Napjainkban a számítástechnikai eszközök, és így a szoftverek szinte minden munkahelyen és családban jelen vannak, ezért fontos kérdés megvizsgálni a szoftverek felhasználására vonatkozó jogi szabályokat. Nem minden szoftverhasználó van teljesen tisztában azzal a ténnyel, hogy egy program megvásárlásakor azon tulajdonjogot nem szerez, hanem csak korlátozott felhasználói jogai keletkeznek. A szerzõi jogi törvény tartalmazza a szoftverek használatára vonatkozó általános szabályokat, azonban a konkrét felhasználói jogviszonyt szinte minden esetben egyedi licenc-szerzõdések szabályozzák, amely szerzõdésekben pontosan szabályozzák a felhasználás módját, körülményeit, a felhasználót megilletõ jogokat, illetve a rá vonatkozó megkötéseket a szoftverrel kapcsolatban. Az általános gyakorlat szerint a szoftverlicencek több jól elkülöníthetõ típusa, kategóriája alakult ki. A különbözõ szoftverlicenc-típusok neveit ugyan sokan ismerik, azzal azonban csak ritkán vannak tisztában, hogy az elnevezés milyen jogosítványokat illetve kötelezettségeket takar. A jogtalan szoftverhasználat gyakran ebbõl a hozzánemértésbõl ered, mivel a felhasználó nem ismeri vagy rosszul értelmezi a felhasználás feltételeit. Emellett érdemes megvizsgálni azt a lehetõséget, hogy a felhasználó felé szabadabb licenctípusok alkalmazásával esetleg hatékonyan visszaszorítható a szoftverek jogtalan használata.
I. A szoftver-licencek csoportosítása
A szerzõi jogok érvényesítésére a szoftverek esetében az az általános gyakorlat alakult ki, hogy a szerzõ és a felhasználó szoftver-licencszerzõdést kötnek, amely pontosan meghatározza a szoftver használatával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a szerzõ és a felhasználó számára. A licencszerzõdések a legtöbb esetben blanketta-szerzõdések (azaz olyan szerzõdések, amelynek tartalmát a szoftver felhasználója nem módosíthatja, úgy kell elfogadnia, ahogyan azt elõre megírták), mivel a tömegesen gyártott szoftverek számára ez felel meg leginkább. A szerzõdés megkötése azzal jön létre, hogy a felhasználó elfogadja a szerzõdés feltételeit; ez a legtöbb esetben ráutaló magatartással történik, mivel a szoftver bármilyen szintû felhasználása a szerzõdés elfogadását jelenti. Attól függõen, hogy ezekben a licencszerzõdésekben milyen arányban védik a szerzõ jogait illetve milyen mértékben adnak a felhasználóknak jogosítványokat, a licencszerzõdések több csoportját, típusát különíthetjük el. Az általánosan ismert freeware – shareware – üzleti szoftver hármas felosztásnál jóval több kategória figyelhetõ meg, amennyiben a megkülönböztetésnél nem csak program ingyenességét, vagy a másolatkészítés esetleges szabadságát, hanem más egyéb szempontokat is figyelembe veszünk.
A következõ szempontok határozzák meg alapvetõen a szoftver felhasználásának korlátait:
- a szoftver ingyenesen beszerezhetõ vagy kizárólag pénz ellenében lehet legálisan felhasználni – a szoftver használatára állnak-e fenn korlátok
- a felhasználó tevékenységéhez (pl: magánszemély vagy cég), a felhasználás céljához, idõtartamhoz vagy egyéb feltételhez között használat – a szoftver terjesztésére állnak-e fenn korlátok
- a szoftver forráskódjára vonatkozó szabályozások (a kód megismerhetõ ill. megváltoztatható-e)
- a megváltoztatható forráskód alapján készített új termék (származék) licencfeltételeire vannak-e megkötések
Ezen szempontok alapján két nagy csoportot – a tulajdonosi (proprietary) szoftverek és a szabad (free) szoftverek csoportját lehet megkülönböztetni, amelyeken belül további kategóriák állíthatók fel; továbbá – a szoftver felhasználásának célja vagy a felhasználó személye szerint más-más licencfeltételek meghatározásával – a két fõ kategória között egy köztes csoport, a “félszabad (semi-free) szoftverek” csoportja jött létre. Cikkem elsõ része a tulajdonosi szoftverek közül az általánosan ismert üzleti szoftvereket, a freeware és shareware szoftvereket mutatja be, a második részben írok az egyéb tulajdonosi szoftverekrõl, a szabad szoftverekrõl, és a félszabad szoftverek csoportjáról.
