Az igazságszolgáltatás függetlenségének követelménye újabban ismét a közbeszéd fókuszába került. Bencze Mátyás szerint a modern demokráciák alapját képező állampolgári jogegyenlőség kerülhet veszélybe, ha sérül a bíróságok függetlensége, amely azonban nem öncél. A szakmailag súlyosan fogyatékos döntések, bírói műhibák, vagy vállalhatatlan bírói magatartás esetében a bírák és a bíróságok nem hivatkozhatnak erre az elvre a kritikákkal, vagy épp a felelősségre vonással szemben.
Az igazságszolgáltatás függetlensége újabban a vörösiszap-per és a Hagyó-per kapcsán merült fel a közbeszédben. Németh Szilárd nyilatkozott úgy, hogy a „Fidesz az igazságszolgáltatással kapcsolatban tiszteletben tartja “a bírói függetlenség liberális követelményét”, de az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is érvényt kíván szerezni.” Mit jelent az igazságszolgáltatás és a bírák függetlensége?
Az említett két ügyben hozott ítéleteket ért támadás és az arra adott bírósági és más reakciók jól mutatják, hogy milyen érzékeny téma az igazságszolgáltatás függetlensége. Ezek rávilágítanak arra a kérdésre, hogy vajon mi is a bírói függetlenség értelme. Nem véletlen, hogy ez a jogi és politikai alapelv általában szerepel minden jogállami demokratikus alkotmányban, és azt komolyan is veszik. Ennek értelme az, hogy csak a független igazságszolgáltatás képes biztosítani az állampolgárok közötti jogegyenlőséget, azt, hogy a jogvitás igényeket és a büntetőügyeket a bírák elfogulatlanul, pártatlanul, az ügyben szereplő személyek politikai, gazdasági és egyéb státuszától függetlenül, minden külső illegitim nyomástól mentesen, szakmai standardok alapján bírálják el. Másként fogalmazva: a modern demokráciák alapját képező állampolgári jogegyenlőség kerülhet veszélybe, ha nem tartják tiszteletben a bíróságok függetlenségét. Természetesen mindez azt jelenti, hogy a bírósági függetlenség nem öncél: szakmailag súlyosan fogyatékos döntések, bírói műhibák, vagy vállalhatatlan bírói magatartás esetében a bírák és a bíróságok nem hivatkozhatnak erre az elvre a kritikákkal, vagy épp a felelősségre vonással szemben. A másik oldalról viszont a számonkérésnek, az átláthatóság biztosításának megvannak a maga jogilag szabályozott útjai-módjai, az ilyen igényeket csak a megfelelő formákat betartva lehet érvényesíteni. Önmagában nem lehet ilyen ok, hogy egyik vagy másik döntés valamelyik politikusnak nem tetszik, vagy az, hogy a közvélemény vélt vagy valós elvárása súlyosabb döntést igényelnek.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Az idézett politikusi megnyilvánulással kapcsolatban érdemes azt megjegyezni, hogy a bírói függetlenség bár valóban a politikai liberalizmus egyik alapkövetelménye, és ez az eszmeáramlat formálta a modern jogállamiságot, de ez nem jelenti azt, hogy a bírói függetlenség értékét ne kellene elismernie bármilyen civilizált politikai erőnek, legyen az liberális, szociáldemokrata, vagy konzervatív. Ezért furcsállom az idézett kijelentést, mely azt sugallja, hogy a hazai konzervatív politikai erő tulajdonképpen választási lehetőség előtt áll akkor, amikor elismeri a bírói függetlenség követelményét.
A Kúria elnöke, a Magyar Bírói Egyesület és az OBH elnöke, Handó Tünde is a bírói ág függetlenségére figyelmeztetett a nyilatkozattal kapcsolatosan. Ezek szerint a bíróságok tevékenysége egyáltalán nem kritizálható? Vagy különbséget kell tennünk aszerint, hogy magánszemély, vagy országgyűlési képviselő szájából hangzott el a kritika?
