Az országgyűlés várhatóan áprilisban fogadja el az új nemzetközi magánjogi törvényt. „Az elméleti szakemberek, a hivatásrendek képviselői és az IM együttműködésére épülő jogalkotási folyamat eredményeként egy, a korábbinál jóval instruktívabb, flexibilis, a nemzetközi döntési harmóniát elősegítő jogszabály fog születni ”– mondja Nemessányi Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkára, akivel a jogszabály-tervezetről beszélgettünk.
Miért vált szükségessé egy új nemzetközi magánjogi törvény megalkotása?
Három indokot is fel tudok sorolni! Egyrészt, a nemzetközi kollíziós magánjogot eddig egy 1979-es törvényerejű rendelet (tvr.) szabályozta, amely a maga korában nagyon magas színvonalú volt, – megjegyzem, Mádl Ferenc szakmai irányításával került kidolgozásra – és annak ellenére, hogy a szocializmus időszakában született, előremutató, korszerű, külföldön is sokat idézett szabályanyagot tartalmazott. A legjobban az bizonyítja időtállóságát, hogy az első érdemi módosítására csak 2000-ben került sor. A mai napig ez a tvr. a magyar nemzetközi magánjogi jogalkalmazás alapja. Azonban közel negyven év telt el, az alapul fekvő társadalmi és gazdasági viszonyok megváltoztak, nagyobb lett a nemzetközi mozgás akár a személyek, akár a vagyontárgyak tekintetében. A statisztikák szerint az Európai Unióban 122 millió házasságot tartottak nyilván 2015-ben, és ebből 16 millió nemzetközi. 150 ezer EU-n belüli bontópernek, illetve 450 ezer öröklési ügynek volt valamilyen nemzetközi vonatkozása. Az óriási nemzetközi személy- és vagyonforgalomból fakadó jogviták is evidensen egyre gyakrabban merülnek föl, ezért az EU is nagyon intenzíven alkotott jogot ezen a területen.
Ezzel el is érkezünk a mostani jogalkotás második fontos indokához: az EU jogalkotásának eredményeképpen jelentősen megváltozott a jogi domborzat. De ugyanitt kell megemlítenünk a hagyományos nemzetközi magánjogi fejleményeket is, pl. a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia – amelynek Magyarország már a kezdetektől alapító tagja volt – keretében számos nemzetközi egyezményt is elfogadtak, amelyek nagy részéhez hazánk is csatlakozott, éppen ezért a jogalkalmazás számára egyre nehezebb megítélni, hogy mi is az alkalmazandó jog: a magyar jogszabályt kell alkalmazni, vagy egy nemzetközi egyezményt, esetleg uniós rendeletet. Bizonyos esetekben egy konkrét ügyben 3-4 féle jogforrás is releváns lehet. Emellett, az uniós rendeletek megszületésével párhuzamosan a magyar kódexet is módosítani kellett, s ezek a módosítások nem egy koherens rendszert követtek, így végül a szabályozás széttöredezett.
A harmadik indok pedig az új polgári törvénykönyv, illetve az új polgári perrendtartási kódex megszületése – tekintettel arra, hogy a civiljogi jogalkotás megújul, szükségszerű hogy a nemzetközi magánjogot is a megújult nagy kódexek fogalomrendszeréhez illesszük.
Milyen szakmai egyeztetések, előkészítő munka előzte meg a törvényjavaslat elkészülését?
Amikor a KIM-ből Trócsányi László miniszter úr vezetésével 2014-ben ismételten megalakult az Igazságügyi Minisztérium, elfogadásra került az úgynevezett igazságügyi szakpolitika, amelynek már része volt a terv, hogy meg kell újítani a nemzetközi magánjogi szabályozást. Ennek jegyében 2014 őszén elkezdődött a joggyakorlat elemzése, a Kúria segítségével felmértük, hogy milyen problémákkal küzd a jogalkalmazás. A nemzetközi magánjogot azonban nem csak bíróságok alkalmazzák, hanem gyámhatóságok, anyakönyvi hivatalok, földhivatalok, közjegyzők, birtokvédelmi ügyekben jegyzők, sőt választottbíróságok is. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a bírói gyakorlaton kívüli joggyakorlat jelentős része tulajdonképp itt, ebben a házban fut össze, ugyanis az IM az, amely számos nemzetközi egyezmény központi hatóságaként működik. Így az itt összeérő gyakorlat összegyűjtése és feldolgozása egészítette ki a bírói gyakorlat elemzését. Az összes ezzel foglalkozó közigazgatási szervet is megkerestük, így különösen a gyámhivatalokat felügyelő EMMI-t, a, a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és a Belügyminisztériumot.
