A régi, és az újonnan elfogadott ügyvédi törvény az ügyvédi megbízási díj mértékét egyaránt a felek szabad megállapodásának tárgyává tette. Milyen tendenciák érvényesülnek Magyarországon az ügyvédi megbízási díjak vonatkozásában, vagy a kérdést megfordítva, a jogi szolgáltatások soha nem látott mértékben differenciálódott piacán beszélhetünk-e egyáltalán bármiféle tendenciáról? – Az ügyvédi díj általánosságainak vizsgálata mellett erre is választ kerestünk.
2018. január 1. napjára – a 2017 májusában történt elfogadást követően – hatályba lépett az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény legtöbb rendelkezése. Bár a szakma alapvonalainak újrarajzolására nem került sor, azért történtek jelentős változások az ügyvédi hivatásrend gyakorlásának szabályozásában. Az új ügyvédi törvény megvalósította többek között a jogtanácsosok kamarai integrációját, bővítette az ügyvédek által törvényesen végezhető tevékenységek körét, illetve megemelte az ügyvédek kötelező felelősségbiztosításának összegét is. (A Magyar Ügyvédi Kamara elnökével, Bánáti Jánossal az új ügyvédi törvény kapcsán készült interjúnkat ITT olvasható.) Egy mind az ügyvédek, mind pedig az ügyfelek számára igen lényeges ponton nem módosított azonban az új törvény a már eddig is meglévő, és gazdaságilag nagyon is bevettnek tekinthető szabályokon: az ügyvédi megbízás díja továbbra is a felek szabad megállapodásának tárgyát képezi.
Annak ellenére (vagy inkább azzal együtt), hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának előfeltétele a kötelező köztestületi tagság, valamint a szigorú hivatásrendi normáknak, és az önigazgatás szerveként működő kamara szakmai előírásainak történő megfelelés, az ügyvédi iroda éppen olyan vállalkozás, mint egy könyvelőcég, egy könyvesboltot vagy fodrászüzletet üzemeltető gazdasági társaság, vagy egy mezőgazdasági vállalat, még ha a hatályos cégjogi és társasági jogi szabályok értelmében nem is minőségül cégnek, illetve nem is kell évente nyilvánosságra hoznia a számviteli beszámolóit. (Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy például az angolszász jogrendszerekben az ügyvédi irodák éppúgy valamilyen társasági formában működnek, mint nálunk az egyéb üzleti tanácsadással foglalkozó vállalkozások, illetve a számviteli beszámolójukat Magyarországon eleddig egyetlen egyszer, 2015-ben az ügyvédi irodáknak is nyilvánosságra kellett hozniuk.). Amint az a 22/1994. (IV.16.) Alkotmánybírósági határozatban is, lényegét tekintve egészen más kontextusban bár, de lefektetésre került: „Az ügyvédi hivatás megkülönböztető jegye, hogy szellemi szabadfoglalkozásként olyan magántevékenység, amely a közhatalmi szervek működési körében garanciális okokból hangsúlyozottan magántevékenységként különül el a közhatalomtól.” Az ügyvéd tehát: vállalkozó, és mint ilyen, bevételeinek elsődleges forrása az általa nyújtott szolgáltatás ellenértékeként járó megbízási díj.
Az 1998-as ügyvédi törvény meglehetősen szűkszavúan rendelkezett az ügyvédi megbízási díjról, annyit mondott mindösszesen, hogy az „szabad megállapodás tárgya”. (9. § (2) bekezdés) Az új ügyvédi törvény ehhez képest azért némiképp bővíti a vonatkozó szabályok körét (ld. 30-31. §). Bár – mint fentebb írtuk – a megbízási díj továbbra is szabad megállapodás tárgya, a törvény rögzíti, hogy a felek költségátalány alkalmazását is kiköthetik, a teljes ügyvédi munkadíj kétharmadát meghaladó sikerdíjat továbbá a törvény naturalis obligatioként, azaz bírói úton nem érvényesíthető követelésként konstituálja.
A Magyarországon alkalmazott ügyvédi megbízási díjak mértékét az ügy jellegétől, az alkalmazandó jogterülettől, és a szükséges szaktudás specializáltságától kezdve a megbízók és a feladatot ellátandó ügyvédi irodák volumenén, valamint az ügylet határokon átnyúló voltán keresztül a megbízás állandó, vagy projekt-jellegéig, a jogi szolgáltatások piacán megfigyelhető árversenyig, illetőleg a jogi szolgáltatásnyújtás radikális átalakulásáig bezárólag számtalan tényező befolyásolhatja. A minden területen szolgáltatni tudó, hagyományos értelemben vett generalisták aligha működnek manapság: nehezen képzelhető el, hogy egy ügyfeleivel bizalmas viszonyt ápoló, a személyes szaktudására és kvalitásaira építő védőügyvéd egyazon alapon kössön ki megbízási díjat az általa nyújtott szolgáltatás ellenében, mint egy vállalatfelvásárlásokra és tranzakciókra specializálódott, nagy létszámmal működő nemzetközi ügyvédi iroda. Az ügyvédi jogi szolgáltatások, akárcsak minden más, elképesztő módon differenciálódtak, ez pedig lehetetlenné teszi, hogy az ügyvédi megbízási díjak kapcsán a szakma egészének szempontjából beszéljünk általános tendenciákról. Egy válófélben lévő, a gyerekeit egyedül nevelő családanyának magától értetődő módon másfajta szolgáltatásra van szüksége, és más alapon tud megbízási díjban megállapodni, mint egy szindikált hitelt felvenni kívánó nemzetközi nagyvállalat. Ha tehát valamiféle, az ügyvédek és az ügyfeleik által bevett gyakorlattal kapcsolatban kívánunk érdemi következtetésekre jutni, az összehasonlítás alapját mindenféleképpen gondosan kell megválasztanunk.