A kérdést illetően több vonatkozásban is megkülönböztetéseket kell tennünk. Meg kell különböztetnünk a kritikát a nyomásgyakorlástól, illetve a jogos kritikát a hangulatkeltéstől, továbbá a szakmai kérdéseket a politikai-erkölcsi kérdésektől, és természetesen az Ön által említett magánszemélyek által tett, illetve közhatalmat gyakorló tisztviselők által gyakorolt bírálatot. Meggyőződésem, hogy minden bírói döntés kritizálható, már csupán azért is, mert a bírói szervezet felett nem áll közvetlen demokratikus kontroll. Ezért az ítélkezés irányával, az ítéletek minőségével kapcsolatos kritika visszajelzésként szolgálhat a bíróságok számára a munkájuk megítéléséről. A kritika lehetőségének alapját az a tény adja, hogy a bírói döntések más szempontból minősülnek szakmai döntésnek, mint mondjuk egy építészmérnöknek, vagy egy orvosnak a szakma gyakorlása során hozott döntései.
Itt elérkeztünk ahhoz a különbségtételhez, amely a jogon belüli szakmai és erkölcsi-politikai kérdések között húzódik meg. Ha a bíróság erkölcsi-politikai kérdésben foglal állást, akkor bárki kompetens lehet kritikát mondani, hiszen ezek olyanok, amelyeket nem tekintünk speciális szakkérdéseknek. Más a kérdés akkor, ha a bíróság valamilyen komplex jogász–szakmai kérdésben foglal állást Természetesen kritikának ekkor is helye van, ám a jogos kritikához szükséges szakmai kompetenciával nem mindenki rendelkezik. Azonban még ez sem zárja ki és nem is zárhatja ki azt, hogy bármelyik állampolgár szakmai ismeretek nélkül kritikát gyakoroljon. A bíróság iránti bizalom ilyenkor megfelelő bírósági kommunikációval állítható helyre. Vagy például megoldás lehetne az ülnökbíráskodás gyökeres megreformálása, amelynek révén állampolgárok szélesebb köre vehetne részt érdemben az ítélkezésben.
Igazán problematikusnak azt tartom, amikor valamely közhatalmat gyakorló politikus foglal állást szakmai kérdésben, az ügy ismeretének hiányában. A közhatalmat gyakorlók által kifejtett ilyen rosszhiszemű kritika már illegitim nyomásgyakorlást jelent, és az ilyen kijelentéseknek jóval nagyobb a súlya, mintha egy kommentelő írna hasonlót egy internetes fórumon.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Mennyiben kell tekintettel lenniük a bíróknak döntéshozataluk során a közvélemény elvárásaira?
Képviseleti demokráciákban a nép akaratát a törvényhozás transzformálja jogszabályokká, amelyeket a bíróságoknak alkalmazniuk kell. Azáltal tehát, ha a bíróságok pontosan és korrekt módon alkalmazzák a szabályokat, a nép akaratát követik. A jogszabályokban megtestesülő népakarattól azonban el kell választanunk a közvélemény pillanatnyi hangulatát, amelyet nagyban befolyásolhat egy-egy ügy tálalása, a média és a politika által gerjesztett indulatok, és amely nagyon gyorsan változhat. Ha működő, stabil jogállami demokráciában kívánunk élni, akkor a bíróságok nem mozoghatnak, éppen a közvélemény akaratának irányába; a népakaratot sokkal inkább azzal szolgálják, hogy ha a jogszabályi kereteken belül az egyes ügyek egyéni sajátosságaira érzékeny módon ítélkeznek.