Ugyancsak a törvényalkotási munka előfutárának volt tekinthető az ELTE jogi karán 2015 januárjában tartott konferencia a nemzetközi magánjog kodifikációjának hazai és európai uniós távlatairól. Mindennek a rendkívül kiterjedt elméleti és gyakorlati vizsgálatnak a birtokában került sor a kodifikációs bizottság felállítására.
A bizottság magába foglalta a nemzetközi magánjog elméleti szakembereinek színe-javát: professzorokat, jogtudósokat, de hangsúlyt helyeztünk arra is, hogy, hogy a különböző hivatásrendek képviselői is jelen legyenek, így kúriai bírák, közjegyzők, ügyvédek is dolgoztak a testületben. Hangsúlyozni szükséges, hogy egy nagyon áldozatos, önzetlen munkát tudtunk velük folytatni, és elmondható, hogy teljes volt a harmónia az elmélet, a gyakorlat, és az IM kiemelkedő szakértelemmel rendelkező Nemzetközi Magánjogi Főosztályának munkatársai között. Utóbbiak sorából feltétlenül kiemelést érdemel Bereczki Ildikó és Boreczki Szabolcs, akikre a kodifikáció minden szakasza támaszkodni tudott. Nagy segítséget kaptunk ezen kívül a magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárság munkatársaitól is. A kodifikációs bizottság elnöke kezdetben Prof. Vékás Lajos volt, társelnöke pedig Berke Barna államtitkár, ez is jelezte a tudomány és az IM együttműködését. Később Burián László vette át az elnöki feladatokat, a bizottság alelnöke Prof. Király Miklós lett, a társelnöke pedig jómagam.
Ezt úgy kell érteni, hogy még elvi kérdésekben sem alakult ki vita a bizottságon belül?
Természetesen specifikus kérdésekben előfordultak viták, de semmilyen törésvonal nem alakult ki, mindenki hozzá tudta adni a munkához a maga tapasztalatát, legjobb tudását, és így sikerült kialakítani a norma koncepcióját. Akik élnek, mozognak és a nemzetközi magánjoggal kapcsolatban vannak, mindazok önzetlenül, a jó ügy érdekében együtt dolgoztak: a bizottság több száz órát ülésezett.
Hogyan alakult ki a törvényjavaslat szövegterve, ezt is a bizottság dolgozta ki?
A bizottság alapvetően három fázisban dolgozott. Ezek közül az első a koncepcióalkotás folyamata volt. Felmerülnek ugyanis bizonyos vitakérdések olyan területeken, amelyeket lefed az
Unió joga és/vagy nemzetközi egyezmények is, illetve kérdéses lehet bizonyos esetekben az is, hogy bizonyos területeket lefed-e a nemzetközi szabályanyag, vagy megmarad nemzeti hatáskörben. Ilyen például a tartozásátvállalás: a közelmúltban elfogadott lengyel magánjogi kódex szabályozza, holott uralkodó álláspont szerint kiterjed rá a Róma I. rendelet (az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete) hatálya. A Róma I. ugyanis a szerződésekre alkalmazandó jogot tartalmazza, univerzális hatályú, ezért nemcsak az EU-n belüli jogviszonyokban, hanem azon kívül is alkalmazandó, vagyis minden Uniós tagállam és harmadik országok viszonyában. Ugyanez azonban nem mondható el minden releváns szabályanyagról: a joghatóságról szóló Brüsszel Ia. (a Tanács 1215/2012/EU rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról) csak akkor alkalmazandó, ha az alperes lakóhelye az Unió területén van. Ukrán lakóhelyű alperessel szemben így például a tagállami nemzetközi magánjogi szabályok lesznek alkalmazandók.
Ez az első szakasz a bizottság munkájában tehát egy hasonló kérdésekkel foglalkozó feltérképezési folyamat volt, amelynek eredményeként születtek kodifikációs tanulmányok is, amelyek két kötetben kiadásra kerültek és elérhetőek (Berke Barna – Nemessányi Zoltán (szerkesztették): Az új nemzetközi magánjogi törvény alapjai, Kodifikációs előtanulmányok. Budapest: HvgOrac 2016.). Azt néztük tehát át, hogy milyen szabályozási irányok volnának helyesek és követendők, azonban ez még messze esett a normaalkotástól. A folyamatot a koncepció megalkotása zárta le 2015 őszén, amelyet aztán finomhangoltunk, és végül 2016 őszén egy Kormányhatározatban lett kihirdetve. (1673/2016. XI. 29. Korm. határozat az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciójáról.)
