Dr. Szinger András, az Artisjus Szerzõi Jogvédõ Iroda Egyesület jogásza. (Gyakoribb olvasóink emlékezhetnek, õ volt az, aki a szerzõi jog, és az Artisjus oldaláról válaszolt a korábban a Jogi Fórumon publikált dr. Muraközy Gergely: Tiszta Amerika… címû cikkben felvetett kérdésekre.) Az egyesület munkájáról általában, az Internetes vonatkozásról pedig külön is kérdeztük, a téma -legalábbis hazánkban- újszerû jellege miatt.
– Igen keveset tud az átlagember az Artisjusról, és amikor felmerül valahol a neve, riktán hozható kellemes dolgokkal kapcsolatba (Persze van kivétel). Általában perek, jogdíjak kapcsán hallható az egyesület neve. Összefoglalná röviden az Artisjus tevékenységét, történetét?
Az Artisjus a zenei és irodalmi szerzõk egyesülete, melynek fõ tevékenységi területe a felhasználás módja, jellege miatt a szerzõk által egyedileg nem gyakorolható szerzõi jogosítványok érvényesítése, azaz a szerzõi jogdíjak felhasználóktól történõ beszedése, majd a szerzõk közötti felosztása. Ezt a tevékenységet hívja a szerzõi jogi törvény (1999. évi LXXVI. tv., Szjt.) közös jogkezelésnek. Az Szjt. néhány nevesített felhasználási módnál utal arra, hogy az adott felhasználás engedélyezése nem a szerzõ által közvetlenül, hanem a közös jogkezelést végzõ, és a törvény rendelkezései alapján a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterének közleménye útján e célra nyilvántartásba vett közös jogkezelõ szervezetek valamelyike útján történik. Az Artisjus tevékenységi köre mindezek alapján kiterjed az irodalmi és zenemûvek nyilvános elõadásának (koncertek, rendezvények, vendéglátóipari zenefelhasználás), mechanikai többszörözésének (hangfelvétel, illetve zenemûvet tartalmazó videofelvétel vagy CD-ROM kiadása), sugárzásának (televízió, rádió), kábeles továbbközvetítésének (kábeltelevízió) vagy más módon (pl. internet útján) a nyilvánossághoz történõ közvetítésének jogosítására. Fontos megjegyezni, hogy a törvény csak a már nyilvánosságra hozott, és nem színpadra szánt mûvek felhasználásának engedélyezését adja kötelezõen közös jogkezelésbe. (Ezeket hívja összefoglalóan ún. “kisjogos mûveknek” a szerzõi jogi szakzsargon, szemben a szerzõ által közvetlenül jogosított “nagyjogos” mûvekkel (pl. színdarabok), illetve felhasználási módokkal (pl. könyvkiadás).
Vannak olyan esetek is, amikor a jogszabály a szerzõnek nem engedélyezési jogot biztosít, csak méltányos díjigénnyel ruházza azt fel. Ilyen pl. bizonyos magáncélú (ezért nem engedélyköteles) másolások “ellentételezéseként” beszedett átalányjellegû üres hang- és képhordozó-jogdíj, azaz közismertebb nevén az üreskazetta-jogdíj. Ennek kezelését szintén az Artisjus végzi.
Ezen – még a fenti nagyon vázlatos összefoglalóból is láthatóan – igen sokrétû és nem egyszerû feladatokat természetesen nem maguk a szerzõk, hanem az Artisjus kb. 150 fõs munkaszervezete látja el. A jogdíjak kezelésén túl számos más szolgáltatással is állunk a szerzõk rendelkezésére, pl. mûpéldány-nyilvántartás és letét, illetve szerzõknek ingyenes szóbeli jogi tanácsadást is biztosítunk.
Az Artisjus jogelõdjét, a MARS Szövetkezetet 1907-ben alapította Huszka Jenõ. Miután népszerû mûveit országszerte játszották, de az elõadások után jogdíjat nem kapott, létrehozta a szerzõk érdekképviseleti tömörülését, melyet aztán a gyakorlat, majd a jogalkotás közös jogkezelõ szervezetté erõsített. 1952-tõl állami szervként Szerzõi Jogvédõ Hivatal néven, 1998 óta pedig egyesületi formában mûködik az Artisjus. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat ápolunk a külföldi jogvédõ társaságokkal, melyeknek irodalmi és zenei repertoárját Magyarországon kölcsönös képviseleti szerzõdéseink útján kizárólagosan jogosítjuk.
