“A választottbíróságnak nem az a feladata, hogy a hagyományos értelemben jogot szolgáltasson. Egyezségre törekszünk, és ez nem feltétlenül jogi alapon születik” – mondja Burai-Kovács János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnöke. A január 1-jével hatályba lépett új választottbírósági törvény kapcsán beszélgettünk az elmúlt időszak változásairól.
Miben áll a 21. századi jogviták lényege? Miben mások ezek a jogviták, mint például a kilencvenes években, és beszélhetünk-e új tendenciákról, mind a viták tárgyát, mind a vitarendezés módszereit tekintve?
Kétfajta megközelítés van. Az állambíróságok szerepe a jogviták rendezésében megkérdőjelezhetetlen. Ez nem is fog változni, hiszen az államnak alkotmányos feladata a joghoz, az igazságszolgáltatáshoz való jog – egyúttal a bírósághoz fordulás jogának – biztosítása. A huszadik század tanulsága a 21. század részére talán az, hogy ebben a felgyorsult világban kicsit koncentráltabban kell a jogviták rendezését és a bírósági ügyvitelt intézni. Erre tesz kísérletet a törvényhozó, amikor az új polgári perrendtartásban sokkal szigorúbb, formálisabb ügyintézési rendet állít fel. Ezzel egyúttal meg is szűri a jogvitákat. A formaszigorhoz és az elektronikus eljáráshoz nehezen igazodik a jogalkalmazó. Ebben generációs különbségek is szerepet játszanak. A fiatalabbak már az online kommunikáció hívei. Magyarország elsők között alkalmazza az online pervitelt. Én a nehézségek mellett is úgy gondolom, hogy a jogviták rendezése ebbe az irányba fog elmozdulni.
Az úgynevezett „magánjogi” viták rendezése más irányba halad. Ezek a jogviták – melyeket a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény kereskedelmi és gazdasági jogvitaként nevez meg és a nemzetközi gyakorlat is szélesebben értelmez – az állami szigorú, formakényszeres rendszert nem kedvelik. Az állam a választottbírósági törvény megalkotásával maga is felismerte azt a követelményt, hogy az ilyen ügyeket ki kell venni ebből a körből és tényleges, valós alternatívát kell kínálni a polgári pernek. Ez nagyon komoly feladat olyan környezetben, ahol a jogkeresők maguk sem látják tisztán a választottbíróságok helyét.
Összegezve: létezik egyfelől az állami bíróságok fóruma, mely koncentráltabb, szigorúbb, formakényszeres eljárást jelent és egy másik vonulat – a választottbíráskodás. Ez utóbbi sokkal dinamikusabb.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Kik fordulnak manapság választottbíróságokhoz, és jellemzően milyen ügyekben teszik ezt (pl.: tranzakciók során felmerült viták, szerződésszegés, kártérítés)?
Azok választják a választottbírósági utat, akik a magánjogi vitájuk végleges, gyors és bizalmas keretek között történő rendezését – méghozzá konszenzuson alapuló rendezését – kívánják. Konszenzus alatt azt értem, hogy az eljárás menete világos és áttekinthető egészen a kezdetétől a végéig.
Elsősorban gazdasági ügyek kerülnek elénk. Vállalkozási ügyek, pénzügyek, energetikai témák. A sport állandó választottbíróság és az agrárügyek témája kikerült a kereskedelmi választottbíróságok hatóköréből. Egyebekben az integrált választottbíróság egy ekkora országban megfelelő. Így jött létre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság. Hozzánk kerültek a folyamatban lévő és a korábbi kikötésekből ide tartozó ügyek – például a korábbi pénz- és energetikai választottbíróságok ügyei, melyek 2017. december 31-ével szűntek meg.
Az elénk kerülő ügyekhez speciális szakismeret kell. Olyasmire gondoljon, mint amikor megkeresik azt a „szőnyegkereskedőt” aki a két másik szőnyegkereskedő vitájában el tudja dönteni, hogy melyik az igazi „gördesz” csomózás. A választottbíró a vitázó felek által is ismert és elismert szakismerettel rendelkezik. A felek gyors és végleges megoldást szeretnének ügyükre – és ezt nálunk öt-hat hónapon belül megkaphatják.
