Részlet a mû bevezetõjébõl: “Az alkotmány a legmagasabb rangú jogi norma: az összes alsóbb jogszabály összhangban kell legyen az alkotmánnyal. Az alkotmány felsõbbségének megvalósítására, az alkotmány érvényesítésére jött létre Romániában, 1992-ben, az alkotmánybíráskodás intézménye. Vagyis az alkotmánybíráskodásnak tízéves múltja van Romániában. A tanulmány nem csak a 2001. évi 215-ös számú helyi közigazgatási törvényre vonatkozó alkotmánybírósági döntéseket vizsgálja, hanem a korábbi, 1991. évi 69-es számú, hatályon kívül helyezett helyi közigazgatási törvényre vonatkozó gyakorlatot is. Számos problémát az új törvény ugyanúgy vagy hasonlóképpen szabályoz, és ez indokolja a kérdésfeltevés aktualitását. A helyi közigazgatásra vonatkozó alkotmánybírósági döntések alapján (lásd az 1. mellékletet) megfigyelhetõ a helyi közigazgatás dinamikája (a helyi autonómia fokozatos erõsödése és térnyerése) és az alkotmánybírósági gyakorlat dinamikája (az Alkotmánybíróság álláspontjainak változása a politikai-jogi helyzet fejlõdésével).”
1. A helyi közigazgatás alkotmányossága Romániában
Az alkotmány a legmagasabb rangú jogi norma: az összes alsóbb jogszabály összhangban kell legyen az alkotmánnyal. Az alkotmány felsõbbségének megvalósítására, az alkotmány érvényesítésére jött létre Romániában, 1992-ben, az alkotmánybíráskodás intézménye.1 Vagyis az alkotmánybíráskodásnak tízéves múltja van Romániában.2
A tanulmány nem csak a 2001. évi 215-ös számú helyi közigazgatási törvényre vonatkozó alkotmánybírósági döntéseket vizsgálja, hanem a korábbi, 1991. évi 69-es számú, hatályon kívül helyezett helyi közigazgatási törvényre vonatkozó gyakorlatot is. Számos problémát az új törvény ugyanúgy vagy hasonlóképpen szabályoz, és ez indokolja a kérdésfeltevés aktualitását. A helyi közigazgatásra vonatkozó alkotmánybírósági döntések alapján (lásd az 1. mellékletet) megfigyelhetõ a helyi közigazgatás dinamikája (a helyi autonómia fokozatos erõsödése és térnyerése3) és az alkotmánybírósági gyakorlat dinamikája (az Alkotmánybíróság álláspontjainak változása a politikai-jogi helyzet fejlõdésével).
Az Alkotmánybírósági gyakorlatából világosan kitûnik, hogy a helyi közigazgatásra vonatkozó alkotmányos szabályok4:
- rendkívül általánosak, és éppen ezért nagyon tágan értelmezhetõek;
- általánosságukból következik a garanciális elemek hiánya: nincsenek valós alkotmányos garanciák a helyi autonómia biztosítására. A felületes alkotmányos rendelkezésekbe “belefér” egy valóban decentralizált, vagy egy hibrid, részlegesen decentralizált rendszer is;
- az alkotmánybírósági alkotmányértelmezés erõtlensége: az Alkotmánybíróság gyengén képviselte a helyi autonómia jogát, túlzott módon ragaszkodtak az adott formális szabályokhoz. Romániában nem határozata meg és nem biztosította az alkotmánybírósági gyakorlat a helyi autonómia határait, ily módon kényszerítve a törvényhozót és a kormányt egy garanciarendszer betartására. A magyarázat az Alkotmánybíróság ilyen típusú gyengeségére kettõs: egyrészt a román politikai-jogi kultúra természete, másrészt az Alkotmánybíróság túlzott tartózkodása attól, hogy a “láthatatlan alkotmány” alapján döntsön és ezzel a törvényhozó vagy az alkotmányozó szerepébe helyezze magát.