Végül kérdésében írja: “amikor felmerül valahol az Artisjus neve, riktán hozható kellemes dolgokkal kapcsolatba”: ez nézõpont kérdése. Nem állítom, hogy kellemes dolog nekünk jogdíjat fizetni, de határozottan kellemes dolog egy jó CD-t vagy egy koncertet – akér élõben, akár a rádióban, tévében, interneten – meghallgatni. A szerzõknek pedig ritkán kellemetlen, ha jogdíjat kapnak. Ahhoz, hogy a zene is szóljon, és a szerzõ is megkapja a jogdíját, szükséges az Artisjus tevékenysége is.
– A szerzõi jogvédõk sehol sem népszerûek a világban. Mi lehet a szembeszegülés oka? Egyszerû hatalommal szembeni ellenállás, esetleg teljesen prózai módon a spórolni vágyás, vagy van valami más is a háttérben?
Talán nem is feltétlenül célja a jogvédõknek az óriási népszerûség elérése. Hatékony és pontos munkával a népszerûség és a szembeszegülés két véglete között valahol középre, a társadalom megbecsült szervezetei közé szeretnénk tartozni. Valamiféle állami hatalomról beszélni ebben az esetben pedig egyszerûen félreértés.
A szembenállás oka többrétû. Egyrészt az átlagember elsõsorban “befizetõként” találkozik az Artisjus-szal, a szerzõi jogdíjat pedig általában valamiféle adónak tekintik, pedig alapja, rendeltetése és a “beszedés” módja is gyökeresen eltér az adóktól. A szerzõi jog rendszere nem egyszerû, különösen a közös jogkezelésnek van számtala “bugyra”. A bonyolult jogi magyarázatok, indokok gyakran nem igazán érthetõk az átlagember számára, s azokat – mint azt több internetes fórumon is olvashattuk – a “kopirájtlobbi” vagy a “szerzõi jogász maffiózók” legújabb “jogi disznóságának” tartják.
A hatalommal – jelen esetben a vélt hatalommal – szembeni ellenállás nyilván pszichológiai, szociálpszichológiai okokkal is magyarázható, bizonyos esetekben, bizonyos rétegek szemében értékként jelenhet meg a “hatalmi kényszer” – sõt, mindenfajta jogi kötelezettség – elutasítása, s ennek harsány kommunikálása. Különösen az – általam mellesleg nagyon kedvelt – online vitafórumok anonim közönségének egyes tagjaira jellemzõ ez a viselkedés (itt fõleg az Index fórumaira gondolok).
Van példa egyébként arra is, hogy a jogvédõ szervezetek a társadalom elfogadott, integráns részét képezik. Skandináviában, ahol a világon a legmagasabbak a jogdíjak, a jogosítás teljesen zökkenõmentesen zajlik, az emberek egyszerûen elfogadják, hogy a felhasználás ellenértékeként jogdíjat kell fizetniük. (Finnországban pl. még a lutheránus egyház is szerzõdéses kapcsolatban áll a finn jogvédõvel.) Igaz, a skandináv társadalmak merõben más mentalitású – és magasabb jövedelmi szintû – emberekbõl állnak, fejlettebb közéleti kultúrával rendelkeznek.
– Beszélhetünk-e Magyarországon a rendszerváltás elõtt a szerzõi jog szempontjából hibásan szocializálódott rétegekrõl, vagy a probléma ugyanúgy, ugyanolyan mértékben létezett régebben is, mint napjainkban? Netán a sajtó nagyítója az, ami ezen ügyek jelentõségét felerõsíti?
Nem feltétlenül a rendszerváltás idõpontja a vízválasztó, hiszen egészen 1997 végéig állami szervként, nevében is hivatalként mûködött az Artisjus. Én úgy érzékelem, hogy a társadalom nagy részében még ma is teljesen ugyanaz a kép él az Artisjusól, mint anno, azaz egy közjogi hatósági jogkörrel felruházott, állami igényérvényesítõ szervnek látnak bennünket. Igyekszünk a magunk eszközeivel – jómagam elsõsorban a napi telefonos megkeresések, e-mailek, illetve az ehhez hasonló interjúk alkalmával – hangsúlyozni, hogy ma már nem errõl van szó. Az Artisjusról azonban még mindig nem feltétlenül a szerzõi társadalmat képviselõ magánjogi, számos jogi technikával célzottan megerõsített érdekérvényesítõ egyesület képére asszociál az átlagember.
Ezt a média oldaláról is meg tudom erõsíteni, hiszen sok cikkben még hivatalként aposztrofálják az Artisjus-t. A médiának általában pusztán a szenzáció a hírértékû, nem pedig a normális ügyvitel.
