Az ELTE nemzetközi jogi tanszékén dr. Lattmann Tamással beszélgettem, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményekről. A betűeltérések vizsgálata szőrszálhasogatásnak tűnhet, de az interjú végére kiderült, hogy milyen lényeges tartalmi különbség rejlik a két betűs különbség mögött.
Hogy merült fel ez a problémakör? Miért gond az, hogy valaki „emberiség” elleni bűncselekményt mond „emberiesség” elleni helyett?
A probléma nem is a szóhasználatban van, hanem az értelmezéssel kapcsolatos veszélyekből adódik. Amikor elkezdünk gondolkodni egy konkrét jogi kérdés minősítetésén – mint ahogy azt Legfelsőbb Bíróság a különböző sortűz perekben tette – nyilván megpróbáljuk valahogy elnevezni. Az emberiség elleni bűncselekmények kategóriája viszont a nemzetközi jogban nem nagyon létezik. Van az „emberiség békéje és biztonsága elleni bűncselekmények” koncepció, ami egy legitim kategória és még tetszetős is lehet. Írott, jogilag kötelező dokumentumban kategorizált jogi formában megjelent bűncselekmények a nemzetközi jog alapján a népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények és az agresszió. Ami ebből viszonylag egyszerű, mert szépen kodifikált formában is megjelenik az a népirtás és a háborús bűncselekmények. Ezeknél tehát van egy bűncselekmény definíciónk és van annak egy kialakult joggyakorlata. Ezzel – mondhatjuk – rendben is van. A háborús bűncselekmények megítélése egyszerűbb abból a szempontból, hogy olyan tetteket nevezett el a Nürnbergi Törvényszék ilyen bűncselekménynek, amik korábban is jogellenesnek minősültek. Már a második világháború kitörésekor hatályban voltak az 1929-es Genfi egyezmények, illetve ami még fontosabb, a még 1907-ben megalkotott hágai hadviselési szabályzatok, így ha nemzetközi szerződéssel büntetni fenyegetett normaként nem is, de a hadviselési gyakorlat szempontjából ismerősek voltak mindenki számára ezek rendelkezései. Így a háborús bűncselekmények is egy viszonylag egyszerű jogi kategória. Az agressziót viszont nem keverném ide, mert az egy elég zavaros, és a vizsgált kérdéssel szoros összefüggésben nem álló kérdés.
Hogyan jött létre az emberiesség elleni bűncselekmény-kategória?
Az emberiesség elleni bűncselekmények – a „crimes against humanity” – egy sajátos kategória, ami arra a specifikus helyzetre lett kialakítva, amire a háborús bűncselekmények, a hadviselés szabályainak a megsértései nem, vagy a korabeli nemzetközi jogi értelmezés alapján nem egyértelműen voltak alkalmazhatóak. Ilyenek a saját polgári lakosság ellen elkövetett különféle jogsértések – gondoljunk például a holokausztra, amely jelentős részben a saját állampolgárok ellen elkövetett bűnöket jelentett. A saját lakosság elleni bűncselekmények esetében sem lett volna szerencsés, ha ezeket a nemzetközi közösség megtorlatlanul hagyja. Ekkor jelent meg a „crimes against humanity” azaz – a mi értelmezésünkben – az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriája. Ezt ebben a formában lehet akár a „principle of humanity” azaz a hadviselésnek az emberiesség elve ellen elkövetett bűncselekményeként is értékelni. Amikor ezt a fogalmat a Nürnbergi Törvényszék kialakította, ezt még kifejezetten a háborús kontextusban tette. Akkor a háború előtt és az alatt, a saját lakosság ellen elkövetett cselekményekre vonatkozott.
Milyen értelmezési lehetőségeket ad még ez a meghatározás?
Az egyértelmű háborús kontextus miatt az emberiesség elvét, mint a hadviselés egyik alapelvét sértő cselekményként is tudjuk értelmezni és én ezért is szeretem jobban az emberiesség kifejezést, mivel ez a szóhasználat ezt a lehetőséget jobban kifejezi. Lehet értelmezni úgy is, hogy ezek az emberiség, mint faj, mint egyén-összesség ellen elkövetett cselekmények azok tömeges, jelentős és módszeres jellege okán. Ez egy másik lehetséges elképzelés amellett, hogy mért lenne esetleg helyes az „emberiség elleni bűncselekmények” kifejezés használata.
Akkor mi is a gond az emberiség elleni bűncselekménnyel?