A három fõ kategória bemutatása elõtt ezektõl fontos elkülöníteni az un “public domain” szoftvereket. Ezek egyik fenti kategóriába sem sorolhatók, mivel ezek a szoftverek nem állnak szerzõi jogi szabályozás (copyright) alatt, szerzõjük ugyanis lemondott errõl, és a “közösség fennhatósága” (public domain) alá helyezte a programot. Ennek értelmében az ezen kategóriába sorolt szoftverek esetében a szerzõ utólag nem változtathat a felhasználási feltételeken; más kategóriába átsorolásra nincs lehetõsége. Tehát ezen programok felhasználására gyakorlatilag semmilyen korlátozás nem áll fenn.
A tulajdonosi szoftverek
Amennyiben a szoftver használatára, terjesztésére, vagy kódjának megismerésére bármilyen korlát áll fenn, akkor a tulajdonosi szoftverek csoportjába tartozik. Megfigyelhetõ, hogy nem az ingyenesség a megkülönböztetés alapja, tehát a tulajdonosi szoftverek között is létezik olyan, amely ingyen beszerezhetõ. Mégis, ebben a csoportban a legnagyobb részt a kereskedelmi (commercial) programok teszik ki.
Kereskedelmi programok
Azok a programok, amelyeket szerzõjük abból a célból hozott létre, hogy kereskedelmi forgalomba hozza õket; ezért ezek legfontosabb jellemzõje, hogy beszerzésük kizárólag ellenértek fejében lehetséges. A szerzõ szinte minden esetben hivatásos programozó, vagy program-fejlesztõ cég, a szoftver pedig egy szoftverterjesztéssel foglalkozó cégen keresztül (ritkább esetben közvetlenül a fejlesztõ cégtõl) jut el a felhasználóig. A kereskedelmi szoftver felhasználására általában nem állnak fenn korlátok, néhány esetben azonban elõfordul, hogy a felhasználói jogviszonyt a szerzõdés idõben korlátozza. A kereskedelmi program bármilyen terjesztése tiltva van – ennek érdekében a másolatkészítésre is szigorú szabályok vonatkoznak, általában csak a programról való biztonsági másolat készítését engedélyezik (Az Európai Unió 91/250/ECC irányelve szerint a biztonsági mentés készítését az egyéni licencszerzõdésben sem lehet megtiltani). A program szerzõje nem biztosítja a forráskód megismerhetõségét – hiszen ennek alapján könnyen hasonló képességû szoftvereket fejleszthetne bárki – sõt a legtöbb esetben a licencszerzõdés a program mûködésének megismerésére vonatkozó minden törekvést (visszafordítás, kódvisszafejtés, belsõ felépítés elemzése) kifejezetten megtiltja. A program felhasználó általi módosítása szintén nem megengedett. Az ilyen licencszerzõdésû programokra jellemzõ, hogy a felhasználó jogai pontosan be vannak határolva és a licenc szinte kizárólag a szerzõ érdekeit védi. A kereskedelmi programokra szinte minden esetben garanciát vállal a terjesztõ (habár ez legtöbbször nem terjed ki a szoftver mûködésére, a garanciavállalás csak az adathordozók használhatóságára vonatkozik). A programhoz minden esetben dokumentáció is tartozik, amely azonban nem mindig papíralapú, a dokumentáció gyakran kizárólag elektronikus formában található meg, amelyet a felhasználó igény szerint kinyomtathat (ez természetesen a szoftver elõállítási költségét csökkenti).