Hogyan látja Ön a jogviták rendezésének helyzetét a 21. század elején? A gazdasági és üzleti életnek azon a volumenén, amelynek szereplői hagyományosan a választottbíróságokhoz fordulnak, van-e létjogosultsága a klasszikus értelemben vett vitarendezésnek (amelynek a végeredménye egy kötelező erejű külsős döntés), vagy a jogvita maga is egyre inkább egy üzleti tárgyaláshoz kezd hasonlatossá válni, ahol a résztvevők megpróbálják rákényszeríteni a számukra legelőnyösebb megállapodást a másik félre, azzal, hogy a hátrányok lehető leghatékonyabb enyhítése érdekében maguk is kompromisszumot vállalnak?
Úgy gondolom, hogy el kell választani az állam bírósága elé vitt jogvitákat és azokat, amelyek választottbíróságok elé kerülnek – legyen az eseti, vagy állandó választottbíróság. A választottbíróság a klasszikus kereskedő bírósága: nem az a feladata, hogy a hagyományos értelemben jogot szolgáltasson, hanem hogy próbálja megérteni, hogy mi a felek jogvitájának a lényege.
Bevallom, romantikus alkat vagyok. Az érettségin csak azért kaptam ötöst matematikából, hogy ne rontsa le az átlagomat. Mégis az első választottbírósági ügyemben – a híres jugoszláv gáz tranzit perben a zürichi választottbíróság előtt, – azt kellett magyaráznom, hogy melyik a helyes matematikai klauzula a feladat értelmezésére. Meg kell érteni a helyzetet, ezért a bírói felelősség itt különösen nagy. A bírák nem szakértőkre bízzák a döntést, hanem – a bizonyítékok minél szélesebb körét beengedve – eldöntik a jogvitát. Mivel ez sokszor évek óta együttműködő magánjogi felek között zajlik nem mindegy, hogy egy ügy végleges szakadáshoz vezet -e vagy sem.
A választottbíróságnak az is feladata, hogy „konsziliáljon”, azaz közvetíteni próbáljon a felek között. Igaz és valljuk: a legjobb vitarendezés, ami egyezséggel zárul. Számos esetben az egyezség a kölcsönös gazdasági, üzleti, vagy magánjogi érdekek által vezetett kompromisszumokat tükrözi – nem feltétlenül a jogi helyzetet. Van, hogy a jog alapján el lehetne dönteni egy kérdést, de ez nem lenne méltányos. Előfordul, hogy a felektől kérünk felhatalmazást, hogy érdekeiket mérlegelve olyan döntést hozzunk, ahol eltérhetünk a jogtól.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Nagyon fontos a mediáció szerepe. A választottbírósághoz kötött mediáció olyan lehetőséget ajánl, ami az állami bíróságnál olcsóbban jut el jogerős, végrehajtható ítéletig. Itt más a szellem és más a cél, mint az állami bíróságoknál. A tanács biztosítja a felek egyenlőségét, másrészt felelősségének az is része, hogy adott esetben túlnyúljon a konkrét kérdésen és próbálja közelíteni az álláspontokat egymáshoz. Nem egyszer megtörtént velem is, hogy a jogvitát megértettem, a jog alapján el tudtam volna dönteni, a döntésem jogszerű lett volna, de nem feltétlenül méltányos. Ilyenkor a feleket egyezkedésre biztattam. Azaz elsősorban a felek gazdasági, üzleti magánjogi érdekeit támogatjuk.
Hogyan látja, a választottbíróságok és a rendes bíróságok elé vitt viták mennyire térnek el egymástól, illetve egyre inkább eltérnek-e egymástól? A választottbíróságok elé vitt ügyek megfordulnak-e még a rendes bíróságok előtt is, vagy elmondható, hogy a „big business” szférának kialakult a maga igazságszolgáltatása?
Ha a választottbíróság nem tudna versenyképes alternatívát kínálni a magánjogi vitákban az nagy probléma lenne, bár a választottbíróság elé vitt ügyek tárgyukban is mások. A törvény megalkotásával a versenyképesség fokozása volt a jogalkotó szándéka. Az első gondolat ami felmerül bennünk, hogy őszinte-e ez a szándék. Megmondom, hogy miért. A 2011. évi CXCVI. törvény – a nemzeti vagyonról – egészen 2015 márciusáig kizárta, illetve korlátozta a választottbíróságok igénybevételét állami, önkormányzati ügyekben. Ennek a négy év tiltásnak nagyon komoly hatása volt. Az, hogy a választottbíróságot sokan egy arisztokratikus intézménynek tekintették, ahová nem lehet bejutni, részben ennek is köszönhető. A választottbírák személyében alig lehetett változás, miközben felnőtt egy új, tehetséges generáció, akik szerettek volna bíróként eljárni – köztük olyanok, akik nemzetközi nagy ügyekben már szerepeltek választottbírákként, komoly szaktekintélyek, például egyetemi tanárok. Ezek a jelek azt mutatták, hogy magával a rendszerrel is baj van. Az esetszám is csökkent egyszóval nem álltak jól az ügyek.