Az a helyzet, hogy ha elkezdünk azon vitázni, hogy melyik a helyes kifejezés akkor természetesen mindent meg tudunk magyarázni, hiszen jogászok vagyunk, így bírunk ezzel a képességgel. Ha megpróbáljuk objektív alapokhoz kötni az érvelést, akkor mind a két oldal magyarázható. Az viszont – túllépve az elméleti vitákon – egészen biztos, hogy ahogy ez fogalomkör a mai magyar Büntető Törvénykönyvben kezelve van, az nem jó. Az eredetvitán túl – ami a Nibelung éneke a „crimes against humanity”-nek – is probléma (és ez gyakorlati jogalkalmazási gondot is jelent), ha például a Legfelsőbb Bíróság egy sortűzzel kapcsolatos perben emberiség elleni bűncselekményt állapít meg. Hiszen ezzel lényegében háborús bűncselekményt ír le, amit viszont a magyar büntető törvénykönyv rendszere az emberiség elleni bűncselekmények alatt tartalmaz. Ha megnézi az emberiség elleni bűncselekmény című fejezetet, akkor azt látja, hogy ott tulajdonképpen háborús bűncselekmények vannak, illetve népirtás. A magyar büntető törvénykönyvnek ez a fejezete mintha azt a koncepciót tükrözné, hogy itt a fentebb már említett „emberiség békéje és biztonsága elleni” bűncselekményekről van szó. Sajnos viszont innen pont az emberiesség elleni bűncselekmények hiányoznak, az emberiség elleni bűncselekmények című Btk fejezetben nem találunk emberiesség elleni bűncselekményeket. Ugyanakkor ezek a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumában szépen lebontva, kategóriákként megtalálhatók. Magyarul, a BTK.-ból a „crimes against humanity” azaz az emberiesség elleni fogalomkörbe vont bűncselekmények hiányoznak. Ezt egyébként az a miniszteri indoklás is elismeri, amit a büntetőbíróság statútumának a magyar nyelvű szövegének a kihirdetéséhez adtak ki. (ld. http://www.parlament.hu/…490/4490.htm általános indoklás 7. pontja)
Hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet?
Véleményem szerint a legegyszerűbben a büntető törvénykönyv e részének, vagy a büntetőjogunk e releváns szeletének nagyon alapos újrakodifikálásával. Ezen a területen nagyon nagy lukak vannak a magyar jogrendszerben. Vitatkozhatunk persze kifejezéseken, hogy emberiség vagy emberiesség, de mondanék egy gyakorlati példát, ahol a probléma igazán látványos. A Legfelsőbb Bíróság hoz egy ítéletet egy alapvetően háborús bűncselekményként értelmezhető cselekményben, amire a magyar BTK értelmében rásüti, hogy emberiség elleni bűncselekmény. Az ítélet kimegy a strasbourgi bíróságra, a strasbourgi bíróság pedig hosszasan elemzi hozzá a „crimes against humanity”-vel kapcsolatos kérdéseket, mivel strasbourgi bíróságnak az emberiség elleni bűncselekményt lefordították crimes against humanityre. Innentől kezdve a strasbourgi bíróság nem arról beszél, amiről az ítélet szól, hanem hosszasan elemzi a „crimes against humanity”-t. Az így születő határozat megalapozottsága ezek után alappal megkérdőjelezhető. Ezekből pedig komoly problémák lehetnek.
Lát -e egyéb problémát a magyar és a nemzetközi jogi fórumok együttműködésében?
Az anyagi jogtól távolabb lépve, úgy vélem, hogy a magyar jogrendszernek komoly hiányosságai vannak a különböző nemzetközi bűntető bírói fórumokkal való együttműködésben. Ez szintén igényelne anyagi jogi kodifikációt is. Egy elméleti és apró példa: a jelenlegi büntetőjogi együttműködésre vonatkozó magyar jogszabályok nem is ismerik annak lehetőségét, hogy a létező nemzetközi büntetőbírói fórumokkal együttműködjünk, kivéve a Jugoszlávia- és a Ruanda-törvényszéket. A nemzetközi bűnügyi együttműködést előíró törvény csak az államoknak való átadásról rendelkezik. Tehát holnap, ha a Nemzetközi Büntetőbíróság megkeresne minket és azt kérné, hogy adjunk ki valakit, egyáltalán nem biztos, hogy ki tudnánk adni, mert nincs meg az ehhez szükséges magyar jogszabályi környezet. Ugyanakkor viszont – teljesen abszurd módon – a büntető eljárásról szóló törvény kötelezi az ügyészt adott esetben a bírót, hogy az felfüggesszen egy eljárást, ha megkeresés érkezik a „nemzetközi büntetőbíróságtól”. Amikor ez a módosítás bekerült a büntető eljárási törvénybe akkor még nem is létezett a Nemzetközi Büntetőbíróság. Akkor még csak a hágai Jugoszlávia-törvényszék és az arushai Ruandai-törvényszék működött, amit viszont nem nemzetközi büntetőbíróságnak hívunk. Ha ők keresnének meg minket, akkor – mivel nekik elsődleges joghatóságuk van a Magyar Köztársasághoz képest – velük együtt kell működni és valóban fel kell függeszteni az eljárást. Ha viszont a Nemzetközi Büntetőbíróság keres meg minket, akkor a nemzetközi jog értelmében nem vagyunk kötelesek felfüggeszteni az eljárást, hiszen a Nemzetközi Büntetőbíróságnak másodlagos joghatósága van, azaz csak akkor járhat el, ha mi nem tudunk, vagy nem akarunk. Abszurd módon tehát a Be. hatályos szövege alapján nekünk pont a Nemzetközi Büntetőbíróság kérésére kellene felfüggeszteni egy eljárást, amit egyébként teljesen jogszerűen folytatunk le. Látható tehát, hogy az intézményi együttműködéssel is nagyon komoly problémák vannak.
