Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke az elnöki ciklus értékeléséről, az intézmény jelenlegi és lehetséges jövőbeli státuszáról, tanácsadó jellegéről, valamint a kapcsolódó európai tendenciákról
„… Magyarországon a pénzek nem az intézmények rossz működése miatt folynak el, hanem egészen egyszerűen a közpolitikának a zavarossága, a mintakövetési bizonytalansága, a hamis társadalmi tudatépítés, a különböző társadalmi nyomásoknak való ellent nem állás miatt.
”
Rögtön kezdjük egy összetett témakörrel: az elnöki ciklus és általában is az Állami Számvevőszék munkájának értékelésével. Mit gondol az elmúlt 12 évről? Sikerült megvalósítani az elnöki programját, milyen örökséget kapott és hagy az Állami Számvevőszékre? Hogyan sikerült az intézményt bekapcsolnia a nemzetközi számvevőszéki munkába?
Az igazság az, hogy én 1990-től dolgoztam ennél a hivatalnál, így számomra nem volt ismeretlen, s ha úgy tetszik engem csak „kölcsön adtak” – nem is egészen másfél évre. 1996-ban – az ÁPV Rt.-hez. Az itt végzett munka sikere nyomán – mely a rendteremtést és a bizalom visszaállítását szolgálta – elfogadott mind a két nagy parlamenti párt a Számvevőszék elnökének. Minden négyéves ciklusra csináltunk stratégiai célkitűzéseket, amelyek az aktuális államháztartási ügyekhez és a nemzetközi trendekhez kapcsolódtak. A világ pénzügyi ellenőrzési tendenciáit tekintve a magyar ÁSZ – köszönhetően Hagelmayer Úrnak, az International Organization of Supreme Audit Institutions – INTOSAI soros elnökének – nem csak technikai-adaptáló szerepet tölthetett be, hanem alkotó résztvevője is volt a nemzetközi szakmai környezetnek. Itt Budapesten fogadták el az INTOSAI stratégiai tervét, illetve modernizációs programját. Ezzel tehát egy óriási technológiai transzfer érkezett hazánkba. A brit számvevőszékkel mindig is – már az elődöm alatt is – erőteljes kapcsolatban voltunk, s ez stratégiai együttműködéssé alakult.
Mit tudtunk adni a külföldi kapcsolatainkban, gondolok itt az INOSTAI tagságra, valamint az egyéb külföldi kapcsolatokra is?
Egyrészt a szemléletmódot, tehát a Számvevőszék tanácsadó szerepével, valamint a pártellenőrzésekkel kapcsolatos meglátásainkat. Mi pedig két területen vettünk át technológiai transzfert: az egyik terület az ún. financial audit, amely a szabályosság típusú ellenőrzések egy teljesen külön világa, akként, hogy a Számvevőszék itt nem csak hibalistát ad vizsgálat esetén, hanem minősít is, mint a könyvvizsgáló – azzal a különbséggel, hogy a parlament akaratát is figyelembe kell venni. Utóbbi egyébként felveti a költségevetés törvényi jellegének kérdését. A financial audit keretében el is jutottunk egy 90 % feletti lefedettségig, s így kiküszöbölhetővé vált a politikai vita a zárszámadás esetében, mivel elfogadják a „nemzet könyvvizsgálójának” a beszámolóját, hiszen szakmai felülvizsgálatról van szó. A probléma az, hogy a pénzhiány miatt ez a program megroppant és visszalépések lesznek benne, s nem tudjuk hozni a 90% feletti lefedettséget. A másik fontos átvételi terület a teljesítményellenőrzések világa. Hangsúlyozni kell, hogy korántsem jutottunk minden területen végig.
A személyes teljesítményén túl, mi a véleménye magának az Állami Számvevőszéknek az elért eredményeiről, társadalmi-alkotmányos státuszáról?
Az intézményfejlesztés, megbízhatóság, kapacitások szempontjából nagyon büszke lehetek, hiszen a közvélemény az ország egyik legmegbízhatóbban működő intézményének tart bennünket. Ha viszont olyan szempontból közelítjük a kérdést, hogy abból, amint javasoltunk, mi valósult meg, továbbá ha az ország állapotát nézzük, akkor osztoznom kell, mindabban a felelősségben, ami az állami vezetéshez való tartozásban kifejeződik. Ebben a tekintetben tehát korántsem lehetek boldog, miközben tudom, hogy az európai számvevőszékek között a legmodernebb számítástechnikai rendszerünk, papírmentes irodánk, minőségbiztosításunk van. Fontos kérdés, hogy az általunk tett javaslatok 90%-a megvalósult, igen ám, de melyik az a 10 %, amely nem? Az intézményekre irányított javaslatok tekintetében jól teljesítettünk, azokban a dolgokban nem mozdult semmi, amelyek a nagy ellátórendszerek reformjával függenek össze. Ebből a következő kép bontakozott ki: Magyarországon a pénzek nem az intézmények rossz működése miatt folynak el, hanem egészen egyszerűen a közpolitikának a zavarossága, a mintakövetési bizonytalansága, a hamis társadalmi tudatépítés, a különböző társadalmi nyomásoknak való ellent nem állás miatt. Ebből adódóan mi – szükségszerűen – az utóbbi témakörökkel foglalkozunk többet. Ez pedig a politika világa szélén van, s az intézmény tanácsadó szerepet tölt be.