%i%gross1.gif%ii%
A kereskedelmi szoftverek terjesztõi gyakran nyújtanak a kínált programjaikhoz extra támogatást – azaz vállalják, hogy a felhasználóknak szaktanácsadást nyújtanak, ingyenes termékismertetõket küldenek, vagy a szoftver következõ verziójára való átlépést alacsonyabb áron biztosítják. Ezt a különleges támogatást gyakran csak azoknak a felhasználóknak nyújtják, akik regisztrálták a programot. Az ingyenes regisztráció során a felhasználó sajátmagáról illetve számítógépérõl szolgáltat adatokat, amelyek elméletileg a jobb tanácsadást, személyre szabott problémamegoldást segítik elõ. A regisztráció során megszerzett adatokkal azonban sajnos gyakran visszaélnek – piackutató tevékenységhez, vagy éppen a számítógépen levõ további szoftverek legálisságának megállapítására használják fel õket, ami a regisztráció népszerûségét a legális felhasználók körében is csökkenti.
Freeware programok
%i%gross2.gif%ii%
Azok a programok, amelyeket szerzõjük freeware-ré nyilvánított, minden esetben ingyenesek. Ezek a programok szabadon terjeszthetõk, és a felhasználásukra sincsen korlátozás. A szabad szoftverekkel ellentétben azonban a freeware programok forráskódja nem ismerhetõ meg, és így a program nem is módosítható. (A freeware programok írói azonban általában nem tiltják olyan agresszívan a visszafejtést, visszafordítást, mint a kereskedelmi programok írói.) Leggyakrabban a számítógépes munkához kapcsolódó segédprogramok kerülnek ilyen licenctípus alatti megjelenésre. A freeware kategória azonban nem azonos a már említett public domain-nel, hiszen itt a program írója fenntart magának bizonyos szerzõi jogokat – a személyéhez fûzõdõ jogokat -; mindössze a terjesztés és a használat vonatkozásában nyújt szélesebb lehetõségeket a felhasználónak. Az ilyen szoftvert alkotója átsorolhatja más kategóriákba; gyakori példa, hogy egy sikeres freeware program újabb verziói shareware, majd késõbb kereskedelmi szoftverként jelennek meg. A freeware programokhoz gyakran nem is mellékelik a konkrét licencszerzõdést, csak arra utalnak, hogy a programot freeware kategóriába sorolták. Ebben az esetben a freeware licenc általánosan elfogadott feltételei az irányadóak.
Shareware programok
A shareware licenc alatt megjelentetett programok elsõ pillantásra nagyon hasonló feltételekkel rendelkeznek, mint a freeware programok. Ezek is ingyenesen beszerezhetõk, és szabadon terjeszthetõk. A döntõ különbség azonban az, hogy a shareware programok nem használhatók díjfizetés nélkül korlátlanul és teljeskörûen. A díjfizetést, ami a program használatának megkezdése után történik, a program használatának korlátozásával érik el. Erre a legegyszerûbb módszer, hogy az ingyenes használatot a licencszerzõdés csak bizonyos idõre engedi (idõkorlát), ennek leteltével vagy ki kell fizetni a program árát, vagy fel kell hagyni a használatával. Az idõkorlát általában a program telepítésétõl indul, és fix ideig (leggyakrabban 30 napig) tart, de konkrét naptári idõponthoz is köthetik. Ezzel a shareware programok esetében fennáll az a lehetõség, hogy a felhasználó a vételár kifizetése elõtt kipróbálja az adott szoftvert, majd a kipróbálási idõ lejártával döntsön csak arról, hogy megvásárolja-e. Az idõkorlát mellett más technikai korlátozó eszközökkel is próbálják a felhasználót regisztrálásra késztetni (függetlenül attól, hogy a kipróbálási idõn belül, vagy – jogtalanul – annak lejárta után használja). Ilyenek lehetnek a program késleltetett indítása, az un. “bosszantó képernyõk” (nag screen), amelyek egy bizonyos ideig a futó program elõtt, annak használatát akadályozva hirdetik a regisztráció elõnyeit, vagy a program egyes funkcióinak letiltása, amelyek csak a regisztrált verzióban válnak elérhetõvé, de az idõkorlát betartására is gyakran kényszerítik a felhasználót a programba épített idõmérõvel, amely fizikailag is megakadályozza a jogtalan használatot. Ez bizonyos esetekben azt jelenti, hogy a program shareware verziója a teljes verziós program csak egy töredékét tartalmazza.