Az is igaz viszont, hogy a jogszabályi keretek kitöltésekor, amikor a bíró számára mérlegelési lehetőség nyílik, pl. a büntetési tétel meghatározásakor, nem szakadhat el a társadalmi realitásoktól, de ez távolról sem azt jelenti, hogy a pillanatnyi hangulatot kell figyelembe vennie, hanem inkább azt, hogy a döntésének milyen hosszú távú következményei lesznek. Lehet pl. megrovásban részesíteni azt a gazdát, aki a kerítésébe az általa megtermelt javak védelme érdekében áramot vezet, és ez az áram megölt két behatolót, akik éppen lopni akartak. Ez az ítélet nyilván sok ember ízlésének megfelelne, de akkor legközelebb ugyanilyen helyzetben, amikor egy ártatlan kisgyerek a véletlenül a kertbe eső labdájáért akar átmászni, és az áram őt is megöli, akkor a bíróságnak, ha következetes, szintén megrovással kell befejeznie az ügyet. Ezen viszont éppen azok lennének legjobban felháborodva, akik teljesen megelégedtek az előző ítélettel. Ha viszont a bíróság ebben az ügyben másként döntene, akkor a jogbiztonság, az egységes joggyakorlat elve sérülne. Ezért veszélyes, ha a bíróság a közvélemény pillanatnyi hangulatát igyekszik kiszolgálni.
Segíti-e a jogszabályok társadalmi elfogadottságát és az önkéntes jogkövetést, ha a bíróságok döntései megfelelnek a közízlésnek?
A kapcsolat evidensnek látszik, azonban empirikus felmérések azt mutatják, hogy a bírósági ítéletek elfogadottságát, a bíróságok iránti bizalmat sokkal inkább az növeli, ha a bíróságok érthetően, világosan kommunikálják döntéseiket az ügyfelek felé, akik így megértik azt, hogy miért veszítették el a pert, miért mondták ki büntetőjogi felelősségüket. Nem attól lesznek a bírói ítéletek könnyebben végrehajthatók, vagy a bíróságok iránti bizalom mértéke magasabb, ha a bíróságok az egyébként igen nehezen megfogható közízlést próbálják követni.
Volt-e arra példa Magyarországon, amikor a bíró kifejezetten a közvélemény kedvében járva próbált dönteni?
A szakmai meggyőződésem az, hogy több, nagy közfigyelmet kiváltó ügyben a bírói indokolásnak a hangneme, vagy éppen a kiszabott ítélet eltért a bírói gyakorlatban megszokottól. Az eltérés iránya pedig éppen a közvélemény hangulata felé mutatott. Ha nem is beszélhetünk tendenciáról, de több ügyben megfigyelhető, hogy inkább a tapasztalatlanabb bírók próbálnak a közvélemény számára megfelelő ítéletet hozni, és a fellebbezési fórumokon eljáró idősebb, tapasztaltabb bírák azok, akik „helyreteszik” az ilyen törekvéseket. Konkrét ügyet azért nem említenék, mert ha az ember az eddigi kutatási tapasztalatai alapján akár 99%-ban meg van győződve arról, hogy a közvélemény befolyásolta a döntést, a fennmaradó 1%-os tévedési lehetőség miatt nem lenne korrekt ítéletet mondani.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Lehet-e értelmezni, és amennyiben igen, pontosan mit takarhat az elszámoltathatóság követelménye a bíróságok esetében? Ennek hátterében az áll, hogy még a független hatalmi ágnak tekintett igazságszolgáltatás is a népfelség elvéből származtatja legitimitását?
Én is úgy gondolom, hogy a bíróságok elszámoltathatóságának elvét csak a népfelség elvéből lehet levezetni, máskülönben nem volna értelme e követelménynek. Az elszámoltathatóságnak hosszú ideje kialakult rendszere van, ez jelenti egyrészt a bíróságon belüli mechanizmusokat, mint pl. a fegyelmi eljárásokat, amelyek akár a bíró eltávolításával is járhatnak; az előmeneteli rendszert, amelyben a sokat hibázó bíróra nem vár karrier; és a megfelelő jogi keretek betartása mellett a bírák ellen is indulhat büntető vagy szabálysértési eljárást, amennyiben a kötelességszegésük büntető vagy szabálysértési jogszabályokba is ütközik.