Az, hogy a magyar jog még mindig nem ismeri a Nemzetközi Büntetőbíróság intézményét, mert a Római Statútum magyar nyelven mind a mai napig nem lett kihirdetve (ennek okát most nem firtatnám), az egyszerűen hihetetlen. Ám ezeket a problémákat is bele lehetne tenni egy nagy kodifikációs csomagba, és egyszer és mindenkorra rendezni. Nagyon is látványos a magyar jogszabályi környezetben, hogy itt nemcsak anyagi, hanem intézményi-együttműködési és eljárási hiányosságok is vannak. Ez szükségképpen bizonyos anyagi jogi normák újragondolását is igényli. Mondok egy másik példát. A nemzetközi bűnügyi együttműködésről szóló jogszabály a kiadatást kifejezetten lehetetlenné teszi katonai bűncselekmény miatt. Az elöljárói kötelezettségmulasztás a magyar büntetőjogban klasszikus katonai bűncselekmény. Tehát, ha az elöljáró elmulasztja az alárendeltje „fenékbe rúgását”, hogyha az jogsértést követ el, vagy teszem azt háborús bűncselekmény előkészületén fogja az alárendeltet és ezt nem akadályozza meg, az a magyar jog alapján egy katonai bűncselekmény, de minden létező nemzetközi büntetőjogi gyakorlat alapján ez az elöljárói felelősség körében érvényesíthető és akár háborús bűncselekmény is lehet. A magyar hatályos jog alapján pedig mi – csak emiatt – nem adhatunk ki senkit. Ezért mondom, hogy még az anyagi jogot is bizonyos mértékben újra kell gondolni, mert a rendszer tele van ilyen zavarokkal. Azon vitatkozni, hogy emberiség vagy emberiesség elleni e a bűncselekmény az abból a szempontból lehet hasznos, hogy a nemzetközi büntető anyagi joghoz tudnánk egy kicsit illeszteni a magyar büntető anyagi jogot. Ha viszont nem hajtjuk végre az intézményi együttműködési normák összehangolását, akkor a vita egy picit öncélú lesz.
Mi a reális veszélye az ilyen együttműködés hiányának?
Félreértés ne essék, nem gondolom azt, hogy minket holnap-holnapután tömegével keresnek majd meg a nemzetközi büntetőjogi fórumok. De az tény, hogy jelenleg, semmilyen módon nem tudnánk velük együttműködni. Egyedül a Ruanda és a Jugoszlávia Törvényszékkel tudunk, mivel statútumaikat 1996-ban kihirdettük a magyar jogban (halkan jegyzem meg, hogy a „crimes against humanity”-t itt is emberiség elleni bűncselekménynek fordították, újfent, ami látványos normazavart okoz, hiszen így mindenki számára jól láthatóak a különbségek az ide sorolt bűncselekmények katalógusai között). Ha nincs is teljes véleményegyezés, arra mindenképpen lehetőséget kéne találnia a jogalkotónak, hogy ezeket a kérdéseket így vagy úgy elrendezze. Különösen igaz ez most, hogy van egy alkotmányozó ambíció, ami úgy semmiképpen nem lehet eredményes, ha csak magát az alkotmányt írjuk át. A Btk. átfogó kodifikációjára is szükség lenne. Koncepcionális részek tudtommal elkészültek már, de véleményem szerint fontos lenne, hogy az említett részeket külön is elővegyük. Van olyan elképzelés, ami a nemzetközi jogi kérdéseket továbbra is a Btk.-ban szabályozná (azaz a Btk.