%i%gross3.gif%ii%
A shareware és regisztrált változat közötti különbségek szerint háromféle csoportba sorolhatjuk a shareware programokat:
1.A regisztrálás a programban semmiféle változást nem okoz – ahol csak jogi korlátozás állt fenn, technikai korlátozás nem volt a programba építve, azaz a shareware változat a program minden funkcióját koráltozásmentesen tartalmazta.
2.A regisztrálás megszünteti a programba épített korlátozásokat (idõkorlát, az egyes funkciók “letiltása”, stb)
3.A regisztrálás megtörténtével a felhasználó egy teljesen új programot kap a forgalmazótól (amelyben korlátozások nem szerepelnek) – ez utóbbi esetben a programnak egyidejûleg létezik kereskedelmi és shareware változata is A shareware programok korábban nem kifejezetten üzleti céllal íródtak, gyakran a díjfizetési kötelezettség nem volt pontosan definiálva, és a regisztrációs díj gyakran csak jelképes összeg volt. Mára azonban a shareware egyértelmûen egy üzleti terjesztési koncepció részévé vált, és komoly cégek alkalmazzák ezt a licencelési módot, fõleg új termékeiknél.
%%%
II. Egyéb tulajdonosi szoftver-típusok
Az elõzõekben bemutatott három legfontosabb típuson kívül a tulajdonosi szoftverek között több további kategóriá is találhatunk.
A trial (kipróbálásra kiadott) szoftver nagyon hasonló az idõkorlátos shareware programokhoz, ugyanúgy ingyen használható egy bizonyos ideig, ami után a további használat feltétele a regisztrációs díj kifizetése. Ezek a programok azonban nem szabadon terjeszthetõk, általában a felhasználó más szoftver, vagy hardvertermék megvásárlásával jut hozzájuk.
Ehhez nagyon hasonló a limited edition (korlátozott kiadású) szoftver, a különbség mindössze az, hogy itt az idõkorlát helyett a program mûködését korlátozták a készítõk. Az ilyen feltételekkel megjelenõ program teljesértékû, korlátozások nélküli, kereskedelmi szoftverlicenc alatt kiadott párját gyakran “prémium-” vagy “deluxe edition”-nek nevezik, a limited editiontól való különbözõségét érzékeltetendõ. Ez a típus sem szabadon terjeszthetõ, a felhasználó hasonló módon jut hozzájuk, mint a trial programokhoz.
Érdekes átmenet a kereskedelmi és a freeware program között az un. ad-powered (reklámmal támogatott) szoftver, amely a felhasználás feltételeiben megegyezik a freeware programokkal, készítõjük mégis üzleti céllal hozta létre õket. A bevételt nem a szoftverért fizetett ellenérték biztosítja, hanem a szoftver kezelõfelületén elhelyezett reklámfelület (amelyet a felhasználó a program használata során folyamatosan lát, de az a program használatában nem zavarja), amelyen a program készítõjével megállapodó cégek reklámai jelennek meg, az internetes reklámozásban jól bevált animált reklámcsík formájában. Az ilyen programok szinte minden esetben az internet használatával kapcsolatos segédprogramok, mivel a program készítõje csak online kapcsolat segítségével tudja frissíteni a program reklámfelületét.
Szintén átmeneti kategóriának fogható fel, ezúttal a freeware és shareware között az un. postcard-ware (email-ware), amelyben a shareware programoknál megszokott korlátozás jelképes, mindössze annyit “követel meg” a program szerzõje a felhasználótól, hogy ha tetszik neki a program, és hasznosnak találja, küldjön egy levelezõlapot vagy elektronikus levelet a szerzõ dokumentációban megtalálható címére. Ezek a programok gyakorlatilag freeware-nek tekinthetõk, hiszen a “képeslapküldési kötelezettség” a felhasználó véleményétõl függ. Az egyetlen különbség a freeware-hoz képest, hogy a szerzõ nyomon tudja követni az általa írt program elterjedtségét, így felhasználói igényeket tud felmérni, aminek nagy jelentõsége van akkor, ha a program késõbbi változatát már más licenckategóriában tervezi kiadni.