Ennek ellenére az autonómia és a decentralizáció fokozatosan erõsödött; sokat levetett a kezdeti hibrid jellegébõl Románia helyi közigazgatása. A reformot viszont korántsem lehet befejezettnek tekinteni. A helyi közigazgatás mindennapjai új és új problémákat tárnak fel, melyekre megoldást kell találni:
- újra kell gondolni a helyi tanács és a polgármester közötti viszonyrendszert;
- valósan biztosítani kell az önkormányzati feladatok és a minõségi megoldásukhoz szükséges erõforrások közötti arányosságot;
- szükséges a prefektusi tisztség reformja, a dekoncentrált megyei szakigazgatás megyei tanácsi hatáskörbe való decentralizálása;
- megoldást kell találni a regionális fejlesztés és a területfejlesztés problémájára;
- növelni kell az önkormányzatok részesedését a GDP-bõl, és tudatosítani kell aktív gazdaságfejlesztési szerepüket stb.
Még egy problémát szeretnék tisztázni elöljáróban: van-e Romániában önkormányzatiság? A válaszom az, hogy igen, Romániában van önkormányzatiság, a román terminológia alapján megfogalmazva: helyi autonómia alapján mûködõ decentralizált közigazgatási alrendszer. Körülbelül 1998 óta beszélhetünk valódi önkormányzatiságról. Persze, a jelenlegi rendszernek is vannak ellentmondásos elemei, súlyos problémái, de ez egyáltalán nem ok arra, hogy elutasítsuk az önkormányzatiságot mint a romániai helyi közigazgatás jellemzõjét, amikor az önkormányzati jogosítványok léteznek. A román szaknyelv nem ismeri az önkormányzat (“autoguvernare”) fogalmát. A Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját (European Charter of Local Self-Government) Helyi Autonómia Európai Chartájának fordították (Carta Europeanã a Autonomiei Locale). Tették ezt a szintén hivatalosnak számító francia nyelvû változat alapján: Charte européenne de l’autonomie locale. Ez sem indok az önkormányzatiság létének el nem ismerésére: a helyi autonómia és a helyi önkormányzatiság ebben az értelemben szinonimák. A román politikai-jogi kultúra a francia mintákat követi, és ezért nem ismeretes a magyar nyelvbe és közjogi gondolkodásba német minta (Selbstverwaltung) alapján bekerült önkormányzat-fogalom. Ezért veszem a bátorságot, és használom az önkormányzatot a romániai helyi közigazgatás elnevezésére.
Jelen tanulmány célja éppen az egyik problematikus elem, a prefektusi tisztség elemzése. Éppen ezért a negatív elemek lesznek túlsúlyban.
2. A prefektus szerepe az önkormányzati rendszerben
A prefektus a kormány képviselõje a megyékben (és Bukarest municípium közigazgatásában), vagyis központi alárendeltségû, a területi-közigazgatási egységben mûködõ (dekoncentrált) államigazgatási szerv. A prefektusi tisztség nem köztisztviselõi, hanem politikai funkció.
A prefektust nem választják, kormányhatározattal nevezik ki és mentik fel tisztségébõl. Napóleon óta ugyan változott a prefektusi funkció, de célja ugyanaz: “a nemzeti érdekek érvényesítése”, az erõteljes központi ellenõrzés és befolyás megvalósítása. A prefektusi tisztség jogi-formális jellegén túl pártpolitikai hatalmi pont. informális szempontból a prefektus magát a helyi közigazgatás vezetõjének tekinti, amely politikai súlyánál fogva közvetlenül avatkozik bele az önkormányzatok életébe. A törvény 132. szakasza hiába állapítja meg, hogy a prefektus és az önkormányzatok között nincsenek alárendeltségi viszonyok. A törvényességi ellenõrzés is feltételez bizonyos fokú mûködési alárendeltséget (különös figyelmet szentelve a megtámadott közigazgatási aktus automatikus felfüggesztõdésnek).