-n belül egy könyv maradna a nemzetközi jogi kérdésekre). Mások szerint külön jogszabály kéne a nemzetközi kérdésekre. Én mindkét utat járhatónak látom. Az is létező megoldás, hogy minden katonai jellegű kérdést válasszunk el, tegyük át egy külön jogszabályba. Amellett is lehet meggyőző szakmai érveket felhozni, hogy – tekintve, hogy az emberiesség elleni bűncselekmény elkövetői nem csak katonák lehetnek – ne válasszuk külön ezeket a cselekményeket katonai, meg nem katonai vonalra. Amit ezzel jelezni szeretnék, hogy rendkívül széles a jogalkotó választási lehetősége, minden koncepció mellett és ellen is hozhatók fel szakmai érvek, a lényeg az lenne, hogy valamilyen irányba elinduljon a gondolkodás. Legutoljára akkor volt ilyen jellegű módosítás, amikor először jelent meg egyfajta együttműködési kötelezettségünk a Ruanda és a Jugoszlávia Törvényszékek megalakulása miatt. Akkor a jogalkotó erre reagált, de időközben a nemzetközi jog jelentős fejlődési ívet írt le, aminek már – láthatóan – nem akart, vagy nem tudott utánamenni. 1996 óta olyan nemzetközi büntető fórumok is születtek, amelyek miatt újra kellene definiálni a velük való együttműködés intézményi-eljárási kereteit. Már a keretrendszer kialakításával egyfajta készenlétet mutathatnánk akkor is, ha egyébként senkit nem szándékozunk kiadni és reménykedünk is benne, hogy olyan személyek nem érkeznek hazánkba, akiket ki kellene adnunk. Ez utóbbiban persze reménykedhetünk, de bármi történhet, és a Nemzetközi Büntetőbíróság felé alapvető kötelezettségünk, hogy az együttműködés kereteit megteremtsük.
A sortűz perek kapcsán is szó volt a nemzetközi és a hazai jog gyakorlati alkalmazhatóságáról. Mondana erről pár szót?
A nemzetközi szokásjog alapján az állam fellépési kötelezettsége adott, és ezeket az érveket fel tudták hozni a magyar bíróságok is a különböző sortűzperekben. A szokásjog alapján a civilekre való lövés az bűncselekmény amúgy is, azaz akkor is, ha egyébként a Btk.-t nem tudná alkalmazni a bíróság. Ez így azért – lássuk be – nem elég egyértelmű. Ha az a kérdés merül fel, hogy a megtorlások utáni időszakban ugyanúgy tudnánk ezeket a szabályokat alkalmazni, mint ténylegesen a fegyveres erő alkalmazásának az időszakában, ott már az a bizonytalanság merül fenn, hogy a fennálló szokásjogi erőt ugyanúgy látjuk-e ebben a másfajta kontextusban, amikor a fegyveres erő alkalmazásának időszakáról már nem beszélhetünk. Vajon tudjuk-e az emberiesség elleni bűncselekményeket elővezetni, ki tudjuk-e azt ragadni a fegyveres konfliktus összefüggéséből? Egyszerűbb lenne a helyzet, ha a Btk. e részét a jogalkotó az elmúlt 20 évben rendbe rakta volna, vagy már eredetileg így hozta volna létre. Ez még nem oldaná meg minden problémánkat, de az biztos, hogy sokkal világosabb lenne a jogi kép. Az emberiség-emberiesség vita tulajdonképpen a felszínen játszódik a tényleges jogalkalmazási problémákhoz képest. Én a magam részéről nem látom értelmetlen vitának, mert enélkül nem gondolkodnánk el azon, hogy mi van mögötte, hogy mi az ilyen bűncselekmények tényleges jogi tartalma. Véleményem szerint hiba, hogy a Btk.-ban nincsenek benne az emberiesség elleni bűncselekmények. Az pedig, hogy az emberiség elleni bűncselekmények ilyen formában szerepelnek, félreérthető, és emiatt mindig és mindenki összekeveri a dolgokat.
Hála Önnek, mi már tisztábban látunk a kérdésben. Köszönöm a beszélgetést, és további jó munkát kívánok!
Szakmai életút:
Dr. Lattmann Tamás adjunktus, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzetközi Jogi Tanszék oktatója. Elsődleges érdeklődési területét a fegyveres erő alkalmazásának nemzetközi jogi kérdései és az emberi jogok képezik, illetve az ezekhez csatlakozó belső jogi problémák. Korábban az MTA-ELTE NATO Információs és Kutatóközpont munkatársa volt, ezen kívül több egyetemen és főiskolán meghívott előadó. A Kül-Világ on-line tudományos folyóirat alapító szerkesztője.
