Kecskés Gábor nyerte idén az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjainak egyikét. Pályaművében a vízhez való jog nemzetközi jogi elméletéről és gyakorlatáról írt. Ez adta a beszélgetés apropóját, de végül Indiáról, sportról és főzésről is szó esett.
Gratulálok az elismeréshez és szeretném megkérdezni, hogy mit jelent Önnek ez a díj, mennyiben befolyásolja pályája alakulását?
A díjat egyrészt a múltban végzett kutatásaim elismerésének, másrészt – a jövő felé tekintve – egyfajta bíztatásnak is érzem. Két éve kezdtem el a vízhez való jog témakörével szélesebb kontextusban, az emberi jogi problémák körében foglalkozni. A kutatás során, ahogy egyre jobban elmélyültem a témában, számos olyan vetület került felszínre, amit a kutatás kezdetén még nem is feltételeztem. Előkerült például az ún. hidro-konfliktusok, azaz a vízért folyó konfliktusok jelensége, ami döntően Afrika és Ázsia egyes vidékein államközi konfliktusok központi kérdését, néhol kiindulópontját is jelenti. A tanulmány írása megerősített abban, hogy a vízhez való hozzáférés, illetve a vízhez való jog kérdésére a tudományos közösség is fogékony. Azóta kiemelten figyelem a hazai gyakorlatot, a sajtó is egyre többet foglalkozik a kérdéskörrel. A döntéshozók mellett immáron a tudományos közösség is felfigyelt a témára, és nagy örömömre úgy ítélte meg, hogy az írásom e tárgykörben tudományosan értékes dolgozat, melyet díjjal érdemes honorálni. Emellett azt érzem, hogy az elismerés magának a területnek is szól. Sajnos számos példa van arra, ha nem is Európában, hogy a környezeti problémákat olykor „feláldozzák” a gazdasági fejlődés „oltárán”. Egy környezetvédelmi tárgyú díj segíthet ennek a feloldásában, vagy legalábbis kissé közelebb viheti az emberekhez ezt a kérdést. Ma sokan úgy állnak a környezetvédelemhez, hogy az – addig, amíg egy adott helyszínen gyár épül, és ez munkahelyeket teremt – nem érdekes, illetve másodlagos az egyéb szempontokhoz képest. Holott a kettőnek van, vagy kell, hogy legyen egy ésszerű egyensúlya.
A másik két pályázó ökológus és biológus volt. Gondolja, hogy a jog eszközeivel is hatékonyan lehet fellépni a környezet védelméért? Ha igen, hogyan?
Ha az ökológusok, biológusok által kísérletekkel feltérképezett, tudományosan bizonyított méréseket a közvélemény elé tárják, az sokszor sajnos megmarad a tudományos érdekesség szintjén. Ha valóban meg akarunk oldani egy környezetvédelmi kérdést – akár egy állatfaj, növényfaj védelmét – akkor ezt jogi kötelezettséggé kell transzformálni. A jogászok szerepe azt vizsgálni, hogy az adott kérdést hogyan lehet a jogrendszer egészével összhangba hozni, és így az ökológusok, biológusok által megfogalmazott téziseket a jogi normák nyelvére lefordítani.
Ismerve a nemzetközi jog jogérvényesítési metódusát, vagy például a kiotói jegyzőkönyv kétes sikerét, nem illúzió ez?
Azt látni kell, hogy a környezetvédelmi jog a nemzetközi jogon belül egy nagyon fiatal terület. A tengerjog vagy a háború joga már az ókorban is létezett bizonyos formában. A nemzetközi környezetvédelmi jog „születése” csak az 1972-ben rendezett ún. stockholmi konferenciához köthető. Azaz, ez a terület csupán négy évtizedes múltra tekint vissza, következésképpen még a nemzetközi jogon belül is nagyon „fiatalnak” számít. Ezért nem várhatjuk el a nemzetközi jog ezen ágától, hogy ugyanolyan hatékonyan működjön, mint más – annál jóval régebbi és kiforrottabb – területek. A nemzetközi környezetvédelmi jog mindenesetre az intézményesülés, a „szerves fejlődés” útjára lépett. A következő évtizedek, vagy a későbbi korszakok mutatják majd meg a terület kibontakozásának irányait, ezzel együtt pedig a hatékonyságot, a szabályok kikényszeríthetőségét. Kiotót, a kiotói fiaskót sokan a fiatal környezetvédelmi jog kudarcaként, mélypontjaként említik, ami ráadásul létrejöttéhez képest viszonylag korán érte. Viszont én azt is látom, hogy mára majdnem minden veszélyeztetett természeti elemre vonatkozik valamilyen nemzetközi norma, ami akár 15 évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt.