Hatásköre két fõ területet ölel fel:5
- törvényességi ellenõrzés: a prefektus felügyel arra, hogy a helyi tanácsok és polgármesterek, a megyei tanácsok és a megyei tanácsok elnökei a törvényeknek megfelelõen fejtsék ki tevékenységüket. A prefektusnak nincs joga közvetlen beavatkozásra az önkormányzatok tevékenységébe. A törvénytelennek vélt közigazgatási aktust (helyi vagy tanácsi határozatot, a polgármester vagy a megyei tanács elnökének rendelkezését) közigazgatási bírósági eljárással megtámadhatja. Az aktusról nem a prefektus, hanem a törvényszék dönt.6 Vagyis ez egy enyhébb, közvetett ellenõrzési forma.
- közvetlen igazgatási hatáskör: a prefektus vezeti a minisztériumok és a központi szakigazgatás “decentralizált” közszolgáltainak a tevékenységét.7 Az idézõjel szándékos, mert ezeknek a közszolgálatoknak az esetében nincs szó decentralizációról, csak dekoncentrációról.8
A 2001. évi 760-as számú törvény a prefektust egyébként úgy határozza meg, hogy “a Kormány képviselõjeként” “központi közigazgatási tisztségviselõ.”
%%%
3. A prefektúra intézménye az alkotmánybírósági gyakorlatban
Az 1991. évi 69-es számú törvény 1996-os módosításakor a következõ szabályt vezették be: “A prefektus, az alprefektus és a saját apparátus a prefektúrán fejti ki tevékenységét. A prefektúrának és, az esetnek megfelelõen, a megyei tanácsnak és saját apparátusának a székhelye a megyeszékhely municípiumban levõ, országos érdekû köztulajdont képezõ közigazgatási palotában van.”9 Ezzel a módosítással kapcsolatban több alkotmányossági kérdés merült fel:10
- a “prefektúra” új intézményének megalakítása alkotmányellenes, mert az alkotmány csak a prefektusi tisztségrõl rendelkezik;11
- a Prefektúra így ugyanazt a rangot kapná, mint a megyei tanács, amely ellentétes a megyei tanács törvényes pozíciójával;
- az a rendelkezés, mely szerint a Közigazgatási palota országos érdekû köztulajdon ellentétes az Alkotmány 135. szakaszával, mely szerint a tulajdon köztulajdon vagy magántulajdon, és a köztulajdon csak az államé vagy a területi-közigazgatási egységeké. A cél a megyei közigazgatási palotának a Kormány hatáskörébe való utalása volt (“a kormányt pedig a prefektus képviseli”. Ez ellentétes a helyi autonómia elvével.12
Ugyanez a törvénymódosítás sérti a helyi közigazgatási törvény 73. szakaszát, mely az Alkotmány 135. szakasz (3). és (4) bekezdésének alapján a javak természete vagy rendeltetése az a kritérium, mely alapján meghatározzák a közjavak államhoz vagy területi-közigazgatási egységhez való tartozását.
Az Alkotmánybíróság nem fogadta el ezt az érvelést.
Az alkotmányvédõ intézmény szerint a prefektúra nem veszi át a prefektus helyét. A prefektúra létrehozásának célja, hogy a prefektus alkotmányos és törvényes hatásköreinek a gyakorlásához szükséges igazgatási szervezetet biztosítsa. Egyetlen alkotmányos rendelkezés sem tiltja autonóm közhatóságok létrehozását. Szerintem az Alkotmány egyetlen kreációs normája sem engedélyezi a prefektúra létrehozását, és a prefektúra nem minõsül autonóm hatóságnak. A prefektúra, mint intézmény, az alkotmányosság határán lebeg: abban a pillanatban alkotmánysértõvé válna a léte, ha a prefektus munkájának segítésén túl hatásköröket állapítanának meg neki.
