Az Országgyűlés május végén fogadta el az új választottbírósági törvényt, amely a polgári per elsődleges alternatívájaként funkcionáló választottbírósági eljárás szabályait reformálja meg. Szecskay András választottbíró után most az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárát, az új törvény kodifikációjáért is felelős Bodzási Balázst kérdeztük a törvény előkészítésének hátteréről, a legjelentősebb újításokról és az egyes rendelkezések kapcsán felmerült kérdésekről.
A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény miniszteri indokolásában az új törvény megalkotásának szükségességét alátámasztó többfajta érvelés is olvasható. Ezeken túlmenően Ön miben foglalná össze a választottbírósági eljárás teljes körű megújításának legfontosabb jogi, és adott esetben gazdaságpolitikai indokait? A törvény előkészítése során az Igazságügyi Minisztérium részéről zajlott egyébként egyeztetés az érintett szakmai szervezetekkel?
Az első kérdés kapcsán alapvetően három dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik a versenyképesség növelése, amely nagyon fontos tényező. Tavasszal az Országgyűlés elé került egy törvénycsomag, amely Magyarország versenyképességének a javítását célozta, az új választottbírósági törvény megalkotása pedig részben ezzel a csomaggal áll összefüggésben. A jogalkotó ugyanis úgy ítélte meg, hogy az ország jogi, ezáltal pedig gazdasági versenyképességét is növeli, ha van egy modern, az európai és a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő választottbírósági törvényünk.
Az új törvény megalkotását indokló, további fontos szakmai szempont volt az is, hogy a jelenleg hatályos, 1994. évi törvényt, amely az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága, azaz az UNCITRAL által 1985-ben elfogadott választottbírósági mintatörvényen alapszik, megfeleltessük a mintatörvény 2006-os, elég jelentős mértékű változtatásainak. Természetesen joggal merülhet fel a kérdés, hogy mindennek érdekében nem lett volna-e elegendő az 1994-es törvény egy átfogóbb, novelláris jellegű módosítása? Úgy gondolom azonban, hogy mivel az elmúlt években az összes fontosabb eljárási jogszabály teljes körűen megújult, elegánsabb, hogy egy új választottbírósági törvény is készült.
A harmadik fontos szempont pedig az volt, hogy a választottbírósági gyakorlatban, továbbá az érvénytelenítési perekhez kapcsolódóan a Kúria határozataiban az elmúlt huszonhárom év során felmerült problémákra és bizonytalanságokra jogszabályi szinten álljon rendelkezésre adekvát válasz. A fogyasztói szerződésekben alkalmazott választottbírósági kikötések tisztességtelenségéről például jogegységi határozatban döntött a Kúria, így erre vonatkozó rendelkezés is került az új törvénybe.
Ami az egyeztetéseket illeti, a törvény előkészítése során természetesen minden érintett szakmai szervezettel egyeztettünk (szakmai szervezetek alatt értem elsősorban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatalt, a Bankszövetséget, amely a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság egyik, és a Budapesti Értéktőzsdét, amely e választottbíróságnak a másik alapítója). A törvény tervezetét elküldtük mindezek mellett a Magyar Olimpiai Bizottságnak is, bár az nem merült fel, hogy a Sport Állandó Választottbíróság helyét is a 2018. január 1-jével felállítandó Kereskedelmi Választottbíróság vegye át. Tekintettel pedig arra, hogy az új törvény az érvénytelenítési perek miatt a rendes bíróságokat is érinti, annak tervezetét az Országos Bírósági Hivatal részére is megküldtük véleményezés céljából, a visszajelzéseket pedig nagyrészt be is építettük a törvénybe. Azt gondolom, hogy a szakmai szervezetekkel történő egyeztetési kötelezettségeinknek ilyen formán eleget tettünk.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Igen, a választottbírósági út fogyasztói szerződésekben történő kikötéséről valóban született jogegységi határozat (az ún. devizahiteles perekkel összefüggésben a 3/2013-as), és ennek alkalmazása a bírósági gyakorlatban is elég következetesnek mondható. Milyen egyéb problémák, kérdések merültek fel a judikatúrában, amelyek beépítésre vártak, illetve kerültek az új törvénybe?
