Az álcázás.
Alapvetõen arra szolgál, hogy nehezebben lehessen ránk ismerni, fizimiskánkat megjegyezni és a késõbbiekben beazonosítani. Legegyszerûbb formája az ábrázatunk eltakarása napszemüveggel, kendõvel, símaszkkal, fejre húzott harisnyával, esetleg valamilyen bohócálarccal vagy farsangi maskarával. Ám használatuk meglehetõsen körülményes. Amíg ugyanis a tett helyszínén nem vitásan jó szolgálatot tehetnek, odakint az utcán – teszem azt, ha váratlanul menekülnünk kell – már rettenetesen feltûnõek. (Ráadásul azt is számításba kell vennünk, hogy hiába volt az egész, ha utóbb a hangunk és testalkatunk alapján esetleg eredményesen azonosítanak…)
Finomabb álcamegoldások a szõrzet és a hajzat különféle variációi: álszakáll, álbajusz, netán épp ellenkezõleg, ezek eltávolítása az arcról és a fejtetõrõl a tett elkövetése után, avagy valamilyen paróka viselése. És mindezek kiegészíthetõk még a különféle bõr és hajszínezésekkel is.
Rafináltabb módszer, ha az eddigieket álruhával kombináljuk. Legismertebbek: a nõnek maszkírozott férfi vagy fordítva; aztán: pap, szerzetes vagy apáca imitálása. Igen praktikus valamilyen közüzemi egyenruha, de a tapasztalatok szerint a leghatékonyabb mégis, ha zsarunak öltözünk. Ez utóbbi különösen a külföldiekkel szemben lehet eredményes, de bevált pénzszállító autók kifosztásánál is. Csak egyre vigyázzunk, ne viselkedjünk túl intelligensen, mert akkor könnyen kiszúrnak bennünket.
%i%hatsoborito.jpg%ii%
Bizony nagy gáz van, ha végleg bekerültünk a fejvadászok „látókörébe”, vagyis a nyilvántartásaikba, mert – jobb, ha elõre felkészülünk rá -, onnantól kezdve állandóan bennünket fognak zaklatni; bekísérni, faggatni, felpofozni stb. – ahogyan az ilyesmit finoman nevezik: „elszámoltatni” – a körzetükben történt bármilyen, a mi módszerünkhöz kicsit is hasonló balhé esetén. Sokan az elsõ lebukásunk utáni lányos zavarunkban naivan, mit sem sejtve, és könnyelmûen kitárulkozva válaszolunk a hekusok azon kérdéseire, hogy milyen feltûnõ ismertetõjelekkel rendelkezünk, mi a gúnynevünk, stb. Aztán persze csodálkozunk, hogy ezek alapján is számon tartanak, és rendre elkapnak bennünket. A körözések tele vannak ilyen ötletes elnevezésekkel: Mókus, Tökös, Kacsa, Tájszon, Süsü, Hobó, Tarzan, Szívbaj…
Fontos tehát megjegyezni tisztelt, akármilyen frappáns gúnynevet is büszkén viselõ sorstársaim és barátaim, hogy a bûnözõ legyen minél szürkébb, olvadjon bele a tömegbe, kerülje a feltûnést. A latin közmondás szerint is: inter folia fructus, azaz: levél között a gyümölcs. Vagyis nem a külcsín a fontos, hanem a belbecs. Különösen igaz ez a „fehérgalléros” gazfickókra, akik elbizakodottságukban gyakran megszegik eme több évezredes szabályt, és megalomániájuk odáig terjed, hogy az elhappolt pénzbõl méregdrága autókat, festményeket vásárolnak, kacsalábon forgó kastélyokat, golfpályákat, úszómedencéket, stadionokat építenek, testõröket tartanak. Aztán csodálkoznak, hogy azok a hekusok, ügyészek és bírák, akiket nem vesztegettek meg (márpedig minden köztisztviselõt azért megvesztegetni mégsem lehet), leginkább irigységbõl lebuktatják õket. És ilyenkor már az sem sokat segít, hogy na persze „politikai okokból” bántanak bennünket…
De nem biztos, hogy jó megoldás a felfogadott menõ ügyvédek hada sem, akik az ilyen nagyobb ügyeket többnyire nem a simlis hapsi védelmére, hanem önmaguk reklámozására használják fel, miközben az illetõtõl még a maradék pénzét is lazán elszedik. Ezért rongyrázás helyett sokkal okosabb állandóan sopánkodni, mint az egyszeri Kohn úr, akinek minden nap veszteség volt, amikor kinyitotta a boltját, és aki valójában abból élt, hogy szombaton zárva tartott.
Persze más a helyzet, ha azért térünk a bûn útjára, mert viszonylag kis rezsivel kívánjuk átvészelni a zord téli idõszakot. Ez sajátos idénybûnözés, amikor szántszándékkal buktatjuk le önmagunkat, hogy a fûtési szezon néhány hónapjára a sittre kerülhessünk. Igen ám, de ez sem mindig olyan egyszerû!
Az egyik hajléktalan körültekintõen megvárta amíg a gyalogos járõrök eléggé a közelébe érnek, s ekkor beütve a kirakat üvegét, találomra kiemelt valamit. Aztán futásnak eredt, de csak ímmel-ámmal. Legnagyobb felháborodására a hatósági közegek tudomást sem vettek róla! Talán a kvótájukat aznapra már teljesítették… Egy másik pancser ugyancsak alaposan elszámította magát, õt a bíróság szánta meg, s felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották, az áhított fogház helyett. Meg is fogadta, legközelebb nem hagyja magát, sokkal zordonabb külsõt ölt magára a törvényszéken! De a legrosszabbul talán mégis az járt, aki bízott az igazságszolgáltatás gyorsaságában, ám alaposan ráfizetett, mire jogerõsen bedutyizták, már nyár lett, az üvegezés (üres üveg gyûjtés) fõszezonja.
Folytatása következik…