Vegyük tovább az alkotmánybírósági érvelést. A törvény egyetlen rendelkezésébõl sem következik, hogy a prefektúra ugyanazt a rangot kapná, mint a megyei tanács, ilyen következtetést elhamarkodott abból levonni, hogy ugyanabban az épületben van a székhelyük. A két intézmény törvényes céljaik és feladatkörük eltérõek és sajátosak.
A harmadik esetben világos alkotmánysértés állt fenn, de az Alkotmánybíróság ezt sem fogadta el.13 A közigazgatási palotát országos érdekû (vagyis állami) köztulajdonba sorolni alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság szerint a besorolási kritériumokat nem az alaptörvény, hanem a közigazgatási törvény tartalmazza, így a törvényhozó eltérhet, kivételeket állapíthat meg saját rendelkezése alól. Nem vették figyelembe, hogy a javak természete és rendeltetése, mint a köztulajdon besorlási kategóriái, levezethetõek az Alkotmány 135. szakaszának (3). és (4). bekezdéseibõl és a 119. szakaszból. Ismét a formális garanciák hiányáról van szó, és az erõtlen, a helyi autonómiát rendkívül szúk módon értelmezõ álláspontra helyezkedett az Alkotmánybíróság.
Az új közigazgatási törvény nem foglalkozik a kérdéssel, mert az végül a köztulajdonról szóló törvény14 a helyi autonómia javára rendezte: ma a megyei tanács épülete megyei köztulajdonnak számít.15
Éppen ezért elképesztõ, hogy egy alsóbb jogszabály, a prefektúrák újraszervezésérõl és mûködésérõl szóló, 2001. évi 9-es számú kormányhatározat ismét “országos érdekû köztulajdonként” emlegeti16 a prefektúrának a megyei tanáccsal megosztott székhelyét. A kormányhatározat ezen rendelkezése törvénytelen.
A kormányhatározat egyéb rendelkezései is kifogásolhatóak: a prefektúránk jogi személyiséget állapít meg. Továbbá a határozat szerint “a prefektúrák szerepe az Alkotmány, a helyi közigazgatási törvény és más jogszabályok által a prefektusnak meghatározott hatáskörök és prerogatívák megvalósítása”. Vagyis hatáskört állapít meg a prefektúráknak (ilyet a közigazgatási törvény nem tesz!). Egy jogi személyiség nélküli szakapparátus, amely segíti a prefektust saját hatásköre gyakorlásában, nem lépi túl az alkotmányos kereteket, de amirõl itt szó van, az igen.
Nem csak ez a gond a határozattal. A határozat hosszú hatásköri jegyzéket is tartalmaz. Csak egy furcsaságot emelek ki. Például a prefektúra szakapparátusa “a kormányprogram alapján elkészíti a megye saját gazdasági-szociális programjait, 4 éves idõszakra…” A határozat konzultációs kötelezettséget is elõír (egyeztetni kell az önkormányzatokkal), ennek ellenére a rendelkezés törvényt sért. Beavatkozik a megyei tanácsi hatáskörbe. A megyei tanács “stratégiákat, elõrejelzéseket és programokat fogad el a megye vagy ennek egyes vidékei gazdasági-szociális fejlesztése érdekében, a helyi tanácsoktól kapott javaslatok alapján.” A megyei tanács “elrendeli, jóváhagyja és kövei, az érdekelt községi és városi közigazgatósági hatóságokkal együttmûködve, az ezek megvalósulásához szükséges intézkedéseket, ideértve a pénzügyi jellegûeket is.” Mi köze van a kormánynak a helyi, megyei érdekû fejlesztéshez a szükséges források költségvetési leosztásán kívül? A 9-es kormányhatározat szerint nagyon is sok. A prefektuson/prefektúrán keresztül a központ akar a megyékben kormányozni és igazgatni, átlépve a helyi autonómia alkotmányos joga alapján az önkormányzatok számára meghatározott hatásköröket.