Most itt az új törvény, és mi úgy érezzük, hogy a jogalkotói akarat őszinte. Ezt korábban már igazolta a 2015. évi VII. törvény (a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról), mely „levette” a tiltást és lehetővé tette, hogy már az állami és önkormányzati ügyekben is választottbírósági klauzulát köthessenek ki. Úgy gondoljuk, hogy ez versenyképességi csomag jelzés felénk. Még 2018. április 10-én az IM államtitkára kiadott egy körlevelet. Ezt széles körben, boldogan megküldtük a jogkeresőknek, a gazdálkodóknak és a bíráinknak is. Ebben az szerepel, hogy a 2011-es tiltást félre lehet tenni és a továbbiakban ezekben az ügyekben is kiköthető a választottbíróság. (Be lehet szerződni, külön szerződést is lehet kötni, lehet módosítani és a jogvitákat a felek szándéka szerint lehet eldönteni.)
Tulajdonképpen mi az, amit az új törvény és az új eljárási szabályzat kínál? Mi az, ami miatt azt mondja egy jogtanácsos, vagy ügyvéd, hogy inkább a vélasztottbíróságot választja?
A legnagyobb különbség nem az elektronikus eljárásban van, hiszen e-mailben hozzánk is el lehet juttatni a beadványokat és az egyidejű érkeztetésre mi is figyelünk. Az új „Pp.” koncentrált pervitelt szeretne, meg akarja szűrni a pereket. Ezért bizonyos tény- és jogállításokat az előkészítő szakasz után kizár. Ez azt jelenti, hogy utána nincs keresetváltoztatás, nincs viszontkereset módosítás, nincs beadványmódosítás. Ezeket a tény- és jogállításokat tehát kirekeszti a további eljárásból – esetükben „res iudicata” sincs, csak új eljárásban lesznek érvényesíthetők. Gondoljon bele, mit jelent ez kereskedők, pénzügyi intézmények, bankok esetében, akik komplex jogvitájukat szeretnék rendezni. A választottbírósági törvény és az eljárási szabályzat megadja azt a lehetőséget, hogy az eljárás egy későbbi szakaszában is lehessen reagálni – egészen a tárgyalás berekesztéséig.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Varga István professzor úr segítségével – azt hiszem világrekord idővel – egy hónap alatt létrehoztuk az eljárásjogi szabályzatot. Neki ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Világszínvonalú és tényleg 21. századi eljárási szabályzatot sikerült alkotni. Ebbe bevettük az előkészítő egyeztetés intézményét, ami nem ugyanaz, mint a záró végzéssel befejezett előkészítés. Ez egy menetrend, melyben a választottbíróság eljáró tanácsa a felekkel közösen meghatározza az időrendet, a bizonyítás menetét – de mindez változhat az eljárás berekesztéséig.
A mi „Pp.”-nk – eljárási szabályunk – a választottbírósági szerződés, ami a felek megállapodásával válik „szabályzattá”. A felek által javasolt bizonyításokra a tanács maga is ajánlhat nemzetközi szabványokat (például az International Bar Association-nak is van ilyen sztenderdje). A törvény által nem tiltott kérdésekben a felek megállapodhatnak és a választottbírósági szerződéssel módosíthatják az ügyükre vonatkozó eljárási szabályokat.
A bizonyítás szabályaiban is alapvető eltérés van. A „Pp.” szerinti bizonyítás esetében az elv, hogy az ügyfélnek kell bizonyítási indítványt tenni. De mi van akkor, ha nem jön a bizonyítási indítvány? A választottbíróság esetében a bírónak joga van ahhoz, hogy indítvány hiányában hivatalból is bizonyítást rendeljen el – vagy az indítványtól eltérjen. Ezzel a bírói felelősséget növeli, egyúttal leveszi az ügyvédről és a jogtanácsosról a kizárólagos peranyag-szolgáltatási kötelezettséget. Egészen az eljárás berekesztéséig módja van a feleknek iratot, szakvéleményt beterjeszteni és azok dialektikájából majd a bíró fog dönteni.