A bírói függetlenség követelménye miatt a kívülről történő elszámoltatás csak jóval gyengébb lehet. Ha megfelelő szakmai, kritikai nyilvánosság működik egy adott országban, akkor a jogtudósok, jogi szakértők, civil szervezetek kritikái is késztethetik korrekcióra a bírósági rendszert. A fentiekben kifejtettek alapján azonban a másik két hatalmi ág képviselői nem számoltathatják el közvetlenül a bírákat a döntéseikért. Egy ilyen rendszert már nem lehetne jogállamnak nevezni.
Mennyiben más ez azokban az államokban, ahol a bírákat is a nép választja?
Amikor az előző kérdésre választ adtam, akkor az európai kontinentális országok bírósági rendszereinek sajátosságait tartottam szem előtt. Bonyolultabb a helyzet az angolszász jogi világban, ahol a bíróságok és a politika közötti kapcsolat a történeti fejlődés folytán sokkal közvetlenebb, mint nálunk. Ez a közvetlen kapcsolódás egyrészt az esküdtszéket jelenti, amely 12 vagy 15 laikus személyből áll, és nagyon sok fontos ügyben ők mondják ki a döntő szót anélkül, hogy a szavazásban a szakbíró részt venne. A másik közvetlen kapcsolódási pont az, hogy vannak olyan államok, elsősorban az USA számos tagállama, amelyekben a szakbírókat is közvetlenül a nép választja. Mindkét megoldás működésének a következménye az, hogy bizonyos társadalmi nézetek közvetlenebbül hatnak az ítélkezésben, mint a szakmai alapon működő kontinentális bíróságok esetében.
A teljes képhez azonban azt is tudni kell, hogy az összes jogvitás ügy rendkívül kis százaléka jut el a bíróságra, és abba a szakba, ahol az esküdtszék hivatott dönteni. Az esküdtszék ráadásul ténykérdésben dönt, így pl. abban a kérdésben, hogy bűnös-e a vádlott vagy nem, de a büntetést már a szakbíró szabja ki. Egy ilyen esetben tehát megoszlik a döntési kompetencia a laikusok és a szakbírók között, a szakmai kontroll az esküdtszék döntésével együtt biztosított.
A választott szakbíró esetében természetesen felmerülhet az, hogy újraválasztása érdekében a közvéleménynek tetsző, populista döntéseket hoz, azonban azt is tudni kell, hogy az angolszász jogrendszerekben a bírói hivatás a jogászi pálya csúcsát jelenti, és a bírói pozícióval járó tekintély, ennek súlya és hagyományai megfelelő korlátot jelentenek a közvélemény jogi kereteket figyelmen kívül hagyó kiszolgálásával szemben. Én magam nem hallottam olyan esetről, amikor amerikai bíró jogi szempontból abszurd döntést hozott volna csak azért, hogy kiszolgálja az uralkodó közhangulatot. Ebből is látszik, hogy az elszámoltathatóságot nem azokra az esetekre találták ki, amikor a bírói döntés nem találkozik a közhangulattal.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Milyen szerepe van a médiának a bíróságok megítélésének alakításában?
Én nem beszélnék általánosságban a médiáról. Ha egy-egy perről, eseményről többféle médium többféle szempontból ad hírt, vagy eltérő módon tálalja, kommentálja az eseményeket, az nem probléma akkor, ha egyébként a sajtó által minden társadalmi érdek, vélemény képviselve van. Ilyenkor a média egésze együttesen közvetíti a teljes képet. A probléma ott kezdődik, ha bizonyos típusú vagy kötődésű újságok, tartalomszolgáltatók erőfölényben vannak a piacon; és egy adott kör számára nem tetsző ítéleteket egyoldalú módon mutatnak be a közvélemény számára.