– Elõfordul, hogy a felhasználók okkal emelnek szót a jogvédõk gyakorlata ellen, legyen az akár törvényi felhatalmazáson alapuló? Gondolok itt például a közelmúltban a telefonközpontok csengõhangjaira kivetett jogdíjakra. A jogértelmezést Önök végzik, Önök húzzák meg az életben a tényleges határokat (mi jogdíjköteles, és mi nem), vagy mindenben aprólékosan kidolgozott szabályokhoz vannak kötve?
Elõfordul, hogy a felhasználók az Artisjus gyakorlatát kifogásolják valamely ügyben. Bizonyára mi sem vagyunk hiba nélkül valók, gyakorlatunknak a hivatali idõkbõl átszármazott esetleges rossz rutinjait, beidegzõdéseit azért igyekszünk a napi ügymenetben is kiküszöbölni.
Ami a jogértelmezést illeti, a szerzõi jogi törvény absztrakciós szintje igen magas, hiszen a magyar szerzõi jog két alapvetõ fogalmának meghatározása (a szerzõi “mû”, illetve a szerzõi “jog” fogalma) – példálózó felsorolás mellett – generálklauzulákon nyugszik.
A jogértelmezés kereteinek meghatározására elsõsorban természetesen a bíróság dolga. Ennek megfelelõen számos bírói ítélet támasztja alá gyakorlatunkat a hagyományos jogosítási területeken, például a vendéglátóipari zenefelhasználás jogosítása terén. Tevékenységi körünk, a jogosítás részletes leírását természetesen a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterének említett közleménye is tartalmazza, ezen jogi kereteket nem léphetjük, és nem is lépjük át. Ez bizonyítja a felhasználók irányában a fellépés jogszerû voltát. A jogosítás feltételeit és a jogdíjak mértékét az évente kiadott Jogdíjközleményeink tartalmazzák. Ezeket egyrészt a felügyeleti joggal rendelkezõ NKÖM kontrollálja, valamint a Polgári törvénykönyv szerint általános szerzõdési feltételnek minõsülnek.
Az újabb felhasználási formák – ide tartozik a telefon-alközpontokban szóló zene vagy az internetes felhasználások – esetében nyilván nem beszélhetünk még kikristályosodott bírói gyakorlatról. Ilyen esetekben a jogosítás menetét a nemzetközi tapasztalatokra is kiterjedõen határozzuk meg. A jogvédõ társaságok közötti kapcsolattartás igen jól szervezett keretek között zajlik, és – hála az internet és az e-mail adta lehetõségeknek – igen gyorsan értesülünk a nemzetközi gyakorlat változásairól, új megoldásairól.
– Az Artisjus honlapja az egyik legszebb és leginformatívabb oldal a magyar szervezetekéi között. Mennyire koncentrál az Egyesület az új médiumra?
Próbáljuk folyamatosan követni az internettel kapcsolatos külföldi joggyakorlatot (magyar ügyekrõl még nem nagyon lehet beszámolni) és jogalkotást. Jogosítási gyakorlatunk kialakítása során is arra törekszünk, hogy a lehetõ legteljesebb képet alakítsuk ki magunkban az internetes felhasználásokról, azok körülményeirõl. Az internet színrelépésével a közös jogkezelés és a szerzõi jog jelenlegi rendszerét sokan sok helyen megkérdõjelezték már. Valóban nem alkalmazható döccenõmentesen a közös jogkezelés logikája az internetre, ezeket a “döccenõket” azonban igyekszünk rugalmas hozzáállásal feloldani. Még nem találkoztuk olyan komoly elképzeléssel, elmélettel, amely a szerzõi társadalom, és a szerzõi jog lényegét, magvát jelentõ érdekegyensúly szempontjából is megnyugtató alternatívája lenne a jelenlegi – az egész világon alkalmazott – rendszernek.
Ami a felhasználói oldalt illeti, igyekszünk élni az új médium adta lehetõségekkel. A honlap jelenlegi formájában hosszabb elõkészítés után idén februártól elérhetõ a www.artisjus.hu címen. Megtalálható rajta tevékenységünk részletes tematikus ismertetése, jogszabályi alapjai, az egyesülettel kapcsolatos dokumentumok, joggyakorlatunk néhány sarokpontja, bel- és külföldi partnereinkrõl szóló tájékoztatás. Igyekszünk a velünk való kapcsolattartást is megkönnyíteni, ezért külön információs e-mailcímet, illetve legújabban letölthetõ ûrlapokat is elhelyeztünk a weboldalon.