Az abandon-ware konkrétan nem szoftverlicenc-típus, hanem a licenc-feltételek megváltozására utal, az ebbe a kategóriába tartozó szoftvereket készítõjük ugyanis átsorolta a kereskedelmi szoftver típusából valamely más kategóriába, leggyakrabban freeware-ré, szabad szoftverré vagy a public domain kategóriába. Erre az átsorolásra általában a megjelenés után öt évvel kerül sor, és tipikusan azokon a területeken jellemzõ, ahol nagyon gyorsan jelennek meg új fejlesztések (pl.: játékprogramok, de régebbi “klasszikus” felhasználói programok is). Mivel a szerzõnek a termékbõl a gyors elavulás miatt ez után az idõ után már csak egészen minimális bevétele származik, megfontolandó a program szabaddá tétele, hiszen a felhasználók így teljesértékû ingyenes termékhez jutnak, ami más termékek jogtalan használatára való hajlandóságukat csökkentheti, és a forráskód elérhetõvé tételével a kezdõ programozók jutnak hatalmas tudásanyaghoz. Sajnos jelenleg még csak kevés cég alkalmazza az abandon-ware intézményét, de egyre több cég foglalkozik ezzel az új elgondolással.
A szabad (free) szoftverek
Az elsõ említendõ dolog a szabad szoftverek bemutatásánál az, hogy a “szabad” jelzõ nem azonos a freeware kifejezésben szereplõ “free” szóval; amely az utóbbi esetben “ingyenes”-ként fordítható. A Free Software Foundation (FSF) – a szabad szoftverlicencelési módot kidolgozó és népszerûsítõ szervezet – szerint a szabad szoftver felhasználójának a következõ szabadságokkal kell rendelkeznie:
1.A program futtatásának szabadsága (bármely célra, korlátozás nélkül)
2.A program mûködésének megismerésére és ez alapján a program igény szerinti módosítására vonatkozó szabadság
3.A program korlátlan terjesztésének szabadsága
4.A program fejlesztésének és a fejlesztések nyilvános elérhetõvé tételének a szabadsága
Ez a következõket jelenti: A program ingyenesen beszerezhetõ. Ez tipikusan az internetrõl vagy BBS szerverekrõl való letöltés lehetõségét jelenti, de bármilyen más terjesztési mód is szóbajöhet, például újságok CD-mellékeltén, vagy akár ismerõstõl, az õ példányáról való másolat készítésével. Ez a feltétel nem zárja ki azt, hogy a programot ellenérték fejében is terjesszék, azonban nyilvánvaló, hogy az ellenérték fejében a felhasználó egyéb szolgáltatásokat fog elvárni – hiszen ezek nélkül a programot ingyen is beszerezheti. Ilyen egyéb szolgáltatás lehet például a szabad szoftverek összegyûjtése és válogatása és ezek együttes terjesztése, részletes dokumentáció összeállítása vagy különleges garancia nyújtása. A program terjesztõjének a terjesztés megkezdéséhez nincs szüksége a program készítõjének engedélyére (a szabad terjesztés és módosítás lehetõsége miatt az ilyen programoknak több szerzõje lehet, így célszerûbb inkább fejlesztõk közösségérõl (community) beszélni), továbbá a terjesztésbõl szerzett nyereségbõl nem kötelezõ a készítõnek juttatni. Ettõl függetlenül a terjesztõ szinte minden esetben támogatja a fejlesztõi közösséget, hiszen a további eredményes terjesztéshez azok újabb termékeire van utalva. A terjesztéssel szemben mindössze két megkötés áll fenn: – ha a forgalmazó csak a bináris kódot (a futtatható programot) terjeszti – akár ingyen, akár ellenérték fejében – akkor a forráskódot a felhasználó kérésére minden esetben, ingyenesen annak rendelkezésére kell bocsátani. Ezen szabályozás nélkül a program (forráskód) megismerhetõségének feltételét könnyen ki lehetne kerülni. – a programmal együtt kell annak dokumentációját is terjeszteni
%i%gross4.gif%ii%
A fenti terjesztési módnak köszönhetõen a szabad szoftverek piaci részesedése jelentõsen megnõtt, bebizonyosodott, hogy a “szabad szoftver” licencelési koncepció a piacon is életképes, ezt mutatják például a különbözõ Linux-disztribúciók kiadásával foglalkozó cégek komoly sikerei, vagy hogy a szoftverpiac jelentõs részét “uraló” Microsoft komoly, veszélyes konkurenciának tartja az ilyen termékeket.