Ha már az érvénytelenítési pereket említettem, komoly kérdés volt eddig, hogy mi történik azt követően, ha a Kúria érvényteleníti a választottbírósági ítéletet. Erre az esetre sem a választottbírósági törvény, sem a választottbíróságok eljárási szabályzata nem tartalmaz rendelkezést, ez pedig kifejezetten komoly problémákat okozott az utóbbi években. Az ugyanis látható, hogy más európai országok gyakorlatával szemben a magyar legfelsőbb bírói fórum meglehetősen nyitott abban a tekintetben, hogy az elé kerülő választottbírósági döntéseket érvénytelenítse. Lehet azon vitatkozni, hogy ez a tendencia jó, vagy rossz, azonban tény, hogy a Kúria az elmúlt tíz évben számos választottbírósági döntést érvénytelenítő ítéletet hozott. Nem egyértelmű viszont, hogy mi történik mindezek után. Csak, hogy egy elég érzékeny kérdést tegyek fel: vissza kell-e fizetnie a választottbírónak a díját? Ezt eléggé el nem ítélhető módon a hatályos törvény, valamint a választottbíróságok eljárási szabályzata nem rendezi, mi azonban megpróbáltunk megalkotni egy megfelelő megoldást nyújtó szabályozást. Az új törvény ezzel kapcsolatban azt mondja ki, hogy az érvénytelenített ítélettel érintett eljárás díjmentes. Megítélésem szerint ez a rendelkezés teljesen érthető és indokolt: mindenképpen szerettük volna elkerülni azt, hogy ha a választottbírósági ítélet rendes bíróság általi érvénytelenítését követően az alapeljárás visszakerül ugyanazon tanács elé, akkor ugyanazok a választottbírók még egyszer felvehessék ugyanazt az összegű díjat. A részleteket az elnökség által megalkotandó új eljárási szabályzatnak kell majd kifejtenie, biztos vagyok azonban benne, hogy az új elnökség ezt mielőbb meg is fogja tenni.
Ön, mint az új törvény előkészítéséért felelős, és abban tevékenyen részt vevő állami vezető, melyeket tartja az új törvény legfontosabb újításainak?
Az ideiglenes intézkedésre vonatkozó új szabályokat mindenképpen ebbe a körbe sorolnám. Az új törvény rendezni kívánja, hogy mikor, milyen feltételek mellett hozhat a választottbírósági tanács ideiglenes intézkedést, és hogyan hajtható ez végre. Lényegében az UNCITRAL mintatörvény szabályozását ültettük át az új törvénybe, a hatályos törvény több problémáját kívánván orvosolni. Abban nincs rendelkezés arra vonatkozóan, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelésének melyek a feltételei, mit kell vizsgálnia a választottbírói tanácsnak, amikor ilyen döntést hoz, és – különösen külföldi relációban – az elrendelt ideiglenes intézkedés hogyan hajtható végre. Jelenleg ugyanis sehogy, és bár az önkéntes teljesítés hiánya kártérítési igényt megalapozhat, úgy gondoltuk, hogy ennél komolyabb jogszabályi garanciákra van szükség. Ugyanúgy tehát, ahogy egy ilyen jellegű rendes bírósági határozat, úgy a választottbíróság ilyen tartalmú határozata is végrehajtható lesz az új törvény hatálya alatt.
Az új törvény azt is lehetővé teszi, hogy ha valaki nem részese a választottbírósági szerződésnek, de jogi érdeke fűződik az eljárás eldöntéséhez, akkor beavatkozhasson az eljárásba. Lehetőséget ad továbbá a törvény arra is, hogy a választottbírósági szerződésben nem részes fél alávesse magát a választottbíróság eljárásának, és abba félként bekapcsolódjon. Mindez a többalanyú jogviszonyok kapcsán merülhet fel, hiszen indokolt lehet, hogy ilyen esetekben a jogviták egységesen legyenek elbírálva.
Nemcsak az egyes jogintézmények tekintetében, de a választottbíróság szervezetrendszerében is elég jelentős változások lesznek 2018. januárjától, mégpedig strukturális jellegűek. Több, eddig önállóan működő választottbíróság szűnik meg, míg mások megmaradnak. Milyen jogi és gazdasági megfontolások mentén alakították ki pont így az új szervezetrendszert?