Az ’ügyvédi iroda budapest’ hívószavaknak az elterjedt internetes keresőbe történő beütését követően láthatjuk, hogy bár a kép igen sokszínű, a fővárosi ügyvédség által nyújtott jogi szolgáltatások alapvetően mégiscsak három-négy klasszikus területen összpontosulnak: az ingatlanjog, a társasági jog, valamint az igényérvényesítés és a peres képviselet területén. Mindez nem véletlen, hiszen mint azt a fentebb hivatkozott AB határozat is megállapítja, az ügyvédi tevékenység mint magántevékenység, akárcsak e három-négy terület, szoros összefüggésben áll az igazságszolgáltatással, legyen szó akárcsak az ügyvéd általi ellenjegyzésnek tulajdonított közbizalmi joghatásról, akárcsak a bíróság előtti jogi képviseletre való kizárólagos jogosultságról. Ezekben az esetekben a megbízási díj mértéke jellemzően az ügy tárgyának értékéhez igazodik (ingatlan adásvételi szerződés elkészítése, és a szerződéskötés során történő eljárásnál például az ingatlan, peres képviselet ellátásánál a pertárgy értéke), azzal, hogy a megbízási díj mértékére nyilvánvalóan hatással lehet magának az ügynek a bonyolultsága (pl.: adásvétel alkalmával az ingatlan tehermentesítése, speciális szaktudás igénye a perbeli képviselet során), esetleg ismétlődő jellege (ha például az ingatlanberuházó ugyan azt az ügyvédi irodát bízza meg a beruházás eredményeként létrehozott társasház lakásainak értékesítésénél a jogi dokumentáció elkészítésével, vagy az ügyvédnek lényegében azonos tényállású perekben kell képviseletet ellátnia), ritkábban a feladat ellátására fordított idő mennyisége is. A legtöbb ügyvédi irodának vannak emellett céges ügyfelei is, akikkel tipikusan az új ügyvédi törvény által már nevesített átalánydíjas megállapodás szerint működnek együtt az aktuálisan, hetente, vagy akár naponta adódó céges ügyeik állandó, folyamatos intézése érdekében.
A nagy létszámú, nemzetközi nagyvállalati ügyfélkörre és gazdasági jogra (pl.: bankjogra és finanszírozásra, ingatlanberuházásokra, befektetésekre, vállalatfelvásárlásokra vagy tőkepiacra) specializálódott ügyvédi irodák egészen más jellegű ügyekben történő jogi szolgáltatásnyújtásra, egészen más struktúrában szerződnek le az ügyfeleikkel. Esetükben a legtöbbször projektszemlélet érvényesül: egy-egy feladat, ügy vonatkozásában igyekeznek begyűjteni a megbízásaikat, a díjaikat rendszerint időarányos alapon határozva meg. A megbízás jellegétől függően ezek az irodák gyakran alkalmaznak egy, az ügyféllel közösen kialkudott ármaximumot, amelyet a feladat ellátása során igyekeznek nem túllépni, ami azonban nem mindig sikerül: a többletköltségeket ilyenkor a külön megállapodásban kikötött óradíj szerint számítják fel. Ezek között az irodák között („kevés a fóka” alapon) nagyon kiélezett a verseny: a megbízók az adott megbízásnak a legoptimálisabb jelölt részére történő odaítélése érdekében több helyről is ajánlatot kérnek, a pályázók közül pedig csak egy lehet a befutó. Ilyenkor az ajánlatot adó ügyvédi irodának úgy kell próbálnia balanszírozni, hogy a megbízási díját a megbízás elnyerését leginkább valószínűsító, a költséghatékony működéshez azonban még éppen hogy szükséges szinten tartsa. Ebből a szempontból a legfejlettebb infrastruktúrával, és legszélesebb ügyfélkörrel rendelkező irodák egyértelmű előnyben vannak: ők gazdasági erejüknél fogva megtehetik, hogy alacsonyabb árakat határoznak meg, annak szem előtt tartása is szükséges azonban, hogy a megbízók számára nem feltétlenül ezek a legmeghatározóbb szempontok.
A büntetőjogra, családjogra szakosodott ügyvédi irodák által alkalmazott megbízási díjakról a jelen cikk szerzője tapasztalat hiányában nem tud érdemi információkkal szolgálni, alaptalan feltételezésekbe bocsátkozni pedig véletlenül sem szeretne.
Jelenleg ez tehát a helyzet. Az biztos azonban, hogy a jogi szolgáltatások piaca is megkérdőjelezhetetlenül komoly változásokon megy keresztül – e változások eredőjeként a digitalizáció kihívásai (a munkavégzés egyre kevésbé helyhez kötött), a gazdasági változások (a peres vitarendezés háttérbe szorulása a nagyvállalatok szintjén), magának a jognak az átalakulása (túlszabályozottság, alacsony szintű jogszabályok túltengése) egyaránt megjelölhetőek. A kérdés, hogy mihez kezd mindezzel az ügyvédség: a végtelen adatbázisok korában meddig lesz még szükséges a legalapvetőbb szerződéses dokumentumok megszerkesztése érdekében ügyvédet fogadni, meddig képvisel hozzáadott értéket a beosztott ügyvédek által végzett mechanikus jogászi kutató- és tényfeltáró munka, valamint végső soron meddig lesz még olyan megbízó, aki mindezért hajlandó lesz az ügyvédség fennmaradásához szükséges ellenértéket megfizetni?