A program szabadon használható. Nem állnak fenn tehát megkötések a használó alanyára, a használat idõtartamára, a felhasználó szervezeti formájára, vagy egyéb körülményre. A program szabadon terjeszthetõ. Ez szoros összefüggésben áll az ingyenes beszerezhetõséggel.
A program forráskódja megismerhetõ, és ezáltal a program módosítható, valamint ennek alapján új program (származék) hozható létre. A származék felhasználásának feltételeit a származék készítõje határozza meg, és akár más felhasználási kategóriába is sorolhatja, pl. az üzleti szoftverek csoportjába. Ezt a problémát küszöböli ki a “copyleft” eljárás, amely a szabad szoftverek között újabb kategóriákat teremt.
A “copyleft” eljárás
A szabad szoftverek felhasználási feltételeit tehát úgy alakították ki, hogy az ilyen programokat bárki szabadon használhassa és módosíthassa. Abban az esetben, ha a módosító úgy dönt, a program kikerülhet a szabad szoftverek körébõl; adott esetben az eredeti készítõjének akarata ellenére. Ezen probléma elkerülésére dolgozták ki a “copyleft” eljárást. Az elnevezés egyértelmûen a “copyright”, azaz a szerzõi jogi védelem fogalmára utal, azonban itt a szerzõi jogi védelem nem a szerzõ, hanem a felhasználók jogait védi, azáltal, hogy a szabad szoftver alapján készített szoftver szerzõjét kötelezik arra, hogy a származékot is szabad szoftverként adja ki. A korlátozás a szerzõi jogvédelem szokásos eszközeivel valósul meg, azaz a licencszerzõdésben jelenik meg. A “copyleft-tel védett” programok esetén tehát a származék minden esetben “megörökli” a szabad szoftver státuszt.
%i%gross5.gif%ii%
A copyleft megvalósítására dolgozott ki a GNU project egy fix felhasználási feltételcsomagot a GPL-t (General Public Licence). Ez egy általános licencszerzõdés, amelyet egy programkészítõ felhasználhat az általa írt program felhasználási feltételeinek megállapításakor, azaz a programot a GNU General Public Licence feltételei alatt teszi elérhetõvé. A GNU GPL nem tartalmaz korlátozásokat a szoftver használatára, csak a terjesztésre és a módosításra – gondoskodik egyrészt arról, hogy a porogramot csak eredeti formájában és forráskóddal együtt lehessen terjeszteni, másrészt arról, hogy a módosított programot vagy annak alapján készített új programot (származékot) ne lehessen más kategóriába sorolni. Természetesen ezen a konkrét licencszerzõdésen kívül más szerzõdési feltételekkel is el lehet érni azt, hogy a program és minden származéka szabad szoftver legyen.