Szerencsére a problematikus kormányhatározat rendelkezései a gyakorlatban nem igazán alkalmazhatóak.
%%%
4. A prefektus által gyakorolt törvényességi ellenõrzés határideje az alkotmánybírósági gyakorlatban
Egy másik alkotmányossági probléma a prefektus által gyakorolt törvényességi ellenõrzéshez kapcsolódik. Az alkotmány szerint “a prefektus megtámadhatja a közigazgatási bírói hatóság elõtt a megyei és a helyi tanács vagy a polgármester egy aktusát, abban az esetben, ha az aktust törvénytelennek véli.”
Az 1991. évi 69-es számú és a 2001. évi 215-ös számú helyi közigazgatási törvények is határidõhöz kötötték a prefektus által gyakorolt törvényességi ellenõrzési jogot. Az 1991. évi 69-es számú törvény így rendelkezett: “a prefektus nyilatkozik az aktus törvényességérõl, az aktus közlésétõl számított 15 napon belül”.17 Az aktust az elfogadásától számított 10 napon belül kellett a prefektussal közölni. Az Alkotmánybíróság kezdet álláspontja szerint a helyi és a megyei tanács, valamint a polgármester és a megyei tanács elnöke kötelesek közölni bármely elfogadott aktust a prefektussal, viszont a prefektust nem kötheti a 15 napos vagy bármely más határidõ. Az Alkotmánybíróság szerint “egy jogállamban elképzelhetetlen, hogy egy helyi hatóság törvénytelen aktusát ne támadhatná meg az igazságszolgáltatás elõtt a prefektus, mint a Kormány képviselõje, figyelembe véve a Kormány alapvetõ küldetését, a törvények végrehajtását.”18 vagyis a törvényes határidõ megállapítása sérti az Alkotmányt, amely nem köti idõbeli feltételhez a prefektus keresetének benyújtását. A 2001. évi 215-ös számú törvény viszont ismét tartalmaz egy 30 napos határidõt, amelyen belül a prefektusnak be kell nyújtania a keresetet. Ha ezen alkotmánybírósági gyakorlat alapján közelítjük meg a kérdést, akkor ez a határidõ is alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság azonban 1999-ben megváltoztatta az álláspontját. 19 1999 óta az Alkotmánybíróság úgy érvel, hogy a jogvesztõ határidõ alkotmányos, mert az alaptörvény szerint a prefektus hatáskörét a törvény szerint határozzák meg, és ezért lehetséges határidõhöz kötni a törvényességi ellenõrzési jogot.
Vagyis az Alkotmánybíróság szerint a 30 napos határidõ jogvesztõ jellegû, és a prefektus ezen határidõ elteltével nem gyakorolhatja a törvényességi ellenõrzést. Erre csak a jogaikban sértett állampolgároknak van lehetõségük, az 1990. évi 29-es számú, a közigazgatási bíráskodásról szóló törvény feltételei között. A jogvesztõ 30 napos határidõ korlátozza a prefektus hatalmát, és ezért összhangban van a helyi autonómiával.
5. A prefektus és a polgármesterek felfüggesztésének gyakorlata
A rendszerváltás utáni romániai helyi közigazgatás “betegségének” egyik legfontosabb tünete volt az, hogy a prefektusok polgármesterek sorait függesztették fel, túlnyomórészt politikai indokok alapján, megsértve a helyi autonómia elvét, az ártatlanság vélelmét és a jogállami értékeket20 (Románia akkor még nem ratifikálta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját21). A felfüggesztések jogi alapját adó törvényszöveg viszonylag késõn került az Alkotmánybíróság elé, utólagos normakontroll során. A kérdés alkotmányosságáról az Alkotmánybíróságnak, formai okok végett, egyáltalán nem kellett nyilatkoznia.
