„Az igazi jogász nem elégedhet meg pusztán a tételes jog ismeretével” – állította Moór Gyula, a két világháború közti időszak meghatározó jogfilozófusa, aki nem rejtette véka alá véleményét akkor sem, ha a történelem súlyos erkölcsi kihívásaival kellett szembe néznie.
Moór Gyula 1888. augusztus 11-én született Brassóban, ott végezte általános és középiskolai tanulmányait. Apja a brassói Evangélikus Egyházmegye főesperese volt. 1907 és 1911 között Kolozsvárott folytatott jogi tanulmányokat a Ferenc József Tudományegyetemen. Tanárai közül legnagyobb hatással rá későbbi mestere és barátja Somló Bódog volt, aki 1920 őszén öngyilkos lett, mert nem bírta feldolgozni a trianoni, Magyarország elleni ítéletet.
Az egyetem elvégzése után másfél évig gyakornok volt egy kolozsvári ügyvédi irodában, utána egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített. 1913 májusában ugyanott királygyűrűs jogi doktorrá avatták.
1912 és 1914 között két hosszabb tanulmányutat tett Németországban, ahol megismerkedett a különböző jogbölcseleti irányzatokkal, és elsősorban Rudolf Stammler német jogfilozófus hatására érdeklődése a jogbölcselet felé fordult.
1914 szeptemberétől az eperjesi Evangélikus Jogakadémián a jogbölcsészet és a büntetőjog rendkívüli, 1917-től rendes tanára, közben 1914 szeptemberétől négy évet töltött a fronton, és tüzér főhadnagyként szerelt le.
1921 szeptemberétől 1929 nyaráig a Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetemen a jogbölcselet kinevezett rendes tanára és a jogfilozófiai tanszék vezetője – 1923-ig a nemzetközi jogi tanszék megbízott vezetője is –, az 1924–1925-ös tanévben pedig a bölcsészkar dékánja volt. A Szegeden eltöltött nyolc esztendő legfőbb tudományos hozadéka jogbölcseleti felfogásának részletes kidolgozása, mely először „Macht, Recht, Moral” (1922), majd a „Bevezetés a jogfilozófiába” (1923) című munkáiban látott napvilágot.
1929-től 1948-ig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen jogfilozófiai nyilvános rendes tanár és tanszékvezető lett, s közben kétszer a jog- és államtudományi kar dékánja (1935–1936-ban, valamint 1947 szeptemberétől 1948 januárjáig). 1945–1946-ban az egyetem rektori tisztségét is betöltötte.
A két világháború között magasra ívelt a tudományos pályafutása is. 1925-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1942-től rendes tagjává választották, majd 1945 májusától 1946 júliusáig igazgató tagja, és tisztséget viselt az MTA filozófiai, továbbá a jogtudományi bizottságában is. 1945 májusától 1948 januárjáig a II. osztály elnöke. 1945 októberétől 1946 júliusáig, az intézmény újjászervezéséig, az MTA elnökhelyetteseként, egyidejűleg megbízott elnökeként tevékenykedett.
Tudományos munkássága középpontjában a jogfilozófia állt. Somló Bódog tanítványaként az újkantiánus és pozitivista irányzat továbbfejlesztésével, a jogdogmatika és a természetjog háttérbe szorításával, Kant és Hegelt ötvöző, önálló jogfilozófiai rendszer létrehozását tűzte ki célul. Emellett foglalkozott szociológiai, filozófiai, részben büntetőjogi, közjogi és magánjogi kérdésekkel és a jogi oktatás reformjával is. Érdekelték a politikai kérdések is. 1937-től 1944-ig felsőházi póttagnak jelölték. 1945-től 1947-ig a nemzetgyűlési képviselő lett. 1947 nyarán a Magyar Függetlenségi Párt jelöltjeként újra megválasztották. 1947 novemberében pártja valamennyi képviselőjének mandátumával együtt az övét is megsemmisítették.
Moór Gyula “az igazság nagy hódítója” – Forrás: wikipedia
Moór Gyula sokat tett azért, hogy a magyar jogbölcselet lépést tudott tartani az európai jogfilozófia fejlődésével. „A jognak megvan a szellemi alkotórésze: azok a jogi gondolatok, előírások, melyek szabályainak tartalmát teszik. De megvan a testi-lelki alkotórésze is: azok a lelki folyamatok, amelyekkel az emberek tudomást vesznek a jog előírásairól s akaratukat befolyásoltatják, és azok a testmozgások is, amelyek a jogszabály követésére irányuló akarat külső testi megvalósítása gyanánt jelentkeznek. Ezek a testi-lelki folyamatok éppenúgy hozzátartoznak a jog történeti és társadalmi valóságához, mint a szellemi jelentéssel bíró jogszabály-tartalom. Nélkülük a jog papiroson maradna és nem játszanék semmiféle szerepet sem az emberi társadalmak életében” – írta a második világháború idején megjelent művében. (Moór Gyula: A jog mivolta az újabb kultúrfilozófia megvilágításában. Atheneum, 1942. évf. 3. füzet, 245. o.)