Az előkészítő munka második fázisában kerültek kidolgozásra az úgynevezett normaproblematikák, amelyek már nem pusztán koncepciók, de még nem normaszövegek, hanem valahol a kettő között félúton helyezkednek el, és a szabályozás lehetséges módjait tárják fel. Ebben a szakaszban már munkacsoportokban dolgozott a kodifikációs bizottság. Amikor a munkacsoportok elkészültek egy anyagrésszel, azt a bizottság egésze elé tárták, amely ezt megvitatta. A fejlődés lépcsőfokait határozatokban rögzítettük.
Az előkészületek harmadik lépcsőjét a normaproblematikák alapján a normaszöveg kidolgozása jelentette, ennek összeállításában jelentős volt a bizottság szerepe, de a konkrét szöveg összeállítása és véglegesítése már az IM-ben zajlott. Tekintettel az együttműködés gördülékeny jellegére, ez semmilyen gondot nem okozott.
Mikor készült el a törvényjavaslat végleges szövegváltozata?
A szöveg kidolgozása 2016 novemberének végére fejeződött be, ezt követően koherencia-vizsgálatokat végeztünk decemberben. Ezeknek a „törésteszteknek” a során a nemzetközi magánjogi főosztály gyakorlatában felmerült bonyolultabb ügyeket megpróbáltuk megoldani az új törvény alapján, végiggondolni, hogy milyen eredményre jutunk. Ennek hatására több minden kiütközött. 2017 januárjában zajlott a véglegesítés és február 28-án került benyújtásra a törvényjavaslat.
Milyen további egyeztetésekre került sor?
Ötpárti egyeztetés ezúttal nem volt, hiszen nem sarkalatos, elsősorban szakmai törvényről van szó. Az ellenzéktől egyébként túlnyomórészt pozitív reakciókat kaptunk az általános vitában, támogathatónak, alaposnak, elmélyültnek tekintették a javaslatot – tehát koncepcionális jellegű kritikai megjegyzés nem érkezett. Széles körű társadalmi egyeztetés előzte meg a javaslat Országgyűlés elé történő benyújtását. Rendkívül intenzív két hét volt: egyeztettünk a Kúriával, az Országos Bírói Hivatallal, a Magyar Országos Közjegyzői Kamarával, a Magyar Bírósági Végrehajtó Karral, a Magyar Ügyvédi Kamarával, az Amerikai Kereskedelmi Kamarával, a Magánjogot OktatókEgyesületével, a Legfőbb Ügyészséggel és a Magyar Nemzeti Levéltárral. Széleskörű egyetértés alakult ki a tervezetről, amely meglehetősen ritka.
Áttérve a javaslat tartalmára: melyek azok a fontosabb területek, ahol jelentős változások lesznek?
A hagyományos nemzetközi magánjogról azt szokták mondani, hogy materiális igazságosság-deficitje van, azaz nem veszi figyelembe az egyéni élethelyzeteket. Úgy is le lehet írni, hogy ez a terület a jogtudomány atomfizikája, mert az atomóra pontosságával jelöli ki, hogy melyik állam joga alkalmazandó. De a felek egyedi körülményeit, azt, hogy egy másik jog (amely az elsősorban alkalmazandó külföldi joghoz képest lehet a magyar jog is!) esetleg méltányosabb, igazságosabb eredményre vezethetne, hogy a gyengébb fél védelme mit indokolna, azt a hagyományos nemzetközi magánjog már nem vette figyelembe, mert általában mereven csak egy jogrendszert jelölt ki. Ezért arra törekedtünk a javaslatban, hogy ez a merevség oldható legyen, és számos esetben a korábbi szabályzásnál jóval nagyobb teret engedünk a felek jogválasztásának: ők maguk dönthessék el közös akarat-elhatározással, hogy mi az alkalmazandó jog, és kiterjedtebb lehetőséget biztosítunk a bírói mérlegelésnek is.
Koncepcionális nóvumot jelent az általános kitérítő klauzula, amely szerint ha úgy ítéli meg a bíró, hogy egy másik joggal nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatot mutat a tényállás, akkor lehetősége van ennek a jognak az alkalmazására. Ezt a felek is kezdeményezhetik, ebben az esetben a bíró mérlegeli, hogy elfogadja-e azt.