A felfüggesztések alapjául az 1991. évi 69-es számú törvény 46. szakasza szolgált: “A polgármesterek, tisztségük gyakorlásában, a törvény oltalmát élvezik. A prefektus egy jogi kivizsgálás idejére elrendelheti a polgármester tisztségbõl való felfüggesztését. Ezen intézkedés ellen a polgármester az igazságszolgáltatáshoz fordulhat, a közigazgatási bíráskodásról szóló törvény feltételei szerint.” A törvényt az 1996-os módosítás során megváltoztatták, ezért az Alkotmánybíróság úgy találta, hogy az alkotmányossági kifogás tárgyát vesztette, és mint ilyent utasította vissza.22 Az 1996-os szöveg szerint a felfüggesztést a bíróságnak vagy az ügyészségnek indoklással együtt kell kérnie, abban az esetben, ha a polgármestert bûncselekmény szándékos elkövetéséért bíróság elé állították, vagy az ellene indított bûnvádi eljárás során elõzetes letartóztatásba helyezték.23 Így a törvény gyakorlatilag megszûntette a prefektus “teljhatalmát”, és a felfüggesztést törvényes feltételekhez kötötte. A 2001. évi 215-ös számú törvény ugyanezen a vonalon haladt tovább. A jelenleg hatályos rendelkezések szerint a polgármester mandátuma automatikusan felfüggesztõdik, ha a polgármestert elõzetes letartóztatásba helyezték, a prefektus (rendelettel) csak tudomásul veszi a mandátum ex lege bekövetkezõ felfüggesztését. Ha a tisztségébõl felmentett polgármestert ártatlannak találták, akkor az kártérítésre jogosult.24 A végleges bírósági döntéssel szabadságvesztéses büntetésre ítélt polgármester mandátuma automatikusan megszûnik.25 Az így kialakított felelõsségi rendszer összhangban van az alkotmányos elvekkel.
%%%
1. Melléklet
A helyi közigazgatási törvényekre vonatkozó alkotmánybírósági döntések jegyzéke
(1992-2002)
1994
1.Decizie nr. 137 din 07/12/1994 privind solutionarea exceptiei de neconstitutionalitate a prevederilor art. 101 alin. 2 din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991*)
1995
2.Decizie nr. 74 din 27/07/1995 privind exceptia de neconstitutionalitate din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, invocata in Dosarul nr. 38/1995
1996
3.Decizie nr. 40 din 11/04/1996 privind neconstitutionalitatea unor prevederi din Legea pentru modificarea si completarea Legii administratiei publice locale nr. 69/1991
4.Decizie nr. 43 din 24/04/1996 privind solutionarea exceptiei de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 115 din Legea nr. 69/1991 privind administratia publica locala, invocata de Consiliul Judetean Covasna, reclamant in Dosarul nr. 82/F/1994 al Curtii de Apel Brasov
5.Decizie nr. 42 din 24/04/1996 privind solutionarea exceptiei de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 46 din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, invocata de recurentul Serbu Sorin Inocentiu, in Dosarul nr. 1.589/1995 al Curtii Supreme de Justitie Sectia de contencios administrative
6.Decizie nr. 88 din 11/09/1996 privind exceptia de neconstitutionalitate a art. 115 din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991
7.Decizie nr. 125 din 22/10/1996 privind pronuntarea asupra recursului declarat de Serbu Sorin Inocentiu impotriva Deciziei nr. 42 din 24 aprilie 1996, prin care Curtea Constitutionala a respins, ca fiind lipsita de obiect, exceptia de neconstitutionalitate a art. 46 din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, modificata prin Legea nr. 24/1996
1998
8.Decizie nr. 54 din 19/03/1998 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 52 alin. (2) din Legea nr. 69/1991 privind administratia publica locala, republicata, modificata si completata prin Ordonanta de urgenta a Guvernului nr. 22/1997
9.Decizie nr. 83 din 19/05/1998 privind exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor Ordonantei de urgenta a Guvernului nr. 22/1997 pentru modificarea si completarea Legii administratiei publice locale nr. 69/1991, republicata
10.Decizie nr. 149 din 27/10/1998 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 115 alin. (2) din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, republicata
