Egyes jogbölcselők előszeretettel írják le a jog működését „fekete dobozként”. Rendszerelméleti képet felhasználva úgy írják le a jogi folyamatokat, mintha a jogalkalmazás egy jól kiszámítható gép lenne („input”-tal és „output”-tal), melynek működését a doboz sötétített falai miatt kevésbé tudjuk követni, de az eredményt viszonylag megbízhatóan produkálja. A dobozban magában néha valóban nagy a sötétség, a képnél maradva, főleg ha az állami szervek működését vesszük alapul… Fény volt a sötétben Szarka Ernő kollégánk, aki magával hozta a rendszerváltást a Hivatal életében, minden tekintetben. Az alábbiakban betekintést enged nekünk a ma már igen jól működő „hivatali doboz” korábbi állapotára.
A biológia betörése az Országos Találmányi Hivatalba
Igen, nem véletlen, hogy ezt a ma már ősrégi hivatalnevet használom, a történet az 1980-as évek elejére nyúlik vissza. Az előző évtizedekben robbant a biológia forradalma, létrejött a rekombináns DNS technika, annak alkalmazása mind a gyógyászatban, mind a mezőgazdaságban létrehozva a sokat áldott és még többet átkozott „génkezelés”-t, létrejött az antitestek, elsősorban a monoklonális antitestek tudománya, és felsorolni is sok lenne még mi minden. Az ilyen jellegű szabadalmak száma egy évtizeden belül megsokszorozódott, és mivel ez a tudományág közel áll a gyógyszerkutatáshoz, sőt, része is annak, a nagy külföldi cégek, a jelentősebb kutató egyetemek és kutatóintézetek illőnek tartották, hogy mind a gyógyszeriparban, mind a biológiai kutatásban viszonylag erős Magyarországon oltalmat szerezzenek. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdaságban is erős Magyarországra.
Az akkori Országos Találmányi Hivatal, amely akkor jelenlegi palotájának csak néhány szintjén végezte munkáját, kellő számú biológussal nem rendelkezett. Valljuk be az igazságot: egyetlen biológussal sem rendelkezett, különösen olyannal, aki nemcsak a klasszikus biológiában járatos, hanem ismeri, urambocsá’ még művelte is a friss biológiai eredményeket.
A bejelentések csak érkeztek, érkeztek… 1981-re 460 (!) olyan ügy hevert a raktárban, amelyhez senki sem nyúlt, és még esély sem volt arra, hogy valaki hozzányúljon. A szám érzékeltetésére csak annyit, hogy egy vizsgáló évi átlagban mintegy 100 átlagos ügyet tudott elbírálni. Az új biológia szabadalmi bejelentései viszont nem egyszer 100-200 oldalasak voltak, tehát messzemenően nem átlagos ügyek! (Alapjában mindegy, hiszen a zérót akármilyen faktorral szorozzuk, akkor is zéró marad.) Az akkori Gyógyszeripari Osztály tiszteletreméltó és jól képzett vegyészei viszont joggal mondták azt, hogy ezek elbírálására képzettségük nincs, és azok az ügyek, amelyek ebben a témakörben érkeztek, a pince mélyén végezték. Az akkori hivatali szleng szerint, ha „bogár van benne” (vagyis mikroorganizmus), akkor az ügynek a pincében a helye. A Hivatal akkori vezetése nem reagált hektikus sebességgel (enyhén szólva) az ügyre, de kezdett kényessé válni, hogy már több éves bejelentések vannak, amelyekre semmiféle felszólítás nem hagyta el a Hivatalt. Ugyanakkor a létszámbővítés fogalmát minisztériumi szinten nem nagyon ismerték.
Ekkor történt, hogy egy gyógyszerkutató vegyész-mikrobiológus, történetesen e sorok írója, rájött arra, hogy 46 éves korára még mindig nem szerzett Nobel-díjat, ezért talán váltani kellene. Ki emlékszik már rá, milyen csatornákon keresztül történt a kapcsolatfelvétel, egyszerre csak lett biológusa az Országos Találmányi Hivatalnak. Igaz, hogy az új biológus a modern biológiát csak szakirodalmi érdeklődésénél fogva ismerte, de a klasszikus mikrobiológiában otthon volt. Megkapta a 460 ügyet, és még 100 kémiai ügyet, hogy ha kell, vegyészmérnöki ismeretei is tudja hasznosítani. Hivatali leterheltsége tehát mintegy ötszöröse volt a hivatali átlagnak… Ezen kívül még el is kellett sajátítani az iparjogvédelem tudományát is (amelyben azért már voltak tapasztalatai). A derék biológus-vegyészmérnök bátor volt eléggé, de ez inkább a cigány vak lovának bátorsága volt…
Ha van ember, aki megérti Sisyphus kínjait, akkor ez egy biológus szabadalmi elbíráló volt a múlt évszázad nyolcvanas éveiben. Görgeti, görgeti a terhet, és több jön vissza, mint amennyit feljuttatott… Hiába tett meg bármit az elbírálás gyorsítása érdekében, ha lelkiismeretes akart lenni (már pedig az akart…), a restanciát nem tudta csökkenteni. A világ mikrobiológusai pedig dühödten találtak fel és jelentettek be, így az elintézetlen ügyek száma egyre nőtt. Az egyszerűbb ügyek elbírálására lassan sikerült rávenni a vegyész kollégákat, ez kis könnyebbség volt, de a neheze megmaradt.
