Dr. Virág Rudolfot, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkárát, miniszteri biztost a kormányhivatalok több, mint egy éves működésének tapasztalatairól, valamint a megyei intézmények ez év január elsejével megvalósult átvételének kihívásairól kérdeztük.
A kormányhivatalok immár több, mint egy éve működnek. Ennek az egy évnek a távlatában szemlélve mi volt a legnagyobb hozadéka a területi államigazgatási szervek megyei integrációjának?
A legnagyobb hozadékának azt látom, hogy az immár húsz éve tartó túldifferenciált, túlságosan dekoncentrálódó szervezeti rendszert sikerült ennek a kormánynak integráltabbá tenni. Ettől átláthatóbb lett a rendszer egésze. Ezzel persze 1990 óta minden kormány próbálkozott eddig is, ehhez most volt elegendő politikai erő.
Fontosnak tartom azt is, hogy a kormányhivatalok rendszerének kialakítása előtt a kormány első lépésként a kormányszerkezetet tette integráltabbá. Ettől az egész folyamat kapott lendületet és hitelességet. Az integráció legnagyobb előnye egyrészt tehát az, hogy a szervezetrendszer szétaprózódási folyamata megfordult, másrészt pedig ennek nem csak szakmai-szervezeti, de pozitív költségvetési hatása is várható.
Volt –e lakossági visszajelzés a folyamatról, azaz könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb lett –e az ügyintézés?
Inkább talán a szakmai közösség érzékelte a változások súlyát, jelentőségét, az ügyfelek inkább annyit tapasztalhattak, hogy a szolgáltatásokban nem történt visszaesés, fennakadás. A kormányhivatalok szervezeti egységeként megjelent kormányablakok pedig már jelzik a szolgáltatások fejlesztésének és kiterjesztésének irányát, például a hosszabb nyitvatartási idővel is.
Mi volt az a legkirívóbb anomália, amelyre az integráció rávilágított?
Valójában sok kirívó anomália volt, amelyek a szétdaraboltság velejárói voltak. Ezekről a szakmai közönség már természetesen régóta tudott, ezek nem okoztak meglepetést. Néhányat említenék közülük. Az egyik ilyen anomália volt, hogy a területi államigazgatási szervek működése részben átláthatatlan költségvetési szerkezetben valósult meg, azaz a szabvány költségvetési tervezés folyamán nem volt lekövethető. A költségvetés és a szervezeti struktúra nem igazodott egymáshoz. A foglalkoztatottak jövedelmi viszonyaiban, juttatási rendszerében indokolatlan különbségek voltak ahhoz képest, hogy ugyanazt a feladatot látták el, ugyanabban az államigazgatási pozícióban, ugyanannak a kormánynak dolgozva.
Tulajdonképpen sérült az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. Azon szervek, amelyek bevételeik egy részét, például az igazgatási díjakat, bírságokat javadalmazásra is fordíthatták, nyilván érzékelhetően több jövedelmet bizosíthattak, mint más szervek ugyanabban a munkakörben. De ugyanezt az egyenetlenséget láthattuk az ingatlan-felhasználás, az eszközhasználat vagy az informatikai ellátottság tekintetében is.
Egy üzemszerűen működő közigazgatásban standard szerkezeteknek kell működni, legyen szó szervezetről, személyi kiválasztásról, szakmai eljárásról, költségvetési finanszírozásról. A korábbi területi államigazgatásról elmondható, legnagyobb hibája az volt, hogy a rendszer nem rendszerként működött.
Van-e olyan terület, amely esetében szakmailag többet várt az integráció során?
Kifejezetten ilyet nem tudok említeni. Inkább azt mondanám, hogy a belső integrációt tovább kell mélyíteni, s ez nyilvánvalóan kemény feladatokat jelent a jövőre nézve. Tehát minden területen, ahol közös tevékenység van (iktatás, gazdálkodás, informatika, beszerzés stb.), integrált alrendszerként kell működnie.
Aktuális a megyei intézmények átvételének kérdése, ami idén január elsejétől valósult meg. Milyen típusú központi feladatokat kellett végrehajtani a megyei intézményátvétel során?
Már a kormányhivatalok létrehozása során is gyorsan és sokat kellett tanulni magának a rendszerfejlesztést végző szervezetnek is. Az ilyen típusú átalakításra nem volt referencia, nem volt egy az egyben átvehető modell. A francia prefektúra-rendszer mutat hasonlóságokat, de azért ott is sok specialitás van, amelyet természetesen nem lehetett egy az egyben átemelni. Ugyanez mondható el a német Land-okban működő, szervezetileg hasonló megoldásokról is.
Az államigazgatást szokták azzal vádolni, hogy túl merev a szerkezete, és nem képes rugalmasan reagálni. Ennek tükrében pozitívumként emelném ki, hogy a megyei intézmények átvételével kapcsolatban jelentős részben sikerült projektszerű működést megvalósítani. Ez alatt azt értem, hogy tárcaszinten – a feladatért kormányzati szinten felelős államtitkárok vezetésével – létrejött öt munkacsoport (jogi, költségvetési, informatikai, vagyongazdálkodási, pénzügyi munkacsoportok), s ezek hatékonyan működtek együtt a megyei szinten kialakított bizottságokkal. Ez utóbbiak vezetője a kormánymegbízott volt, s tagja volt többek között a megyei közgyűlés elnöke is. Azt gondolom, hogy sikerült ezáltal minden érintettet bevonni a folyamatba.