Külön kategória a bulvár média, amely természetesen rendkívül érzékeny a közvélemény figyelmét kiváltó ügyekre, és nyilván azok leginkább problematikus aspektusait fogja kiemelni, akár az érzelmekre hangolt körítéssel együtt. Ebből a szempontból természetesen felvethető a média felelőssége, azonban a bíróságoknak számolniuk kell azzal, hogy ez a fajta megközelítés a piaci logika talaján áll, s nem lehet elvárni bizonyos típusú médiumoktól, hogy kiegyensúlyozott, a szakmai részletekre is odafigyelő tudósításokkal számoljanak be a nagy port felvert perekről. Ekkor a bíróságnak kell mindent elkövetnie annak érdekében, hogy megfelelő kommunikációval, proaktív módon úgy magyarázza a meghozott döntéseket, hogy az mindenki számára „emészthető” legyen. A közvéleményt érdeklő részeket akár profi PR szakemberek segítségével is tálalhatja. Ha a magyar bíróságok a sokszor hangoztatott „szolgáltató” bíróság koncepcióját komolyan veszik, akkor erre a saját érdekükben is törekedniük kell.
Számtalan esetben elhangzik az igazságtalannak tartott bírói ítéletek kapcsán, hogy a bíróságokon nem igazságszolgáltatás, hanem csupán jogszolgáltatás zajlik. Értelmezhető-e ez a frázis?
Ennek a jogászi körben frappánsnak tartott közhelynek van valóságalapja, mégpedig az, hogy a jogszolgáltatás igazsága sokszor nem találkozik az érintettek, vagy a közvélemény igazságérzetével. Ennek ellenére a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás semmiképpen nem tekinthetők egymással ellentétes kategóriáknak. A jogszolgáltatást úgy jellemezném, hogy az – amennyiben az ideálist megközelítő módon működik – az egész politikai közösség hosszú távú igazságossági megfontolásaival esik egybe. Ahogy már említettem, azt is az igazságosság részének tekinthetjük, ha a bíróságok kiszámíthatóan, előre láthatóan működnek, az ítéleteiket a jogszabályok és a megfelelő szakmai standardok alapján hozzák meg. Ekkor tudják garantálni a közösség tagjai számára a jogbiztonságot, amely az igazságosság egyik aspektusa. Esetenként elképzelhető az, hogy ez a hosszú távú igazságossági érdek nem felel meg az érintettek személyes igazságérzetének, azonban ez az ára annak, hogy a rendszer a jogegyenlőséget biztosítva, megbízhatóan, kiszámíthatóan működjön. Olyan ez, mintha a modern ipari sorozatgyártást hasonlítanánk össze a középkori céhes mesteremberek munkájával: elképzelhető, hogy a futószalagon gyártott termékek nem annyira tartósak, esetleg selejtes is akad közöttük, azonban nagyságrendekkel szélesebb vásárlói réteget érnek el, nagyságrendekkel több ember számára biztosítják a hozzáférést ezekhez a javakhoz. Az előnyök tehát messze meghaladják a hátrányokat, és valahogy így van ez a modern „iparszerűen” működő igazságszolgáltatással is.
Emellett a bíró nincs attól elzárva, hogy ha mérlegelési jogkörben hoz döntést, akkor az igazságossági szempontokat is figyelembe vegye. Ilyen a már említett büntetéskiszabás, amikor a bíró az eset összes körülményére tekintettel az általa leginkább igazságosnak tartott büntetést szabja ki. Tehát a modern igazságszolgáltatás, amennyiben jól működik, makro- és mikro-szinten egyaránt az igazságosság megvalósulását szolgálja.
Bencze Mátyás a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense és dékánhelyettese, illetve az MTA TK JTI tudományos munkatársa. 2012-2013-ban tagja volt a Kúrián működő egyik joggyakorlat-elemző csoportnak. 2000 és 2005 között büntetőbíróként dolgozott Hajdú Bihar megyében. Fő kutatási területe a bírói ítélkezés szociológiai problémáinak vizsgálata, és a kelet-közép európai ítélkezési gyakorlat összehasonlító elemzése. Több alkalommal folytatott kutatómunkát Edinburgh-ban és Aberdeenben. Jelenleg egy nemzetközi kutatást vezet, amelynek célja a bírói ítélkezés minőségi mércéinek meghatározása.