Az összevonásra mindenekelőtt azért volt szükség, mert a szétaprózódott struktúra több szempontból sem volt előnyös. Úgy gondoltuk, hogy az egységes szervezeti rendszer természetszerűleg egységes eljárási szabályozást is lehetővé tesz, vagyis, ha egy szervezeti rendszerben koncentrálódik az összes jelenleg különálló választottbíróság, akkor az azonos eljárási szabályok alapján történő működés lehetősége is megteremthető. Ez jelenleg nincs teljesen biztosítva, hogy mást ne mondjak, a választottbírók díjazásának tekintetében is elég nagy különbségek figyelhetőek meg.
Az ideális az lett volna, ha az eredeti terveknek megfelelően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mellett működő Választottbíróság ügyeit is az újonnan felállítandó Kereskedelmi Választottbíróság kapja meg. E Választottbíróság önálló entitásként való megmaradásának azonban nem jogi jellegű szakmai indokai voltak. A Sport Állandó Választottbíróság megszüntetése az annak hátterét adó, bonyolult nemzetközi jogszabályi háttér miatt fel sem merült. A jelenleg különálló két választottbíróság, a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság, valamint az Energetikai Választottbíróság megszűnik, az ügyeiket pedig a már említett Kereskedelmi Választottbíróság veszi át. Mindettől egyébként azt is várjuk, hogy az egységes választottbíróság növekvő presztízse és elfogadottsága az ügyérkezésre is ösztönzőleg hat majd. Az elmúlt tíz évben sikerült ugyanis „elérni”, hogy az ügyszám drámai mértékben visszaessen. Én azt gondolom, hogy egy ország nem mondhatja el magáról, hogy színvonalas választottbírósági szervezettel rendelkezik, ha van olyan év, amikor a választottbíróság előtt folyamatban lévő ügyek száma nem haladja meg a negyvenet. Ez a szám még inkább aggasztónak tűnhet annak tükrében, hogy korábban a több százat is meghaladta az ügyszám. Az egységes választottbírósági szervezet kialakításának az lenne a lényege, hogy az a piaci szereplők számára ismert és a körükben népszerű legyen, mint ahogy korábban az is volt.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Erről most egy kissé talán teoretikusabb felvetés jutott eszembe: a választottbíróságok elé érkezett ügyek száma nem függ valójában a felek hozzáállásától, jogtudatosságától, gazdasági mentalitásától, végső soron pedig az anyagi lehetőségeiktől? Ön szerint várható egy színvonalasan működő szervezettől, hogy a gazdaság szereplői nagyobb affinitással viszik majd a jogvitáikat egy ilyen választottbíróság elé?
Mi ebben bízunk. Azt kellene megnézni, hogy a jogviták száma csökkent-e az elmúlt tíz évben. Én úgy vélem, hogy a rendes bíróságok esetében az ügyérkezés nem csökkent, érdemes volna viszont annak a megvizsgálása, hogy azok a gazdasági szereplők, akik korábban a MKIK (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – a szerző megj.) mellett működő választottbíróságot kötötték ki, az utóbbi években melyik – valószínűleg külföldi – választottbírósághoz „pártoltak át”, és hogy e választottbíróságok ügyeinek száma vajon csökkent-e. Szerintem nem a jogviták száma csökkent, csak a gazdaság szereplői kerülik el a magyar választottbíróságokat. Meg kell nézni a piacon működő cégek finanszírozási vagy ingatlanügyletekben kötött szerződéseit – megérzésem szerint nem az van bennük kikötve, hogy a jogvitáikat az MKIK mellett működő választottbíróság elé fogják vinni.
A beszélgetést most már akkor egészen filozofikus mederbe terelve, talán érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy nem csökkent-e ténylegesen a jogviták száma. Abban a gazdasági szférában, amely hagyományosan a választottbírósági eljárások terrénuma, vajon nem megy-e el minden az előzetes megállapodások, a megelőzés és a peren kívüli megállapodások irányába?
Ez egy remek PhD téma lehetne, de én szkeptikus vagyok. Nem hiszem, hogy Magyarországon csökkent volna a jogviták száma, és abban sem vagyok biztos, hogy ezekkel a preventív eszközökkel egy potenciális jogvita minden aspektusát előre rendezni tudnák a tranzakcióban részvevő felek. Sokszor van szükségük végrehajtható ítéletre, amelyet egyébként meg is szereznek, csak más fórumtól. A választottbíróságok előtti ügyszám ilyen drasztikus csökkenése önmagában azzal, hogy esetlegesen kevesebb a jogvita, egészen biztosan nem indokolható. Tájékozódni kellene, hogy a régióban működő más választottbíróságok előtt is – példaként említsük a bécsit – ilyen drámai mértékben csökkent-e az ügyérkezés. Amennyiben így van, elfogadom, hogy kevesebb a jogvita.