– Dr. Muraközy Gergely ezév tavaszán, a Jogi Fórumon megjelent cikkében, komoly vádakkal illette az Artisjust. Ön a törvényi felhatalmazásra hivatkozott a jogdíjközleménnyel kapcsolatban, és kifejtette, hogy a notice and take down-elv alkalmazását az Interneten nem mintegy a bírói hatáskör tartalomszolgáltatóra való kiterjesztését (az adott tartalom jogszerûségét illetõen), hanem partneri viszonyon alapuló önkontrollt tekinti, és folynak ez ügyben a szolgáltatókkal a tárgyalások. Vannak már eredmények ebben az ügyben?
Igen, örömmel számolhatok be arról, hogy a notice and take down-elv alkalmazásáról – több tárgyalási fordulót követõen – augusztus legelején sikerült egy megállapodást aláírni. Ennek a megállapodásnak részese egyik oldalról az internetes tartalomszolgáltató cégeket tömörítõ MTE (Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete, amelynek tagja többek között az Index, az EcoNet, Axelero, Népszabadság Online, Korridor.hu), másik oldalon pedig az Artisjuson kívül az elõadómûvészek jogait kezelõ EJI (Elõadómûvészi Jogvédõ Iroda), a vizuális mûvészek közös jogkezelõ szervezete, a HUNGART, valamint a hangfelvétel-elõállítókat tömörítõ MAHASZ. A megállapodás alapját gyakorlatilag a Muraközy Gergõ cikkében is említett, az Artisjus Jogdíjközleményében megjelent opcionális általános szerzõdési feltételek képezik. (Érdekes módon a média nem szentelt túl nagy figyelmet e megállapodás megkötésének – én mindössze egy napilap hetekkel késõbbi cikkével találkoztam e témában, telefont pedig egyáltalán nem kaptunk… – pedig sokkal inkább koncepcionális jelentõségû ügy, mint például a telefon-alközpontok jogosítása.)
Hadd tegyem hozzá, hogy Muraközy Gergely “komoly vádakkal” nem illette az Artisjus-t, hanem – a szabályozással utólagos e-mail-váltásunk tanúsága szerint tartalmilag egyetértve – felvetette, hogy esetleg egy jogszabályban lenne a helye ezeknek az eljárási szabályoknak, nem pedig egy magánjogi megállapodásban. Nos, a hírek szerint hamarosan a parlament elé kerül az elektronikus kereskedelemrõl szóló EU-irányelvet a magyar jogba “lefordító” jogszabály tervezete, amely tartalmaz az értesítési és eltávolítási eljáráshoz hasonló szabályokat is.
– A már említett jogdíjközleményt milyen szempontok alapján, hogyan dolgozza ki az Artisjus? Kifejezetten az Internettel kapcsolatos díjakat milyen adatok, például látogatottság, a mû megjelenési formája (zene, kép, szöveg) határozták meg?
A Jgdíjközleményt a felhasználások összes lényeges körülményének figyelembevételével, ha találunk megfelelõ partnereket, az adott felhasználói kört reprezentatíven képviselõ szervezetekkel történõ véleménycsere után határozzuk meg, mégpedig ahol lehet, a többéves jogosítási tapasztalatok alapján. Új felhasználási módok esetén fontos támpont a nemzetközi gyakorlat, sor kerülhet az ésszerûnek tûnõ és elfogadott külföldi példák magyar viszonyokra történõ adaptálására is.
Az internetes jogdíjakat is elsõsorban nemzetközi minták alapján határoztuk meg. Mivel idõközben létrejött a fent említett ágazati reprezentatív szervezet, az MTE, a jövõ évre szóló jogdíjközleményt már velük véleményt cserélve, az õ tapasztalataikat, szakmai és üzleti érveiket figyelmebe véve fogjuk kidolgozni.
– Az Artisjus foglalkozik kellemesebb dolgokkal is, úgymint különbözõ díjak kiosztása. Milyen kategóriákban adják ki ezeket, és milyen szempontok az irányadók az odaítélésnél?
Az Artisjus-díjak odaítélése évente egyszer történik, a hazai szerzõk között az adott évben a szakmai – szerzõkbõl álló – zsûri által kimagaslónak ítélt teljesítményeket jutalmazza így az Artisjus. Az Artisjus Zenei Díj célja a kortárs magyar zenemûvészeti alkotótevékenység elismerés és ösztönzése. A díjat az alábbi kategóriákban lehet kiadni:
- az év könnyûzenei produkciója
- az év könnyûzeneszerzõje
- az év könnyûzenei szövegírója
- az év magyarnótaszerzõje
- az év komolyzenei mûve(i).
A díjak mellett az Artisjus Zenei Alapítványa a kortárs zenemûvek legkiválóbb elõadóit is jutalmazza, valamint propaganda-kiadványokkal, kottaanyagok elõállításával és szerzõdéses kapcsolatai útján segíti a magyar könnyû- és komolyzene alkotóit.