Ez az állapot maradt meg még 6 évig. E mellett még a szóban forgó elbírálónak el kellett végeznie a szabadalmi ügyvivői tanfolyamot (megtette), ki kellett dolgoznia a biológiai elbírálások módszertanát (megtette), és cikkeket kellett írni a szakirodalomba a biológiai szabadalmak mibenlétéről (ezt is megtette). Talán nem tudta volna megtenni, ha nem lett volna munkamániás és grafomán.
A külföldi cégek nyomása egyre erősebb és egyre kellemetlenebb lett az Országos Találmányi Hivatal és az egész magyar iparjogvédelem számára, hiszen voltak ügyek, amelyekhez már tíz éve nem nyúltak. Egyre jobban tudatosult a Hivatal elnöke és a Szabadalmi Főosztály vezetője számára, hogy foldozgatni már nem lehet, tudomásul kell venni, hogy a biológia új és lendületes tudománya új módszereket, új embereket követel, még pedig olyan számban, amilyet az ügyek száma indokol. 1989-ben (rendszerváltozás?) megalakult a Mezőgazdasági és Biotechnológiai Osztály, magához vonva a modern biológia ügyeit, a mezőgazdasági ügyeket és az élelmiszeripar ügyeit. A derék volt egy szál biológusból osztályvezető lett, és létszámot és szabad kezet kapott az osztály fejlesztésére. Erőteljes fiatalítás ment végbe azon az alapon, hogy bármennyire is kiváló emberek lehetnek a középkorú vegyészek és biológusok, a fiatal biológusok (esetleg vegyészek) azok, akiknek már vérükben van a modern biológia, így nekik csak a szabadalmak tudományát kell elsajátítaniuk.
Megérdemel néhány szót az, hogy kikből lesznek a szabadalmi elbírálók. Tudni kell, hogy aki szabadalmi elbírálónak megy, szakítania kell tudományos vágyaival és álmaival (Einstein is otthagyta a Svájci Szabadalmi Hivatalt, ahol elbíráló volt). A korábbi gyakorlat szerint legtöbbször olyan munkatársak képzik át magukat szabadalmi elbírálónak, akik valamilyen területen egy-két évtizedet már kutattak, képzett szaktekintélyek, de akik szintén nem kaptak Nobel-díjat (mint e sorok írója is). Az utóbbi évtizedekben azonban nagyon sok szabadalmi hivatal, például az Európai Szabadalmi Hivatal is, életpályának szánja fiatalok számára a szabadalmi elbírálói pályát. Gyönyörű szakma! Hatalmas tudást és áttekintőképességet igényel, továbbá nyelvtudást és jogi vénát. Az elbíráló tudja élvezni, amit mások alkottak, néha szinte úgy érzi, maga is részese az alkotásnak, ugyanakkor tudnia kell elválasztani az ocsút a búzától, az újat a régitől. Aki valami hatalmasat akar alkotni, az ne menjen szabadalmi elbírálónak, de aki izgalmas munkát akar végezni egész életében, megismerve és elbírálva a világ újdonságait, az nyugodtan választhatja ezt a szakmát, még ha maga nem is alkot.
Ezen az elvi alapon kerültek új biológusok és vegyészek 1989-ben az Országos Találmányi Hivatalba, sokuk szinte toborzással az egyetem padjaiból (remélem, erről a toborzásról nem Háry János jut eszébe a tisztelt olvasónak).
Azonnal megindult a majd évtizedes restancia feldolgozása, de még majd egy évtizedig tartott, amíg felszámolódott. Ha valaki nekiállna tételesen feldolgozni az 1977 és 1989 között bejelentett biológiai ügyek átlagos átfutását, bizonyára észrevenné, hogy ez talán még a 10 évet is eléri. Ennek magyarázata remélem kiderült az előzőekből.
A sorok írója még három évig vezette a nevezett osztályt, azután más területre került a Hivatalon belül, és innen is ment nyugdíjba, hogy szabadalmi ügyvivőként folytassa ezt az izgalmas szakmát mind a mai napig.
Zárszónak talán annyit, hogy azoknak az egyetem padjaiból kikerült fiatal biológusoknak, vegyészeknek, mérnököknek, akik a 22 évvel ezelőtti „toborzás” során kerültek az akkori Országos Találmányi Hivatalba, legtöbbje ma is ott dolgozik a hosszú nevű Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában. Szerencsés és jó szemű kiválasztás? Vagy mégis izgalmas szakma a szabadalmi elbírálás? Mindkettő lehetséges. Annyi biztos, hogy most már senki nem vonhatja kétségbe, hogy a biológia tudománya teljes jogú, bár speciális tagja a szabadalmak világának.
Szarka Ernő
Pintz és Társai