Ön több külföldi választottbíróságnak is a tagja. Hogyan ítéli meg a külföldi vállalatok bizalmát a magyar választottbíróságok felé, mutat-e ez valamilyen tendenciát az utóbbi egy évtizedben?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több ügyben járok el az ICC (Párizs) és a Svájci Választottbírósági Társaság tagjaként is. Sajnálatosan más intézmények, külföldi választottbíróságok profitáltak abból a már említett helyzetből, amikor 2011 és 2015 között az állami és önkormányzati ügyekben nem lehetett igénybe venni a hazai választottbíróságokat. Ez a befektetők számára azt sugallta, hogy Magyarországon a választottbíráskodás a „persona non grata” kategóriába került. Előfordult, hogy külföldön tárgyaltam olyan ügyeket, amiket itt kellett, lehetett volna tárgyalni.
Mára az Igazságügyi Minisztériummal gyümölcsöző együttműködés alakult ki. Ez arra is lehetőséget teremt, hogy kezdeményezhetjük azokat a finomításokat, amiket az eljárási szabályokban és a törvényben is el kell végezni. Ilyen többek között a törvény első szakasza – ahol az intézményi választottbíróság székhelye megjelent, mint a törvény alkalmazásának kötelező feltétele. Ez nincs összhangban a nemzetközi elvárásokkal, sőt korlátozná a magyar választottbíráskodás elterjedését és igénybevételének lehetőségét. Itt várható törvénymódosítás úgy, hogy a választottbíráskodás helye fogja a magyar törvény igénybevételét meghatározni. Hiszen miért ne jöjjön egy külföldi ide akkor, ha egyébként magyar vonatkozású az ügy?
Ami a mi helyzetünket illeti, azt kell, hogy mondjam, hogy az ügyszám évek óta tapasztalható csökkenése az idén megállt. Ezt nagyon nagy eredményként könyvelem el és aktív lépéseket teszünk azért, hogy ez a megállás növekedésre váltson.
Az új választottbírósági törvény jelentősen átszabta a magyar választottbírósági szervezetrendszer struktúráját és személyi állományát – fiatalok is rákerültek a választottbírói ajánlási listára. Hogyan látja, közelebb került-e Magyarországon a választottbírósági működés ennek köszönhetően ahhoz a gazdasági racionalitáshoz, amelyet a vitás felek keresni próbálnak? Versenyképesebb lett/lesz ettől a magyar választottbíráskodás pl.: a bécsi választottbírósághoz képest?
Az elnökség megújította az eljárási szabályzatot és az ügyrendet. Ezen kívül a választottbírói ajánlói lista is teljesen megújult. Rákerültek azok a fiatalabb kiváló szakemberek – ügyvédek, jogtanácsosok, egyetemi oktatók – akiknek itt lett volna a helye már az elmúlt években is. A nemzedékváltás azért is érdekes és fontos, mert én ugyan az „ősz hajúak nemzedékét” képviselem több mint 700 választottbírósági elnöki és bírói üggyel a hátam mögött, azonban a gazdasági élet szereplői már nem elsősorban „ötvenesek”. Már jelen vannak a „harmincas” generáció képviselői is. Ezek a fiatalemberek publikálnak, a gyakorlat legkiválóbbjai közül kerülnek ki. Közel vannak a gazdasági, politikai döntéshozó körökhöz is. Általuk közelebb kerülünk potenciális felhasználóinkhoz. Ahhoz, hogy ügyeink legyenek, meg kell értenünk egymást. Beszélgetnünk kell, amihez ez a „vérfrissítés” alapvető fontosságú.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
A fiatal bíráinkat természetesen továbbképezzük, hiszen az ítéletnek, ami általuk születik, ki kell állnia a nemzetközi megmérettetés próbáját is. Emellett konferenciákat tartunk, elmegyünk a vidéki ügyvédi kamarákhoz, gazdasági kamarákhoz. Az Ügyvédi Kamarával közösen útmutatót adnánk a választottbíráskodásról. A kiemelt nagy ügyvédi irodák vezetőivel is rendszeresen találkozni kívánunk.
Megújítottuk a nemzetközi listát is. Erre olyan nevek kerültek, mint például a német választottbíróság elnöke, vagy a Hágai Nemzetközi Bíróság alelnöke. Ennek jelentősége a bizalomerősítés mellett az is, hogy már nem mi visszük külföldre az ügyeket, hanem jöhetnek hozzánk is.
Ezekkel a változásokkal igenis úgy érzem, hogy versenyképesebbek leszünk – regionálisan is. A kérdésre válaszolva: Béccsel is.