Emiatt válhatott jelentőssé akkor a korábbi Fejlesztési és Módszertani Intézet (FEMI), majd ÁSZKUT szerepe?
Ebben valóban egy-tudatosság volt! Érdekes dolog, hogy a képviselők és újságírók nagy arányban használják ezeket a kutatásokat. Az egyetlen állami kutatóintézet lényegében az ÁSZ keretében működő intézet. Tehát ez egy tudatos stratégia volt, s látszólag jól is fogadták. A pénzügyi ellenőrzésnek ezek a törekvései, a tanácsadó szerep, a makrogazdasági összefüggésekben való gondolkodás, a nagy rendszerek ügyeinek kezelése, s nem egy-egy intézményben való gondolkodás voltak az ÁSZ főbb mozgatórugói az utóbbi időben. Sürgetett bennünket az is, hogy máshol is ezek az irányok kezdtek kibontakozni, tehát nemzetközi trendeket követtünk (amelyek kialakításában nekem is volt szerepem). Érdekes módon ugyanazon a törvényi kereten belül, más és más küldetésfelfogással, irányultságát illetően nagyon nagy az ilyen típusú intézmények mozgástere.
Ön nem érzi diszfunkciónak, hogy egy állami szerven belül kell kialakítani egy tanácsadó intézményt, leegyszerűsítve: az államnak kell önmagának tanácsot adnia?
Ez az intézményfelfogás, amelyet tulajdonképpen képviselek – félreértés ne essék – diszfunkcionálils. Egy „normál”, kiegyensúlyozottan működő államban az emberek nem ismerik a számvevőszék elnökét, legfeljebb a szakmai közvélemény előtt ismert és érdekes a személye. Ez mutatja, hogy valami nincs nálunk a helyén, vagy pedig én követtem el olyan hibákat, amelyek „túlzottan előtérbe tolták” az általam vezetett intézményt, s személyeket. Ugyanakkor az arányok a lényegesek! Vannak olyan számvevőszékek, ahol lényegileg kutatóintézeti munkákat csinálnak, így ez nem egyedi eset. Általában azt elehet látni, hogy ott ahol diktatúra irányába mozdulnak a dolgok, ott nincs tanulmányírás. Ha a végrehajtó hatalom alsó és középső szintjéig terjed a kontroll, s nem foglalkozunk azzal, hogy milyen intézkedéseket hoz a kormány, akkor az olyan mint, amikor a bankügyelet esetében csak a pénztárossal, s esetleg a bankrablóval foglalkozunk. Ezt mi meghaladtuk! Azokban az országokban, ahol a hatalomgyakorlás erősen centralizált van számvevőszék, de más dimenziók és stratégiai célok jelennek meg, s ezek a számvevőszékek erősen a hatalom csúcsához kötődnek, de annak alárendeltek.
Mi lesz az ÁSZ jövőbeli iránya, változni fog-e az Ön által vázolt tendencia és tanácsadó jelleg?
Némi bizonytalanság van bennem: a Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottság legutóbbi, az ÁSZ ellenőrzési tervével foglalkozó ülésén a képviselők ezt a tanácsadói vonalat támasztották alá, és erősítették javaslataikkal. Ugyanakkor pedig látom, hogy a környező országokban a válság hatására a számvevőszéki tevékenység ezen irányáról bizony vannak viták. Miről szól az egész? Arról, hogy lehet-e egy kormányzaton kívül, a hatalmi struktúrákon kívül helyezett szervnek early warning (korai előrejelző) rendszer szerepe. Nekem a hitvallásom ebben az, hogy igen. Formálisan mindenki az ÁSZ szerepének erősítéséről beszél, azonban a hogyan tovább tartalmáról is szól az elnökválasztás kérdése. Nem dőlt még el a jövőbeli irány.
Végül pedig a közpénzügyi alkotmányosság kérdésköre. Mi valósult meg az Önök 2007 áprilisi téziseiből?
Ebből a szabályalapú költségvetés kérdésköre fogalmazódott meg, valamint a Költségvetési Tanács intézményének létrehozását emelhetjük ki, az összes többi kezdeményezés nem nagyon mozdult előre. Utóbbi mögött az van, hogy Magyarország szociális piacgazdaságként definiálja magát, így ennek érvényesülnie kell az államháztartás gondolkodásmódjában is. Ezen túl az Alkotmány nem nagyon foglalkozik az állam feladatinak kérdéskörével. Amíg pénz volt, addig nem volt stabilitás az állam feladatait illetően. A politikai rugalmasság érdekében a törvényekre bízták az állami feladatok pontos meghatározását, s ebbe sok minden belefért. S amíg Magyarországon az egyik oldalon neoliberális mintakövetést próbáltunk csinálni, addig a másik oldalon az állami funkciók kiszervezését is megkíséreltük. Ugyanakkor rá kellett jönnünk arra, hogy a költségvetést és a pénzügyi szabályokat a társadalom írja, s nem a szakemberek. A pénzügyi, fiskális folyamatok, a reál-társadalmi folyamatok tükörképei, noha maguk is visszahatnak – de ha nagyon távol van a fiskális folyamat, akkor azt a társadalom átírja. Ebből volt tulajdonképpen a bizonytalanság. Ezen az alapon az állami tevékenységek nem voltak végigelemezve: több mint 3000 állami feladat van, a lényeg pedig az, hogy az állam ezekből melyeket vállalja el és melyeket képes ellátni.