A “félszabad” (semi-free) programok
A tulajdonosi és a szabad szoftverek kategóriája között található egy vegyes licenctípus, amely a felhasználó személyétõl, illetve a szoftver felhasználásának céljától teszi függõvé annak státuszát. Általában a magáncélra és üzleti célra való felhasználást különböztetik meg, azzal a kitétellel, hogy az oktatásban való felhasználást szinte mindig a magáncélú felhasználással egyezõ; kedvezõbb kategóriába sorolják. Más esetekben konkrétan a magánszemélyek, és az üzleti vállalkozások között tesznek különbséget; azonban ezekben az esetekben az egyéni vállalkozók, vagy más olyan felhasználók, akiknél a magáncélú és az üzleti felhasználás nem választható el élesen (tipikusan az “otthoni irodában” dolgozók), általában a magánszemélyekkel azonos besorolásba kerülnek. Ezen licencszerzõdések értelmében a megjelölt célokra, illetve a megjelölt személyek számára ingyenesen lehet használni a programot, kizárólag az üzleti felhasználás vonja maga után a vételár megfizetésének kötelezettségét. Így ezek a programok az üzleti felhasználók számára kereskedelmi programokként, a magánfelhasználók számára freeware vagy szabad szoftverekként jelennek meg (attól függõen, hogy a forráskód megismerhetõ és módosítható-e).
%i%gross6.gif%ii%
A fenti kategóriák megismerésével a felhasználó joggal teheti fel a kérdést; melyik licenctípus a jobb, melyik alkalmas jobban a szerzõ és a felhasználó jogainak védelmére. A kérdésre egyértelmû válasz nem adható, hiszen a más jellegû szoftverek más licencfeltételeket igényelnek. Megfontolandó mégis, hogy a szabad szoftverek jelenthetnek-e a kereskedelmi szoftverek mellett alternatívát. Piacpolitikai szempontból nézve a szabad szoftverek jelenléte, és egyre nagyobb részaránya erre egyértelmû választ ad. A kérdést jogi szemszögbõl megközelítve: tehát hogy a szabad szoftver licencfeltételei nyújtanak-e hasonló szintû védelmet, mint a kereskedelmi licencszerzõdések, a kérdés már nem ilyen egyértelmû. Az biztos, hogy ezek a szerzõdések a felhasználónak tágabb mozgásteret engedélyeznek, de ezzel a program szerzõinek kevesebb jogát tartják fenn. A szoftvereket hivatásszerûen készítõ cégek számára, amelyek biztos bevételek reményében végzik tevékenységüket, ezen kevesebb jogok nem minden esetben elegendõek. A szabad szoftver licencszerzõdés-típus azonban nem hagyja teljesen védtelenül a szerzõt; téves az az elképzelés, amely szerint a szabad szoftver alkotóját csak erkölcsi elégtétel illeti meg a licenc-feltételek be nem tartása esetén. A szabad szoftver felhasználását szabályozó szerzõdés pontosan ugyanolyan jogi védelmet nyújt a szerzõnek, mint más licenszerzõdés-típusok (természetesen a benne foglaltak erejéig).
Megfontolandó a félszabad szoftverlicenc használata, amely egyrészt jelentõs szabadságokat biztosít a magáncélú felhasználónak, másrészt megvédi a fejlesztõ cégek érdekeit az üzleti célú felhasználókkal szemben. Figyelembe véve az illegális szoftverhasználat magas arányát – különösen magánszemélyeknél – és azt a tényt, hogy a magánszemélyek szoftverhasználatának legálisságát csak nagyon nehezen lehet a különbözõ szabadságjogok megsértése nélkül ellenõrizni, a félszabad szoftverlicenc használata optimálisnak tûnik. A szoftverkészítõ cég jogai azon felhasználókkal szemben csökkennek, akikkel szemben ezen jogait csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudná érvényesíteni, a magánfelhasználók pedig különlegesen széles jogköröket kapnak a szoftverrel kapcsolatban; amely a szoftverkészítõ cég számára is elõnyökkel jár. (Az szabadon terjeszthetõség miatt a piaci részesedés radikálisan megnõhet, a szabad forráskód alapján pedig sokezer önkéntes fejlesztõ munkáját hasznosíthatja.) A félszabad licenc viszont nyilvánvalóan nem használható olyan termékeknél, amelyek vagy csak magánfelhasználásra készülnek (tipikus példa erre a játékprogramok), vagy amelyek csak üzleti célra használhatók (pl: kiadványszerkesztõk, CAD programok, stb).