Írásaiban a nemzetközi jog számos más területével is foglalkozik (állami felelősség kérdése, a nemzetközi jog szankciói, az iraki háborúval kapcsolatos kérdések). Jól látom, hogy mégis a környezetvédelem az a terület, ami leginkább foglalkoztatja, és ha igen, miért esett erre a területre a választása?
Az állam felelőssége, a szankciók és a környezetvédelmi jog nagyon jól összekapcsolható területek, számos közös aspektussal. Valójában a környezeti kárfelelősség is akkor ér valamit, ha a szabályok megszegését szankcionálni lehet, azaz a felelősséget nemzetközi bírói fórum megállapítja, vagy akár csak perelni lehet annak megállapításáért. Sok olyan környezetvédelmi szerződés létezik, ahol kifejezetten hangsúlyos a felelősségi kérdés. Nyilvánvalóan akkor ér valamit a jogi norma, ha azt felelősségi szabályokkal tudjuk ellátni. Ezek összekapcsolódó pontok, tulajdonképpen egy nagy halmaz részegységei. Ha már a nemzetközi környezetvédelmi jog nehézségei szóba kerültek, az állami felelősség nehézségeiről ugyanígy beszélnünk kell. Itt a gondot az jelenti elsősorban, hogy az államok nem érdekeltek olyan normák megalkotásában, amelyek adott esetben a felelősségüket határozzák meg. Számomra itt jön a „kutatói” kihívás. Adott egy még nem igazán kiforrott környezetvédelmi jog és egy hasonlóan kiforratlan felelősségi jog. A kettő találkozása – értelemszerűen – még több problémát vet fel. Viszont, láthatóan vannak már a problémák kiküszöbölésére alkalmas mechanizmusok. Én ezeket próbálom fejtegetni – boncolgatni, ami rendkívül izgalmas feladatot jelent.
Tanárként hogy látja: a joghallgatókat – és a fiatalságot általában – foglalkoztatja a környezetvédelem?
Az gondolom, hogy a fiatalság esetében – például az utcai aktivistákban vagy magában az aktivitásban – van egyfajta forradalmi hevület, ami még a hatvanas-hetvenes évek európai zöldmozgalmainak érvrendszerével működik. 2011-ben járunk, pár dolgot mára át kellene értékelni. Meghaladottnak érzem azt a fajta radikalizmust, amely minden atomerőmű helyére erdőt telepítene, a realitásokat és a szükségleteket teljesen figyelmen kívül hagyva. Viszont az olyan megnyilvánulásokban, mint amilyen a szelektív hulladékgyűjtés – amit, ha minimálisan is, de a környezeti gondolatiság érvényesülésének tekinthetünk – a fiatalok sokkal aktívabbak, mint az idősebb korosztályok.