Tehát az egész törvénytervezetet átható újdonság a merev, csak egy jogrendszer irányába mutató szabályok oldása. Bonyolultak és komplexek lettek a nemzetközi magánjogi viszonyok, immár annyira sokféle jogrendszer játszhat egyszerre szerepet egy jogviszonyban, hogy gyakran van az az érzése az embernek, hogy a merev szabályok igazságtalan eredményre vezetnek.
Tudna erre példát is mondani?
Persze, vegyünk egy magyar-osztrák kettős állampolgárt: az ő esetében az ő családi jogállása ügyében hozott osztrák határozatot jelenleg csak feltételhez kötötten lehet elismerni Magyarországon, mert a magyar állampolgársága miatt úgy kell tekinteni, mintha kizárólag magyar állampolgár volna, erre az esetre pedig főszabályként kizárólagos magyar joghatóságot állapított meg a törvényerejű rendelet. Ha csak osztrák állampolgár lenne a gyermek, és Ausztriában osztrák bíróság határozatot hozna az apaság vonatkozásában, azt el lehetne ismerni itthon is, de ha osztrák-magyar kettős állampolgár, akkor ez csak bizonyos feltételek teljesülése esetén lenne lehetséges. A hatályos szabályozás szerint tehát az érintett kettős állampolgárságú személyek sokszor hátrányosabb helyzetbe kerültek abból kifolyólag, hogy magyar állampolgársággal is rendelkeztek. Az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket feltétlenül orvosolni kellett!
A kizárólagos joghatóság kérdése egy nagyon érzékeny kérdés, azonban előfordulhatnak ilyen visszás helyzetek. A flexibilis hozzáállás, az egyediesített döntés lehetősége valójában a modern nemzetközi magánjog alapvető célkitűzését, a nemzetközi döntési harmóniát szándékozik elősegíteni. Savigny óta ugyanis a nemzetközi döntési harmónia az alapvető célkitűzése a nemzetközi magánjognak, ő volt az, aki szakított azzal a nézettel, hogy az, hogy egy államban egy másik állam jogát alkalmazzák, az az adott ország kegyétől függ. Érdekes volt a fentiekhez hasonló mai ügyekben érzékelni Savigny gondolatainak időszerűségét. Természetesen a külföldi jog alkalmazása és a külföldi ítéletek elismerése és végrehajtása sem lehet partalan: arra csak akkor kerülhet sor, ha az alapvetően megfelel a magyar jog értékrendjének.
Hogyan állapítható meg, hogy megfelel-e egy külföldi jogszabály vagy külföldi határozat a magyar jog értékrendjének?
Ebben a közrend-klauzula és az imperatív szabályok nyújthatnak eligazítást. A nemzetközi magánjogi törvényekben általában szerepel egy közrendi klauzula, azonban többnyire nincs kifejtve, hogy mit is értünk közrend alatt. Mivel nem nagyon szokták definiálni, a jogalkalmazók bizonytalanok is a közrend jelentéstartalmát illetően. Ennek okán mi megpróbáltuk a kifejezés jelentéstartalmát olyan mértékig konkretizálni, amennyire ezt a fogalom természete engedi. Nyilván nem lehet felsorolni mindazt, ami a közrend fogalmi körébe tartozik, de van egy olyan szabályunk, amely szerint: mellőzni kell a külföldi jogot, amennyiben nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar jogrendszer alapvető értékeit és alkotmányos elveit. Ez a jogalkalmazást könnyítő szabály lehet. Hangsúlyt próbáltunk helyezni arra, hogy iránymutatást adjunk a jogalkalmazó szerveknek. Garanciális jelentőségű az is, hogy a közrendbe bele kell érteni az alkotmányos identitást is. Ez a szuverenitásnak az a kemény magja, ami megtámadhatatlan, sérthetetlen, és immár alkotmánybírósági határozatban is megjelenik. A közrend tehát nem egyenlő az alkotmányos identitással, de az utóbbi feltétlenül részét képezi a fogalomnak.