Amikor elvállaltam ezt a megtisztelő felkérést azt kértem, hogy független választottbírósági elnökségem legyen, az intézmény megoldott finanszírozásával. Hát mi egy kicsit azért – ha már Bécs szóba került – a szegény rokon helyzetében vagyunk. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara működteti ugyan a választottbíróságot, de összehasonlíthatatlanul mások a bécsi választottbíróság anyagi lehetőségei, mint a mieink.
A források egy részét külső erő igénybevételével teremtjük elő. A konferenciák létrehozásában a szakma és a jogkereső közönség, az ügyvédség is támogat minket. Hangsúlyozom, hogy korrekt az együttműködésünk a működtető Kamarával, de nagyon más a bécsiek helyzete, holott ügyszámban nekünk is van annyi, mint a nekik.
Nem régen állt fel az Állandó Választottbíróság. Hogyan értékelné az első pár hónapot?
Számítottam rá, hogy nehéz lesz, de hogy ennyire, arra nem. Elég, ha egy példát mondok: a német és az osztrák választottbíróságon az eljárási szabályzataikat több éven keresztül készítették elő, tudományos intézmények bevonásával. Mi egy hónapot kaptunk. Éjjel-nappal dolgoztunk, és volt olyan telefonhívás ezügyben hajnal kettőkor, amire már a feleségem is azt mondta: „Látom nemcsak te vagy ilyen őrült.” De ezt csak így lehetett létrehozni.
A másik: A törvény kimondta, hogy megszűnnek az energetikai, a pénz- és tőkepiaci állandó választottbíróságok, és nekünk kell átadniuk az ügyeiket. Igen ám, de a megszűnt ügyekkel kapcsolatosan, az átadás-átvétel módjára, a letétek átadásának-átvételének mikéntjére „mit sem tudott a Corpus Juris”. A Bankszövetség főtitkárával és jogtanácsosával, az értéktőzsde ügyvédjével komoly tárgyalásokat kellett folytatnunk, hogy végül minden akta rendben átkerüljön, és a letétek is megérkezzenek.
Ezt követően, a januártól májusig terjedő időszak a konferenciákról szólt. CEU, Wolters Kluwer, Magyar Jogász Egylet, találkozás a bíráinkkal, összbírói értekezlet, találkozások ügyvédekkel, tapasztalatcserék külföldi választottbíróságok vezetőivel.
Érdekes volt az a CEU konferencia, amit a választottbírósági törvényről és az új választottbírósági szervezetről tartottunk magyar és külföldi vendégeknek. Én tartottam a „keynote speechet”. Eleinte láttam a bizalmatlanságot. A párizsi nemzetközi kamara egyik vezető tisztségviselője például karon fogott és megkérdezte: „Elnök úr mi barátok vagyunk, vagy ellenségek?” A konferencia végén azt mondta: „Barátok vagyunk és együtt fogunk dolgozni”. Sok feladatunk van, de ezeket a forradalmi időket túléltük, és bizakodóak vagyunk. A sikerünket az fogja majd mutatni, ha az elkövetkező években valóban tudunk alternatívát kínálni, valóban nő az ügyszám, és a magánjogi felek, gazdálkodók bizalmát vissza sikerül nyernünk. Ezt pedig majd a jövő dönti el.
Burai-Kovács János 1975-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán. ’76-ban ugyanitt külkereskedelmi szakjogász képesítést szerzett, majd ’77-ben ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát tett. Egyetemi fokozata címzetes főiskolai docens. 1974 és ’89 között jogtanácsos, majd jogi osztályvezető a MINERALIMPEX külkereskedelmi vállalatnál. 1991-től a Magyar Ügyvédi Kamara tagja. Azóta ügyvédként tevékenykedik, jelenleg a Burai-Kovács, Perlaki, Stanka, Szikla és Társai Ügyvédi Iroda partnereként. Tagja az International Bar Association-nek. Az ICC (Párizs) Választottbíróságának eseti választottbírája, a Svájci Választottbírósági Társaság tagja, több intézményes választottbíróság listán szereplő választottbírája. 2018. január 1-je óta az új választottbírósági törvény alapján új szervezeti felépítésben működő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnöke. Emellett az ELTE Polgári Jogi Tanszék és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszék meghívott vizsgáztató oktatója. Számos szakcikk, szakkönyv fejezetet kötődik a nevéhez, különösen az olaj- és gázipar, a kereskedelmi jog kérdései, valamint a magyar és nemzetközi választottbíráskodás körében, beleértve a választottbírósági törvény kommentárját. Angolul és németül beszél.