Ha a hallgatókra gondolok, náluk nagyon pozitívak a visszacsatolások. A szemináriumi csoportjaimnak ki szoktam adni bírósági anyagokat, jogeseteket, amiket aztán közösen megbeszélünk. Ilyenkor – szeminárium lévén, nem klasszikus, katedráról tartott előadásról van szó – a környezetvédelmi esetek, tanulmányok ismertetése során merülnek fel a legizgalmasabb kérdések. A hallgatók maguk is közelinek érzik a problémát. Lehet, hogy erőltetettnek tűnik, de a globális felmelegedés, a napjainkban zajló természeti folyamatok kapcsán az ember valamelyest elgondolkodik a saját felelősségén is. Ezen túl pedig felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni államközi szinten, a nemzetközi jog szintjén? De ezek a kérdések a mindennapos rutinműködések körében is előjönnek a fiatalokból. A hallgatóknak rendkívül kreatív ötleteik vannak. Elképzeléseik széles sávon mozognak, az említett „forradalmi” vonaltól egészen odáig, hogy „inkább munkahely legyen, mint környezetvédelem”. A legjellemzőbb viszont, hogy rendkívül toleránsak, hajlandóak meghallgatni a másik érveit is, és – ha nem is értenek ezzel feltétlenül egyet – elgondolkodnak az egyéb, akár a saját álláspontjuktól homlokegyenest eltérő szempontokon is.
És a felnőtt társadalom környezettudatossága vajon befolyásolható a jog eszközeivel?
Nehéz a nevelés eszközeivel felnőtt emberekre hatni. Az lenne a fontos, hogy a problémakört közel tudjuk hozni az emberekhez, hogy érezzék, a folyamatok az ő életüket és gyermekeik, unokáik életét, boldogulását befolyásolják. Ez nem annyira jogi, mint inkább szociológiai, pedagógiai, közgazdasági vagy egyéb kérdés, de a jog eszközeivel ezeket a különböző szempontokat képesek vagyunk integrálni.
Anélkül hogy provokálnám, megkérdezem, hogy ma a jogalkotón, a jogalkotás irányain lát környezettudatos, vagy ebbe az irányba ható gondolkodást?
Azt gondolom, hogy láthatók, „tapinthatók” ezek az irányok. Talán nem független ez a hozzáállás az uniós tagságunktól sem. Koppenhága előtt az Európai Unió úttörő szerepet vállalt a klímaváltozás elleni küzdelemben, amely összességében azonban nem értékelhető sikeres vállalkozásnak, de a jogalkotók, a politikai döntéshozók immáron több kormány óta felismerték a problémát. Közben a jogalkotás területén is jelentős lépések történtek, hiszen egyre több jogi norma foglalkozik a környezeti tárgyú ügyekkel – legyen ez akár a klímaváltozással, akár más környezetvédelmi témával kapcsolatos. Emellett a civil szféra esetében azt látom, hogy érdekeit egyre hatékonyabban tudja „becsatornázni” a politikai döntéshozatalba.
Min dolgozik jelenleg?
A legfontosabb most a doktori értekezésem. Ezt a környezeti kárfelelősség nemzetközi jogi vonatkozásairól írom. Rendkívül foglalkoztat az állami felelősség és a környezetvédelmi jog találkozása, mivel nagyon érdekes az a fajta problematika, amikor két nem megfelelően felvértezett és kevéssé kiforrott terület „találkozik”. Vizsgálataim elsősorban azon nemzetközi szerződésekre vagy egyéb dokumentumokra terjednek ki, amelyekből a tárgykör kötelező normái kiolvashatóak; az ezek közötti kölcsönhatások feltérképezése rendkívüli fontossággal bír. Ezen túl a környezeti kár fogalmát is elemzem, hisz – mivel nincs egységes kárfogalom – ez sokszor a nehézségek eredője. A vonatkozó bírósági esetjogot pedig azért tekintem át, mert egy bírósági ítéletnek kimondva-kimondatlanul mindig van egyfajta orientáló szerepe is. Segíthet az esetleg homályos elgondolások feloldásában, segíthet értelmezni, hogy mit is jelent egy-egy szakasz egy nemzetközi szerződésben, az adott szakasz milyen kötelezettségeket ró a címzettekre. Tényleg nagyon jó iránytű lehet. És az eltelt néhány évtizedben számos környezeti tárgyú ügy került nemzetközi bírói fórumok elé (magyarként elég csak az ún. Bős-Nagymaros ügyre gondolni), melyekből nagyon sok értékes és előremutató következtetés levonható.
2010 februárjában egy nemzetközi perbeszédversenyen vett részt Indiában. Mesélne az ott tapasztaltakról?