A szervezeti átstrukturálás mellett komoly személyzeti újítások is történtek: jelentős mértékben szigorodtak az eljárható választottbírókkal szembeni követelmények. Ennek apropóján két kérdésem is lenne. Az első, hogy az új törvény hatálya alatt az elnökségi tagok miért nem járhatnak majd el választottbíróként, illetve, hogy a hetven év felettiek miért kerülnek le a Kereskedelmi Választottbíróság ajánlási listájáról?
Kezdjük az első kérdéssel. Abban abszolút szakmai konszenzus alakult ki, hogy a választottbíróság elnökségébe bekerülő személyek ne járhassanak el választottbíróként. Egyszerűen azért, mert ez visszaélésekre adna lehetőséget. Azt szerettük volna, hogy ne fordulhasson elő olyan eset, amikor az elnökség tagjai önmagukat jelölik elnöknek a legnagyobb értékű ügyekben.
A hetven év feletti választottbírók kizárása a listáról ugyanakkor valóban vitát váltott ki. Hangsúlyozom azonban, hogy mindez nem a feleket korlátozza, ők továbbra is minden további nélkül jelölhetnek választottbírónak olyan személyt, aki nincs fent a listán. Tehát az egyébként általam is nagyra becsült professzorok továbbra is jelölhetőek lesznek, csak a választottbíróság elnöksége nem jelölheti őket a tanács elnökének. Egyesbíró esetében a felek – már amennyiben erről közöttük konszenzus alakul ki – úgyszintén kijelölhetik a hetven év felettieket is. A listának csak akkor van jelentősége, hogyha ez a konszenzus hiányzik, és az elnökségnek kell a választottbírót kijelölnie, amely ezt csak a listáról teheti.
Ahogy azonban az új törvény kapcsán már elhangzott, az ajánlási listának gesztusértéke is van az egész szakmai pályafutásuk során bizonyított, nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendő szakemberek felé.
Én ezt más oldalról közelíteném meg: a listát ki kell nyitni, fel kell frissíteni. A jelenlegi listának nagy problémája, hogy régóta be van fagyasztva, és hiányoznak róla olyan új emberek, új arcok, akik ügyfeleket tudnának hozni. Az, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján a külföldi választottbíróságok listáin vannak-e hetven év felettiek, más kérdés, én elismerem, hogy ez egy vitás pont. Szeretném ugyanakkor ismét hangsúlyozni, hogy a hetven év felettiek továbbra is eljárhatnak majd választottbíróként. Az viszont kimondottan örvendetes lenne, ha mellettük nemzetközi színtéren dolgozó ügyvédek, jogtanácsosok is megkapnák ezt a lehetőséget, hiszen a cél alapvetően a választottbíróság működőképesebbé tétele lenne. Ez pedig fokozott hatékonysággal érhető el abban az esetben, ha olyan szakemberek is felkerülhetnek a listára, akiknek erre az utóbbi évtizedben esélyük sem volt.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Teljesen újszerű jogintézményként jelent meg az új törvényben az eljárásújítás, amelyre eddig egyáltalán nem volt példa. Általánosságban mi indokolta ennek bevezetését?
A hatályos törvény alapján közel sem egyértelmű, hogy a választottbírósági ítélet ellen van-e lehetőség ilyen jellegű jogorvoslatra (amely jogorvoslatot a Pp. perújításnak nevez). Ezzel összefüggésben a legfontosabb azt kiemelni, hogy eljárásújításra csak akkor kerülhet sor, ha a felek másképpen nem állapodnak meg. Tehát a választottbírósági szerződésben ezt az intézményt ki is lehet zárni, illetve el lehet térni a részletszabályoktól. Ha úgy tetszik, ez egy diszpozitív rendelkezés, ami első ránézésre furcsának tűnhet egy eljárási törvényben. Ha azonban a felek, és főleg az őket képviselő ügyvédek jól ismerik a jogszabályi hátteret, a választottbírósági szerződés megkötésekor kizárhatják ennek a jogintézménynek az alkalmazását.