1999
11.Decizie nr. 66 din 27/04/1999 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 111 alin. (2) si (3) din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, republicata
12.Decizie nr. 179 din 16/11/1999 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 111 alin. (3) din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, republicata
2001
13.Decizie nr. 16 din 18/01/2001 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 111 alin. (2) si (3) din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, republicata
14.Decizie nr. 103 din 10/04/2001 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 77 din Legea nr. 70/1991 privind alegerile locale, republicata, cu modificarile si completarile ulterioare, si a dispozitiilor art. 17 alin. (6) din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, republicata
15.Decizie nr. 112 din 19/04/2001 asupra sesizarii de neconstitutionalitate a prevederilor art. 17, art. 40 alin. (7), art. 43 alin. (3), art. 51, art. 68 alin. (2), art. 90 alin. (2) si (3), art. 106 alin. (8), art. 110 si art. 145-148 din Legea administratiei publice locale
16.Decizie nr. 195 din 19/06/2001 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 38 alin. (2) lit. d) din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001, ale art. 95 din Legea administratiei publice locale nr. 69/1991, republicata, precum si ale art. 58 din Legea nr. 27/1994 privind impozitele si taxele locale, republicata
2002
17.Decizie nr. 110 din 02/04/2002 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 38 alin. (2) lit. d) teza a treia din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001, cu modificarile ulterioare, si ale art. 58 din Legea nr. 27/1994 privind impozitele si taxele locale, republicata, cu modificarile ulterioare
18.Decizie nr. 142 din 30/04/2002 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 5 din Hotarârea Guvernului nr. 9/2001 privind reorganizarea si functionarea prefecturilor si a dispozitiilor art. 141 alin. (2) din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001
19.Decizie nr. 143 din 30/04/2002 referitoare la exceptiile de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 38 alin. (2) lit. d) teza a doua din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001 si ale art. 58 din Legea nr. 27/1994 privind impozitele si taxele locale, republicata, cu modificarile si completarile ulterioare
20.Decizie nr. 203 din 04/07/2002 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a prevederilor art. 70 alin. (3) din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001
21.Decizie nr. 228 din 10/09/2002 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 9 din Legea concurentei nr. 21/1996 si ale art. 47 din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001
22.DECIZIA nr. 233 din 10 septembrie 2002 referitoare la excepþia de neconstituþionalitate a dispoziþiilor art. 38 alin. (2) lit. d) teza a treia din Legea administraþiei publice locale nr. 215/2001, cu modificãrile ulterioare, ºi ale art. 58 din Legea nr. 27/1994 privind impozitele ºi taxele locale, republicatã, cu modificãrile ulterioare art. 38 alin. (2) lit. d) teza a treia
23.Decizie 234 din 10 septembrie 2002 referitoare la exceptia de neconstitutionalitate a dispozitiilor art. 113 alin. (2) teza a doua din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001, cu modificarile ulterioare
2. Melléklet
A helyi közigazgatási törvények és módosításaik
1991. évi 69-es számú helyi közigazgatási törvény
Módosításai:
- 1996. évi 24-es számú törvény
- 1997. évi 50-es számú törvény
- 1997. évi 22-es számú sürgõsségi kormányrendelet (az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította: 1998/83 Abd)
- 1999. évi 107-es sürgõsségi kormányrendelet
- 2001. évi 253-as számú törvény
- 2001. évi 510-es számú törvény
2001. évi 215-ös számú helyi közigazgatási törvény
Módosításai:
- 2001. évi 74-es számú sürgõsségi kormányrendelet
- 2001. évi 738-as számú törvény
- 2002. évi 216-os számú törvény