Egy győri kolleginával, dr. Ganczer Mónikával indultunk a versenyen. A szervezők egy fiktív jogesetet találtak ki, melynek megoldásakor létező nemzetközi szerződéseket alkalmazva kellett érvelnünk, lényegében tehát egy per-szimulációt végeztünk. A „bírák” a szervező és vendéglátó Gudzsarát állam jogi egyetemének oktatói, kutatói, illetve neves külföldi kutatók közül kerültek ki. Egyszer a felperes, egyszer pedig az alperes – szintén fiktív – állam képviseletében jártunk el, így mindkét fél érvelését magunkévá tettük. 2009 decemberére egy 40-50 oldalas írásbeli periratot kellett elküldenünk a verseny szervezőinek, amely voltaképpen a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság által is elvárt formai, tartalmi követelmények és előírások szerint volt felépítve és szerkesztve. A szóbeli megnyilatkozás már jobbára az érvek szintetizálásáról szólt. Az indiai, nepáli, pakisztáni és amerikai csapatokon kívül mi voltunk külföldiek, ami annyit jelent, hogy Európából csak mi érkeztünk. A jogesetünk – a jelenlegi indiai problémákra is reflektálva – a gazdaság versus környezetvédelem témakörét érintette. Ennek „tárgyiasult” vetületeit mindvégig láthattuk, érezhettük az indiai tartózkodásunk ideje alatt. Elmentünk például egy korábban tiszta folyó mellett, aminek a vize mára teljesen pirossá vált a szennyeződéstől. Láttunk két focipályányi területen felhalmozott, több méter magas szemetet, ahol a gyerekek – akár egy játszótéren – játszottak. Emellett persze látható a hatalmas gazdasági fejlődés is, amelynek azonban nagyon súlyos ára van. Az ottlét mindezek mellett – nem is beszélve a sokszor fojtogató, már-már fájdalmat okozó szmogról vagy az európai szemmel kaotikusnak tűnő közlekedésről – hatalmas élmény volt, és miután hazajöttem, bevallom, pár hétig azért visszavágytam.
Megkérhetném, hogy mondjon pár szót a távlati terveiről?
Az oktatói és a kutatói munkát nagyon kedvelem. Amíg tudom, és amíg kedvvel csinálom, addig ezt a két dolgot szeretném művelni. Ezek nyilvánvalóan kiegészítik egymást. A kutatásaimban elért eredményeimet nagyon szívesen osztom meg – és úgy érzem, meg is kell osztanom – a hallgatókkal. Nagyon szeretek írni, publikálni, és még rengeteg téma vár rám. Sokat ezek közül egyelőre nem is látok, mint ahogy a vízjog kapcsán is csak a kutatási munka közben „találtam rá” az ún. hidro-konfliktusok problémakörére. A témákat mindenesetre a környezetvédelmi jog, a nemzetközi jog és ezek alpontjai körül képzelem el. Az angol és a német mellett most fejlesztem a francia nyelvtudásomat is, hogy egy publikálásra-kutatásra is alkalmas tudást szerezzek.
A nyelvtudásról – pontosabban a tanulásról jut eszembe: az életrajzában láttam, hogy tanult Montpellier-ben, ahol nukleáris jogi diplomát szerzett. Elmondaná, hogy mit takar ez?
Az International School of Nuclear Law kéthetes kurzusán vettem részt, melyet az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége és a Montpellieri egyetem közösen szervezett. Az angol nyelvű kurzus során a nukleáris jog teljes spektrumát megismerhettük, az előadásokat és egyéb – szemináriumi jellegű – foglalkozásokat neves szakértők tartották, akik mind a mai napig a nukleáris jog elméleti és gyakorlati részében rendkívüli jártassággal bírnak. A diploma megszerzése három elemből állt. Egyrészt a kurzuson nyújtott teljesítményünket pontozták a helyszínen; másrészt hazaérkezvén kaptunk rövidebb és hosszabb esszé-jellegű feladatsorokat, amelyeket határidőre ki kellett dolgoznunk, harmadrészt pedig el kellett készítenünk – pár hónap alatt – egy nagyobb ívű értekezést. A három elemből alkotott pontszám alapján lehetett megszerezni a diplomát. Az értekezésemet egyébiránt a nukleáris kárfelelősség témakörében írtam. Meg kell, hogy mondjam, az itt szerzett tudás és tapasztalat nagyon hasznos számomra; ezt egyébként kamatoztathattam is, amikor például Moszkvában egy nukleáris jogi munkaértekezleten vettem részt.
