogy ebben az ügyben nem az EU joggyakorlat ismeretének a hiánya az, ami felróható a bíróságnak. Sőt, a magyar bíróságok is hivatkozták és mérlegelték a Philips-ügyben hozott ítélet [Philips kontra Remington, C-299/99] megállapításait és az áru formájából álló megjelölés funkcionalitását, bár a döntések szövege alapján mintha nem vették volna igazán komolyan az ott megfogalmazott álláspontot, ugyanis az Európai Bíróság a 2002-ben született Philips-döntésben egyértelműen leszögezi: irreleváns, hogy vannak-e más olyan formák is, amelyekkel ugyanaz a műszaki hatás elérhető [C-299/99, 81-84. pont]. (A magyar fellebbviteli bíróságok lényegesnek ítélték, hogy az adott műszaki megoldás más formákkal is megvalósítható.) Jelen cikk szerzője szerint a magyar bíróságok döntésével a legnagyobb probléma az, hogy nem mérlegelte mindazon elveket, melyek a szabályozás hátterét adják, és amelyekről az Európai Bíróság előtti LEGO-ügyekben később született ítéletekben olvashatunk (az egészséges és jóhiszemű verseny szükségességét mint közérdekű célt, és hogy a vállalkozások ne használhassák a védjegyoltalmat műszaki megoldásokon fennálló kizárólagos jogok – időkorlátozás nélküli – fenntartására). A jövőre nézve, hasonló szituációk esetére felhívjuk a figyelmet: ha az áru formájából álló megjelölés funkcionalitását kell mérlegelni, akkor a megjelölésnek az átlagos fogyasztó általi, feltételezett észlelése nem döntő [C-48/09, 76. pont], és a jelentéktelen esztétikai jellemzők (például a szín vagy más díszítő vagy fantáziaszülte elemek) irrelevánsak [C-48/09, 68-72. pont].

Egyet kell értenünk Lendvai Andrással:

  • a magyar védjegyjogi gyakorlat nem megfelelően harmonizált (ld. fent idézett tanulmány, II. rész, 8.1.);
  • a Lego-döntések minden érvelési csomópontban a piaci, versenyjogi megalapozású érvekkel ellentétes álláspontot követik (II. rész, 8.3.);
  • a hazai védjegyjog fogalmi és dogmatikai készlete számos helyen bizonytalan, és nincs összhangban az európai esetjogból kirajzolódó értelmezési alapelvekkel (II. rész, 8.4.);
  • ezzel romlik a magyar szabályozás és közvetetten a magyar gazdaság versenyképessége, ez pedig szükségtelen társadalmi költséggel jár (II. rész, 8.4.);
  • e hiányosságok megszüntetése talán kevésbé a gyakorlat, mint a jogtudomány feladata lenne (II. rész, 8.4.).

Most tekintsünk el azon problémától, melyet a LEGO döntések eredményeztek, nevezetesen hogy a védjegyjog eltérő magyar értelmezése gátolja az áruk szabad mozgását hazánkban, vagyis az EU belső piacát zavarja. Hogy az eredmény, vagyis a játékok piacán létrejött helyzet miért rossz, azt itt nem kívánjuk taglalni. Pusztán elvi szinten maradva inkább utalunk néhány fontos jogelvre, melyek sérülnek:

1/ A közösségi jog egységes alkalmazásának követelménye: a közösségi jog végrehajtásának kötelezettsége nem változhat egyik államról a másikra az utólagos nemzeti jogalkotástól (jogalkalmazótól) függően anélkül, hogy az ne veszélyeztetné az Európai Közösség alapítószerződéseiben rögzített célok megvalósulását, nem eredményezhet továbbá tiltott hátrányos megkülönböztetést [Costa kontra ENEL; 6/64. sz. ügy].

2/ A közösségi jog (a 2008/95/EK irányelv) közvetett hatálya: a magyar bíróság köteles a tagállami jogszabályokat az irányelv érvényesülését elősegítő módon értelmezni. A nemzeti bíróság feladata, hogy a közösségi jog követelményeinek megfelelően, az EU által elérni kívánt célokra is figyelemmel értelmezze és alkalmazza az irányelvet átültető törvényt minden olyan intézkedés során, amikor nemzeti joga mérlegelési jogkört biztosít számára [Von Colson; 14/83. sz. ügy]. A Marleasing-ügyben (C-106/89; 8-13. pont) az értelmezés során az adott ügyben egy bizonyos fogalmat – figyelemmel az EU által elérni kívánt célokra – leszűkítően kellett értelmezni. Ld. még: Kolpinghuis (80/86; 12-14. pontok), Faccini Dori (C 91/92; 26-30. pont).

3/ Amikor a nemzeti bíróság a nemzeti jogot alkalmazza, azt köteles oly módon értelmezni, hogy a lehető legmesszemenőbben megfeleljen az irányelv betűjének és céljának. Ahogy az irányelv preambulumának első bekezdése megállapítja: az egyes tagállamokban alkalmazandó védjegyjogok olyan egyenlőtlenségeket tartalmaznak, melyek gátolhatják az áruk szabad mozgását és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és így a közös piacon belüli versenyt torzíthatják, éppen ezért szükséges – a belső piac létrehozása és működése érdekében – közelíteni a tagállami jogokat. [Silhouette; C-355/96].

A fair play és a kiegyensúlyozott tájékoztatás szellemében hivatkozunk Vida Sándor cikkére és megjegyzéseire is: „mind a Magyar Szabadalmi Hivatal, mind a bíróságok általában követik az Európai Bíróság jogértelmező döntéseit, sőt nemegyszer az eseti döntésekben kifejezésre jutó elvi szempontokat. Ezt persze nem mindenki látja így, s nem zárható ki, hogy a tökéletes jogharmonizáció még az egymást követő fórumokon sem sikerül. Ez persze más országokban is előfordul. A lego-ítéletekkel kapcsolatos kritika („a védjegyjogi gyakorlat nem megfelelően harmonizált”) lehet, hogy az adott esetben indokolt, lehet, hogy nem. De még ha a bírálat a lego-ügyben esetleg jogos is volna, az előzőekben ismertetett határozatok arra engednek következtetni, hogy védjegyügyekben az európai normáknak megfelelően a harmonizált jogalkalmazás általában megfelelő.” [Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 5. (115.) évfolyam 3. szám, 2010. június, 91. o.]

Vida Sándor optimizmusát osztva azért mégis úgy látjuk, hogy bizonyos fogalmak, jogintézmények sajnos nem kerültek bele a hazai köztudatba, és ami még fontosabb, a magyar jogalkalmazók látókörébe. Ahogy Lendvai András írja: a hiányosságok megszüntetése talán kevésbé a gyakorlat, mint a jogtudomány feladata. Ennek megfelelően buzdítunk minden szakmabélit, hogy a mindennapok ügyes-bajos dolgai mellett szánjon arra időt, hogy megosztja gondolatait és ismereteit a kollégákkal – e fórumon vagy másutt.

Bede Máté