A tanúvallomás az egyik legfontosabb bizonyítási eszköz a büntetőeljárás folyamán. A magyar adatok azt mutatják, hogy a kiskorú tanú vallomása a leggyakoribb bizonyíték, és rendszerint mással nem pótolható és nem nélkülözhető. Emiatt nagy jelentőséggel bír, hogy a tanúvallomás során elhangzottak megfelelnek-e a valóságnak, hiszen a bíróság az eljárás során a tényállást egyebek mellett erre is alapítja, és messze elkerülendő, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása hamis tanúvallomáson alapuljon. Hamis adatok azonban nem csak akkor keletkeznek, ha a tanú rosszhiszemű, és szándékosan meg akarja téveszteni a hatóságot, hanem akkor is, ha együttműködik a hatósággal. Ugyanis az esemény észlelése, annak emlékezetben való tárolása és annak visszaidézése körében is adódhatnak torzulások, főként kiskorúak esetében.
A tanulmány áttekinti a gyermekek fejlődéslélektanát, mint mindennek az alapját, majd a hatályos ide vonatkozó büntető eljárásjogi szabályozás rögzítését követően, a rendelkezésre álló szakirodalom segítségével összegyűjti, hogy a kiskorú tanúk kihallgatása során milyen kihallgatási technikáknak, módszereknek kellene érvényesülnie a gyakorlatban, milyen hibákat kellene kiküszöbölni és hogyan lehetne javítani a jelenlegi helyzeten.
Gyakran előfordul, hogy a gyermekkorú tanúk vallomása az egyetlen közvetlen bizonyíték a terhelt bűnösségének bizonyítására, vallomásuk nélkül a közvetett bizonyítékok nem alkotnak olyan zárt láncot, amely a bűnösség megállapításához elegendő. Így ezekben az esetekben nem mellőzhető a kiskorúak meghallgatása, de annak módszere egyáltalán nem mellékes, így a dolgozat 3. fejezete a kihallgatás menetének főbb szakaszait tekinti át technikai, taktikai szempontból, majd azt, hogy melyek az információk torzulásának lehetőségei.
A Szerző jelenleg bírósági titkár. A mű szakdolgozat.