Ha ennyi munka mellett egyáltalán marad még szabad ideje, megkérdezhetem, hogy mivel tölti?
A sportot imádom. Nézni is, csinálni is – bár ez utóbbira egyre kevesebb időm marad. Gyakorlatilag nincs olyan sportág, amit ne néznék szívesen, és amiben ne találnék örömet. A többhetes kerékpárversenyekért – amelyekből egy-egy táj, országrész történelmi, kulturális és gasztronómiai jellemzőit, érdekességeit is megismerhetjük – vagy a nagyobb sporteseményekért például rajongok; ezeket, ha tehetem, végigkövetem. Mostanában futok, régebben teniszeztem – ez jelenleg nagyon hiányzik. Legújabban szívesen kipróbálnám a curlinget is. Ténylegesen központi szerepe van a sportnak az életemben. Emellett Agatha Christie egy-egy könyvére vagy Sir Arthur Conan Doyle egy-egy regényére mindig jut időm. Újabban imádok főzni is. Általában mindent, de most az Indiában (és pakisztáni baráttól) szerzett újabb receptek hoztak lázba.
Köszönöm szépen a beszélgetést, és további sikereket kívánok a Jogi Fórum Szerkesztősége nevében az élet minden területén!
————————————————————————–
Szakmai életrajz:
Kecskés Gábor 1983. január 30-án született Komáromban. Középiskolai tanulmányait a tatai Eötvös József Gimnáziumban folytatta, ahol 2001-ben érettségi vizsgát tett.
2001 és 2006 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Győri Tagozatának hallgatója, jogász diplomáját 2006-ben szerzi meg. Egyetemi tanulmányai alatt érdeklődése fokozatosan a nemzetközi jog tudománya felé fordult.
2006-ban felvételt nyer a Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskolájába, ahol levelező tagozatos doktoranduszként kezdi meg posztgraduális tanulmányait. Egyidejűleg – megbízott előadóként – a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának (később: Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar) Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszékén kezd oktatni, ahol döntően nemzetközi jogot és az ehhez kapcsolódó tárgyakat oktatja, több szakon is.
2006-tól az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, e minőségében a Jogelméleti és Nemzetközi Jogi Osztály keretein belül folytat jogtudományi kutatásokat. 2007-ben részt vesz az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége, valamint a Montpellieri Egyetem közös nyári, nukleáris jogi kurzusán, ahol 2008-ban nukleáris jogi diplomát szerez. A diploma megszerzéséhez szükséges angol nyelvű disszertációját a nukleáris kárfelelősség elméleti és gyakorlati vonatkozásairól írja.
2009-ben abszolutóriumot szerez a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában. Ugyanettől az évtől az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos titkári feladatait is ellátja.
2010-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának tanársegédjeként oktat.
2010 júliusában nemzeti konzultánsként vesz részt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség regionális munkaértekezletén, Moszkvában.
2011-ben a vízhez való jog nemzetközi jogi vonatkozásairól írott tanulmányával elnyeri az MTA elnöke által alapított Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat.
Tagja a Nemzetközi Jogi Egyesület magyar tagozatának, a Nemzetközi Nukleáris Jogi Társaság nukleáris biztonsággal, valamint a nukleáris felelősséggel és biztosítással foglalkozó munkacsoportjának, a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének, illetve a Jogi Iránytű c. online periodika szerkesztőbizottságának. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a 20-at, amelyek magyar és angol nyelven kerültek publikálásra.
Kecskés Gábor angol és német nyelvből rendelkezik államilag elismert nyelvvizsgával.