Samu Mihály professzor is gyakran idézte Moór Gyula egyik mondását, miszerint „az igazi jogász nem elégedhet meg pusztán a tételes jog ismeretével”. Samu szerint ugyanis a bolsevik szemlélet a pozitivista tételt azzal akarta felcserélni, hogy jog az, ami a nép érdekeit szolgálja. Holott – állította – a jognak a nép vélt vagy állítólagos szükségleteivel való mechanikus azonosítása a jogállamot a jogtalanság államává alakíthatja.
Varga Csaba jogfilozófus szerint Moór Gyula jogbölcseletének európai szintű mértékét meghatározza, hogy egyrészt képes bekapcsolódni korának nagy jogtudományi áramlataiba, mintegy együttgondolkodva Hans Kelsen „forradalminak” számító jogpozitivizmusával, egyúttal képes kritikusan is szemlélni azt, és saját felfogását, természetjogi alapokra helyezve, „a jog egész építményét, a működő jogi berendezkedés talaján a tudatos értékvezérelt jogi politikai kialakításának és mindenkori formálásának a szükségességében találja meg”.
Nem rejtette véka alá véleményét, ha a történelem súlyos erkölcsi kihívásaival nézett szembe. Kornis Gyula filozófus 1943 februárjában, Moór Gyula akadémiai székfoglalója alkalmából tartott üdvözlő beszédében méltán nevezte őt „az igazság nagy hódítójának”, aki a szabad akaratról tartott székfoglalójában is szerét ejtette, hogy felemelje szavát „a terrorlegények garázdálkodása és a koncentrációs táborok intézménye ellen”. Beszédét egy végső erkölcsi dilemmával fejezte be: „S ebben a rettenetes viharban, ebben a vérzivataros fergetegben, – mint parányi pont a Végtelenben – ott áll a maga szabad akaratával az Ember. Elhagyottan? Talán nem. De még ha a Gondviselés örök kegyelme – a gratia irresistibilis – elhagyná is, megfogódzhatik szabad akaratában. Ellentállhat. Ha kell, a fizikai lét feláldozásával is.”
1945-ben a számára felajánlott moszkvai nagyköveti beosztást (később az igazságügy-miniszteri, illetve köztársasági elnöki jelölést) nem vállalta el, ehelyett igen nagy aktivitással vett részt a felsőoktatás újjászervezési, az egyetemi oktatás megindítási munkálataiban. Ekkor lett az Országos Köznevelési Tanács tagja, a Felsőoktatási szakosztály elnöke és az Országos Szabadművelési Tanács tagja.
A háború után, 1946 decemberében, a jogászegyletben a rendőri túlkapások, az internálások és más igazságügyi visszásságok felszámolását követelte, majd szóvá tette 1947. október 8-án, az Országgyűlésben a kékcédulást választási csalást is, mely négyszázalékos baloldali szavazatnyereségért kockára tette a választások jó hírnevét.
Boross Péter volt miniszterelnök, akit Moór Gyula dékánként 1947 őszén egy kézfogással joghallgatóvá fogadott, elmondta: a Kádár-rendszerben azért dugdosgatták a könyveit, mert 1947-ben, látva a gyalázatot, belépett a Magyar Függetlenségi Pártba, az úgynevezett Pfeiffer-pártba. Demonstrációszerű kiállásának nagy visszhangja támadt. Az egyik újságban megjelent egy karikatúra, amely egy Magyar Függetlenségi Párt feliratú ajtót ábrázolt, a képaláírás pedig így szólt: „Ne lépjen be, professzor úr!”
1947 őszétől hosszabb ideig betegeskedett. 1948-ban politikai okok miatt egyre több támadás érte, az év végén nyugdíjazták, a hatalom a tudományos és közéletben egyaránt háttérbe szorította. Erkölcsi felfogásából azonban sohasem engedett. „Minden ember egyforma emberi méltóságának elismerése, ami elismerése annak is, hogy az emberi méltóság, az emberi személyiség korlát az államhatalom számára is.” (Moór Gyula: Tegnap és holnap között. Budapest, Révai, 1947. 59. o.)
2011 óta adományoznak Moór Gyula-díjat kimagasló életművek elismeréseként
A múlt század első felének egyik legjelentősebb magyar jogfilozófus 62. életévében, 1950. február 3-án hunyt el Budapesten. A halála előtt néhány hónappal az MTA – mint rendszerellenesnek bélyegzett tudóst – tanácskozó taggá minősítette vissza, és akadémiai tagságát csak 1989 májusában állították helyre. 2011-ben Moór Gyula-díjat alapítottak, amely „az életpálya lezárása alkalmával vagy kiemelkedő életmű elismeréseként annak az igazságügyi területen tevékenykedő személynek adományozható, aki szakmai munkáját hosszú ideig kimagasló színvonalon végzi, vagy jelentős érdemeket szerez valamely országos jelentőségű, nagy munkaigényű szakmai feladat végrehajtásában”.