A hatályos jogrendben az okozza a zavart, hogy az 1994-es törvényben nem igazán van erre az esetre irányadó szabály. És ha az ember alaposabban utánanéz, akkor találni fog olyan szakirodalmi álláspontot, amely szerint a választottbírósági eljárásban van helye perújításnak, vagy legalábbis perújítás jellegű jogorvoslatnak, de emellett találni fog olyat is, amely szerint nincs helye. Ismert olyan szakmai vélemény is, amely kifejezetten a magyar szabályozás hátulütőjének tartja e kérdés kellő mélységű rendezésének hiányát. Az ügyvéd gyakorlatilag nem tudja megmondani az ügyfelének, hogy amennyiben születik egy választottbírósági ítélet, utána pedig felmerül valamilyen új körülmény, tudnak-e majd eljárást újítani. Vagy, hogy épp a másik fél tud-e majd ilyen eljárást kezdeményezni. Ezt a kérdéskört tehát mindenképpen rendezni kellett. Az természetesen vitatható, hogy az általunk választott megoldás a legmegfelelőbb-e, de mindenesetre azt senki nem mondhatja, hogy az új törvény ne rendelkezne egyértelműen e körben: immár pontosan lehet tudni, hogy mi a helyzet, ha az ítélet meghozatalát követően felmerül valamilyen új bizonyíték, amelyet nem tudtak érvényesíteni az alapeljárásban. Ami miatt azonban az erre vonatkozó kritikákkal nem feltétlenül lehet egyetérteni, az nem más, mint hogy e jogintézmény alkalmazása egész egyszerűen a szerződésben kizárható, amennyiben a felek el kívánnak tekinteni annak alkalmazásától. A törvény tiszta helyzetet teremt: ad egy szabályozási rendet, megadja azonban a lehetőséget arra, hogy a jogszabálytól a felek egyező akarattal eltérjenek, vagy az alkalmazását akár ki is zárják.
Most hirtelen az jutott eszembe, hogy ennek az elemnek a törvénybe ültetése nem fogja–e növelni a tranzakciós költségeket? A választottbíróság előtt folyó jogviták rendszerint nagy volumenű gazdasági tranzakciókhoz, nemzetközi cégek tevékenységéhez kapcsolódnak – nem fogja-e megnyújtani az amúgy sem olcsó alkufolyamatot, ha a feleknek külön meg kell állapodniuk arról, hogy akkor most kizárják-e ezt a jogintézményt, vagy ne, nem fogja-e ez újabb ponttal bővíteni az egy-egy tranzakció során kialkudott szavatosságvállalások listáját?
Szerintem elsősorban az növeli a tranzakciós költségeket, ha nem lehet eldönteni, hogy van-e lehetőség perújításra, vagy nincs. Valójában az a kérdés, hogy mi növeli jobban a tranzakciós költségeket: egy egyértelmű szabályozás, amelytől el tudok térni, vagy egy olyan szabályozás, egy olyan jogi helyzet, amely kapcsán a jogi képviselő nem tud egyértelmű szakvéleményt adni arra nézve, hogy a jogerős ítélet ellen van-e helye perújításnak, vagy nincs. Ez utóbbi eshetőség nemcsak, hogy a tranzakciós költségeket növeli, de az ügyfeleket az egyértelműség hiányából fakadó (jog)bizonytalanság akár el is riaszthatja az e törvény hatálya alatt működő választottbíróságok kikötésétől.
Kérdés, hogy nem lett volna-e megfelelőbb, ha a törvény kizárja az eljárásújítást. Ez is egyfajta megoldás jelentett volna, de különböző okok miatt mi úgy gondoltuk, hogy a jogvitában álló felek érdekeit jobban szolgálja az új szabályozás. Ezt a logikát megfordítva szóba jöhetett volna még egy olyan konstrukció is, amely alapján ilyen jellegű jogorvoslatra a felek kikötése alapján nyílt volna lehetőség, vagyis az eljárásújítást nem kizárni kellett volna, hanem kikötni. Ebben az esetben azonban még költségesebbé vált volna a tranzakció, az eljárás megújítására vonatkozó részletszabályokat ugyanis egy újabb alkufolyamat során lett volna szükséges letárgyalni. Én úgy gondolom, az általunk választott megoldás egyszerűbb, alkalmazásáról pedig a gyakorlat fog dönteni. Minden bizonnyal lesznek, akik kizárják, de meggyőződésünk, hogy sokan lesznek azok is, akik élni fognak ezzel a lehetőséggel.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Az új Pp. a professzionális pert teszi meg a polgári peres eljárás alapmodelljéül, ennek megfelelően jelentős mértékben szigorodtak például a kereset benyújtására vonatkozó rendelkezések, a keresetet nem lehet a benyújtás után módosítani, stb. Az eljárásújítás jóvoltából ehhez képest úgy tűnik, mintha a hagyományosan professzionálisnak tekinthető választottbírósági eljárás közeledne az alapvetően nem professzionális polgári perhez.