Újítást jelent az imperatív normákra vonatkozó szabály is. Ezek hasonló funkciójúak, mint a közrend, azonban olyan nevesített szabályok, amelyek feltétlen alkalmazást igényelnek, függetlenül attól, hogy külföldi jog alkalmazandó-e, vagy, hogy a felek kizárták az alkalmazását. Ilyen például, hogy minden ember jogképessége általános, egyenlő és feltétlen; ez a szabály minden körülménytől függetlenül érvényesülést kíván, még abban az esetben is, ha olyan külföldi jog volna alkalmazandó, amely nem ismeri el, vagy csak korlátozottan ismeri el például a nők jogképességét. Imperatív szabályra további példa lehet az Alaptörvény azon rendelkezése, hogy házasság kizárólag férfi és nő között állhat fenn.
Ha így felmerült: hogyan tekinti az új törvény a külföldön házasságot kötött azonos nemű párt?
A hatályos joggal egyezően. Természetesen az azonos nemű személyek jelenlegi jogai nem csorbulnának az új nemzetközi magánjogi törvény hatálybalépésével. Az azonos nemű személyek továbbra is létesíthetnének Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatot, akár a magyar jog szerinti vagyonjogi hatások kiváltása érdekében is.
És ha csak öröklésnél derülne ki ez a probléma?
Magyarország nem vesz részt a bejegyzett élettársak vagyonjogi viszonyainak nemzetközi magánjogi kérdéseit szabályozó uniós rendelettel kapcsolatos megerősített együttműködésben, így e kérdéseket a belső jog szabályozza. A magyar jog szerint érvényesen létrejött bejegyzett élettársi kapcsolat hiányában az élettársakra vonatkozó rendelkezések kaphatnak szerepet. Ha az érintett felek Magyarországon élnek, az az életszerű, hogy a jogi helyzetükre vonatkozóan megfelelően tájékozódnak, és tudomást szerezvén arról, hogy külföldön kötött házasságuk Magyarországon joghatást nem válthat ki, módjuk nyílik a magyar jog szerinti bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére. E tekintetben a javaslat változást nem hoz, hanem a jelenlegi szabályokat tartja fenn.
Hogyan változik a gyermekekre vonatkozó szabályozás?
A gyermekkel kapcsolatos családjogi ügyekben minden esetben lehetőség nyílik a gyermekre kedvezőbb magyar jog alkalmazására. Egy ilyen jellegű szabály a régi kódexben is szerepelt, de most ezt a gondolatot következetesen végigvisszük a javaslaton; a gyermekre kedvezőbb magyar jogot kell majd alkalmaznia a bíróságnak, függetlenül attól, hogy egyébként melyik jog lenne alkalmazható. A magyar jog irányába minden esetben, teljes mértékben, általános jelleggel nyitott a rendszer. De az új jogszabály alapján immár bizonyos esetekben mód lesz arra is, hogy a magyar helyett egy, a gyermekre nézve esetleg kedvezőbb külföldi jog kerüljön alkalmazásra. Korábban ugyanis gyakran szembesültünk azzal, hogy a szabályozás megköti a kezünket olyan esetekben, amikor kézenfekvő lett volna egy másik jog alkalmazása a gyermek érdekében.
Szintén fontos terület a személyhez fűződő jog megsértésére vonatkozó szabályok átalakulása: ez egy mostoha terület abban az értelemben, hogy joghatósági szempontból Uniós szinten szabályozva van ugyan, hogy kinek van joghatósága, az alkalmazandó jog tekintetében viszont kifejezetten ki van véve a Róma II. rendelet hatálya alól. A személyhez fűződő jogok nagyon szoros korrelációban állnak ugyanis a véleményszabadsággal, és az uniós tagállamok ezzel kapcsolatos eltérő megközelítése miatt ezért nem sikerült Uniós szinten kompromisszumot létrehozni.
Angliában például vélelmezni kell személyhez fűződő jogsértés esetén a sértett fél által állított kárt. Emiatt ki is alakult egy úgynevezett „libel-tourism”, vagyis hogy megpróbálták ezeket az ügyeket angol bíróság elé vinni. Erre való tekintettel végigelemeztük az Európai Unió Bírósága vonatkozó esetjogát, különös tekintettel az internet útján megvalósuló személyiségi jogsértésre, és kialakítottuk azt az új szabályrendszert, hogy jogválasztás hiányában a sértett szokásos tartózkodási helye/székhelye határozza meg az irányadó jogot, a sértett egyoldalú jogválasztása esetén azonban érdekeinek a központja lesz a kapcsolóelv. Ez nem biztos, hogy egybeesik az állampolgárság szerinti, vagy a szokásos tartózkodási helyével. A sértett érdekeinek központja tulajdonképpen az, ahol a gazdasági érdekeltségei vannak.