Milyen költségvetési-gazdálkodási kihívásokkal kell szembe nézniük a megyei intézményfenntartó központoknak a 2012. év során?
Mint az a hírekből is ismert, az állam átvállalta a megyei önkormányzatoknál felhalmozott adósságokat, az átvevő megyei intézményfenntartó központoktól azonban elvárja, hogy hatékony, összefogott gazdálkodást folytassanak annak érdekében, hogy a feladatok elláthatók legyenek.
Az érintett szervek egyébként napi szintű kapcsolatban vannak az illetékes minisztériumokkal és a Magyar Államkincstárral, illetve mindazon központi szervekkel, amelyek – például az MNV Zrt – működési kereteik kialakításában feladataiknál fogva együttműködnek velük. A megfelelő működés érdekében tehát elkerülhetetlenek a közvetlen problémamegoldások is.
Az intézményátvételhez kapcsolódó vagyonelemek esetében a törvény lehetőséget adott külön megállapodások megkötésére. A megkötött megállapodások mennyiben bontották meg az egységesítésre törekvés elvét?
A vagyonelemek átadásával kapcsolatban az volt a koncepció alapja, hogy általános jogutódlás van, ezzel együttesen pedig létrejöhessen az úgynevezett „fejlesztő megye” is. Ez azt jelenti, hogy a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó területfejlesztési feladatokhoz kapcsolódó vagyonelemek ott maradtak az önkormányzatoknál, míg alapvetően az intézmények fenntartásához, illetve az átvett egyéb feladatokhoz kapcsolódó vagyonelemek a megyei intézményfenntartó központokhoz kerültek. Mint köztudott, az állam átvállalta a megyék adósságát is. A törvény általános jogutódlást fogalmazott meg, tehát arról kellett megállapodást kötni, ami a megyei önkormányzatnál maradt. A megállapodásokra azért is szükség volt, hogy a helyi specialitásokat figyelembe lehessen venni. Ilyen vagyontömeg esetén nem lehet és nem is célszerű mindenre apró részletre kiterjedő általános érvényű jogszabályi rendelkezést hozni. A felmerült specialitásokat is csak Ilyen megállapodások megkötésével lehetett rendezni, például muzeális értékek tekintetében, vagy említhetném azokat a színházakat, amelyek esetében nem a megyeszékhely volt az üzemeltető. Most ezek az ügyek is az általános megoldások szerint rendeződnek.
Az önkormányzati alkalmazottak kormányhivatalnokként való továbbfoglalkoztatásával összefüggésben mennyire volt szerencsés a törvényi szabályok (az általános jogutódlás) alól eltérést engedni a kormánymegbízott döntésétől függően? A kormánymegbízottnak ugyanis nyilatkoznia kellett, hogy mely dolgozók átvételéhez nem járul hozzá. Megtámadható -e munkaügyi perben a kormánymegbízott kifogásra vonatkozó döntése?
Nem érzékelhető, hogy munkaügyi perek sora indult volna. A megyei intézményfenntartó központok felett irányítást gyakorló kormánymegbízottakkal szemben támasztott követelmény már a kormányhivatalok integrációja során is rendkívül magas volt, az a jelenlegi helyzetben is. Ezért nem lett volna indokolt elzárni őket az ehhez igazodó megfontolásoktól. Nem lett volna felelősségükkel arányos, ha a megfelelő munkatársak megválasztásának jogát elveszi tőlük a szabályozás. Egyébként mintegy 60 ezer ember átvételéről beszélünk. Zömük az átvett intézmények dolgozója, így az ő esetükben az átvétel automatikus volt. A kifogás a megyei önkormányzatok azon dolgozóival kapcsolatban volt csak gyakorolható, akik az intézményfenntartási feladatokat ellátták.
Az intézményvezetők mandátuma a törvény erejénél fogva lejár 2012. március 31. napján. Mi volt velük kapcsolatban a jogalkotási koncepció indoka, hiszen „nemrég”, 2011.01.01. napjával kapták határozott idejű kinevezésüket?
A közigazgatás nagyobb átszervezése kapcsán az intézményvezetői helyek újrapályáztatása nem volt eddig sem újdonság. Egy új szerkezetben, új szervezeti rendszerben, új gazdálkodási keretek között kell majd egy intézményvezetőnek – nyugodtan mondható – emberpróbáló feladatoknak megfelelni. Az intézményvezetőkkel szemben is úgy tisztességes, hogy mindenki egyénileg eldönthesse, a megváltozott feltételeknek mennyiben tud, illetve akar megfelelni.
————————————————————
Szakmai életrajz:
Személyi adatok:
- Született: Ráksi, 1951. augusztus 21.
- Családi állapot: Nős
Szakmai tapasztalat:
- 2010 – Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár, miniszteri biztos
- 2006 – 2010 Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Önkormányzati Minisztérium közjogi és koordinációs szakállamtitkár
- 1998 – 2006 Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezető-titkárságvezető, hivatalvezető
- 1990 – 1998 Belügyminisztérium, főosztályvezető-helyettes
Végzettség:
- Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, jogász (1974)
Egyéb:
- Országos Közigazgatási Vizsgabizottság tagja
- Jogi Szakvizsga Bizottság tagja
- Szemere Bertalan Érdemjel