Ez így van, muszáj viszont ismét hangsúlyozni, hogy a jogintézmény alkalmazásáról a felek döntenek. Ha a felek úgy állapodnak meg, hogy maradjon nyitva lehetőség arra az esetre, ha az ítélethozatal után merülne fel újabb bizonyíték, akkor miért ne tehetnének így. Természetesen mondhatják azt is, hogy pont a jogvita végleges, ítélettel történő lezárása érdekében mennek választottbíróság elé, ezért az eljárásújítást a választottbírósági szerződésben kizárják. És itt jön képbe a jogi képviselők felelőssége.
Akárcsak az új Pp. bizonyos rendelkezései, úgy az eljárásújítás is a jogi képviselők felelősségét növeli. Úgy gondolom, hogy egy választottbírósági szerződés megkötésében közreműködő jogi képviselőtől jogosan várható el, hogy kellően elmélyült tájékozottsága alapján megalapozott javaslatot tudjon tenni, véleményt tudjon formálni az ügyfele által megkötendő szerződéssel kapcsolatosan. Egy felelős jogi képviselő ne mondhassa azt, hogy bocsánat, de nem számítottunk arra, hogy itt eljárásújításra kerülhet sor.
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke mondta el az új ügyvédi törvény kapcsán, hogy nem várható el egy mindenkiből maradéktalan elégedettséget kiváltó jogszabály megalkotása. Mi a véleménye az új választottbírósági törvényt érő kritikákról, az annak kapcsán kialakuló vitákról?
Álláspontom szerint egyértelműen szükséges a szakmai vita az új választottbírósági törvényről is, mint ahogyan az új Pp-ről, és a többi új eljárási törvényről is magától értetődő módon szakmai vitát kell folytatni. Erre kiváló alkalmat kínál például a Magyar Jogászegylet október 26-28-án Szegeden megrendezésre kerülő 40. Jogász Vándorgyűlése, amelyen az új választottbírósági törvénnyel önálló szekció foglalkozik majd. Bízom benne, hogy ez a rangos rendezvény megfelelő alkalmat fog nyújtani a szakmai észrevételek megtételére, a hatékony eszmecserére. Azt pedig úgy vélem, a jogalkotónak kell majd mérlegelnie, hogy idővel hozzá kíván-e nyúlni az új törvényekhez. Nem lehet presztízskérdést csinálni abból, hogy a menet közben vétett hibákat korrigáljuk-e, vagy sem. Reméljük azonban, hogy az új választottbírósági törvény hozzá fog járulni ahhoz, hogy a választottbíróság egy valódi szellemi műhellyé váljon, amely komoly szakmai presztízst vív majd ki magának. Ehhez szerintem nagymértékben hozzájárul az új elnöknek és az új elnökség tagjainak a személye is. Ez a megújulás mindenkinek az előnyére válik – és nem csak az ország versenyképessége szempontjából.
Bodzási Balázs 2001-ben szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 2000 és 2007 között az Alkotmánybíróságon dolgozott Harmathy Attila alkotmánybíró mellett. 2007-ben abszolutóriumot szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában és még ugyanebben az évben elvégezte a Deutsche Rechtsschule képzést. 2008-ban elvégezte a göttingeni egyetem posztgraduális képzését, ahol LL.M. címet szerzett. 2009-ben szakvizsgázott, 2014-ben pedig társasági szakjogász címet szerzett az ELTE-n. 2009 óta oktat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdasági jogot. 2009 és 2013 között az MTA Jogtudományi Intézetében dolgozott. 2013-2014- ben főtanácsadó a Kúria Polgári Kollégiumában. 2014-től dolgozik az Igazságügyi Minisztériumban. Doktori disszertációját 2015-ben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán védte meg, amely alapján PhD. címet szerzett. Több esetben volt kutatói ösztöndíjjal Ausztriában, illetve Németországban. Számos magyar és idegen nyelvű publikáció szerzője.