Megújulnak továbbá a gondnokság eddig mostohán kezelt szabályai. Eddig csupán visszautalt a szabályozás a gyámságra vonatkozó szabályokra, most azonban önálló szabályokat kap a gondnokság, a cselekvőképességet érintő gondnokság mellett megjelennek az egyéb, alternatív támogatási formákra utaló szabályok is, ahol nem fosztják meg az adott személyt a cselekvőképességétől, hanem csak segítséget kap, személyre szabottan. A szabályok tehát rugalmasabban, differenciáltabban lesznek megfogalmazva, és a szokásos tartózkodási hely lesz a meghatározó.
Kereskedelmi jogi kérdéseket érintő szabályok között találunk-e változásokat?
Egyrészt új elemként jelenik meg a fizetésképtelenségre vonatkozó szabályozás. Eddig semmilyen szabályozása nem volt a nemzetközi fizetésképtelenségi jognak a nemzetközi magánjogon belül, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezen a területen is az EU rendeletek által körülhatárolt területen tudunk mozogni. A másik jelentős változás a választottbírósági megállapodásra irányadó jog kifejezett meghatározása az új törvényben. Fontos, hogy ez csak a választottbíróságot kijelölő klauzulára vonatkozik, ezt a kollíziós jog szempontjából is külön kell kezelni magától a szerződéstől, hiába abba van belefoglalva. Ilyen szabály eddig nem volt a magyar jogrendszerben. Szintén teljesen új, hogy a jogellenesen külföldre vitt kulturális javak tekintetében (pl. ilyenek a Seuso kincsek) a vonatkozó egyezményből, illetve egy UNIDROIT egyezményből kerültek átültetésre főbb gondolatok.
A joghatóság területét érintő újdonság, hogy jogviszony-típusonként eltérően megállapított joghatósági okokat sorol fel a törvény, amely különösen az ember személyállapotával és családi jogviszonyaival kapcsolatos ügyek tekintetében érhető tetten. Ez utóbbi területeken előtérbe kerül a szokásos tartózkodási hely az állampolgársággal szemben, így biztosítva, hogy az adott emberhez, illetve jogviszonyhoz legközelebb álló bíróság járhat majd el.
A külföldi határozatok elismerésével és végrehajtásával kapcsolatban nagy változást jelent, hogy amíg korábban a másik állammal fennálló viszonosság volt az egyik általánosan megkövetelt elismerési és végrehajtási feltétel, az új törvény csak vagyonjogi ügyekben követeli majd meg a viszonosságot, az összes többi ügyben, így például a családjogi ügyekben is, annak hiányában is elismerhető és végrehajtható lesz a külföldi határozat, ha az az egyéb garanciális feltételeknek megfelel.
A kódex terjedelme tehát számottevően növekedni fog. Valóban, de ennek köszönhetően egy sokkal instruktívabb, a jogalkalmazók számára könnyebben áttekinthető, a nemzetközi, illetve európai és nemzeti jogalkotási közegben átláthatóbb jogszabály áll majd rendelkezésre.
Mikortól lesz alkalmazandó?
A törvény várhatóan 2018. január 1-jén lép hatályba, tehát a jogalkalmazóknak nyolc hónapjuk lesz felkészülni rá, úgy, hogy a koncepciót már ismerik, illetve a jogalkalmazói kör részletesen is betekinthetett a jogalkotási folyamatba. A kapcsolódó háttérjogszabályok felülvizsgálata pedig már folyamatban van, tehát várhatóan ezek is el fognak készülni a kellő időben.
Nemessányi Zoltán, jogi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol 2001-ben szerzett jogi diplomát. Jogi szakvizsgáját 2006-ban tette le, majd 2010-ben PhD fokozatot szerzett. 2001-től a PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékén tanársegéd, majd adjunktus, illetve 2010-től a Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszéken adjunktus. 2007-től ügyvéd, 2014-ben a Pécsi Ügyvédi Kamara elnökségi tagja. 2009-től a kezdeményezésére alakult Magánjogot Oktatók Egyesületének az elnöke volt két cikluson keresztül. 2011-ben elnyerte az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíját, 2014-ben a PTE Közgazdaságtudományi Karán okleveles közgazdász képesítést szerzett MBA szakon. Szintén 2014-től a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán adjunktus, illetve ugyanettől az évtől az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkára.
